Általános volt a vélemény, hogy április 2-án Brüsszelben Catherine
Ashton, EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének patronátusa alatt Szerbia
és Koszovó miniszterelnökei dűlőre viszik a dolgot, és rendezik a volt szerbiai
tartomány önállóságának egyoldalú kikiáltása után előállt helyzetet. Annál is
inkább, hiszen Koszovót az Egyesült Nemzetek és az EU egyre több tagállama
ismeri el, s területén a NATO-bombázások, 1999 óta Szerbia főhatalma nem
érvényesül. A Brüsszelben megtartott nyolc sikertelen összejövetel után Catherine
Ashton tegnap kijelentette, nem lesz folytatás. Felszólította az érdekelteket,
hogy a belgrádi és a prishtinai belső egyeztetések lebonyolítása után a vezetők
mihamarabb értesítsék végleges álláspontjukról. A főképviselő közben készíti a
beszámolót az Európai Tanács április 16-i összejövetelére. Ha addig a két balkáni
politikai rivális előbb a saját körben, majd egymás között, nem tud zöld ágra
vergődni, akkor az unióban akár két évre is lekerül a napirendről Szerbia EU-csatlakozási
tárgyalásainak kezdetét jelző dátum meghatározása.
Nem lehet két dolgot nem észrevenni. Az egyik, hogy Koszovó
miniszterelnöke, nem vállalva további kompromisszumokat, kitartott az
Ahtisaari-tervben meghatározott szerb autonómia mellett. A másik, hogy Szerbia
az EU-csatlakozási dátum ígéretének bűvöltében, hallgatólagosan elfogadta
Koszovó állam létét, de volt tartományában a szerbek számára, az általuk lakott
területeken állami attribútumokkal felruházott autonómiát követelt. Ha ezt a „kompromisszumos javaslatot” Thaci elfogadta
volna, az EU főtárgyaló meg nem ellenzi, Szerbia lényegében megtarthatta volna,
ha szuverenitását nem is, de a szerblakta területek feletti jelentős
befolyását. Ez az ötlet Koszovó számára teljeséggel elfogadhatatlannak
bizonyult.
Még egy fontos tény. Abból, hogy a brüsszeli találkozók folyamán Dacic
előtt mindig papírhalmaz állt, Thaci viszont egyenes derékkal, kezét az
asztalon nyugtatva egyetlen papír nélkül tárgyalt, semmiképpen sem az
következik, mintha a koszovói miniszterelnök olyan okos volna, a szerb meg
folyton segítségre szorul. Szó sincs róla. Ez a helyzet csak úgy alakulhatott
ki, hogy Catherine Ashton a koszovói vezető magatartását, a nyilvánosan nem is,
de hallgatólagosan bizony, elfogadta.
A tényekhez tartozik, hogy szerbiai államvezetésen belül legalább egy
részvevő Aleksandar Vučić, a vezető Szerbiai Haladó Párt (SNS) elnöke mintha
hajlana arra, hogy beadja a derekát, s Szerbiát végleg elindítsa az EU felé. Nem
lehetett véletlen, hogy mind az EU, mind Amerika felelős képviselői
szorgalmazták, legyen ő is jelen az utolsó, nyolcadik brüsszeli találkozón. A
szerb kormány miniszterelnökének első helyettese el is ment Brüsszelbe, de ott
az egész szerb küldöttség végül egységesen utasította el az ultimátumot.
Szerbia most újabb drámai döntés előtt áll.
Vagy továbbra is úgy tesz, mintha a brüsszeli tárgyalásokon kompromisszummal,
nem pedig ultimátummal került volna szembe, s a legszűkebb állami vezetés
konzultációi során egységet hoz létre. Ez esetben, Ashton asszonynak napokon
belül megküldhetik a pozitív, vagy a negatív választ. Ha a vezetői csúcson most
se alakul ki egység, akkor baj van.
Ebben az esetben a legfontosabb kérdésekre csak a további esetleg nagy
feszültségekkel járó fejlemények adhatnak majd választ.
Szerbia mindenképpen történelmi döntés előtt áll. Ami biztos: Koszovót
nem kaphatja vissza. A Koszovóban élő szerbek pedig, nem kaphatnak jogot arra,
hogy csakúgy, mint Bosznia-Hercegovinában, a daytoni békeszerződést követően,
gyakorlatilag államuk legyen az államban. A nemzetköziek Koszovót Szerbiáról
egyelőre nem kívánják nyílt hatalmi döntéssel leválasztani. A lemondásra
vonatkozó döntést, immár szorító határidő nélkül Szerbiára bízzák.
Szerbia vagy lemond Koszovóról, s továbbra is megtagadja a formális
elismerését, vagy belép az egyre ellenségesebb ismeretlenbe.
Ágoston András
Vajdasági Magyar Demokrata Párt, HÍRLEVÉL, XI. évf. 78.
szám, 2013. április 3.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése