J. Garai Béla írása, amelyet a Napló Kör május 12-i újvidéki rendezvényén olvasott fel.
Hogy s mint szolgál az egészséged? Mi, hálistennek, jól vagyunk, igaz, engem néha elkap az isiász, ilyenkor kegyetlenül sajog a derekam, de hát ez már a korral jár. Gondoltam, jelentkezem, beszámok neked, hogy mi is történt velem, amióta utoljára találkoztunk. Hát van annak vagy húsz esztendeje!
Nem fogod elhinni, mivel telnek a napjaim! Tanulom a svéd történelmet. Képzeld el, vén fejjel! Hogy minek kell ez nekem? Az állampolgársághoz. Megkapom a svéd nyugdíjat, és a fejem se fog fájni. Nem kell majd garasoskodnom öreg napjaimra, mint nektek otthon. Hát nem könnyű, az a sok Olaf meg Gusztáv meg Erik..., az ördög vinné el őket jogarastól! Ismerhetsz, tudod, hogy sosem voltam jó történelemből. Emlékszem, egyszer a telepi suliban, úgy hatodikos lehettem, az el nem kötelezettségből kellett felelnem a Jolánka tanárnőnél. Akkor is hogy leégtem! Hogy miről nevezetes az első csúcsértekezlet? Azt feleltem: arról, hogy Jovanka elvtársnő gyémánt nyakéket kapott a Haile Szelasszié etióp császártól.
Hát akkora egyest kaptam a Jolánkától, mint a telepi templomtorony! Nyomban oyan ellenzéki antikommunista lettem tőle, hogy nem volt nagyobb antikommunista az egész telepi suliban!
No, de nem emiatt vettem vándorbotot a kezembe. Én is nagy reményeket fűztem a rendszerváltáshoz, a többpártiság bevezetéséhez. Magam is ott voltam a történelmi VMDK alapításánál. Aztán boldogan tapasztaltam, hogy a mi kis közösségünkben is felütötte fejét a pluralizmus. Előbb az egyből kettő lett, aztán a kettőből négy, majd hat. A végén már hat párt civakadott egymással azon, hogy ki védi meg jobban az érdekeimet. Csak egy baj volt: egyik sem tudott nekem munkahelyet találni. Merthogy időközben elvesztettem az állásomat.
Hát így vágtam neki az anyaországnak. Nem mondom, nagyon kedvesen fogadtak Pesten, egy szavam sem lehet. Még állást is kaptam! Igaz, nem valami fényeset: lapeladó lettem. Egész nap ott ácsorogtam a huzatos aluljáróban a Keletinél. Megpróbáltam túlharsogni a konkurrenciát a lap hangzatos címeivel: „Magyarország jobban teljesít!”, „Nem leszünk gyarmat!”, meg hasonlók. De valahogy nem nagyon kapkodták. Egy idő után bementem a szerkesztőségbe, mondom nekik: fiúk, adjatok már valami jobb, felelősebb melót, több zsozsóval. Mert a mostanival folyton huzatot kapok. Nem lehet, mondják. De miért nem lehet? Azért, mert a főnökök nem néznék jó szemmel. Miért, én nem vagyok jó magyar? Jónak jó vagy, de nem elég mély.
Azért szép időket töltöttem Pesten. Képzeld, egyszer még a Viktort is láthattam egészen közelről! Csak úgy dagadt a mellem a büszkeségtől...A múzeum lépcsőjén szónokolt valamilyen nemzeti ünnepen, ugyanott, ahol Petőfi szavalta a Talpra magyar-t negyvennyolcban. Ő is a szabadságharcot éltette, de nem a Habsburgok ellen hirdetett harcot, hanem a gyarmatosító unió ellen. Meg azt is mondta, hogy a magyaroknak Kelet felé kell fordulniuk, mert ott van az igazi demokrácia.
Na, mondtam magamnak, innen jobb lesz elpucolni, mielőtt visszajönnek a ruszkik. Meg azt is hallottam, hogy a szomszédok a lépcsőházban összesúgnak a hátam mögött, hogy ez is egy megélhetési bevándorló, azért jött, hogy elvegye az állásunkat.
Így kerültem svédbe. Pontosabban Svédország legészakibb csücskébe, Lappföldre. Elegem lett mindenből, minél messzebb akartam kerülni a szülőföldtől. Előbb azonban visszavettem a felmenőim sváb nevét, gondoltam, így jobban boldogulok idekint. Tudod, hogy donausvábok voltak az őseim, csak az üknagyapám, a Schneeweiss Alois a múlt század elején magyarosított az akkori divat szerint. Így lett a Schneeweissból Hófehér Alajos, ahogy engem is hívtak. Úgyhogy most, ha írsz, akkor légy szíves, Schneeweiss-nek címezd a leveled, mert Hófehéréket itt senki sem ismeri.
A lappföldi klíma, az igazat megvallva, elégé hűvös, viszont a lappföldi emberek nagyon melegszívűek. Például eszükbe se jutott megkérdezni, hogy kik voltak a felmenőim, vagy hogy van-e párttagsági könyvem, tagja vagyok-e a Lappföldiek Szövetségének? Meg hogy miért nem ferde a szemem, mint nekik. Egy kies halászfaluban nyitottam egy kisebb vállalkozást: eszkimó fagyit árulok, de csak nyáron, amikor tíz fok fölé emelkedik a hőmérséklet. Az itt kánikulának számít. Sajnos, a szezon nagyon rövid, alig két-három hétig tart, de így is kijövök belőle egész évben.
Képzeld, a napokban felhívott Pásztor István! Hív, hogy menjek haza, és engem is felvesz a gazdaságélénkítő listára a többi sikeres magyar vállalkozó közé. Nem is tudom, honnan szerezte meg a címemet. Azt mondja, kapok egy-két milcsit az Orbánéktól. És mit kell tennem érte? Semmit, csak legközelebb megint a Fideszre szavazol.
Szép, szép, de azért mégsem fogadom el. Inkább itt vágok bele egy újabb bizniszbe. Vettem akciósan egy klassz eszkimó kajakot, és gondoltam, felcsapok bálnavadásznak. Horgászni tudok, megtanultam a Kis-Dunán, már csak a szigonykezelést kell elsajátítanom. A bálnavadászat roppant kifizetődő. Egy-egy bálnán állítólag több a haszon, mint az egész észak-bácskai körzet évi bevétele.
Őszinte barátod,
Schneeweiss Alois, a bálnavadász.
2015. május 25.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése