A mimikája fantasztikus, szellemesen mondja el a legkellemtelenebb dolgokat is, nem bánik kesztyűs kézzel a hatalommal, műsorai kemény társadalomkritikának számítanak. A Nova Televízió újságíróját, Zoran Kesićet bizonyára nem kell külön bemutatni az olvasóknak, akik közül sokan nézik a műsorait. A 24 perc Zoran Kesićtyel műsorvezetője nemrég azért került a figyelem középpontjába, mert Aca Lukas énekes megfenyegette Kesićet és Ivan Ivanovićot, hogy „lehajítja őket a tizedik emeletről”, ha az édesanyjának valami baja esne. Az esztrádművész szavait a Srpski telegraf című kiadvány tette közzé.
A Zoran Kesićtyel készült interjú a Nova.rs oldalon jelent meg, s ebből közlünk most részleteket.
Veszélyes időkben és egy olyan társadalomban élünk, amelyben az újságírókat és a másként gondolkodókat letartóztatják. Nemrég kolléganőnkkel, Ana Lalićtyal fordult ez elő. A politikai vezetőkkel szemben megfogalmazott kritikája miatt volt-e valaha problémája a tévéstúdión kívül? Szokott aggódni a saját és a gyerekei biztonságáért?
Nem az idők a veszélyesek, hanem azok, akik elhiszik, hogy mindenhatók, s ebbe a saját beképzeltségükben kissé túllőnek a célon. Ana Lalić letartóztatása a szükségállapot idején, utána pedig az, hogy egyes tájékoztatási eszközök célkeresztet rajzoltak a homlokára – ezek olyan dolgok, amelyeket nem szabadna elfelejteni akkor, amikor ennek vége lesz. Ugyanígy folyamatosan emlékeztetni kell az embereket Krušik fegyvergyárban történekre és a hasonló botrányokra, amelyekért senki nem felelt. Mindazok, akik a törvény szerint a hivatali helyzetükkel való visszaélés miatt felelniük kellene, az összeférhetetlenségbe kerülők, az állam kárára történő meggazdagodtak, a jogállam felfüggesztésért felelősek, a hamis doktori és egyetemi diplomák tulajdonosai, a helyi kisfőnökök, az erőszakoskodók éppen abban bíznak, hogy a polgárok elfelejtik ezeket a dolgokat. És egy bizonyos fokig igazuk van. A polgároknak nem kötelességük emlékezni, de nekünk, akik újságírással foglalkoznak, nekünk munkahelyi kötelességünk, hogy emlékezzünk és emlékeztessünk. Nekem személy szerint semmilyen problémám nem volt. Az interneten található hozzászólásokat és fenyegetéseket nem számolom. Az utcán az emberektől kizárólag szeretetet és szimpátiát kapok, van, aki úgy érzi, arcon kell csókolnia, más pedig, hogy mindenáron meg kell szorítania a kezem. Azt hiszem, ezt a két dolgot majd csökkenteni kell a következő időszakban.
Pesszimista vagy optimista azzal kapcsolatban, ha szóba kerül, hogy Szerbiában rövid időn belül más kerül hatalomra?
Erre nem felelek, helyette azt a reményemet szeretném kifejezni, hogy az igazság győzedelmeskedik a hazugság felett, hogy az illedelmesség és a jólneveltség legyőzi a faragatlanságot, hogy a humor nyer a butaság ellen, és a szeretet győz az utálat ellen. No, most tessék egy csapatot kialakítani. Az egyik együttes az igazság, az illem, a humor és a szeretet. A másik a hazugság, a neveletlenség, a butaság és az utálat. Válaszd ki a csapatod, és tiszta szívvel harcolj érte, függetlenül attól, hogy mivel foglalkozol. Az én professzionális hozzáállásom mindig az volt, hogy ennek a második csapatnak az oszlopos tagjait a teljes nevükön nevezzem, és az őket megillető helyre soroljam be őket. Azt, hogy ez a munka nekem hatalmas egyéni örömet is okoz, különleges boldogság és privilégium a számomra.
Mit gondol, a közeljövőben sikerül-e valakinek védőoltást találni a Szerb Haladó Párt ellen és mikor?
A Szerb Haladó Párt egy mutálódott vírus. Korábban Szerb Radikális Pártként volt ismert, de mint minden vírus, ez is keresi a módját annak, hogy életben maradjon, alkalmazkodik, hogy szaporodjon és túléljen. És ez ennek a vírusnak sikerült, de nemcsak hogy túlélte, hanem szépen finoman elterjedt egész Szerbiában. El kell ismernem, néha úgy érzem magam, mint azok az összeesküvési elméleteket gyártók, akik még egyetlen egy személyt se láttak, aki koronavírussal fertőződött meg. Azért mondom ezt, mert én nem ismerek egy embert se, aki a Szerb Haladó Párt tagja. Olyan embert se ismerek, aki a Szerb Haladó Pártra szavazott. A tágabb ismeretségi körömben nincs senki, aki a Srpski Telegrafot, az Informert és az Alo profiljába beillő ocsmányságot olvasná. És ezek után természetes, hogy az ember azt gondolja, ez a SNS vírus csak egy kitaláció, egy elmélet, mert honnan lehet olyan nagy szavazóbázisa és annyi tagja, ha én ezt nem látom? Hogyan lehetséges az, hogy még mindig a két egészséges lábamon sétálgatok, amikor körülöttem mindenhol megannyi elvakult imádójuk van azoknak a személyeknek, akiket mi éveken át sorozatosan kritizáljuk. Hol vannak ezek az emberek, kik ők? A soraikból miért nem szúr oda nekem valaki egy sértő mondatot? Miért mondják nekem a rendőrök félhangon, kiváló, amit csinál, csak így tovább. Miért közli velem egy katonai egyenruhában álló alezredes, miközben a gyalogátjáró előtt állunk, és a fiam lenyűgözve bámulja, hogy sűrűbben kellene emlegetnem a miniszterüket, mivel sokkal rosszabb a helyzet a katonaságnál, mint azt gondolom. Vajon mindenki hazudik, s amikor elfordulok, akkor tovább szeretik azt a SNS vírust? Vagy ez a tömegesség, a spontán több ezer ember összeverődése, a szavazatok 98,7 százalékának begyűjtése csak egy eljátszott forma. Egy film. Megjátszott szeretet, megjátszott hit megjátszott szereplőkkel. Nekem ez az egész vírus egy nagy, tömeges, unalmas, előrelátható és elismételgetett hazugság. A védőoltás ellene az igazság. És nem fogok nekik hazudni, hogy nem fog fájni.
Ha lehetőségünk lenne időutazásra, s elképzelnénk, hogy most 2030-at írunk, hogyan képzelné el magát? Mi minden változna a környezetében?
Ami legjobban aggaszt, hogy a két fiunk tizenhat és tizenhárom éves lesz. Most még kicsik, s csak egymással verekednek. Hogy ha az említett korba kerülnek, mi mindent csinálhatnak majd velünk, hát ebbe bele se merek gondolni. Ami engem illet, tíz év múlva olyan George Clooney-ként képzelem el magam. Őszes a hajam, de mindenki azt mondja, ahogy öregszem, egyre jobban nézek ki. Drága karórát kezdek majd hordani, és borszakértő leszek. Hajbeültetést végeznek majd rajtam Törökországban, nem félek a kopaszodástól. Mivel a gyerekek már nagyok lesznek, a szép feleségemmel tíz év múlva végre lehetőségünk lesz, hogy nélkülük is elmenjünk valahová. És ott is ragadjunk, s nem fogunk jelentkezni, akkor se ha keresnek bennünket. Szerbia tíz év múlva világszám lesz. Komolyan mondom, nem ironizálok. A mi tehetségünk, a humorunk, a vendégszeretetünk, a derünk nemcsak üres frázisok a turistáknak készült útikönyvekben. Időközben nekünk sikerült visszaemlékeznünk, hogy valóban ilyenek vagyunk, s csak begubóztunk, elbutultunk, besavanyodtunk, igaz, nem a saját hibánkból, hanem valamilyen vírustól, ami megfertőzött bennünket. Na jól van, valahol a mi hibánk is ez, de meggyógyultunk.

https://szabadmagyarszo.com/2020/04/20/a-szerb-halado-part-egy-mutalodott-virus-amely-ellen-az-igazsag-a-vedooltas/, 2020. április 20. 14:34