Egy néző nyílt levele a Tanyaszínház társulatához
Igen, nektek írok. Mert ti érdemlitek meg, hogy foglalkozzanak veletek, nem a politikusok. Ahogy ígértem, tegnap megnéztem az előadást (második sor széle a kisbabával).
Borzalom. Ez jutott eszembe, miközben néztem. De nem az előadás volt borzalmas, az tökéletes volt. Hanem a felismerés, hogy igazatok van. Hogy a tükörben mind megláthatjuk a szörnyet. Úgy vágott gyomron a társadalomkritika már az első 5 percben, hogy a levegőt kapkodtam. Aztán a következő gyomros. Meg a következő. Végig. Ezt vártam! Pont azt vártam, hogy hasson, üssön a dolog. Hogy fontos dolgokkal foglalkozzon az előadás, hogy tartalma, célja, mondanivalója legyen. És volt! Sőt! Nem elcsépelt frázisokat pufogtattatok, hanem újszerűen, konkrét példákkal (emberállat, féregember stb.) mutattátok be. Ezt kell, hogy kapja a közönség, nem cukormázas népmesei tanulságokat.
Volt szerencsém olvasni egy korai fordítását az eredeti műnek. Nem nagy dolog, fenn van a neten. Abban sem volt kevesebb káromkodás, mint a kész darabban. És most én mutatok be egy szörnyet: a kétszínű embert. Mert sokan vannak köztünk ebből a szörnytípusból. Naponta káromkodnak, de felháborodnak, ha a színpadról hallják vissza. Pedig így lett hiteles, így lett valódi. Nem valami steril, kilúgozott bájvigyort kaptunk, hanem valóságot. Sőt, a mai fiatalok ennél sokkal csúnyábban beszélnek. A Pásztor által emlegetett színpadi vizelés majdnem elkerülte a figyelmem. De kellett az oda. Szemes Franc karakteréhez kellett ez a mozzanat, hogy teljesen kibonthassátok a karaktert, hogy mindenki tisztában legyen vele ki, mi ő valójában. Nem volt öncélú.
Mint írtam olvastam a régi szövegkönyvet. Ti maivá tettétek a módosításaitokkal. De, ami a legfontosabb, új tartalommal töltöttétek meg. Az eredeti mű egy szerelmespár tragikus kapcsolatát mutatja be. A torzszülöttek eredetileg nem is értettem miért voltak a darabban. Kilógtak az eredeti műből. De most ti ezt megfordítottátok. A szörnyek célt és tartalmat kaptak, a darab pedig keretet tőlük. Ez zseniális! Ahogy a végét is megváltoztattátok, az külön üde csavar volt.
Nem volt vulgáris, nem volt közönséges. Minden mozdulatnak, szónak jelentése, célja volt, összességében pedig értéket közölt. Senki nem kelt fel, nem ment el az előadásról. A végén mindenki tapsolt. Teltház tapsolt! Nektek, mert megérdemlitek. Ebben az előadásban munka volt, kreativitás, mondanivalója volt. Ez a színház! Ilyennek kell lenni a színháznak!
Az előadás nem gyerekeknek való ez igaz. De nem a vulgaritás miatt. Szerintem otthon a szülőtől, az iskolában, a tévében sokkal több káromkodás, erőszak stb. éri őket, mint itt. Azért nem való gyereknek, mert nem értik még az üzenetet. De megnézhetik. Nem kell eltiltani őket tőle.
De rájöttem miért kellett betiltani. Mert amit Hajnal „kérés”-nek írt le, az parancs volt. Parancs a társulatnak, parancs a VMSZ-es polgármestereknek. Pásztor pedig asszisztált hozzá. Miért kellett betiltani? Mert Pásztor is és Hajnal is meglátták magukat egy-egy tükörben. Aki látta az előadást az tudja miről beszélek, aki nem látta annak pedig nincs joga bírálni a társulatot! Ők olyan színházat, olyan kulturális életet akarnak, mint ami a 19. század végén és a 20. elején jellemezte a magyar kultúrát. Ugar! Így nevezte Ady. Ők ezt akarják, hogy az emberek csak nevessenek, és mindig sulykolják beléjük a nemzeti öntudatot, hogy ne vegyék észre a problémákat, és a választásokon VMSZ-re szavazzanak. Ez az előadás viszont más volt. Gondolkodásra késztetett, rávilágított a társadalmunk, a közösségünk problémáira, visszásságaira.
Végszónak nem tudok mást írni: Köszönöm!
Ilcsik Szebasztián, néző
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése