Amikor megjelent a 2022-es népszámlálási adatok legújabb kötete (Nemzeti hovatartozás, községek és városok szerinti adatok), azonnal átlapoztam, de figyelmesen át is olvastam minden olyan részt, amely az itt élő magyar nemzeti közösségre, városaira és községeire vonatkozik. Sajnálom, hogy a nemzetiségi adatok még nem jelentek meg településekre lebontva, ezért hosszas rágódás után nekiláttam az adatok feldolgozásának, ami nemcsak számomra szükséges, hanem mindenki számára, akit kicsit is érdekel közössége jelene és jövője. Megkíséreltem rendszerezni az óriási adathalmazt, hogy érthető legyen a mondanivaló.
Térképen a lényeg
Szerbia községeinek etnikai többsége 2022-ben
(Köztársasági Statisztikai Intézet)
Már a térkép megadja a számunkra legfontosabb választ: az önkormányzataink közül nemcsak Óbecse község, hanem Szabadka város is elvesztette a relatív magyar többséget. Már mindkettőben több szerb nemzetiségű polgár él, mint magyar – ez a világos okker színű terület. A fekete szaggatott vonallal körülhatárolt területen csak relatív többség található. Ugyanez vonatkozik Csóka községre, de félő, hogy belátható időn belül az a terület is okkerre fog változni. Immár kérlelhetetlen tény, hogy a Délvidéken (Vajdaságban) a tömbmagyarság csak Magyarkanizsa, Zenta, Ada, Kishegyes és Topolya községek területére korlátozódik, vagyis itt még abszolút többségben vannak a magyarok.
Egy kis történelmi áttekintés
A kiadványban összehasonlító elemzés található az 1948–2022 időszakban végzett népszámlálásokról. Azokból az adatokból kiválasztottam a magyar nemzeti közösségre vonatkozókat. Az első, amit láthatunk, hogy amíg a Szerbiában élő szerb nemzetiségűek száma egészen 2011-ig hol nagyobb, hol kisebb mértékben növekedett (voltak menekülthullámok Horvátországból, Boszniából és Koszovóból, továbbá az albánok 1992-től nem vettek részt a népszámlálásokban), egyedül az utolsó két összeírásból lehet kiolvasni enyhe csökkenést. Addig a magyarok száma (ma már megállíthatatlanul) folyamatosan csökken. De az a „siker”, amit a Vučić–Pásztor-éra tizenegy éve alatt a „hűbéres nemzetvezetőnk” – persze uraival együtt – fel tud mutatni, azaz közösségünk létszámának közel 70.000-rel való csökkenése – „példaértékű”, hisz még a titói korszak sem tudott ilyet felmutatni. Ugyanis 1961 és 1981 között húsz év kellett ahhoz, hogy a magyarok száma körülbelül 60.000-rel csökkenjen (akkori vendégmunkások – irány Németország!).
Vajdaság tarkasága megszűnőben
Igencsak beszédesek az ebben a táblázatban található adatok, mivel a Trianon előtti időkben a szerbek, a magyarok és a németek a ma Vajdaságnak nevezett területen szinte azonos arányban éltek (mintegy harminc-harminc százalék). A ki tudja, hány erőszakos betelepítésnek köszönhetően a szerb nemzeti közösség ma már majd 70 százalékkal van jelen. A németek szinte teljesen eltűntek, a magyaroknak pedig már az akkori létszámuk egyharmada sincs meg. Érdekes, hogy a nemrég divatossá vált jugoszlávság létszáma országosan erősödött az előző népszámláláshoz képest (23 ezerről 27 ezerre), s olyan válaszok is megjelentek, hogy egyéb nemzeti hovatartozás, nem nyilatkozom, és ismeretlen. Ezek összege meghaladja még a magyarok számát is (több mint tíz százalék). Érdemes lenne, hogy szociológusok foglalkozzanak az utóbbi két válasz értelmezésével. Hozzám jó pár panasz érkezett, amelyek arról tudósítottak, hogy nem kellett házhoz várni a „biztosokat”: azok megmagyarázták, elég, ha telefonon megadnak egy-két választ, ők pedig „segítenek” és az Interneten kitöltik a szükséges formanyomtatványt. Ne bajlódjon vele a polgár, így minden sokkal eredményesebb lesz.
Tömbbeliek és tömbön kívüliek
Nemzeti közösségünk jelenlegi legnagyobb problémája az itt élő magyarok felgyorsult elvándorlása. Itt egy olyan táblázatot talál az érdeklődő olvasó, amely az 1991-es autonómia-koncepcióban felvázolt Magyar Területi Autonómia községei nemzeti összetételét ábrázolja. (Akkoriban voltak olyan értelmezések is, hogy Törökkanizsát nem kellene kizárni, de a többség úgy vélekedett, hogy az a község csak „hígítaná” a terület összetételét.)
Ismét a tömbről, csak most százalékban
Ez a táblázat – amely az 1990-es években emlegetett magyar tömb lakosságának az utolsó két népszámlálás közötti változását mutatja be – akár összefoglalásként is megállná a helyét. Tény, hogy szerbek is „menekülnek” innen, hiszen a kormány legújabb, bennünket is érintő intézkedései közül a legelrettentőbb, a Béreg–Nákófalva közötti gyorsforgalmi út terve és megépítésének beharangozása nem sok jót ígér az itt lakóknak. De az itteni magyar nemzetiségű polgárok számának csökkenését úgy lehetne legegyszerűbben bemutatni, hogy összesen egy Magyarkanizsa plusz egy Zenta községnyi (38.723) magyar távozott a térségből. Ez a csökkenés Kishegyes községben a legkisebb (de ez is 20 százalékon felüli), a legnagyobb pedig Csóka községben (több mint 32 százalék).
Településenkénti adatokkal sajnos nem tudok szolgálni, pedig kíváncsi lennék például (Magyarkanizsa községben) Horgos és Martonos, (Zenta községben) Bogaras, (Törökkanizsa községben) Majdány és Rábé, (Csóka községben) Egyházaskér/Jázova, illetve (Magyarcsernye községben) Magyarcsernye települések eredményeire, ami a nemzetiségi adatokat illeti. Remélem, hogy most már a nemzeti eufória (meg a pénzsegélyek csepegtetése) által elbódított néptömeg felébred a rózsaszínűre festett álmokból, mert ellenkező esetben 2031-re már nem marad a térségünkben magyar, akit meg kellene számlálni!
https://szmsz.press/2023/07/17/halalsikollyal-felero-szamok-3-1/
(2. rész)
2023-07-19 20:00
Látták már a tavalyi népszámlálás eredményeit bemutató 1.a jelű könyvet, amelynek címe: Број и површина стамбених јединица, Подаци по насељима (Lakóegységek száma és területe. Településenkénti adatok). Akit nem rettent el az 540 oldalnyi adathalmaz, rákattint a címre és letöltheti a PDF dokumentumot. Nyilván sokan nem kívánnak ilyesmivel foglalkozni, ezért összeállítottam egy ránk, a még itt élő magyar nemzeti közösségre vonatkozó kimutatást, mert azt szeretném elérni, hogy legalább ezeket az adatokat, valamint a levonható következtetéseket minél többen megismerjék.
Mindjárt az összesítéssel kezdem. Táblázatot készítettem a (Koszovó nélküli, hiszen a politikai handabandázás ellenére, ott senki nem végezte el az összeírást) Szerbiában, a valamikori Délvidék ma Vajdaságnak nevezett részében és annak körzeteiben található lakásokra vonatkozó adatokból.
Már ez a táblázat is igencsak beszédes. Láthatjuk, ha egész Szerbia adatait nézzük, a meglévő több mint 3,6 millió lakóépület közül mintegy egymillióval kevesebbet használnak lakásként, több mint 360.000 (azaz 10 százaléka) más célt – állami vagy önkormányzati közösségi használat, gazdasági tevékenység stb. – szolgál, míg a többi valamilyen ok miatt lakatlan. Érdekes, hogy ezeknek mintegy 80 százaléka az összeírás szerint ideiglenesen lakatlan, azaz az ismert tulajdonos (és családja) nem azon a településen él. De azt már nem kutatták, hogy hol, pedig a pillanatnyi becslések szerint ez a több mint másfél millióra tehető embertömeg óriási többsége nem az ország más részén, hanem valahol a fejlett országokban (Európában, az Újvilágban, esetleg a Távol-Keleten) kereste és lelte meg boldogulását.
Érdekesek a tartományi adatok is. Összességében a szerbiai átlagnál kisebb a lakatlan objektumok aránya, azonban ezek az adatok igencsak csalóka képet mutatnak. Nem kell mást tennünk, mint kiiktatni a dél-bácskai, a szerémségi és a közép-bánsági körzetek összeírásakor kapott eredményeket, s a fennmaradt körzetekben a lakatlan lakóépületek aránya jóval a szerbiai átlag feletti értéket mutat. De ha ráadásul még a dél-bánsági számadatokat sem vesszük figyelembe, akkor a fennmaradt három északi körzet esetében a lakhatás célját szolgáló lakatlan ingatlanok az összes lakás mintegy 20 százalékát teszik ki.
Azért, hogy pontosíthassam a becslésemet, elkészítettem a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) által 1992-ben elfogadott autonómia-koncepcióban tervezett (de soha meg nem valósított, és minden későbbi koncepcióból eltűnt) Magyar Autonóm Területre is a tavalyi összeírás adatai alapján a lakásokkal kapcsolatos helyzetképet.
Sajnos úgy tűnik, hogy a sejtésem beigazolódott. Ha ugyanis nem vesszük figyelembe Szabadka város, valamint Óbecse község adatait – ez is indokolt, hiszen e két önkormányzatban immár nem beszélhetünk magyar többségről –, a fennmaradt területrész esetében a lakatlan objektumok száma 23-24 százalékra tehető. De már az is lesújtó, ha mindegyik önkormányzatban külön-külön megvizsgáljuk a népszámlálás eredményeit:
Pirossal jelöltem a lakatlan lakások részarányát azoknál a településeknél, ahol az 20 százalék vagy annál több, míg ott, ahol már meghaladja a 30 százalékot, az a helységnév piros betűkkel szerepel, mivel egyre közelebb kerül ezen települések eltűnésének a veszélye. Csak néhány érdekességet jegyzek meg a táblázatokhoz.
Óbecse községben, Péterrévén a lakatlan épületek részarányát azért jelöltem pirossal, mert két lakás hiányzott a 20 százalékhoz. Ada esetében mellékelnem kellett egy térképet:
Ada községben, Völgypartom és Valkaisoron több mint 30 százalékban vannak lakatlan épületek. A térkép jobb oldalán található a már-már eltűnés előtt álló Völgypart település (szerb neve Obornjača). Csakhogy tőle pár száz méterre – igaz, már Topolya község területén, ugyanilyen szerb nevű település található, amelyet magyarul Nagyvölgynek neveznek. Itt most csak a szerb névről fogok pár szót közölni. Mivel egyetlenegy szerb szótárban sem lelhető meg az értelme, nem tudni, miért fordítják magyarra felhőszakadásnak, mikor nagy valószínűséggel az ősi szláv obor (karám) szóból eredhet, azaz az értelme: olyan terület, ahol karámok találhatók.
Magyarkanizsa községben szinte minden településen 20 százaléknál nagyobb a lakatlan objektumok száma, együl a községközpontban „csak” 19,31 százalék. Két kistelepülésen majdnem minden második ház üres (Kishomok és Völgyes). Emellett érdemes külön kimutatni Orom Helyi Közösség lakásainak számát, mert azt három település (Orom, Völgyes és Újfalu) alkotja. Ezekben együttesen 884 lakás van, amelyek közül 236 (26,7 százalék) lakatlan. Ha a helyi közösségek szintjén nézzük a lakatlan házak arányát, akkor egyedül Martonos Helyi Közösségben (Martonos és Kishomok – 29 százalék) rosszabb a helyzet. Mivel még nincs meg a településenkénti lakosságszám, így csak az általános iskolába járók száma alapján tudom megítélni, mennyire volt sikeres Orom „nagy szülöttjének” VMSZ-es tartományi titkári, majd államtitkári lokálpatrióta ténykedése, hiszen szinte számolatlanul öntötték a pénzt az oromi iskola felújítására és felszerelésére. Eközben – amikor ő tisztségre jutott – az iskolába több mint 120 nebuló járt, most pedig csak hetvenegynéhány. Az idén elballag a tíz nyolcadikos, így mivel kevesebb lesz az elsősök száma, már a hetven tanuló sem biztosított.
Zentán, Magyarkanizsához hasonlóan, az egész község területén található lakások több mint 20 százaléka lakatlan. Legrosszabb a helyzet Bogarason, ott ez több mint 30 százalék.
Csóka községben a lakások majd 25 százaléka lakatlan, de az arány Egyházaskéren (Verbicán) már kis híján 53 százalék. Ahhoz hasonlóan könnyen eltűnhet Kanizsamonostora (40 százalék) és Feketetó is (31,44 százalék).
Szabadka város többségben magyarok és horvátok által lakott településeit sújtja leginkább az üres lakások problémája. Arrafelé 20 százalék körül van a lakatlan objektumok aránya, egyedül Hadikörs (Mišićevo) lóg ki a sorból, ott már a lakások közel 35 százaléka üres.
Topolya községben a legnagyobb bajban két kistelepülés, Bogaras (Félváros, nem összekeverendő a Zenta községben lévő, ugyanilyen nevű településsel) és Szurkos (Srednji Salaš) van, ezekben a lakások több mint 40 százaléka üresen áll. Itt két másféle probléma jelentkezett. Az egyik településről (Nagyvölgyről) már szóltam. Ez már 2011-ben lakatlan volt. Ezt követően két férfi odaköltözött két házba, majd ők is távoztak. 2021-ben ismét volt egy lakosa, aki ideiglenesen a még (valahogyan) álló egyetlen objektumba költözött máshonnan nyolcvan birkájával. Az összeírás szerint itt még állni kellene egy épületnek, de ha megnézzük az idén tavasszal készült műholdképet, úgy tűnik, már az is leomlott.
A másik furcsaság, hogy egy településen, Buránysoron nem változott a lakások száma. Igaz van ott egy kisbolt, de még annak az épülete is lakásként szolgál. Úgy tűnik, a „nagy semmiben”, az út két oldalán sorakozó összesen 29 ház felkeltette még a Google érdeklődését is, hiszen – habár semmi értelme – az út házak között húzódó részét a helybeliek elnevezték Köztársaság utcának, ráadásul igen szépen karban is tartanak mindent, ezért felkerültek még a Street View (utcakép) alkalmazásba is, amit bárki megnézhet, ha rákattint a Buránysor linkre.
A végére maradt Kishegyes község, amiről csak azt mondhatom, hogy mind a magyar, mind a montenegrói nemzetiségű lakosok szinte azonos százalékban hagyják el a szülőföldjüket. Mindhárom településen 20 százalék körül van a lakatlan épületek száma.
De nem csak a tömbbel foglalkoztam, ugyanis elkészítettem még azoknak a településeknek a listáját is, amelyekben (talán) legtöbb magyar nemzetiségű polgár él szórványban vagy szigetmagyarsági státusban. Nézzék meg ezt is:
A táblázatból látható, hogy sok település esetében az üres lakások a meglévők több mint 20 százalékát teszik ki. Így én csak azokat sorolom fel, amelyeknél ez az arány 30 százaléknál is nagyobb: Majdán (55,04), Rábé (46,55), Hetény (42,09), Sziget (37,93), Tóba (37,05), Székelykeve (35,78), Doroszló (35,28), Magyarcsernye (34,35), Gombos (32,12), Oroszlámos (31,32) és Bácsgyulafalva (31,13).
Nem vagyok benne biztos, hogy Majdán esetében ez pontos adat, hiszen még a népszámlálás előtt Pásztor István ellenőrzése mellett (én még azt is hihetőnek tartom, amit egyesek állítanak: vezetésével), végrehajtottak egy falurombolással felérő akciót. Ledózeroltak néhány migránsok által használt (és kifosztott) lakóházat, azt azonban senki nem tudja, ezek megtalálhatóak-e még az ingatlanok listáján. A következő településeknél: Sándorfalva, Piros, Futak, Temerin, Lázárfölde és Maradék csillaggal (*) van jeölve, mert az itt található adatok nem mutatják a magyar nemzeti közösség valós állapotát (ezt majd az említett településeken élő magyarok számának változásáról szóló kiadványból tudjuk pontosan megállapítani). Az ő esetükben a közeli nagyvárosból történő kirajzás miatt jó pénzért túl lehet adni a lakóingatlanokon, a vásárlók pedig főleg nem magyar nemzetiségűek.
A két csillag (**) azt jelzi, hogy Pancsova város része Hertelendyfalva, illetve Nagybecskerek város része Muzsla, amely településrészeken, habár főleg magyarok élnek, nem rendelkezünk semmilyen adattal a számukról, illetve az ingatlanokról sem. Újvidéket azért jelöltem három csillaggal (***), mert ott nemcsak a Telep városrészen, hanem szétszórtan, szinte mindenhol élnek magyarok. Az előző megjegyzéshez hasonlóan viszont itt sincsenek megbízható adataim.
Mindezek ismeretében csak egy következtetést tudok levonni: az itt élő magyarság helyzete sokkal súlyosabb, mint amit elemzésem első részében leírtam. Mert amennyiben beigazolódik, hogy Magyarkanizsa község településeihez hasonlóan máshol is (erről pedig már többen is értesítettek) „jól működött” a külföldön élő és dolgozó vendégmunkások összeírása, még az sem zárható ki, hogy az ő ingatlanjaik nem kerültek az ideiglenesen lakatlan rubrikába, azaz akár tényként is el lehet fogadni a VMSZ állítását:
„… Meggyőződésünk, azért vagyunk még ma is 184.442-en, mert a fentebb említett politikát folytattuk, csináltuk, segítve oly sok embernek…”
Miért állítom ezt? Azok, akik telefonon végezték a népszámlálás igencsak fontos feladatát, miután bemutatkoztak, ezekkel a szavakkal folytatták: „Azért hívtuk Önt, hogy segítsünk. Nem kell mást tennie, csak adja meg a saját meg a hozzátartozói nevét, minden egyebet már tudunk!”
Mindez sok más kérdést is felvet, de azok már nem tartoznak ehhez az elemzéshez. Talán maradjunk annyiban, hogy a statisztika nem más, mint pontatlan adatok pontos összesítése.
https://szmsz.press/2023/07/19/halalsikollyal-felero-szamok-3-2/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése