Kihez törtek be ma?

Közbiztonság Csantavéren

Ment régen egy zenei műsor a Kossuth Rádióban, az volt a címe, hogy Ki nyer ma? (Játék és muzsika 10 percben), mivel szólt a rádió, hallgattuk naponta, ha akartuk, ha nem. A csantavériek az utóbbi időben azzal kezdik a napot, hogy megnézik az interneten, kihez törtek be ma, kit raboltak ki az éjjel. Mert a garázdaságból most már szinte minden napra jut – legalább egy. 

Szombaton reggelre Vida Tibor házába törtek be, ahonnan mintegy 100 kilogramm disznóhúst vittek el a mélyhűtőből és órákat tulajdonítottak el meg a perselyben gyűjtögetett aprópénzt.
Hétfő éjszaka egy nyugdíjas pedagógus házaspár – Dorgovics József és Györgyi – otthonában jártak, tőlük pénzt, ékszert és mobiltelefont loptak.

Ma reggel pedig ez a hír jelent meg a csantavériek által kedvelt közösségi oldalon: A betörések folytatódnak!! Az éjjel anyámnál jártak nemkívánatos személyek. Szerencsére csak az udvarig jutottak, ahol összetalálkoztak a nem túl barátságos kutyákkal és egy-kettő elkotródtak. Meddig mehet ez így???

Meddig?

A kérdést többen azonnal meg is válaszolták. Addig, ameddig a falu népe ezt megengedi, vagy ameddig ezek a rendőrök lesznek szolgálatban, és ameddig ők ezt így akarják. Ez a két változat lehetséges, illetve van egy harmadik is, ami szintén bekövetkezhet, az, hogy a betörőket meglepetés éri, mert felkészülten várják őket, vagy pedig ők okoznak halálos sérüléseket.

Ebben a faluban mindig voltak lopások, tolvajlások. Békésebb időkben leginkább baromfit meg tűzifát mentek szerezni, és a határban, a termőföldekről vitték el a kukoricát, ritkán lehetett lakóházak feltöréséről hallani. Később aztán egyre beljebb merészkedtek, be a melléképületekbe, a garázsba, fel a padlásra és végül a lakásokba is, és akkortól a pénz, az ékszer és a mobiltelefon lett a legkapósabb, mert az érték(es) és kis helyen – a zsebben, a táskában is – elfér. 

Emlékszem egy olyan év decemberére, amikor 27 esetben történt lopás, betörés, alighanem az volt minden idők csantavéri rekordja. Ám ha ilyen eszeveszett iramban haladunk, meglehet, hogy gyorsan bekorcoljuk a lemaradást. 

Mi reménykeltőt és megnyugtatót lehet várni azoktól a kisgyerekektől, akik ebben a tolvajtempóban nőnek fel, akiket gyors és könnyű pénzszerzésre tanítanak, akiket lopásra képeznek ki a szüleik? Mi lesz itt pár év múlva? Akik most e gonoszságok fölött dölyfösen szemet hunynak, és gúnyos haszonélvezői ennek az állapotnak, gondolnak-e arra, hogy az ő gyerekeikre, unokáikra (is) (itt)marad ez a falu, és nekik majd tetszeni fog-e, amit akkor látnak?

Agónia?

A szocializmus idején azt mondták, hogy a falu úthálózata kb. 40 kilométer. Ez az úthálózat igencsak rossz állapotban van, kivételt képeznek azok a Szőlősori utcák, amelyek az utóbbi pár évben kaptak szilárd burkolatot. A járdáink nyaktörőek, a kerékpárutunk mini hullámvasút, a vízvezeték-hálózatunk elavult, a szennyvíz elvezetése megoldatlan, a gázvezeték kiépítése félbemaradt, a földműves-szövetkezetet tönkretették, a kisüzemeket bezárták, a fürdőt szétverték… Lehetne még sorolni.

Másutt is vannak siralmas, lepusztult, elnéptelenedett falvak, ilyen a bánáti Egyházaskér vagy Torda, de olyan, ami Csantavéren van, másutt nincs. 

Nálunk a település szívében is akadnak sorsukra hagyott épületek: a Nagy-vendéglő a legendás Károly-pincével, az egykori Aréna Mozi, a festéküzlet és a mellette lévő élelmiszerbolt, meg a szövetkezet irodaháza, ami egy külön történet. Megszámláltam: a 33 ablaka közül már csak 2 maradt épen, a többit betörték. Néhány évvel ezelőtt még megvoltak az irodabútorok, a szőnyegek, sőt még villanyírógépet is lehetett látni, de a sok betörés után mára már csak a törmelék, a szemét maradt. (Ne említsem most a virágkorát, mert az maga volt a csoda, az 50 évvel ezelőtti számadatok is magukért beszélnek: az 1974-es évben 321 ezer vágnivaló csirkét, 9 ezer libát, 450 pulykát, 233 ezer tojást és 11 ezer kilogramm tollat vásároltak fel. 

Így néznek ki az egykori szövetkezet irodái

Ennek már csak a híre maradt, ebben a faluban a szántóföldi növényeken és a tejen kívül, most az égvilágon semmit nem vásárolnak föl szervezetten. Egyetlen szem meggyet, egy árva tojást, de még egy tollpihét sem lehet eladni.) Három nagy üzlethelyiségünket a kínaiak bitorolják (a valamikori nagyáruházét, a bútorüzletét és az első önkiszolgálóét), akik a silány portékájukkal elárasztották a falut. 

A régi hentesüzlet üresen áll, mellette a „munkaközvetítő” irodáját is belepte az évtizedes por. Az Önkéntes Tűzoltó Testület otthonára is rátette a kezét a város (pedig a csantavéri emberek építették), újabban a Vízművek irodáját is leépítik… Az egészségházban valaha működött röntgengép, nőgyógyászati rendelő, laboratórium és legalább 3 általános orvos fogadta a betegeket… Két cipős bolt, cipész, vegytisztító, drogéria, kávépörkölő, órásmester, sőt még aranyműves is volt a faluban. Az utóbbi időben már a kocsmák is megfogyatkoztak – rövid életű volt a Casablanca, eltűnt az egykori Omega, a Tisza, a Vigadó, a Kék Duna, a Cavalli, a „Rókaluk” – és csupán 2 maradt (a másik 2 csak időnként tart nyitva).

Minden baromság miatt a városba kell utazni: adóhivatalba, kataszterbe, szociális központba, munkaközvetítőbe, közművállalatokba…

Falugyűlés?

Csantavéren emberemlékezet óta nem tartottak lakossági fórumot. Megtárgyalnivaló téma, gond, eset akadt volna bőven, csak éppen az nem, aki ezt indítványozza. 

A politikai vezetés nagyon-nagyon eltávolodott az egyszerű, földi halandóktól, úgy is mondhatnám, hogy szinte megfeledkezett azokról, akik annak idején megválasztották. Akkor sem szólaltak meg, amikor a lakosságra – annak megkérdezése, előzetes tájékoztatása nélkül – rákényszerítették a szervezett szemétkihordást, és most sem érzik úgy, hogy valamit cselekedni kéne az egymást érő betörések ügyében. 

Mindkét vezető (parlamenti) párt nyitott irodát a településen, a Szerb Haladó Pártéban van is mozgolódás (például mítingelni viszi a tagságot, csak épp a magyar embereknek elfelejtik kifizetni a „napidíjat” – már háromszor voltak, de pénzt még egyszer sem kaptak), de a Vajdasági Magyar Szövetségében küldött ördög sem nyomkodja a kilincset – az ajtaját már réges-régen benőtte a pókháló. Meg egy kicsit a galambok is cifrázzák a bejárat melletti járdát. 

Fel lehetne tenni a kérdést, hogy mi szél hozta az előbbit egy túlnyomórészt magyar lakosú faluba, és ugyan mi keresnivalójuk van magyar embereknek abban a pártban, de ugyanúgy azt is, hogy az utóbbi pedig miért nem talál magának elég elfoglaltságot – miközben a kisemberek nem tudnak kihez fordulni a panaszaikkal.

Mondhatná most valaki (és tökéletesen igaza lenne!), hogy láthattuk pénteken Hajdújáráson, mekkora súlya van egy lakossági fórumnak. Mint a múmiának a Nivea, körülbelül annyit ér(t), annyi haszna volt. Pedig ott már gépfegyverek ropognak éjjel-nappal. Semmibe veszik a félelemben élő, kiszolgáltatott emberek véleményét. Ugyanígy volt Majdányon, Rábén, Horgoson, Martonoson, Kelebián is.

Ahol pedig nem a migránsok tartják rettegésben a falut, ott a bűnözők. Alighanem ezt a kegyetlen sorsot szánták a Vajdaságban maradt magyar lakosságnak.

Tényleg ezt érdemeljük?

Szabó Angéla