Tivadar napja.
Görög–latin eredetű név. A Tivadar
férfinév a Teodor
névből származik, akárcsak a Tódor. Fejlődési sora: Teodor, Tiodor, Tiadar, Tivadar. Rokon
nevek: Fedor,
Teodor,
Tódor.
Angol megfelelője Theodore. A Tivadar név jelentése: Isten ajándéka.
1904 – Nagyjából 5 perc alatt lezajlott az első légicsata.
1923 – Münchenben megbukott a nemzetiszocialisták puccskísérlete, az úgynevezett Hitler-puccs.
1928 – Megszületett Anne Sexton, amerikai költő, akinek leghíresebb a „gyónás” verse. 1967-ben Pulitzer-díjat kapott a „Live or Die” című művéért, 1974-ben öngyilkosságot követett el.
1929 – Budapesten megszületett Kertész Imre, az egyetlen irodalmi Nobel-díjas magyar író.
1944 – Meghalt Radnóti Miklós költő, aki a fasizmus áldozata lett.
1967 – Budapesten 81 éves korában meghalt Münnich Ferenc, aki 1958-tól 1961-ig a minisztertanács elnöke volt.
1970 – Colombey-les-deux-Églises-ben 79 éves korában meghalt Charles De Gaulle francia politikus és tábornok, aki az V. Közársaság első elnöke volt 1959-től 1969-ig.
1985 – Gary Kasparov, orosz sakkozó 22 évesen sakkvilágbajnok lett.
1989 – Megkezdődött a berlini fal lebontása, amelyet az NDK kormánya építtetett Nyugat-Berlin köré.
1989 – Kelet-Németország megnyitotta határait az NSZK előtt.
1923 – Münchenben megbukott a nemzetiszocialisták puccskísérlete, az úgynevezett Hitler-puccs.
1928 – Megszületett Anne Sexton, amerikai költő, akinek leghíresebb a „gyónás” verse. 1967-ben Pulitzer-díjat kapott a „Live or Die” című művéért, 1974-ben öngyilkosságot követett el.
1929 – Budapesten megszületett Kertész Imre, az egyetlen irodalmi Nobel-díjas magyar író.
1944 – Meghalt Radnóti Miklós költő, aki a fasizmus áldozata lett.
1967 – Budapesten 81 éves korában meghalt Münnich Ferenc, aki 1958-tól 1961-ig a minisztertanács elnöke volt.
1970 – Colombey-les-deux-Églises-ben 79 éves korában meghalt Charles De Gaulle francia politikus és tábornok, aki az V. Közársaság első elnöke volt 1959-től 1969-ig.
1985 – Gary Kasparov, orosz sakkozó 22 évesen sakkvilágbajnok lett.
1989 – Megkezdődött a berlini fal lebontása, amelyet az NDK kormánya építtetett Nyugat-Berlin köré.
1989 – Kelet-Németország megnyitotta határait az NSZK előtt.
70 éve, 1944. november 9-én
megalakult a fegyveres ellenállás politikai irányító szerve, a Magyar Nemzeti
Felkelés Felszabadító Bizottsága.
1944. október 15-én a Szálasi Ferenc vezette nyilasok átvették az ország irányítását. A náci- és nyilasellenes politika képviselői, valamint katonai személyiségek már október végétől szervezkedni kezdtek, hogy létrehozzák az ellenállási szervezet vezérkarát. E tekintetben főleg a Magyar Hazafiak Szabadság Szövetsége (MHSZSZ), a Szovjetunió Barátainak Magyarországi Egyesülete (SZUBME), a Magyar Márciusi Szövetség (MMSZ), a Magyar Diákok Szabadságfrontja (MDSZ) jártak elől. Mindannyian egyetértettek abban, hogy Bajcsy-Zsilinszky Endre vezetésével kell megalakítani a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságot. Az illegalitásban élő politikus a felkérést habozás nélkül elfogadta, és egyetértett azzal, hogy a Bizottság dolgozza ki a szovjet hadsereg oldalára való átállásnak és Budapest megmentésének tervét.
A politikai és katonai vezetők november 9-re kaptak értesítést arról, hogy jelenjenek meg a Nitrokémiai Ipartelepek V. kerületi irodájában, a Nádor utca 21-ben. Jelen volt Makay Miklós, a Nitrokémiai Vállalat igazgatója, Kállai Gyula a Kommunisták Magyarországi Pártjának képviseletében, Soós Géza a Magyar Függetlenségi Mozgalmat, Hám Tibor a Teleki Pál Munkaközösség nevű ifjúsági szervezetet, Dudás József az MHSZSZ-t, Pénzes Géza a SZUBME-t képviselte. Az elnökké választott Bajcsy-Zsilinszky helyett - az ő távollétében - Csorba János kisgazdapárti politikus elnökölt, és bejelentette a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságának megalakulását.
November 10-én megjelent az MNFFB kiáltványa, amelyben a legfőbb feladatként a német megszállás és a nyilasok elleni fegyveres felkelés megszervezését és a szovjetekkel együttműködve az ország, elsősorban a főváros felszabadítását jelölték meg. November 11-én megalakult a Bizottság katonai vezérkara Kiss János altábornagy és Nagy Jenő ezredes vezetésével. Az MNFFB azonban csak nagyon rövid ideig tudott működni, mert árulás révén a nyilasok tudomást szereztek róla. Mikulich Tibor páncélos főhadnagy volt az áruló, hosszabb ideig eljárt a szervezet gyűléseire, senki sem gyanakodott rá, mert jó kapcsolatban volt Nagy Jenő ezredessel. Mikulich azonban jelentette, amit megtudott, a Nemzeti Számonkérő Különítmény nyomozó alosztálya parancsnokának, Radó Endre csendőr századosnak.
November 22-én a nyilas Nemzeti Számonkérő Szék emberei mindkét testület tagjait letartóztatták. A vádlottak - Bajcsy-Zsilinszky Endre, Kiss János altábornagy, Nagy Jenő ezredes, Tartsay Vilmos százados, Almásy Pál alezredes, Révay Kálmán százados, Makay Miklós őrnagy, Tóth István százados, Kővágó József százados, Schreiber Róbert őrnagy - különbíróság elé kerültek, amely 1944. december 6-a és 8-a között rögtönítélő tárgyalást tartott az ügyükben. Kiss Jánost, Nagy Jenőt és Tartsay Vilmost kötél általi halálra ítélték, és az ítéletet még aznap, december 8-án végre is hajtották. A vezérkar többi tagját súlyos börtönbüntetéssel sújtották.
Bajcsy-Zsilinszky Endre ügyét elkülönítették, a Budapestről menekülő nyilasok Sopronkőhidára hurcolták, ott végezték ki december 24-én.
Mikulich Tibor a letartóztatás elől 1946-ban Romániába menekült, 1947-től Székelykeresztúron, illetve Székelyudvarhelyen bujkált. Bujtatóit és támogatóit is letartóztatták és elítélték, őt kiadták a magyar államvédelmi hatóságoknak. Magyarországon halálra ítélték, és 1960. október 6-án kivégezték. MTVA – Sajtó- és fotóarchívum
1944. október 15-én a Szálasi Ferenc vezette nyilasok átvették az ország irányítását. A náci- és nyilasellenes politika képviselői, valamint katonai személyiségek már október végétől szervezkedni kezdtek, hogy létrehozzák az ellenállási szervezet vezérkarát. E tekintetben főleg a Magyar Hazafiak Szabadság Szövetsége (MHSZSZ), a Szovjetunió Barátainak Magyarországi Egyesülete (SZUBME), a Magyar Márciusi Szövetség (MMSZ), a Magyar Diákok Szabadságfrontja (MDSZ) jártak elől. Mindannyian egyetértettek abban, hogy Bajcsy-Zsilinszky Endre vezetésével kell megalakítani a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságot. Az illegalitásban élő politikus a felkérést habozás nélkül elfogadta, és egyetértett azzal, hogy a Bizottság dolgozza ki a szovjet hadsereg oldalára való átállásnak és Budapest megmentésének tervét.
A politikai és katonai vezetők november 9-re kaptak értesítést arról, hogy jelenjenek meg a Nitrokémiai Ipartelepek V. kerületi irodájában, a Nádor utca 21-ben. Jelen volt Makay Miklós, a Nitrokémiai Vállalat igazgatója, Kállai Gyula a Kommunisták Magyarországi Pártjának képviseletében, Soós Géza a Magyar Függetlenségi Mozgalmat, Hám Tibor a Teleki Pál Munkaközösség nevű ifjúsági szervezetet, Dudás József az MHSZSZ-t, Pénzes Géza a SZUBME-t képviselte. Az elnökké választott Bajcsy-Zsilinszky helyett - az ő távollétében - Csorba János kisgazdapárti politikus elnökölt, és bejelentette a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságának megalakulását.
November 10-én megjelent az MNFFB kiáltványa, amelyben a legfőbb feladatként a német megszállás és a nyilasok elleni fegyveres felkelés megszervezését és a szovjetekkel együttműködve az ország, elsősorban a főváros felszabadítását jelölték meg. November 11-én megalakult a Bizottság katonai vezérkara Kiss János altábornagy és Nagy Jenő ezredes vezetésével. Az MNFFB azonban csak nagyon rövid ideig tudott működni, mert árulás révén a nyilasok tudomást szereztek róla. Mikulich Tibor páncélos főhadnagy volt az áruló, hosszabb ideig eljárt a szervezet gyűléseire, senki sem gyanakodott rá, mert jó kapcsolatban volt Nagy Jenő ezredessel. Mikulich azonban jelentette, amit megtudott, a Nemzeti Számonkérő Különítmény nyomozó alosztálya parancsnokának, Radó Endre csendőr századosnak.
November 22-én a nyilas Nemzeti Számonkérő Szék emberei mindkét testület tagjait letartóztatták. A vádlottak - Bajcsy-Zsilinszky Endre, Kiss János altábornagy, Nagy Jenő ezredes, Tartsay Vilmos százados, Almásy Pál alezredes, Révay Kálmán százados, Makay Miklós őrnagy, Tóth István százados, Kővágó József százados, Schreiber Róbert őrnagy - különbíróság elé kerültek, amely 1944. december 6-a és 8-a között rögtönítélő tárgyalást tartott az ügyükben. Kiss Jánost, Nagy Jenőt és Tartsay Vilmost kötél általi halálra ítélték, és az ítéletet még aznap, december 8-án végre is hajtották. A vezérkar többi tagját súlyos börtönbüntetéssel sújtották.
Bajcsy-Zsilinszky Endre ügyét elkülönítették, a Budapestről menekülő nyilasok Sopronkőhidára hurcolták, ott végezték ki december 24-én.
Mikulich Tibor a letartóztatás elől 1946-ban Romániába menekült, 1947-től Székelykeresztúron, illetve Székelyudvarhelyen bujkált. Bujtatóit és támogatóit is letartóztatták és elítélték, őt kiadták a magyar államvédelmi hatóságoknak. Magyarországon halálra ítélték, és 1960. október 6-án kivégezték. MTVA – Sajtó- és fotóarchívum
25 éve, 1989. november 9-én a
berlini nép megkezdte a fővárost 1961-től két részre osztó határfal
lerombolását.
A második világháborút követően a vesztes Németországot és fővárosát, Berlint megszállták a győztes antifasiszta koalíció csapatai. Berlinnek a nyugati szövetségesek által ellenőrzött része és a szovjet zóna között, amely az 1949-ben létrejött Német Demokratikus Köztársaság fővárosa lett, többé-kevésbé szabad volt az átjárás, aminek eredményeképpen 1949 és 1961 között a keletnémet területekről 2,5 millió ember hagyta el az NDK-t, és költözött át Berlin nyugati szektorába.
A német kérdésről, de különösen Berlin megosztottságáról 1961 augusztusában kiéleződött a nemzetközi vita. Az NDK egyre jobban aggódott a fokozottan csökkenő lakosság miatt, egyre bizalmatlanabb volt a Nyugat-Berlinbe ingázókkal, és moszkvai beleegyezéssel augusztus 11-én az NDK parlamentje felhatalmazta a kormányt arra, hogy bármiféle intézkedést meghozhat, ami az ország védelmében szükséges. 1961. augusztus 13-án éjjel "az NDK államhatárának biztosítása céljából" a keletnémet hadsereg és a rendőrség egységei szöges dróttal és drótakadályokkal lezárták a két Berlint elválasztó zónát. Két nappal később, építőipari munkások fegyveres felügyelet mellett nekiláttak, hogy az akadályok helyén betonelemekből álló falat építsenek a határ mentén.
A 160 kilométer hosszú, egész Nyugat-Berlint körülvevő betonfal-rendszer vonalán 302 figyelőtorony és 43 földalatti bunker is épült. A várost átszelő szakasz 45 km hosszú volt. A határövezet 50-100 méter szélességben tiltott zóna volt mindenki számára, megközelíthetetlenségét az állig felfegyverzett határőrökön kívül kutyák futtatására szolgáló sáv, vizesárok-rendszer és külön gépkocsiút biztosította. A két városrész közti 80 átkelőhely közül csak 12 maradt meg, elvágták a városi gyorsvasút és a metró összeköttetéseit is, csak a friedrichstrassei
megálló működött tovább, ahol határállomást rendeztek be.
A második világháborút követően a vesztes Németországot és fővárosát, Berlint megszállták a győztes antifasiszta koalíció csapatai. Berlinnek a nyugati szövetségesek által ellenőrzött része és a szovjet zóna között, amely az 1949-ben létrejött Német Demokratikus Köztársaság fővárosa lett, többé-kevésbé szabad volt az átjárás, aminek eredményeképpen 1949 és 1961 között a keletnémet területekről 2,5 millió ember hagyta el az NDK-t, és költözött át Berlin nyugati szektorába.
A német kérdésről, de különösen Berlin megosztottságáról 1961 augusztusában kiéleződött a nemzetközi vita. Az NDK egyre jobban aggódott a fokozottan csökkenő lakosság miatt, egyre bizalmatlanabb volt a Nyugat-Berlinbe ingázókkal, és moszkvai beleegyezéssel augusztus 11-én az NDK parlamentje felhatalmazta a kormányt arra, hogy bármiféle intézkedést meghozhat, ami az ország védelmében szükséges. 1961. augusztus 13-án éjjel "az NDK államhatárának biztosítása céljából" a keletnémet hadsereg és a rendőrség egységei szöges dróttal és drótakadályokkal lezárták a két Berlint elválasztó zónát. Két nappal később, építőipari munkások fegyveres felügyelet mellett nekiláttak, hogy az akadályok helyén betonelemekből álló falat építsenek a határ mentén.
A 160 kilométer hosszú, egész Nyugat-Berlint körülvevő betonfal-rendszer vonalán 302 figyelőtorony és 43 földalatti bunker is épült. A várost átszelő szakasz 45 km hosszú volt. A határövezet 50-100 méter szélességben tiltott zóna volt mindenki számára, megközelíthetetlenségét az állig felfegyverzett határőrökön kívül kutyák futtatására szolgáló sáv, vizesárok-rendszer és külön gépkocsiút biztosította. A két városrész közti 80 átkelőhely közül csak 12 maradt meg, elvágták a városi gyorsvasút és a metró összeköttetéseit is, csak a friedrichstrassei
megálló működött tovább, ahol határállomást rendeztek be.
Az 1961-es váratlan határlezárás mindkét oldalon
sokkolta a berlinieket, családok szakadtak szét, ezrek nem tudtak eljutni
munkahelyükre vagy rokonaikhoz.
A hetvenes évek elején Willy Brandt nyugatnémet kancellár a két német állam viszonyának javítását célzó új keleti politikája révén elérte, hogy az NDK enyhítsen a Nyugat-Berlint elszigetelő utazási korlátozásokon, elsősorban a nyugdíjas keletnémet állampolgárok utazhattak Nyugat-Berlinbe, és a nyugat-berliniek ismét meglátogathatták kelet-berlini illetve a város körül élő rokonaikat.
A fal fennállása alatt, 1961 augusztusa és 1989 novembere között mintegy ötezer embernek sikerült az NDK-ból Nyugat-Berlinbe menekülnie, körülbelül ugyanennyit fogtak el szökés közben. A potsdami Kortárs Történeti Kutatóközpont 136 halálesetet tart nyilván, de néhányuknál nem tudni biztosan, hogy a menekülők a leadott lövések vagy baleset, szívroham, esetleg öngyilkosság következtében vesztették életüket. Más számítások szerint mintegy 250-re tehető számuk, de egyes szervezetek ezer fölötti halálos áldozatról beszélnek, ami nem csak a falnál közvetlenül történt tragédiákat összesíti. A halálos esetek fele a fal fennállásának első öt évében történt, az utolsó halálos áldozat egy 22 éves fiatal volt, akit 1989. február 6-án lőttek agyon.
A kelet-európai változások az NDK határait is elérték. 1989 nyarán látványosan megugrott a szocialista német államot elhagyó állampolgárok száma, különösen miután Magyarország augusztusban ideiglenesen, majd szeptemberben véglegesen megnyitotta a nyugatra vezető utat a menekülők előtt. Az NDK-ban 1989 őszén kibontakozó tíz- és százezres megmozdulások megingatták a párt- és állami vezetést, és elvezettek a fal ledöntéséig. A népharag miatt október 18-án az amúgy is beteg, de a változásra képtelen Erich Honecker pártfőtitkár-államfőnek távoznia kellett tisztségeiből, a megújult pártvezetés pedig újabb és újabb engedményre kényszerült. 1989. november 9-én bejelentették, hogy megnyitják az ország határait, beleértve a Nyugat-Berlinbe vezető átkelőket.
A következő napokban a berliniek a valóságban is bontani kezdték a falat. 1990. július 1-jén a határőrség hivatalosan is beszüntette tevékenységét a belnémet határ berlini szakaszán, és július 13-án hivatalosan is megkezdődött a fal bontása. A Berlin és Brandenburg határán fekvő műszaki zárat 1991 novemberére számolták fel véglegesen.
A berlini fal nyomasztó emlékét ma már csak emlékhelyek őrzik; a belvárosban helyenként bazaltkockák jelzik a fal vonalát, a Spree folyó partján keresztek emlékeztetnek a folyón át menekülni próbáló áldozatokra, a Checkpont Charlie-nál emlékhely és múzeum található. 1990-ben létrehozták az East Side Galleryt, a keleti oldali falmaradványokon kialakított 1,3 km-es nemzetközi graffitigalériát.
A fal egy darabja Budapesten a Tabánban, egy másik pedig a Terror Háza Múzeum előtt látható.
A témához ajánljuk a NAVA gyűjteményéből A berlini film című kétrészes dokumentumfilmet
http://nava.hu/id/895692/
http://nava.hu/id/896080/
A hetvenes évek elején Willy Brandt nyugatnémet kancellár a két német állam viszonyának javítását célzó új keleti politikája révén elérte, hogy az NDK enyhítsen a Nyugat-Berlint elszigetelő utazási korlátozásokon, elsősorban a nyugdíjas keletnémet állampolgárok utazhattak Nyugat-Berlinbe, és a nyugat-berliniek ismét meglátogathatták kelet-berlini illetve a város körül élő rokonaikat.
A fal fennállása alatt, 1961 augusztusa és 1989 novembere között mintegy ötezer embernek sikerült az NDK-ból Nyugat-Berlinbe menekülnie, körülbelül ugyanennyit fogtak el szökés közben. A potsdami Kortárs Történeti Kutatóközpont 136 halálesetet tart nyilván, de néhányuknál nem tudni biztosan, hogy a menekülők a leadott lövések vagy baleset, szívroham, esetleg öngyilkosság következtében vesztették életüket. Más számítások szerint mintegy 250-re tehető számuk, de egyes szervezetek ezer fölötti halálos áldozatról beszélnek, ami nem csak a falnál közvetlenül történt tragédiákat összesíti. A halálos esetek fele a fal fennállásának első öt évében történt, az utolsó halálos áldozat egy 22 éves fiatal volt, akit 1989. február 6-án lőttek agyon.
A kelet-európai változások az NDK határait is elérték. 1989 nyarán látványosan megugrott a szocialista német államot elhagyó állampolgárok száma, különösen miután Magyarország augusztusban ideiglenesen, majd szeptemberben véglegesen megnyitotta a nyugatra vezető utat a menekülők előtt. Az NDK-ban 1989 őszén kibontakozó tíz- és százezres megmozdulások megingatták a párt- és állami vezetést, és elvezettek a fal ledöntéséig. A népharag miatt október 18-án az amúgy is beteg, de a változásra képtelen Erich Honecker pártfőtitkár-államfőnek távoznia kellett tisztségeiből, a megújult pártvezetés pedig újabb és újabb engedményre kényszerült. 1989. november 9-én bejelentették, hogy megnyitják az ország határait, beleértve a Nyugat-Berlinbe vezető átkelőket.
A következő napokban a berliniek a valóságban is bontani kezdték a falat. 1990. július 1-jén a határőrség hivatalosan is beszüntette tevékenységét a belnémet határ berlini szakaszán, és július 13-án hivatalosan is megkezdődött a fal bontása. A Berlin és Brandenburg határán fekvő műszaki zárat 1991 novemberére számolták fel véglegesen.
A berlini fal nyomasztó emlékét ma már csak emlékhelyek őrzik; a belvárosban helyenként bazaltkockák jelzik a fal vonalát, a Spree folyó partján keresztek emlékeztetnek a folyón át menekülni próbáló áldozatokra, a Checkpont Charlie-nál emlékhely és múzeum található. 1990-ben létrehozták az East Side Galleryt, a keleti oldali falmaradványokon kialakított 1,3 km-es nemzetközi graffitigalériát.
A fal egy darabja Budapesten a Tabánban, egy másik pedig a Terror Háza Múzeum előtt látható.
A témához ajánljuk a NAVA gyűjteményéből A berlini film című kétrészes dokumentumfilmet
http://nava.hu/id/895692/
http://nava.hu/id/896080/
MTVA –
Sajtó- és fotóarchívum
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése