Válasz Németh Zoltánnak a távolból
(Részlet)
Németh Zoltán, a Magyar Szó főszerkesztő-helyettese és egykori sajtószabadság-aktivistája elutasította válaszjegyzetem közlését a napilap véleményrovatában rólam megjelentekkel kapcsolatban. (A szóban forgó válaszjegyzet az Autonómián olvasható Parlagi töviskertészet címmel – a szerk. megj.) N.Z. ugyanakkor egy trollportálon, az említett szakmai és politikai funkcióhoz méltatlanul, gúnyolódott és rágalmazott meg anélkül, hogy az én (kényszerből az Autonómián közölt) jegyzetemre hivatkozna. Minthogy az eredeti téma, a vajdasági magyarság érdekképviselete túl komoly ahhoz, hogy a (magyartalanul vesszőtlen) Jó Reggelt[,] Vajdaság[!] stílusában jópofizzunk róla, itt csak alapvető csúsztatásokra hívom fel a figyelmet.
N.Z. felrója, hogy a „távolból” hozzászólok az otthoni vitákhoz – noha a Magyar Szóban név szerint meg lettem szólítva. Teszi ezt, miközben az általa szolgált párt és vezére szintén külső hatalmat meglovagolva üget a szebb jövő felé. Teszi ezt, miközben éppen az a külhatalom avatta hivatalosan is világnemzetté a magyart – amivel bizony nemcsak szavatolt szavazatok járnak, hanem a hozzászólás szabadsága is. Ki tilthatja meg bárkinek, hogy szülőföldjét is otthonának tekintse!?
N.Z., nyilván személyes tapasztalatok alapján, képtelen elképzelni, hogy valaki „kisebb vagy nagyobb csoportérdekek által [NE legyen] vezérelve”. Hogy valakinek legyen saját, független vezér-elve.
Javaslom a képzelőerő fejlesztését és a logikai gyakorlatokat. Ha ugyanis N.Z. azt szeretné, hogy ne szóljak bele az otthoni ügyekbe, akkor ezzel azt is elismeri, hogy nem lehet ott személyes érdekem. Mert ha lenne, akkor nyilván bele is szólhatnék saját érdekeim alakulásába. De ha szerinte nem lehetek érdekelt az otthoni életben, akkor viszont nyilvánvalóan érdek nélkül „szólok bele”. Bukfenc.
N.Z. lerója hódolatát a vajdasági magyarság pártszentháromsága előtt. Szerinte Ágoston András, Kasza József és Pásztor István mindhárman „a maguk idejében jól, a lehetőségekhez mérten mondhatom, kiválóan” képviselték érdekeinket.
Nos, kétségtelenül vannak érdemeik. Csakhogy a másodiknak meg a harmadiknak még 1994-ben elege lett az első parancsuralmából. A második 2007-ben az első pártjának az összejövetelén jelentette be lemondását – és nem a sajátjáén. A harmadik először tiszteletbelivé tette, majd kirúgta a másodikat. Az idén meg választási koalícióra lépett az elsőnek a második pártjával – annak ellenére, hogy az első sokáig a harmadik legádázabb ellensége volt. Sőt, az első, most a naftalinból előhúzva, nemcsak a harmadik által kirúgottak számlájára ironizált, hanem burkoltan magának a harmadiknak is beszólt. Sokáig mindhárman elutasították a vajdasági kérdések „internacionalizálását”, most viszont a harmadik fűnek-fának, egész Európának bevádolta saját volt munkatársait. „Kiválósági” sorozat a javából.
N.Z. megpróbálja leleplezni az MNT-s majorizáció helyett kompromisszumkeresést célzó javaslataimat: „[A] leszavazás csak 2014-ig volt jó megoldás, hogy csak néhány példával emlékeztessek: a Józsa-féle MNT-ben háromlábúvá tett és anyagilag tönkre vágott Magyar Szó, helységnevek, a Korhecz-féle MNT-ben izomból megválasztott zentai iskolaigazgatók…”.
Annak idején mindkét MNT-korszak egyes döntéseit bíráltam, mégis korrektül tudtunk kommunikálni a vezetőkkel – de ez mellékes. Sokkal érdekesebb, hogy N.Z. kihagyta a felsorolásból a Korhecz-féle MNT-nek azt a szintén „izomból” hozott döntését, amivel napilapunk előző főszerkesztőjét leváltotta. Talán csak nem azért, mert anélkül most Németh Zoltán sem lenne helyettes?
2016. május 26.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése