A kishomoki polgárok panaszai
Meglehetősen lehangoló képet festett a Magyarkanizsa községben lévő Kishomokról, az aprócska faluban uralkodó állapotokról az egyik helybeli lakos, Fejsztámer Valéria. Ez a kicsinyke település a magyar országhatártól 10 kilométerre, Martonostól pedig 8 kilométerre van, és alig 100 lakos él a területén. Kishomoknak sem temploma, sem iskolája, sem boltja, sem kocsmája nincsen.
Valéria a közösségi médiában tette közzé az észrevételeit. A következőket írta: Ez a falu nem létezik, csak olyankor, amikor hangzatos kampánybeszédet kell mondani, amikor a helyi járulék bevezetését kell megszavaztatni, vagy épp választásra kell buzdítani az itteni lakosságot.
Véleménye szerint a község vezetői ilyen alkalmakkor rendre ígéretet tesznek a falucska fejlesztésére, a választások elmúltával viszont már meg is feledkeznek a felvázolt tervekről, és minden marad a régiben. (Azt hiszem, az általa felvázoltakat több vajdasági magyar település lakói is meg tudják erősíteni, másutt is hasonló a helyzet.)
– Évek óta kérjük a magyarkanizsai önkormányzatot, hogy falunk egyetlen utcáját aszfaltozza ki, évek óta követeljük, hogy gyermekeinknek építsenek buszmegállót, de mindhiába, mert csak süket fülekre és zárt ajtókra találunk – írja. Nem tudni az okát, Kishomok miért számít mostohagyereknek, az empátia hiánya vagy a nemtörődömség miatt hagyják a sorsára a község legparányibb települését, majd felidézi a legutóbbi választásokat megelőző napok történéseit:
– Ígéretekből nem volt hiány, pl. az utolsó választások előtt 2 nappal megjelentek a Vojput dolgozói Kishomokon, hordtak apró követ, elterítették, nagyjából ledöngölték, és utána, ahogy jöttek, úgy el is mentek. Örültünk, hogy végre mi is sorra kerültünk (még ha tudtuk is, hogy ez a cirkusz is a választás része), de bíztunk benne, hogy elindult valami jó, mi is rajta vagyunk a „térképen".
A kishomokiak örültek, örömünkben kávét főztek a munkásoknak, és valójában tőlük tudták meg, nem lesz ott semmiféle betonozás, semmiféle aszfaltozás, csupán az úttestet tarkító kátyúkat tüntetik el. És ez a fajta (politikai) kampányszerű toldozás-foltozás tulajdonképpen mindenkinek megfelel: kivitelezőnek megrendelést jelent, a vállalat dolgozóinak munkát ad, a megbízó (az önkormányzat) pedig általa megold egy problémát. Csak éppen a falu lakossága nem elégedett maradéktalanul, mert a kátyúzás nem jelent tartós megoldást, 2-3 év múlva a lyuktömést meg kell ismételni, és akkor megint lehet (vagy kénytelenek lesznek?) számlázni.
A helyiek másik szívfájdalma a fedett buszmegálló hiánya. Ezzel kapcsolatban az alábbiakat rója fel Fejsztámer Valéria:
– Nekünk nagyon fontosak a gyermekeink. Épp ezért minden (kora) reggel kísérjük őket a (nemlétező) buszállomásra. Hála az Istennek, eddig még nem történt tragédia! Ugyanis a gyülekezési pont egy forgalmas út mellett van, amit nem belátható kanyarok tarkítanak, ráadásul, ha megérkezik a jármű, gyermekeinknek át kell futniuk ezen az úttesten! Reggelente szakadó esőben, hóban, hidegben, sokszor 1 órát is várakozunk gyermekeinkkel! Egy tető, vagy védett hely sincs, ahová behúzódhatnánk, így állunk és várjuk, hogy megérkezzen a diákbusz. Gyermekeink elmennek az iskolába, mi pedig sietve távozunk, mert mindenkit vár otthon a munka. Délben a procedúra ugyanaz, ismét megyünk a gyermekeink elé, és hazakísérjük őket.
Évek óta próbálkozunk a magyarkanizsai önkormányzatnál, ahol merev elutasításban van részünk. Miránk nem bagózik senki, csak olyankor fedeznek fel bennünket, mikor választásokra kell menni és jönnek az aktivisták (házalnak). Áldatlan állapot, nekünk itt úgy tűnik, hogy kirekesztettek bennünket, hogy nem vagyunk fontosak. Kérjük az önkormányzat felelős tisztségviselőit, hallgassák meg a panaszainkat, hisz amit kérünk, nem teljesíthetetlen, és nem kérünk többet, mint ami jár minden polgárnak a 21. században.
A felvetett témához többen is hozzászóltak. Érdemes a kommentekből is idézni.
Konc Márta: Évtizedek óta ez megy. Sok gyerek, köztük a miénk is, ázva-fázva várta a buszt, senki nem törődik velünk, csak a pénzünk kell, meg csak szavazáskor tudják, hogy létezünk.
Ágoston Horváth Tímea: a kényelmes bőrfotelból nem lehet látni, ahogy reggelente a sárban és latyakban caplatunk a buszra. Azt sem lehet látni és érezni, hogy a gyerekeink a vizes ruhában, cipőben dideregnek az iskolában, mert átáztak, átfáztak az útszéli sárban, amíg a buszt várták!
Bogács Zoltán: Elköltöztem a környékről én is, ugyanis gyakorlatilag minden épeszű embert ellehetetlenítettek mind Kanizsa községben, mind az országban, akik tehettek volna valamit a közért, vagy ugyanezen emberek önmaguktól elmentek. Tehát nem fogok falugyűlésen részt venni. Az állapotokat viszont ismerem, meg a lehetőségeket is, bármennyire is fájóak azok. Ami pedig a választási kampányokat illeti, nem érdekelnek, semelyik párté, mert mind hazug, vagy betarthatatlan. Ezt mindenki tudja, aki a realitás talaján maradva gondolkodik. És még valami. Kanizsa község elnöke évek hosszú során át nem kanizsai ember volt, hanem horgosi, oromhegyesi, oromi. Emlékszünk még ezekre a nevekre? A jelenlegi városvezetéstől pedig, ismerve a személyeket és a tanácsadóikat, nem sok minden várható el.
Szabó Angéla
Fejsztámer
Valéria fotói
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése