Töprengés egy felelős szerkesztő meg(nem)választása kapcsán
Olvasom a Vajdaság Ma internetes
hírportálon, hogy nem sikerült felelős szerkesztőt választani az Újvidéki Rádió magyar szerkesztőségének
élére. Silabizálom a szöveget és erősen tamáskodom: nem sikerült vagy nem (is) akartak? Mert a kettő nem ugyanaz. Ez is
más, az is más. Meglehetősen sommás és kategorikus a kijelentés, miszerint „nem
sikerült” a voksolás, ez a címben szereplő megállapítás pedig logikusan arra
enged következtetni, hogy a felelős szerkesztő kinevezése meghiúsult, pedig
mindent megtettek annak érdekében, hogy sikerüljön. És alighanem itt bújik meg a történetben rejtőzködő „hadicsel”. Nagyon
határozott és meggyőző akar lenni, de valahogy mégis kilóg a lóláb. (Vagy talán
az egész ló.)
Kezdetnek induljunk ki abból, hogy ne higgye senki, hogy egy
tömegtájékoztatási-eszköz felelős emberének a kiszemelésekor nincsen intenzív
háttérkáderezés. Van. Mindig van. Ezért nyilván az említett esetben is ez
zajlott. Kerestek és kereskedtek házon belül és házon kívül. Aztán úgy adódott,
hogy nem is csak egy jelölt akadt, hanem rögtön kettő is. Alapvetően nincsen azzal
baj, ha több jelöltet és önjelöltet állítnak egymással szemben és indítanak
egymás ellenében. Majd aztán a „mindenkori megmondható” úgyis megmondja, hogy kiből válhat felelős beosztású ember
és kiből nem.
Az újságírói mesterség íratlan szabályai szerint az az egyetlen helyes
döntés, ha maga a szerkesztőség választhat magának – szabadon, mindenféle
ráhatás, nyomásgyakorlás és félelem nélkül – olyan felettest, amilyent
szeretne. Ha az az igazgatóbizottság, amelyik majd kimondja a végső szót (azaz
mintegy formálisan elvégzi a kinevezést), nem csupán kötelezően kikéri, hanem tiszteletben is tartja a dolgozói közösség véleményét. Ez lenne az
elvárt, az ideális megoldása a dolognak. Csakhogy nagyon-nagyon ritkán van ám
így! Szinte soha. Általában másképp zajlik. A legtöbbször úgy, hogy az éppen
uralmon lévő politikai párt (délvidéki magyar médiumaink esetében kizárólag
csak a Vajdasági Magyar Szövetség, amely e tekintetben nagyjából megegyezik, és
egy húron pendül a Magyar Nemzeti Tanáccsal, vagyis egy a kuckó a kemencével)
rostálja meg a saját szitáján a számításba jöhető delikvenseket, és aztán a dróton
fennakadó egyetlen kiválasztottat erős kézzel a szerkesztőség nyakára ülteti.
Akár akarja az, akár nem. Ellenvetés, ellenkezés nemigen szokott előfordulni. Erőteljes
tiltakozás meg végképp nem. Miképpen fönt eldöntik, akképpen lesz lent. (Ha a
jó az égnek, jó lesz a földnek is.)
Az Újvidéki Rádió esetében a leköszönő felelős szerkesztő, Dani Zoltán helyére ketten pályáztak: Simon Erzsébet Zita, a Magyar Nemzeti Tanács
jelenlegi tájékoztatási tanácsosa és Öreg
Dezső, a rádió egyik szerkesztője. A
médiatanácsos vagy az újságíró? A tündöklő Vénuszként beállított halovány hullócsillag
vagy az igazmondást preferáló hírmagyarázó? Melyik legyen? Ez okozhatta az
aprócska fejtörést a politikacsinálók számára. Aztán kettejük közül az MNT
(magától értetődően) a saját emberét javasolta – mondom ezt most némi
cinizmussal –, hiszen alighanem ez volt a nem titkolt célja. Igen ám, de itt
van egy csavar is, adódik egy gubanc is a történetben, merthogy Simon Erzsébet
Zita nemcsak az MNT-nek, hanem a rádiónak is a saját embere,
ugyanis kereken harminc évet töltött el abban a szerkesztőségben, amelyből 2010
decemberében (a zsebében több ezer eurós végkielégítéssel) távozott. Akkortájt még
nyilván úgy hitte, hogy végérvényesen búcsút mondott a rádiónak. Most viszont
mégis úgy döntött, hogy visszatér az anyaszerkesztőségébe. Hogy miért, azt tudni
nem lehet, legfeljebb csak találgatni. Így találgatok.
Két és fél éve tölti be az MNT-ben a funkcióját (ennyi időre sehol a
világon nem szoktak felelős tisztségviselőt választani), amely poszttól most
inkább megválna. Két okból is furcsa és ezért tovább-boncolásra érdemes ez a
meglebegtetett, kilátásba helyezett, hirtelen támadt távozás. Akár önként vállalt az elmenetel, akár
kényszerű. Egyrészt azért, mert az MNT vezetője akkortájt, az éppen
megüresedett (vagy megüresített?) médiatanácsosi szabadkai fotel felajánlása
kapcsán olyan üdvrivalgással kiáltotta világgá „az új asszony” kinevezését,
mint egy amatőr csillagász, aki egy viharos éjszakán addig ismeretlen égitestet
fedezett fel a sötét mennybolton. (Persze nincs ebben semmi meglepő. Mifelénk
ez így szokás. Minél szolgalelkűbb egy újságíró, annál több dicséretre
számíthat.) Másrészt pedig azért, mert a vadonatúj funkcionárius maga is bősz
vehemenciával látott neki a munkának. Ha ez mind igaz, akkor miért kellett
volna most mégis sietősen vennie a kalapját? Azért, hogy a jól ismert újvidéki
szerkesztőség biztonságos langymelegében eltöltse még az időt a nyugdíjaztatásig?
Jut eszembe, mintha egy közösségi oldalon történt bejegyzésében azt olvastam
volna, hogy örül, mert hamarosan eljön az idő, amikor végre nem kell Újvidékről
Szabadkára utazgatnia. (Úgy tenne, miként azt Sziveri János a maga esetében az egyik zseniális örökérvényűjében
megfogalmazta: „… úgysem ér egy fabatkát
hagyjuk faképnél szabadkát szabadkát.” ?) Persze azt is el tudom képzelni, hogy a
viszolygás immáron kölcsönössé vált, ami azt jelenti, hogy esetleg az MNT is
szíves-örömest megválna/szabadulna már a múltbéli kegyeltjétől, s erre ez a
mostani kapóra jött főszerkesztőség kiváló alkalom lehet. Vagy lehetett volna. Gyanítom
ezt annak okán, hogy a mi kis magyar parlamentünk általában „jól be szokott vásárolni”
a tájékoztatási ügyekkel megbízott tanácsos-asszonyokkal. Ha babonás lennék,
meg merném kockáztatni a kijelentést, hogy alighanem elátkozott az a pozíció,
mert valami miatt nagyon nem jönnek be neki ezek az Újvidéki Rádióból származó sajtófelelősök.
Rendre „beváltják a becsületet”. (Eleinte még úgy néz ki, hogy nem lesz baj,
menni fog a dolog, jó pénzért hajlanak a jó szóra, be is táncolnak az elvtársi
körbe, de aztán csak kifarolnak belőle.)
Abba most inkább nem bonyolódnék bele (csak remélni bátorkodom, hogy az
igazgatóbizottság kötelességből megtette), hogy a szóban forgó médiafelelősnek van-e
egyáltalán erkölcsi joga visszasomfordálni oda, ahonnan pénz fejében önként
távozott, mert tudom, hogy az itteni újságírásban nem a valós helyzet
bemutatását megkövetelő szakmai tisztességről, hanem a csendes megalkuvás
jutalmazásáról, a gyászosan szükséges anyagiakról szól a legtöbb személyes történet.
És ahol az újságíró havi fizetése az
tulajdonképpen a félelem bére. Lévén,
hogy az egykoron létezett – már-már valódi – firkászságot mára már szimpla
megélhetési újságírássá züllesztettük. Sikeresen. Segítőkben nem volt hiány. (Néha
el-eljátszadozom a gondolattal: talán még a VMSZ és az MNT sok hazugságot
tapasztalt funkcionáriusai sem hitték korábban, hogy mennyi-mennyi szolgalélek
lézeng a vajdasági magyar újságírásban, és netán meg is lepődtek egy cseppet az
ily mértékben degradálódott globális/délvidéki lakájmédiánk láttán.)
De vissza az eredeti témához! Mit lehet elmondani a másik felelős
szerkesztőjelöltről? Annyi bizonyos, hogy Öreg Dezső nem igaz híve a fentről
dirigált, egyszólamú pártrádiónak, ez pedig mifelénk nem tartozik a bocsánatos
bűnök kategóriájába. Ha ehhez még hozzáadjuk azt is, hogy csak az utóbbi
két-három évben számos esetben kiállt az igazmondó újságírás mellett (sőt még a
„szent és sérthetetlen” dokumentumot, az MNT által kidolgoztatott
Médiastratégiát is bírálni merészelte), akkor érhető, hogy a nagy vajdasági
magyar zsinat nem szívesen látta volna éppen őt a főszerkesztői székben. Öreg
Dezsőről úgy tartják, hogy szeret a saját fejével gondolkodni, az ilyesmit
viszont az aktuálpolitika sohasem díjazza. Régi megfigyelés, hogy aki jogot
formál a maga különvéleményére, és annak időről időre hangot is ad, az
előbb-utóbb szembe találja magát azzal a közösséggel, amelyhez tartozik, és
amelynek az érdekeit képviseli. A megosztó személyiség már csak ilyen: a
környezetében gyakran vált ki ellenszenvet. Akik viszont ferde szemmel tekintenek
rá, azok általában a saját kicsinyességük halójába gabalyodtak, és önnön
fogságukban vergődnek. Vérig sértettségükben,
búbánatos megbántottságukban, képzelt felsőbbrendűségükben és az esetenkénti
szakmai féltékenységükben nem képesek átlépni a maguk által, maguk köré emelt
korlátokat, helyette inkább (balga mód) veszni hagynak egy Ügyet, egy Elvet,
egy Általános Érdeket. Nyersen fogalmazva és az aktuális helyzetre
vonatkoztatva: az Újvidéki Rádió további, jövőbeni sorsa nem múlhat egymás önérzetbeli mellbőségének méricskélésén, sekélyes
hitvitákon és múltbéli sértődöttségeken. Sokkal nagyobb most a tét annál,
mintsem hogy a fejünket bután, közömbösen vagy durcásan félrefordítsuk, mintha
semmi sem számítana, mintha minden mindegy lenne.
Elsőre „nem sikerült” tehát az igazgatóbizottságnak felelős szerkesztőt
választani. Nyilván azért, mert – valamilyen felsőbb politikai sugallatra – úgy döntött, hogy nem dönt. Árulkodóan sokatmondó
ez az alighanem elrendelt távolságtartás, ez a szavazástól való egyöntetű
tartózkodás. Normális helyzetben ki látott már olyat, hogy egy testület,
amelynek ilyenkor semmi más dolga nincsen, csak a szavazás, egyszerűen nem akar
szavazni? Csak akkor esik meg ilyesmi, amikor a háttérben még nagyban zajlik a
káderezés, amikor még nem jutottak el a kívánt végső verzióig.
Az igazgatóbizottság látszólag nem választott. A valóságban azonban elképzelhető, hogy éppen
ezzel a kitűnően álcázott döntésképtelenséggel
hozott döntést. Magyarán: a már fentebb emlegetett „hadicsellel” így
választotta meg azt, akit éppen a legalkalmasabbnak tart – a maga mércéi
szerint, értelemszerűen. És aki majd hamarosan a háttérből az előtérbe kerül.
Aki majd a megkezdett munkát, a rádió terv szerinti (létszámbeli és szakmai) leépítését
befejezi. Ezzel pedig elgördül az utolsó akadály is a vajdasági magyar médiagömböc
útjából, s „végre” a Pannon RTV válhat a „hőn áhított” vezető (?) délvidéki (elektronikus)
médiummá.
Azt hiszem, az új felelős szerkesztőnek nem is lesz már túl sok dolga…
Szabó Angéla
2013.
szeptember 21. [11:09]
Nem sikerült felelős szerkesztőt választani az Újvidéki Rádió magyar szerkesztőségének élére
Nem sikerült felelős szerkesztőt választani az
Újvidéki Rádió magyar szerkesztőségének az élére, ugyanis az igazgatóbizottság
tartózkodott a szavazástól.
Mint arról korábban hírt adtunk, a felelős
szerkesztői posztra Simon Erzsébet Zita és Öreg Dezső pályázott, miután Dani
Zoltán lemondott erről a tisztségről a szerkesztőségben fellépő munkaerőhiányra
hivatkozva. Közülük a Magyar Nemzeti Tanács tájékoztatási bizottsága Simon
Erzsébet Zitát javasolta a tisztségre.
Simon Erzsébet Zita, aki jelenleg az MNT
tájékoztatási tanácsosa, a Vajdaság Ma kérésére elmondta, arról tájékoztatták,
hogy az igazgatóbizottság tagjai tartózkodtak a szavazáson. Elmondta,
visszakapta a pályázati dokumentációt, s úgy értesült, Klemm József, a Rádió
igazgatója veszi át ideiglenesen a magar szerkesztőség vezetésének feladatait
is.
Az intézményen belülről származó értesüléseink
megerősítették, hogy az igazgatóbizottság tagjai tartózkodtak a szavazástól, de
arról számoltak be, hogy a felelős szerkesztői feladatokat Dani Zoltán, eddigi
szerkesztőségvezető látja el utódjának a kinevezéséig.
A pályázatot ismét kiírják.
http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/16042/Nem-sikerult-felelos-szerkesztot-valasztani-az-Ujvideki-Radio-magyar-szerkesztosegenek-elere.html
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése