Adalék a kollektív bűnösségről szóló vitához

Szerbia csaknem tíz évvel ezelőtt (2006. április 17-én elfoga az első,[1] majd öt évvel később (2011. december 5-én) a hatályos rehabilitálási törvényt.[2]

Az elmúlt évtized elegendő idő arra, hogy áttekintsük a törvény elfogadása előtti és az utóbbi évek eseményeit. Ezáltal nyomon követhetjük Csúrog-[3] és Mozsor Község minden magyar és német lakosa 1945. évi „háborús bűnösnek nyilvánításáról” szóló szigorúan bizalmas 2/45 számú, 1945. január 22-én meghozott határozat következményeit,[4] valamint ennek az ún. kollektív bűnösségnek a megszüntetésért folytatott, mindmáig befejezetlen küzdelmet.
Újvidéken, 1945. január 22-én, a Megszállók és Segítőik Bűncselekményeit Kivizsgáló Vajdasági Bizottság részletes beszámolót készített a csúrogi községben 1942. január 4-én, az akkori magyar hadsereg által végrehajtott razziáról, amely során „több mint 1300 személy megöltek”,[5] „ami az akkori csúrogi lakosság egyharmadát jelentette”.[6] A történtek alapján, a Bizottság által hozott, már említett határozat alapján, Csúrog község minden magyar és német lakosa „háborús bűnösnek nyilváníttatott”, kivéve azokat, „akik a Népfelszabadító Hadsereg és a partizáncsapatok soraiban harcoltak”.[7]
A következő napon, 1945. január 23-án, megkezdődött a csúrogi,[8] január 28-án a zsablyai,[9] majd április 18-án[10] a mozsori magyarok exodusa, erőszakos kiköltöztetése lakóhelyéről, szülőföldjéről… Titel lakosságát nem üldözték el, noha tömegirtás ott is zajlott.[11]

Elképesztő tragédia sújtotta a vajdasági magyarokat a második világháború végén, amit a közösség mind mai napig nem hevert ki. Változott tartomány etnikai térképe is.[12]

A mai napig nincsen hivatalos, vagy megbízható adat a felszabadulás (vagyis 1944 októberében) napjaiban kivégzett, börtönbüntetésre ítélt, munkatáborokba hurcolt, kiköltöztetett, elüldözött, az atrocitások elöl Magyarországra „átköltözött”, vagy „szállított” vajdasági magyarok számáról, csupán becslés,[13] és az eddigi kutatások különböző számadatai.[14] Ráadásul vidékünkön a tömeggyilkosságok csökkenő intenzitással, de 1945 tavaszáig tartottak, annak ellenére, hogy a katonai közigazgatás Bácskában, Bánátban és Baranyában már február közepén megszűnt.[15]

A visszaemlékezések, szemtanú-beszámolók és helyi dokumentumok alapján „a szerbiai magyar kutatók leggyakrabban 15–20 ezerben adják meg a vérengzések magyar áldozatainak számát”.[16] További „ezreket utasítottak ki a jugoszlávok az országból és vagy minden nélkül, egy szál ruhában, vagy 20 kg-os csomaggal dobtak át magyar területre. Az ottmaradt ingó és ingatlan vagyont elkobozták”.[17]

A Magyar-Szerb Akadémiai Vegyes Bizottság által feltárt és feldolgozott dokumentumok alapján az mta.hu-nak[18] adott interjúban Kocsis Károly akadémikus, a testület elnöke, elmondta, hogy „a második világháború végén a ’még hidegebb napok’ tömeggyilkosságait a legfelsőbb vezetés jóváhagyásával, előre megszervezve követték el. Kocsis, a legújabb kutatások alapján, az áldozatok számával kapcsolatos kérdésre is válaszolt.

– A szerb kutatók korábban körülbelül 5000 főre becsülték a magyarellenes vérengzések áldozatainak számát, miközben más történészek – nem csupán a magyarok – 15 000-től 40 000-ig teszik a meggyilkoltak számát. Mi a vegyes bizottság álláspontja e tekintetben?

– Ki lehet mondani, hogy a fellelhető, a levéltári kutatás során felbukkant és előkerült dokumentumok és névsorok alapján teljesnek tekinthető áldozati névsor állt össze. A névsorokban szereplő nevek elemzése alapján mintegy 7000 minden bizonnyal magyarnak vélhető áldozatot sikerült azonosítani. Ugyanakkor biztos tudomásunk van arról, hogy az újvidéki és a zombori névsor, noha készült ilyen, elveszett, nem került elő. Az azokon szereplő áldozatok számát mintegy 1500-1500 főre becsülhetjük a visszaemlékezések, halottá nyilvánítások, anyakönyvi iratok alapján. Ehhez járulnak még azok az áldozatok, akikre vonatkozóan nincsenek levéltári adatok, ugyanakkor éppen az említett időszakban tűntek el vagy lettek halottá nyilvánítva. E személyek létszámára vonatkozóan szintén becslésekre kell hagyatkoznunk, amelyek azonban annyiban megalapozottak, hogy a dokumentált névsorokhoz képest más források segítségével egyes településeken a feltárt áldozatok számában mintegy 40 százaléknyi eltérés mutatkozik. Amennyiben ezt az egész vajdasági területre alkalmazzuk, akkor összességében mintegy 13-14 000 főre tehető a magyar áldozatok száma.”

A kérdésre, „mit tudunk ma az 1944-1945-ös mészárlások hátteréről? Központi utasításra történtek, vagy inkább ’túlbuzgó’ helyi parancsnokok, egységek számlájára írhatók az atrocitások? – Kocsis röviden és tömören fogalmazott: „A mészárlások a vajdasági katonai hatóságok utasítására, a legfelsőbb vezetés, Josip Broz Tito jóváhagyásával történtek.”[19]

A történészek és a jogászok között továbbra sincs egyetértés az 1944/45-ös események minősítésében/értékelésében, hogy mi is történt valójában? A szerzők többnyire „atrocitásról”, „magyarirtásról”, „megtorlásról”, „mészárlásról”, „kivégzésről” és „tömeggyilkosságról”, értekeznek, beszélnek. Vannak ellenben olyan vélemények is, hogy az, ami a Délvidéken történt – az áldozatok számát is tekintve – kimeríti az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) a népirtás bűntettének megelőzéséről és megbüntetéséről szóló egyezményének II. Cikkébe foglalt népirtás bűncselekményét,[20] miszerint:

„A jelen Egyezmény népirtás alatt a következő cselekmények bármelyikének, valamely nemzeti, népi,[21] faji vagy vallási csoport, mint olyan, teljes vagy részleges megsemmisítésének szándékával való elkövetését érti:

a) a csoport tagjainak megölése;

b) a csoport tagjainak súlyos testi vagy lelki sérelem okozása;

c) a csoportra megfontolva[22] oly életfeltételek ráerőszakolása, amelyeknek célja a csoport teljes vagy részleges fizikai elpusztulásának előidézése;

d) oly intézkedések tétele, amelyek célja a csoporton belül a születések meggátolása;

e) a csoport gyermekeinek más csoporthoz való erőszakos átvitele.”

„A Tito által vezetett jugoszláviai rezsim a népirtást elhallgatta, és csak a magyar hatósági szervek által elkövetett 1942-es vérengzéseket hangoztatta egyoldalúan, ami a Délvidéken élő magyar közösségnek a legutóbbi időkig súlyos károkat okozott.”[23] Általában ma is tagadják, hogy 1944/45-ben vidékünkön népirtás történt volna.[24] Tény viszont, hogy az utóbbi években – ezen események okán – népirtás vádjával eddig két bűnvádi feljelentés is tettek: egyet Magyarországon és egyet Szerbiában.

Apáti István és Szilágyi György, a Jobbik Párt parlamenti képviselői 2012. január elején[25] följelentést tettek a titóista partizánok által 1944-45-ben elkövetett délvidéki magyarirtás ügyében[26] (amit aztán a Főügyészség áttestált a szegedire).[27]

A Szerb Megujhódási Mozgalom (SPO) újvidéki városi szervezete 2015. május 31-én közölte, hogy bűnvádi feljelentést tett az Újvidékhez közeli kályi erdőben (Rajina šuma) 1944-ben elkövetet bűncselekmléynek miatt, amit a hatásg a vásros felszabadulása után követett el.[28]

Az ENSZ-nek a háború és az emberiség elleni bűntettek elévülésének kizárásáról szóló 1968. november 26-i egyezményének[29] értelmében az 1945-ben létrehozott nürnbergi katonai törvényszék alapokmányában meghatározott háborús bűntettek, a genfi egyezményekben foglalt fegyveres összeütközés esetén elkövetett súlyos jogsértések, az embertelen cselekmények, valamint a népirtás bűntette nem évülnek el, még akkor sem, „ha e cselekmények nem sértik annak az országnak a belső jogát, ahol azokat elkövették”.[30]

A források arról viszont nem közölnek adatot, hogy az 1944/45-ben a magyarok ellen elkövetett cselekményekért bárkit is felelősségre vontak volna. Most a szegedi és a belgrádi háborús bűncselekmények ügyében illetékes ügyészségen a sor, hogy ebben a kérdésben állást foglaljon.

Tizenhatezer folyóméternyi azon iratok hosszúsága, melyekben

vélhetően vannak hasznos adatok (Ótos András felvétele)[31]

Kerestem a választ arra is, hol tartunk manapság a „kollektív bűnösség” eltörlésével? Ez azonban az 1944-45-ös eseményeknek – amelyek a teljes feltárására még várni kell – csak az egyik kérdése.

A kollektív bűnösség eltörlése folyamatának – az ismert tények alapján – a legfontosabb állomásai a következők voltak:

Vajdaság Autonóm Tartomány Képviselőháza 2003. február 28-án Rezolúciót hozott a kollektív bűnösség eltörléséről, amelyben „kifejezte azon meggyőződését, hogy a Vajdaságban élő egyes nemzeti közösségekre a múltban igazságtalanul hárított kollektív bűnösség alóli feloldás a tolerancia szellemének és a Vajdaságban élő nemzeti közösségek kölcsönös megbecsülésének fejlesztését szolgálja”.[32]

A szerb parlament, tíz évvel később, 2013. június 21-én, nyilatkozatot fogadott el a vajdasági magyar polgári lakosság ellen 1944-45-ben elkövetett gonosztettek elítéléséről, amelyben „a legerélyesebben elítélte a vajdasági magyar polgári lakosság ellen 1944-45-ben elkövetett azon aktusokat, amelyekkel meghatározott személyeket nemzeti hovatartozásuk miatt életüktől, szabadságuktól vagy más jogaiktól bírósági vagy közigazgatási döntés nélkül megfosztottak”.[33]

Többszöri halasztás után, 2013. június 26-án, sor került Áder János magyar és Tomislav Nikolić szerb államfő „közös csúrogi főhajtására” a második világháború magyar és a szerb ártatlan áldozatai emléke előtt.[34]

A következő (2014.) év október 30-án a szerb kormány határozatot hozott, miszerint „hatályát veszti a Megszállók és Segítőik Vajdaságban Elkövetett Bűntetteinek Feltárását Végző Bizottság 2/45. számú, 1945. január 22-én kelt határozata, amellyel a vajdasági Zsablyai Járáshoz tartozó Csúrog Község valamennyi magyar és német nemzetiségű lakosát háborús bűnösnek nyilvánították, és a Megszállók és Segítőik Vajdaságban Elkövetett Bűntetteinek Feltárását Végző Országos Bizottság 1945. március 26-án kelt határozata a vajdasági Titeli Járáshoz tartozó Mozsor Község lakosait nemzeti hovatartozás alapján háborús bűnössé nyilvánításáról”.[35]

A közös elnöki főhajtásról és a szerb kormányhatározatról se nincs egységes álláspont a vajdasági magyar közösségben. Vannak vélemények, miszerint Áder János szerbiai látogatása idején megtörtént a magyar szerb/szerb magyar „történelmi megbékélés”.[36] Mások úgy vélik, érdemi bocsánatkérés nem történt,[37] vagyis elmaradt (és máig sem hangzott el) a szerb elnök bocsánatkérése, sőt még az „elnézést” szó sem, a második világháborúban a vajdasági magyarokat ért atrocitások miatt.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és a tartományi képviselőház elnöke, „reflektálva arra, hogy a túlélők bocsánatkérést várnak az 1944/1945-ben történtek kapcsán”, kijelentette, hogy „ezt megérti”, de mint mondta, „a szerb belpolitikában a bocsánatkérés intézményét az előző köztársasági elnök[38] olyannyira lejáratta, hogy ma nincs olyan komoly szerb politikus, aki bocsánatot kérne. Mint fogalmazott, Szerbiában akkor szoktak bocsánatot kérni, amikor valaki rálép a másik ember lábára, ám ez esetben sokkal fontosabb dologról van szó. Az a jó, hogy ezt nem egy bocsánatkéréssel intézték, intézik el. Az a folyamat, ami zajlik, az maga a bocsánatkérés.”[39]

Pásztor véleményének ellent mond viszont, hogy Tomislav Nikolić szerb államfő 2013. április 25-én, a boszniai BHT tévécsatornának adott interjújában, bocsánatot kért mindazokért a gaztettekért, amelyeket a szerb állam és nép nevében bármely egyén elkövetett. Nikolić az újságírónőnek a srebrenciai népirtásra vonatkozó kérdésére először azt mondta, a genocídiumot először bizonyítani kell, azután hozzátette, hogy „térdre ereszkedik és kegyelmet kér Szerbia számára e bűncselekmény miatt”.[40] Csúrogon viszont ez nem történt meg.

– A Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP), a 2013. július 15. közleményében hangoztatta, hogy (2.) … „a vajdasági magyarság – a két köztársasági elnök közös csúrogi főhajtásának pozitív értékelése ellenére – jogosan hiányolja, hogy bocsánatkérő szavak a múltbéli bűnök miatt csak Áder János magyar köztársasági elnök szájából hangzottak el, Tomislav Nikolić szerb államelnöknek hasonló megnyilvánulása sem június 25-26-án, sem azóta nem volt”.[41]

A vajdasági magyar közösségben eltérő vélemények fogalmazódtak meg a 2014. október 30-i kormányhatározat jogi jelentőségéről, hatályáról is.

Pásztor István, a VMSZ elnökének fogalmazása szerint „a kormány hatályon kívül helyezte azt a három[42] közigazgatási döntést 1945 januárjából, amelynek alapján a három magyar falu magyar és német lakói kollektív bűnösnek lettek nyilvánítva. Azt gondolom, hogy ezzel talán pontot tehetünk a jogi procedúrájára annak a folyamatnak, amely leveszi a kollektív bűnösség terhét a magyar közösségről. Tavaly (2013. június 21-én – B. A.) megszületett egy ezzel kapcsolatos parlamenti határozat is, az idén (2014. október 30-án – B. A.) pedig beteljesült a döntések hatályon kívül helyezésének az ígérete. Azt, amit a politikának meg kellett tennie, nekünk most hét évtized után sikerült teljesítenünk. Hátramaradt a múltnak a feltárása, a múlttal való szembesülés, ez leginkább a történészek feladata – magyarázta Pásztor.[43]

Többen mások, leginkább a sérelmeket szenvedett utódok, viszont úgy vélik, hogy „a határozat sem felel meg minden tekintetben az itteni magyarok elvárásainak”.

Gusztony András, Temerin leváltott polgármestere, akinek a nagyapja is ártatlanul esett áldozatul 1944 őszén Zsablyán, 2015. november 7-én a zsablyai lerombolt temetőben tartott megemlékezésen, erről a következőket mondta:

– Tavaly (2014. – B. A.) november 2-án jelentette be Aleksandar Vučić miniszterelnök Szabadkán, hogy eltörölték a Sajkásvidéki magyarok kollektív bűnösségét. Mindenképpen nagy dolog az eltörlés, de jogászként tudom, hogy teljesen mást jelent hivatalosan az eltörlés a megsemmisítéstől. Tehát azt a törvényt nem eltörölni kell, hanem meg kellene semmisíteni, úgyhogy annak semmilyen jogi hatásköre, következménye ne lehessen az elmúlt hetven évre visszamenőleg – hangoztatta Gusztony.[44]

Csorba Béla, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) elnöke, 2015. november 1-jén Újvidéken, az 1944/45-ös ártatlan áldozatokról tartott emlékezésen a Futaki temetőben mondott beszédében erről tömören így fogalmazott:

– Tapasztaljuk, hogy a megbékélés nemes szándékát nemegyszer beárnyékolja a megvalósulás számtalan gyarlósága. A rehabilitációs és kárpótlási eljárások vontatottan haladnak, a nagy csinnadrattával bejelentett szerb kormányhatározat Csúrog, Zsablya és Mozsor egykori magyar lakói kollektív bűnösségének hatályon kívül helyezése a gyakorlatban egy pipa dohányt sem ér: továbbra is a meghurcolt túlélőnek és a megbélyegzett és megölt áldozat hozzátartozóinak kell az ártatlanságot bizonyítani, vagyis ténylegesen, a szó igazi értelmében mindmáig érvényben maradt a kollektív bűnösség emberiségellenes elve – mondta Csorba[45]

Az ominózus kormányhatározat a vitatott határozatokról megszüntetéséről így fogalmaz:

„A Közigazgatási eljárásról szóló törvény 255. szakaszának (4) bekezdésében meghatározott hatásköréből kiindulva és figyelembe véve a Szerb Köztársaság Alkotmánya által kimondott alapelveket: a jog uralmát, az emberi és kisebbségi jogok és polgári szabadságok tiszteletben tartását, a nemzeti kisebbségek joginak külön biztosított védelmet, az európai alapelvekhez és értékekhez való tartozást, amelyek maradéktalan tiszteletben tartása és végrehajtása megköveteli, hogy a jogrendből kerüljön ki minden olyan jogi aktus, amely ellentétes ezen alapelvekkel, a Kormány megállapította, hogy a jelen végzés[46] rendelkező részének 1. és 2. pontjában szereplő határozatok[47] ellentétesek a Szerb Köztársaság anyagi jogszabályaival és jogrendjével, ezért, a fentiek alapján, meghozta a végzés rendelkező részében foglaltakat, kifejezve ezáltal elkötelezettségét azon értékek mellett, amelyeken a Szerb Köztársaság Képviselőháza által meghozott, a vajdasági magyar polgári lakosság ellen 1944-45-ben elkövetett aktusok elítéléséről szóló nyilatkozat alapul”.[48]

A közigazgatási eljárásról szóló törvény 255. szakaszának 3. bekezdésére hivatkozva, a szerb kormány határozata kimondja, hogy „a jogerős végzés hatályának megszüntetéséről szóló végzés alapján csak a jövőre nézve állhat be jogkövetkezmény”.[49] Ebből viszont az következik, hogy a Sajkásvidéki magyarok kollektív bűnössége csak a „jövőre nézve” (nem pedig az 1945. évi határozatok meghozatalától) szűnt meg.

Ezzel kapcsolatban felvetődik a kérdés: A kormányhatározatot miért nem úgy megfogalmazták meg, hogy minden személy, aki ellen nem hoztak jogerős bírósági ítéletet, vagy közigazgatási határozatot, mentesüljön a kollektív felelősség terhe alól?

Mindebből arra következtetésre lehet jutni, hogy született egy megkésett, deklaratív[50] kormányhatározat, amely a formálisan eltörli ugyan a három közösség magyarjainak kollektív háborús bűnösségét, de „csak a jövőre nézve”. Ugyanakkor nem rendezi annak sem az erkölcsi (az érintetteknek továbbra is le kell folytatni a rehabilitálási eljárásokat), sem az anyagi következményeit (a károsultak nem kapják vissza az elvett vagyonukat, nem részesülnek kárpótlásban), stb. Érdemben, tehát, nem változott semmi.[51] Nagy kérdés, tehát, hogy a politika megtett-e, amit meg kellett (volna) tennie?[52]

A rehabilitálást, tehát az érintetteknek továbbra is egyénileg kezdeményezniük kell, beleértve azokat is, akik akkor csecsemők vagy gyermekek voltak, amit a túlélők vagy az áldozatok hozzátartozói 2016. december 15-ig még megtehetnek.[53] A vagyon-visszaszármaztatási kérelem benyújtására azonban már nincs lehetőség. Annak a határideje 2014. március 1-jével lejárt.[54] Ezeket a témákat azonban nem tekinthetjük lezártnak mindaddig, amíg átfogó tanulmány vagy kimutatás nem készül a rehabilitálási és a restitúciós eljárásokról. Csak akkor tudunk beszámolni arról, hogy a vajdasági magyarok tekintetében valójában mi is volt a hozadéka ennek a két törvénynek.

Sok vajdasági helységben máig nem valósult meg a mindenkit megillető kegyeleti jog, az ártatlan áldozatokra való emlékezés joga. Újvidéken, a Futaki úti temetőben mindeddig nem engedélyezték a Makovecz Imre által megálmodott és tervezett emlékmű megépítését. Ugyanitt az áldozatok megközelítő számát sem sikerült megállapítani, mivel a „vonatkozó állambiztonsági iratok mindmáig nem kerültek elő”.[55]

Emlékeztetni kell, ezzel kapcsolatban (is), hogy „Újvidéken tehát nem csak egy razzia volt, nem csak az a bizonyos, a magyar hadsereg és csendőrség által elkövetett „42-es”, de razzia volt az is, amellyel 1944 októberétől a partizánok oly kegyetlenül megtorolták a két és fél évvel korábbi eseményeket. Az 1944-es népirtással a partizánok szinte legitimálták a kommunista „néphatalmat”, lefektették a titoizmus alapjait. Volt, létezett tehát egy másik razzia is, az a rettenetes „44-es” megtorlás, amelynek részleteit ma is többnyire homály fedi.”[56]

Mindez arra utal, sok még a tennivaló, az elvégzetlen közéleti, politikai, kegyeleti munka, az őszinte szembenézés a történelmi tényekkel, amely nélkül a szerb-magyar/magyar-szerb történelmi megbékélés sem lehet teljes. Valójában hol is tartunk most?

Újvidéken, 2016. január 20.

BOZÓKI Antal

[1] Zakon o rehabilitaciji. Megjelent Službeni glasnik RS [a SZK Hivatalos Közlönyének] 2006. április 17-i 33. számában. Hatályos: 2006. április 25-étől. http://www.parlament.gov.rs/narodna-skupstina-.872.html vagy

http://www.stojkovic.co.rs/pdf/rehabil.pdf

A törvény párhuzamos (szerb és magyar) nyelvű szövegét lásd a http://www.keskenyut.hu/page/234/art/308/akt/1/html/zakon-o-rehabilitaciji-2006-evi-rehabilitacios-torveny.html oldalon.

[2] Zakon o rehabilitaciji. http://www.parlament.gov.rs/narodna-skupstina-.872.html, vagy http://profisistem.com/zakoni/strana/645

A törvényt a szerb parlament 2011. december 5-én fogadta el. Megjelent a Službeni glasnik [Hivatalos Közlöny] 2011. évi 92. számában, 2011. december 15-étől alkalmazásban.

Szerb nyelvű szövege megtalálható a http://www.parlament.rs/akti/doneti-zakoni/doneti-zakoni.1033.html honlapon is.

Magyar nyelvű szöveg: Magyar Nemzeti Tanács. Törvények és egyéb jogi dokumentumok magyar nyelven (6)

http://archiv.mnt.org.rs/175-Torvenyek-es-egyeb-jogi-dokumentumok-magyar-nyelven

Szerb nyelvű szövege megtalálható a http://www.parlament.rs/akti/doneti-zakoni/doneti-zakoni.1033.html honlapon is.

[3] A helység eredeti neve Csurog.

[4] A határozatot aztán, „az analógia alapján, alkalmazták Zsablya Község magyar lakosaival szemben is az illetékes állami szervek által lefolytatott vagyonelkobzási eljárásokban”. Lásd a 2014. október 30-i kormányhatározat indoklásának 4. bekezdését: Rešenje Vlade Republike Srbije 3877 [A Szerb Köztársaság Kormányának 3877-es határozata]. Megjelent a Službeni glasnik RS [a SZK Hivatalos Közlönye] 2014. november 5-i 121. számában, a 3877-es szám alatt, 26-27.

Szerb nyelvű szöveg: http://www.vmsz.org.rs/sr/vesti/tortenesek/vlada-srbije-je-na-zahtev-svm-ukinula-odluke-iz-1945-godine-kojima-su-madari-iz

Magyar nyelvű szöveg: Vajdaság Ma: http://www.vajma.info/. Dokumentumok, vagy http://www.vmsz.org.rs/hirek/tortenesek/vmsz-kezdemenyezesere-szerb-kormany-hatalyon-kivul-helyezte-harom-falu-csurog

Lásd még a Megkésett, deklaratív határozat c. 2014. november 9-i írásom. DélHír portál: http://delhir.info/delvidek/magyarsag-koezelet/32480-2014-11-09-13-52-11, vagy Keskenyúton: http://keskenyut.hu/page/234/art/1061/akt/1/html/megkesett-deklarativ-hatqrozat.html

[5] Lásd az idézett beszámoló 7. oldalán.

[6] Megemlékezés a csúrogi razzia 74. évfordulóján. (MTI, Blic). http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/19554/Megemlekezes-a-csurogi-razzia-74-evfordulojan.html, 2016. január 4. [19:15]

A Megszállók és Segítőik Bűncselekményeit Kivizsgáló Tartományi Bizottság az 1941-1944 közötti bácskai és baranyai szerb áldozatok számát 121 494-ben állapította meg. Ezek közül az életüktől megfosztottak száma 17 752, a letartóztatottak és a bántalmazottak száma 103 742.

Zločini okupatora u Vojvodini 1941-1944. Knjiga 1. – Bačka i Baranja. Pokrajinska komisija za utvrđivanje zločina okupatora i njihovih pomagača u Vojvodini. Novi Sad, 1946. godine, Spisak do sada utvrđenih istaknutih ratnih zločinaca [A megszállók 1941-1944. évi áldozatai Vajdaságban. 1. könyv – Bácska és Baranya. A Megszállók és Segítőik Bűncselekményeit Kivizsgáló Vajdasági Bizottsága. Újvidék 1946], 256.

A Megszállók és Segítőik Áldozatai Megállapításának Tartományi Bizottsága által „megállapított kiemelkedő háborús bűnösök” listáján 345 név szerepel: a katonaság, rendőrség és csendőrség soraiból 196, a közigazgatásból és a polgári személyek közül 149. Spisak do sada utvrđenih istaknutih ratnih zločinaca, 328-336 [Az eddig megállapított kiemelkedő háborús bűnösök listája, 328-336].

[7] A 3-as alatti beszámoló, 8. oldal.

[8] A falunak 1910-ben 10 180 lakosa volt, ebből 7211 szerb és 2730 magyar nemzetiségű. A háború után, 1948-ban tartott összeírás szerint a lakosság 7929 főt tett ki, ebből 7293 szerb, 193 magyar, a többi más nemzetiségű. A hiányzó magyarok közül 695 személyről van arra vonatkozó adat, hogy áldozatául esett a titói rendszer terrorjának: a faluban 1944. október dereka és 1945. január 23-a között végrehajtott emberirtásnak, majd a haláltáborban elszenvedetteknek. Negyvenöt januárjában ugyanis a falu teljes maradék magyarságát háborús bűnössé nyilvánították, és a 25 km-re levő Járek (Tiszaistvánfalva) német faluban kialakított haláltáborba deportálták őket. Még a templomukat és a temetőjüket is lerombolták. Hasonló sors érte Zsablya és Mozsor helység mintegy 2300 főt kitevő magyar lakosságát is. Forrás: 1. A Magyar Szent Korona Országainak 1910. évi népszámlálása. Budapest, 1912, Magyar Kir. Központi Statisztikai Hivatal, 880; p. 2. Matuska Márton: A megtorlás napjai. Újvidék, Magyar Szó – Forum, 1991, 393 p.; 3. Matuska Márton: Hová tűntek Zsablyáról a magyarok? Temerin, 2004, A VMDP Történelmi Bizottsága, 242 p.; 4. Teleki Júlia: Hol vannak a sírok? Óbecse, 2007, a szerző kiadása, 192.

A legutóbbi (2011-es) népszámláláson 90 csúrogi, 85 zsablyai és 14 mozsori vallotta magát magyarnak.

(70 év után eltörölték a magyarok kollektív bűnösségét Szerbiában – Ennek kellene örülnünk?

Közzétette: Haraszthy Ágoston: http://delhir.info/cimlap/friss-hireink/32218-2014-11-02-18-00-19, 2014. november 2., 19:56)

[9] 1910-ben Zsablya 7993 lakosából 1722 magyar, 1074 német, 5080 szerb volt. A 2011. évi népszámláláskor Zsablyának 9161 lakosa volt, ezek közül szerb 8672 (90,35%), magyar pedig 80 (0,88). (Zsablya: https://hu.wikipedia.org/wiki/Zsablya) Lásd még Matuska Márton: Hová tűntek Zsablyáról a magyarok? A VMDP Történelmi Bizottsága. Temerin, 2004, http://adattar.vmmi.org/fejezetek/1207/01_cimoldal.pdf

[10] Petrik Verona Legenda a bácskai magyarokról c. verses visszaemlékezése szerint.

Mozsoron (Mošorin) az 1940-es évek elejétől 1940 derekáig két razzia zajlott le, amelyeknek összesen mintegy 270 helybeli személy esett áldozatául. Az első 1942 januárjában volt, és néhány nap alatt befejeződött. Áldozatai majdnem kizárólag szerbek voltak, összesen 179-en. A vérengzés pedig a mi – magyarok – lelkünket nyomja.

A kommunista hatalom adatai szerint 1941-ben a falunak 3458 szerb lakója volt, a negyvenkettőben lezajlott razziában közülük 179 esett áldozatul, ám volt közöttük egy magyar asszony. Közülük tehát minden 19-20-ik odaveszett. Az 1944. október végétől 1945 tavaszáig tartó kivégzések végéig adataink szerint 88 helybeli magyart veszejtettek el, illetve volt közöttük egy szerb férfi is. Ugyancsak a kommunista rezsim szerint ez az 1944 októberéig ott élő 656 magyar közül került ki, ami azt jelenti, hogy odaveszett minden 7-8-ik.

A második razziában lemészároltak vagyona nyomban a likvidálásuk után ebek harmincadjára jutott. Miután 1945 tavaszán a falu megmaradt magyar lakosságát, név szerint fölsorolva őket szintén háborús bűnössé nyilvánította egy tartományi bizottság, és valamennyiüket a járeki haláltáborba zárták, az ő vagyonuknak is ez lett a sorsa. Az is ide tartozik, hogy a magyar templomot is lerombolták, az egyházi és templomi dokumentumokat, kegytárgyakat pedig megsemmisítették. (néz): Terebélyessé nőnek-e a mozsori fák? Magyar Szó, 2015. november 28. 9.

[11] 1910-ben Titel 5792 lakosából 1858 magyar, 1163 német, 2413 szerb volt. A 2011. évi népszámláláskor Titelnek 5294 lakosa volt, ezek közül szerb 4180 (70,91%), magyar pedig 582 (9,87). (Titel: https://hu.wikipedia.org/wiki/Titel) Lásd még Kecskés István: Titel. Magyar Szó, 2015. november 21. 22.

[12] A magyarok száma 1941-ben 473 241, vagyis a lakosság 28,5%-a, 1948-ban 428 932, illetve 25,8% volt. (Kocsis Károly: Magyar kisebbségek a Kárpát-medencében. In Bihari Zoltán szerk.: Magyarok a világban. Kárpát-medence. Budapest, 2000, CEBA Könyvkiadó, 16.; Tátrai Patrik: A magyar kisebbségek demográfiai fejlődésének fő irányvonalai a kommunizmus évtizedeiben. In Bárdi Nándor – Fedinec Csilla – Szarka László szerk.: Kisebbségi magyar közösségek a 20. században. Budapest, 2008, Gondolat Kiadó – MTA Kisebbségkutató Intézet, 312.)

Az 1941. évre vonatkozóan a szerb források 465 920 magyar nyelvű lakost említenek. Demografija Vojvodine

[Vajdaság népessége]. http://sh.wikipedia.org/wiki/Demografija_Vojvodine#Popis_stanovni.C5.A1tva_1941._godine

A 2011. október 1-je és 15-e között tartott népszámlás 2012. november 29-én közzétett adatai szerint a Vajdaságban már csak 251 136 magyar volt, ami a lakosságnak mindössze 13%-a, a szerb lakosok száma pedig 1 289 635, vagyis 66,75%-ra nőtt. (A Vajdaság nemzetiségei és etnikumai: https://hu.wikipedia.org/wiki/Vajdas%C3%A1g_Auton%C3%B3m_Tartom%C3%A1ny)

[13] Mindszenty bíboros – a hozzá eljutott jelentések alapján – írta, hogy „50-60 ezer embert végeztek ki csak azért, mert magyarok voltak” – B. A. megj. Lásd Matuska Márton: A megtorlás napjai. A Forum Könyvkiadó és a Magyar Szó közös kiadása, Újvidék 1991, 377.

Matuska szerint (uo., 381 és 384) a „legmegbízhatóbbnak az a forrás látszik, amelyről néhai Dr. Mészáros Sándor beszél, amikor idézi a Svetozar Kostić-Ćapó (egykori „OZNA-főnökkel”) folytatott kötetlen beszélgetést”, „aki úgy vélekedett, hogy a felszabadulás napjaiban körülbelül húszezer magyar végeztek ki”. Az OZNA-t [Odeljenje za zaštitu naroda / Népvédelmi osztály] Josip Broz Tito 1944. május 14-i rendelete alapján alakították meg és felelősnek tartják a második világháború alatt elkövetett számos tömeggyilkosságért. A szervezet főnöke Aleksadar Ranković volt. OZNA: https://sh.wikipedia.org/wiki/OZNA Ez a kérdés azonban további tudományos vizsgálatot igényel, amihez szükséges a történelmi levéltárak anyagába való teljes betekintés lehetővé tétele és a tömegsírok feltárása is.

[14] Az egyes szerzőknél az áldozatok eltérő számával kapcsolatban lásd: Magyar voltál, ezért! – Magyar Tragédia Délvidék 1944–1945. http://www.pestimusor.hu/index.php?sect=koracikk&alsect=cikk&id=4494; Matuska, a 13-as alatti könyv, 381. és 384.; Kovács András: „Fejszével vágták le a fejüket” – folytatódik a megbékélés. mno: http://mno.hu/belfold/fejszevel-levagtak-a-fejuket-folytatodik-a-megbekeles-1077976, 2012. május 23.; Sajti Enikő: Impériumváltások, revízió, kisebbség – Magyarok a Délvidéken 1918-1947. Napvilág Kiadó, Budapest 2004, 327.; Aleksadar Kasaš: Mađari u Vojvodini 1941-1946 [Magyarok a Vajdaságban 1941-1946]. Filozofski fakultet [Bölcsészeti Kar], Novi Sad, 1996. 303]; A. Sajti Enikő: Mit tudunk a „még hidegebb napokról"? História, 2010, XXXII. évf., 1-2. sz., 37-43, Fodor István keretes írásai. „Hideg” és „még hidegebb napok”: http://mta.hu/mta_hirei/teljesnek-tekintheto-a-delvideki-magyar-aldozatok-nevsora-136548; Szabó Gábor: A. Sajti Enikő történelmet hamisít. http://tortenelemportal.hu/2010/02/a-sajti-eniko-tortenelmet-hamisit/, 2010. február 15. [14:47], vagy Ötezernyi áldozat a Délvidéken? Magyar Szó, 2010. február 17. 3.

[15] A. Sajti Enikő: Délvidék 1941-1944. Kossuth Könyvkiadó, 1987. 251.

[16] Kovács, a 14-es jegyzetben.

[17] Matuska, a 13-as alatti könyv, 377.

Az 1945 őszén történ összeírás-kísérlet szerint a Jugoszláviából Magyarországra „átköltözött” személyek száma „28 403 fő” volt, akik közül „15 626 fő eredetileg a Délvidéken élt”. Egy 1946 végén készítet felmérés adatai szerint Jugoszláviából 84 800-an érkeztek, e szám „belső struktúrája azonban nem ismeretes”. „Az 1946. évi népszámlás szerint 65 877-en vallották magukat jugoszláviai illetőségűnek”. (A. Sajti, a 9-es alatt, 347 és 348).

[18] Teljesnek tekinthető a délvidéki magyar áldozatok névsora. http://mta.hu/mta_hirei/teljesnek-tekintheto-a-delvideki-magyar-aldozatok-nevsora-136548, 2015. június 24.

[19] Lásd még: Kutatás örve alatt. A délvidéki vérengzés feltárásának politikai összefüggései. http://www.keskenyut.hu/contents/printwindow.jsp?id=1&main=609, 2012. március 12.

[20] Kovács, a 14-es jegyzetben.

[21] Az Egyezményt kihirdető magyar jogszabály (az 1955. évi 16. törvényerejű rendelet) az „etnikai” (az angolban „ethnic”) szó a „népi” jelzővel van felcserélve (Majtényi Balázs – Vizi Balázs A kisebbségi jogok nemzetközi okmányai, 31.). (Gondolat Kiadó – MTA Jogtudományi Intézet – MTA kisebbségkutató Intézet, Budapest, 2003).

[22] Az Egyezményt kihirdető magyar jogszabály a „szándékosan” (angolul „deliberately”) szó helyett a

„megfontolva” (angolul „premediated” kifejezést használja (Majtényi – Vizi megjegyzése, idézett kiadvány, 31.).

[23] Kovács, a 14-es jegyzetben.

[24] Lásd Virág Árpád: „A népirtás vádja szóba sem jöhet” című interjút. Magyar Szó, 2012. február 11. 14., vagy http://www.magyarszo.com/hu/2012_02_12/kozelet/11612/, 2012. február 12. [08:29]. Lásd még Bozóki Antal:

Magyarországon lehetett, Szerbiában nem?

http://keskenyut.hu/page/234/art/586/akt/1/html/magyarorszqgon-lehetett-szerbiqban-nem.htmlm; Civitas Europica Centralis (CEC): Kisebbségi Sajtófókusz, 2012 február 18. és Vajdasági Magyar Demokrata Párt, HÍRLEVÉL, X. évf. 35. szám, 2011. február 20. és 21.

[25] A pontos dátumot az MTI Ügyészségi nyomozás indult az 1944-45-ös délvidéki magyarirtás ügyében c. írásból, http://hvg.hu/itthon/20120128_nyomozas_delvidek_magyarirtas, 2012. január 28. [9:14], nem lehet megállapítani.

[26] tuti: Nyomozás indul a délvidéki magyarirtás kivizsgálása ügyében. http://www.vajma.info/cikk/tukor/4720/Nyomozas-indul-a-delvideki-magyarirtas-kivizsgalasa-ugyeben.html, 2012. február 3. [16:44]

[27] Uo.

[28] Tanjug: Krivična prijava za zločin u Rajinoj šumi

http://www.b92.net/info/vesti/index.php?yyyy=2015&mm=05&dd=31&nav_category=11&nav_id=998645, 2015. május 31. [11:02]

[29] Az egyezmény szövegét lásd: Emberi jogok. Nemzetközi Okmányok Gyűjteménye. Egyesült Nemzetek. New York, 1988, 161-165.

[30] Uo., I. cikk.

[31] Virág Árpád: A megbékéléshez vezető kutatás éve. Magyar Szó, 2012. január 6. 1. és 6.

[32] Vajdaság Autonóm Tartomány Hivatalos Lapja, 2003. március 24., LIX évfolyam 5. szám, (1.) 65. oldal és Službeni list Autonomne Pokrajine Vojvodine, 24. mart 2003., br. 5, str. (1.) 65.

[33] Deklaracija Narodne skupštine o osudi akata protiv civilnog mađarskog stanovništva u Vojvodini počinjenih 1944–1945. godine. „Službeni glasnik RS” [a SZK Hivatalos Közlönyének] 2013. június 21-i 54. számában jelent meg (2274. 3.), vagy

http://www.vajma.info/cikk/szerbkiadas/2778/Deklaracije-Narodne-skupstine-o-osudi-akata-protiv-civilnog-madjarskog-stanovnistva-u-Vojvodini-pocinjenih-194482111945-godine.html, 2013. június 24. [19:47]

Magyar nyelvű szöveg: http://www.vajma.info/. Dokumentumok

[34] Fodor István: Bocsánatkérés és megbocsátás. Magyar Szó, 2013. július 27. 1. Lásd még Stanyó Tóth Gizella: Az első koszorútól a főhajtásig. Magyar Szó, 2013. július 27. 4. Lásd még Fekete Lehel:

Rendkívül súlyos megaláztatás: A szerb sajtó kiemeli, hogy Áder bocsánatot kért „az ártatlan szerb civilek elleni magyar bűntettekért”; Nikolićot alig említik. http://www.delhir.com/delvidek/magyarsag-koezelet/10092-rendkivuel-sulyos-megalaztatas-a-szerb-sajto-kiemeli-hogy-ader-bocsanatot-kert-qaz-artatlan-szerb-civilek-elleni-magyar-bntettekertq-nikoliot-alig-emlitik, 2013. június 27. [14:00]; v.ár: Lezárulhat történelmünk egy nyitott fejezete. Magyar Szó, 2013. június 26. 1. és 4.; Virág Árpád: A bűnnek nincs származása sem nemzetisége. Magyar Szó, 2013. június 27. 1. és 3. Stanyó Tóth Gizella: Az első koszorútól a főhajtásig. Uo. 4.; P. E.: „Szerbek és magyarok az élet örökségét adják tovább”. Uo. 4. és P. D.: Ovo je bio dan istorijskog pomirenja Srban i Mađara. [Ez volt a szerbek čs a magyarok megbékélésének történelmi napja.] Danas, 2013. június 27. 1. és 4.

[35] Megjelent a Službeni glasnik RS [a SZK Hivatalos Közlönye], 121. szám, 2014. november 5. (3877. 26-27.).

Lásd a Megkésett, deklaratív határozat c., 2014. november 9-i írásom.

[36] P. D.: Ovo je bio dan istorijskog pomirenja Srba i Mađara. [Ez volt a szerbek és magyarok történelmi megbékélésének napja]. Danas, 2013. június 27. 1. és 4.

[37] S. T. G.: Érdemi bocsánatkérést, tényleges rehabilitációt. Magyar Szó, 2015. november 10. 10.

[38] Boris Tadić – B. A.

[39] Mihályi Katalin: Az igazság előbb-utóbb megtalálja a maga útját. Magyar Szó, 2015. január 26. 1. és 4., vagy http://www.magyarszo.com/hu/2596/kozelet/121194/Az-igazs%C3%A1g-el%C5%91bb-ut%C3%B3bb-megtal%C3%A1lja-a-maga-%C3%BAtj%C3%A1t.htm, 2015. január 26. [08:39] >> 2015. január 26. [20:15]

[40] Nikolić bocsánatot kért Srebrenicáért. Magyar Szó, 2013. április 26., 1. és 4.

[41] Nemzetközi testületek bevonására van szükség. Vajdasági Magyar Demokrata Párt, HÍRLEVÉL XI. évf. 163. szám, 2013. július 15., vagy http://www.vajma.info/cikk/kozlemenyek/1992/VMDP-Nemzetkozi-testuletek-bevonasara-van-szukseg.html, 2013. július 15. [22:02], illetve Magyar Szó, 2013. július 17. 4.,

[42] A 3877-es számú, 2014. október 30. kormányhatározat a Megszállók és Segítőik Vajdaságban Elkövetett Bűntetteinek Feltárását Végző Bizottság szig. biz. 2/45 számú, 1945. január 22-i, és a Megszállók és Segítőik Vajdaságban Elkövetett Bűntetteinek Feltárását Végző Országos Bizottság 1945. március 26-án meghozott (1945. április 3-án, 2i44/1945 szám alatt iktatott) határozatát, vagyis két közigazgatási határozatot „helyezett hatályon kívül”. Ezeket (is) lásd a Dokumentumok c. részben!

[43] v.ár: „Teljesítettük a ránk ruházott feladatot”. Magyar Szó, 2014. november 4. 1. és Pásztor elégedett: „Amit a politikának meg kellett tennie, azt megtette”.

http://delhir.info/delvidek/magyarsag-koezelet/32278-2014-11-04-09-45-39, 2014. november 4. [10:44]

[44] S. T. G., lásd a 37-es jegyzetben.

[45] Csorba Béla beszéde az újvidéki koszorúzáson. Kisebbségi Fórum – Temerin, KIFO HÍRLEVÉL, II. évf. 286. szám, 2015. november 3.

[46] Közigazgatási döntésről lévén szó, a „határozat” szó a megfelelőbb – B. A.

[47] Lásd a 42-es jegyzetben.

[48] Lásd a határozat indoklásának utolsó előtti bekezdését.

[49] Lásd a határozat indoklásának 6. bekezdését.

[50] deklaratív: kinyilatkoztató, kikiáltó, bemutató tartalmú jogi norma, ami végrehajtási rendelkezést v. szankciót nem tartalmaz (Bakos Ferenc: Idegen szavak és kifejezések szótára. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2006, 127. o.).

[51] Bővebben lásd a Megkésett, deklaratív határozat c. írásom, a 4-es alatti jegyzetben.

[52] Lásd Pásztor István nyilatkozatát: „Amit a politikának meg kellett tennie, azt megtette.”

Pásztor elégedett: „Amit a politikának meg kellett tennie, azt megtette”.

http://delhir.info/delvidek/magyarsag-koezelet/32278-2014-11-04-09-45-39, 2014. november 4. [10:44]

[53] Ennek kapcsán kell megjegyezni, hogy a harcosok, a hadirokkantak és családjaik jogaira vonatkozó törvény [Zakon o pravima boraca, vojnih invalida i članova njihovih porodica ("Sl. glasnik SRS", br. 54/89 i "Sl. glasnik RS", br. 137/2004) http://www.osobesainvaliditetom.rs/attachments/023_Zakon%20o%20pravima%20boraca,%20vojnih%20invalida%20i%20clanova%20njihovih%20porodica.pdf] 2. szakaszának 3. bekezdése alapján „a népfelszabadító háború harcososának státusa van, ennek a törvénynek az értelmében és a törvényben megállapított jogok tekintetében, a Jugoszláv Hadseregnek a hazában maradt és a csetnik mozgalom [Ravnogorskog pokret] tagjainak, 1941. április 17-étől 1945. május 15-ig”.

„A 2004. évi törvény kiegyenlítette a csetnikeket és a partizánokat és ez által általános rehabilitálásban részesítette az egész csetnik mozgalmat és minden együttműködőt a megszállókkal. Miután ez a keret elkészült, most már csak az egyéni rehabilitációk vannak soron. Eddig 14 háborús bűnöst rehabilitáltak, akiket előzőleg teljesen legális és korrekt jogi eljárásban elítéltek” – nyilatkozta Aleksandar Sekulović Szerbia Antifasiszta Szövetségének [Savez antifašista Srbije] elnöke. (N. Smiljanić. Jovović: Na delu je revitalizacija fašizma [Folyamatban a fasizmus életrekeltése]. Danas, 2015. december 30. 7.

Kovács szerint „a csetnikek hasonló módszerekkel ’dolgoztak’ mint a délvidéki mészárlás idején Tito partizánjai”. (Lásd a 14-es jegyzetben)

[54] A vagyon-visszaszármaztatási és kárpótlási törvény 2011. október 6-én lépett hatályba. „A törvény alkalmazása óta mindössze 8 ezer hektár termőföldet származtattak vissza, miközben a benyújtott igények elérik a 100 ezer hektárt. A 30 éves bérbeadási szabály miatt, elvett földjeiket a korábbi tulajdonosok és leszármazottaik nagy része akkor sem tudja majd soha használatba venni, amennyiben az elkövetkező időszakban jogi értelemben sor is kerülne a visszaszármaztatásra.” Varga László kilépett a VMSZ köztársasági parlamenti frakciójából. http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/19533/Varga-Laszlo-kilepett-a-VMSZ-koztarsasagi-parlamenti-frakciojabol.html, 2015. december 29. [17:34] Lásd még G. B.: A vagyon-visszaszármaztatás eddigi eredménye. http://www.magyarszo.com/hu/2945/vajdasag_ujvidek/139193/A-vagyon-visszasz%C3%A1rmaztat%C3%A1s-eddigi-eredm%C3%A9nye.htm, 2016. január 14. [08:41] >> 2016. január 14. [10:57]

[55] Csorba, a 45-ös jegyzetben.

[56] Mák Ferenc: A kivégzések hosszú időn át folytak. Bővebben lásd Matuska Márton: Az elhallgatott razzia – Vérengzés Újvidéken (1944-45). Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944-45 Alapítvány, Budapest 2015. 7 és 10-11. Az Újvidéken likvidált 305 személy névsorát lásd az idézett kiadvány 262-269 oldalán.

Bozóki Antal (hon)lapja

2016. január 20., szerda

Eltörölték, megszüntették?