MEGTŰRT INTÉZMÉNY

A tartományi ombudsman és a nemzeti kisebbségi jogvédelem

A 2015-ös év folyamán – a tartományi ombudsman éves (2016. március 29-i) jelentése szerint – a polgárok „a nemzeti kisebbségi jogok védelme területén összesen 55 panaszt tettek, ami az Ombudsman által indított összes eljárás 5,98%-a. 25 panaszt természetes személyek nyújtottak be, akik közül 16-ot férfiak (29,09%), 9-et pedig nők (16,36%). Panasszal élt 9 egyesület is (16,36%), négy panaszt (7,27%) a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsai tettek, 15-öt (27,27%) jogi személyek, két panasz pedig névtelen volt. A tartományi ombudsman saját kezdeményezésére három eljárást indított”.[1] (Hogy ezek az eljárások mire vonatkoztak és milyen eredménnyel értek véget, a beszámolóból nem tudjuk meg.)

Az 55 tárgyból az Ombudsman „14-et elvetett” (a jelentésből nem tűnik ki, hogy mi végett), „7 még munkában van, 34-et pedig megoldott” (hogy milyen végkifejlettel, arról a jelentés már nem szól).[2]

Terület[3]	%
Hivatalos nyelv- és íráshasználat	41,82
Nemzeti hovatartozás alapján való megkülönböztetés	36,36
Oktatás	10,91
Tájékoztatás	7,27
Kultúra	1,82
A nemzeti kisebbségek arányos képviselete	1,82

Muškinja Heinrich Anikó 2016. március 31-én adta át jelentését Pásztor Istvánnak, a Tartományi Képviselőház (akkori és mostani) elnökének. Ismereteim szerint a dokumentum még nem került a Képviselőház napirendjére. (Ótos András felvétele)[4]

Az ombudsman–jelentés (az alábbi) hat példával illusztrálja a nemzeti kisebbségi jogsértéseket:[5]

            1. A bánáti Tordán olyan orvos dolgozik, az előző orvostól eltérően, aki nem ismeri a magyar nyelvet, miközben a falu lakosainak legnagyobb része magyar.  Ez az „egymás közti meg nem értés lassítja a rendelő működését és mind nagyobb elégedetlenséget vált ki a páciensek körében”. Bégaszentgyörgy községben – ahova a falu tartozik – a magyar és a román nyelv is egyenrangú használatban van.

            A tartományi ombudsman álláspontja szerint, „a jövőben – a megüresedett munkahelyek betöltésekkor figyelembe kell venni, hogy a foglalkoztatottak beszéljék a magyar vagy román nyelvet”.  Ezzel összhangban, „a tartományi ombudsman elküldte véleményét (a jelentésből nem tűnik ki, hogy hova, kinek – B. A.), miszerint „a bégaszentgyörgyi egészségház munkaviszony létesítésekor legyen tekintettel a nemzeti kisebbségek megfelelő képviseletéről, valamint a nemzeti kisebbségek nyelvének és írásának ismeretéről, amelyek hivatalos használatban vannak a helyi önkormányzat területén”.

            Ismereteim szerint, Tordán továbbra se nincsen magyar nyelvet ismerő orvos, gyógyszerész, holott ezt a kérdést – ösztöndíjazással vagy egyéb módon – már régen meg lehetett/kellett volna oldani. Hogyan tudja az orvos megállapítani, hogy mi a baja a páciensnek, vagy a gyógyszerész az orvosságot kiadni, ha nem tud vele szót érteni? (Közben a helybeli orvosi egyetemet végző, mivel nem tudott munkát kapni, Kanadába költözött, és a gyógyszerészi helyet is meg lehetett volna oldani.)

            2. Egy Zombor környéki általános iskolai tanár arra tett panaszt, hogy a zombori iskolai igazgatóság „nem engedélyezte egy háromtagú diákcsoport számára, akik összevont tagozatban tanulnak, a polgári nevelés nevű tantárgy magyar nyelven való tanítását, miáltal megvonta a tanulók jogát, hogy anyanyelvükön tanulják ezt a választott tantárgyat”.

            Mivel az Oktatási, Tudományügyi és Technológiai Fejlesztési Minisztérium 2015. december 31-én engedélyezte az ötödiktől a nyolcadik osztályba járó tanulók háromtagú csoportjának létrehozását a polgári nevelés oktatására, a tartományi ombudsman „a további eljárást leállította”.

            Az ombudsman-jelentéséből azonban nem lehet megállapítani, hogy akkor most a tanulók a „K. helységbeli iskolában” magyar nyelven tanulják-e a polgári nevelés tantárgyat. (A jelentésben miért nem lehetett kiírni a falu nevét?)

            3. A 2015/16-os iskolaév kezdetén több panasz érkezett arra vonatkozóan, hogy az általános iskolák pénzelésére vonatkozó szabályzat alkalmazásával „nagyszámú szakmunkatárs pedagógiai norma nélkül marad, és hogy az átvételükre figyelemmel kellett volna lenni, az új foglalkoztatottak felvétele előtt”.

– Felmerült a kérdés: azokban az iskolákban, amelyekben két nyelven folyik az oktatás, hogyan biztosítani pedagógust, aki ismeri a nemzeti kisebbségi nyelvet is, amikor csak egy szakmunkatárs alkalmazására van joguk, miközben a pszichológus (aki nem beszéli a kisebbségi nyelvet) határozatlan időre van felvéve, illetve amikor – az oktatási norma miatt – kötelesek átvenni valakit, aki úgyszintén nem beszéli (a kisebbségi) oktatási nyelvet?

Az Ombudsman válaszában rámutatott, hogy „ezt a problémát külön feltételek előírásával lehet megoldani, a munkahelyek belső szervezési és beosztási szabályzataiban. Abban az esetben, amikor valamelyik kisebbségi nyelv munkahelyi feltételként külön elő van látva, az iskola nem köteles az oktatási norma része nélkül maradt szakmunkatársat határozatlan időre felvenni, aki nem felel meg a munkahelyek besorolásában előírt feltételeknek. Ebben az esetben, az iskola a kiírt pályázat alapján olyan személyt választhat, aki – a törvényes feltételek mellett – teljesíti a besorolásban előlátottakat is.

A jelentésből azonban nem tűnik ki, hogy a konkrét esetekben biztosították-e a kisebbségi nyelvet (is) ismerő pedagógust?

4. Az egyik panasztevő a rendőrség munkájára panaszkodott. Elmondta, hogy nyilvános rendezvények, gyűlések, diszkotékák biztosításával foglalkozik, hangoztatva, hogy „az utóbbi években – mivel roma nemzetiségű – nem ritkán különböző kellemetlenségekben van része, amik megnehezítik a munkáját. Úgyszintén a rendőrfelügyelő állandó nyomásának van kitéve, nemzeti alapon való sértéseknek, munkájában való háborgatásnak, valamint a magánélete elleni támadásoknak”.

A rendőr-igazgatóság tagadta a panaszban leírtakat.

Az ombudsman jelentéséből nem látszik, hogy követelte volna a (a panaszban bizonyára megnevezett) rendőrfelügyelő elleni fegyelmi eljárás lefolytatást. Azt viszont részletesen leírja (nem tudni kinek, minek), hogy a rendőrségnek mikor van joga valakit igazoltatni (?). 

A jelentésből azt sem világlik ki, hogy a nemzeti alapon való megkülönböztetés (36,6%) többi estet mire vonatkozott?

5. Az aradaci kultúrközpont arra tett panaszt, hogy nem használhatja az adaptálásra jóváhagyott eszközöket, mivel a javításra szoruló ingatlan a telekkönyvekben „magántulajdonként” szerepel.

Valójában itt arról van szó, hogy „mi a jogi alapja a nemzeti tanács tulajdonának magántulajdonként való beírása, mivel a nemzeti tanács a kisebbségi önkormányzat testülete, amely a törvénnyel meghatározott közfelhatalmazásokat végez”?

A konkrét esetben a szlovák nemzeti tanács magántulajdonban lévő ingatlant vett, a nagybecskereki kataszter „csak a tulajdonost változtatta meg”.  „Teljesen más viszonyulást alkalmazott”, amikor engedélyezte „a tulajdon más formájának bejegyzését” a román nemzeti tanács javára.

Tekintettel arra, hogy az aradaci kultúrközpont értesítette a nagybecskereki kataszteri hivatal, hogy nem igényli az adatváltoztatást (amire öt éven belül joga lett volna), és hogy az adatok maradjanak változatlanok, „a tartományi ombudsman befejezte a panasszal kapcsolatos tevékenységét”.

Akkor most mi is ennek a „tevékenységnek” az eredménye?

6. Egy csantavéri ügyvédnő arra panasza arra vonatkozott, hogy „a közjegyzők munkájában Szabadka város területén nem veszik figyelembe a nemzeti kisebbségek nyelvének és írásának hivatalos használatára vonatkozó jogokat”.

A panasztevő kifejezte elégedetlenségét az miatt, hogy „a szabadkai közjegyzőknél nem lehetséges magyar nyelvű szerződést kötni, illetve hitelesíteni, valamint hogy a szerb nyelven készített szerződés fordítása, amikor a felek nem beszélik, illetve nem tudják kellő szinten a szerb nyelvet, a felek költségére történik – a leírás szerint – ismeretlen díjszabás alapján”. Ugyanilyen tartalmú panaszt nyújtott be a Magyar Nemzeti Tanács is.

Az Ombudsman megkeresésére a közjegyzői kamara azt válaszolta, hogy „a Szabadka város területén a nemzeti joga nem sérült, mivel a közjegyzői eljárásokban használják nyelvüket és írásukat, vagyis – amikor megállapításra kerül, hogy a szerződés elkészítése és hitelesítési eljárásban részvevő felek nem beszélik a szerb nyelvet – bírósági fordító vesz rész, aki költségeit a közjegyző viseli”. A válasz további részéből azonban megtudjuk, hogy a közjegyző ezt a költséget az ügyfélre/ügyfelekre hárítja, vagyis „a közjegyző a díját (az eljárásban részt vevő – B. A.) minden egyes személy esetében 1 800 dinárral növeli”. (A bírósági eljárásokban a fordítás költségei az állami költségvetést terhelik.)  

Ebből az derül ki, hogy az a nemzeti kisebbségi, aki az anyanyelvén kíván szerződést kötni vagy hitelesíteni, ki kell, hogy fizesse a fordítási költségeket. A tartományi ombudsman a jelentésében megelégszik a közjegyezői kamara válaszával, miközben sérülnek a nemzeti kisebbségek alkotmányos és törvényes nyelv- és íráshasználati jogai, miközben az Ombudsman nem tesz semmit, hogy erre ne kerüljön sor.

 A korábbi ombudsman-jelentések szerint, a nemzeti kisebbségi jogsérelmek területén 2014-ben 63, 2013-ban 67, 2012-ben 55 panasz volt (a táblázatott kísérő szövegben a 65-ös szám szerepel). (A 2011-es jelentésben ilyen adatra nem találtam, az ezt megelőzőekben pedig a nemzeti alapú incidensek vannak kimutatva).

Ezekből az adatokból arra lehetne következtetni, hogy a nemzeti kisebbségi jogsérelmekkel kapcsolatos 2015 évi panaszok száma (55) a 2012. évi szinten van, illetve hogy csökkenést mutat.

Ezekből az adatokból azonban nem kellene messzemenő következtetéseket levonni, sem a nemzeti kisebbségi jogsérelmek száma, sem pedig a panaszok tekintetében, mivel a jogsérelmek többnyire nem kerülnek a nyilvánosság elé, se nem jutnak el az Ombudsmanhoz sem. Csak kevés érintett vállalja ugyanis az eljárások végig vitelét.

Az is lehetséges, hogy panaszok száma csökkenésének oka éppen abban rejlik, hogy az Ombudsman – a számos ajánlása és véleménye ellenére – nem mutatott kellő határozottságot és kitartást a nemzeti kisebbségi jogok érvényesítése területén. A nemzeti kisebbségi foglalkoztatottak száma a tartományi közigazgatásban tovább csökken, az újvidéki autóbuszok – az ombudsman helyettesének fogadkozása ellenére – most is csak cirill betűs feliratokkal közlekednek, a közjegyzők csak a cirill betűs okiratokat hajlandók hitelesíteni (és a bíróságokon is minden irat cirill betűvel készül), az újvidéki Jogi Karon nem lehet magyar nyelven felvételizni, stb. (Miért nem indított az Ombudsman hivatalból eljárást a Jogi Kar ellen? Talán itt nem sérültek a nemzeti kisebbségi jogok, nem illetékes, vagy nem követi a sajtót?)

A legnagyobb probléma az ombudsman-jelentésekkel kapcsolatban talán mégiscsak az, hogy a Tartományi Képviselőház a jelentéseit csak tudomásul veszi, nem nyit azokról érdemi vitát és semmilyen intézkedéseket nem tesz a felmerült társadalmi és nemzeti kisebbségi problémák megoldása érdekében. Most hogy a Szerb Haladó Párt (SNS) került hatalomra a tartományban is, ezek a kérdések még inkább a háttérbe fognak szorulni. (Az Ombusman a Demokrata Párt – DS által került a tisztségbe.)

Van ugyan egy, a hatalom által megtűrt, demokratikus intézményünk, csak éppen – legalábbis a nemzeti kisebbségi jogok területén (amit a felsorolt példák és a gyakorlat is mutat) – nem sok hasznát látjuk ennek!

Újvidék, 2016. június 27.

BOZÓKI Antal 

---

[1] Izveštaj Pokrajinskog zaštitnika građana – ombudsmana za  2015. godinu [A Tartományi Polgári Jogvédő – Ombudsman 2015. évi jelentése], 33. o. A jelentés a http://www.ombudsmanapv.org/riv/index.php/dokumenti/godisnji-izvestaj/1768-godisnji-izvestaj-2015.html oldalon tekinthető meg.

[2] Uo. 134.

[3] Uo. 135.

[4] Ombudsmanjelenetés. http://www.magyarszo.com/hu/3013/kozelet/143890/Ombudsmanjelent%C3%A9s.htm, 2016. március 31., 16:37

[5] Uo. 35-40.