"Vajdaság történelmileg, etnikailag, kulturálisan és geopolitikailag is
egy többé-kevésbé jól körülhatárolható régió, amely markánsan különbözik
Szerbia más vidékeitől."
Fotó: Beta
Joghurtforradalom – így vonult be a történelemkönyvekbe az az esemény, amely az újvidéki kormány épületénél kezdődött, majd végül Jugoszlávia teljes széteséséhez és véres háborúk sorozatához vezetett. 1988. október 5-én – ahogy a helyiek hívják – a báni palota épületénél több mint 150 ezer tiltakozó gyűlt össze, hogy kifejezze a helyi vezetéssel szembeni elégedetlenségét. Ők akkor még nem tudták, hogy valójában csak eszközök Slobodan Milošević szerb kommunista vezető kezében, aki hozzá hű pártkatonákat akart látni a tartomány élén. Hogy a vajdasági vezetők lecsillapítsák a demonstrálókat, kenyeret és joghurtot hozattak a tüntetőknek, akik viszont dühösen reagáltak erre, és a joghurtosdobozokkal „megostromolták” a tartományi kormány épületét. A végeredmény: a régi vezetőket lecserélték, a helyükre Milošević emberei kerültek, 1990-ben pedig módosították Szerbia alkotmányát, amellyel megszüntették a Vajdaság és Koszovó addig széles körű autonómiáját.
Ma, 31 évvel később a vajdasági kormány és parlament épülete még mindig magán viseli a tartomány hányattatott sorsának nyomait. A Vajdaságnak ugyanis ma – a világon egyedülálló módon – két zászlaja van egyszerre. Miután három éve a szerb haladók hatalomra kerültek, azonnal rendelkeztek a „hagyományos” zászló és címer visszaállításáról, amelyet még a felkelő szerbek használtak 1848–49-ben, de amely eredetiségét annak idején még a szerb ellenzéki pártok is kétségbe vonták. Az addig használt háromcsillagos zászlót azonban meghagyták, így ma az is fenn lengedezik a rúdon.
A tartomány hatásköreit, illetve finanszírozását rendező törvények kérdésében már korántsem voltak ilyen szorgalmasak a haladók. A szerb alkotmány szerint a köztársasági büdzsének legalább 7 százaléka a tartomány költségvetésének jár, ez a szabály viszont a mai napig csak papíron létezik. És bár már több mint tíz éve meg kellett volna hozni a Vajdaság pénzügyeiről szóló jogszabályt, mégsem történt semmiféle előrelépés. Hasonló forgatókönyv áldozata lett a hatásköri törvény is. 2016-ban az akkor még miniszterelnök, ma államfő Aleksandar Vučić ugyan ígéretet tett a helyzet rendezésére, erre azonban nem került sor, pedig az Európai Bizottság is jelezte, hogy mielőbb el kell fogadni a tartomány pénzeléséről szóló törvényt, hiszen ez Szerbia alkotmányos kötelezettsége.
– A vajdasági autonómia kérdésének megoldásához társadalmi konszenzusra lenne szükség, azonban félek, hogy ez még nincs meg – mondja lapunknak Nebojša Novaković, a Demokrata Párt (DS) vajdasági vezetője, aki a párt Vajdasági brigádok utcai központjában fogad minket. 2016 előtt ez a párt volt a gerince a Vajdaság élén álló kormánykoalíciónak, amelynek tagja volt a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) is. Utóbbi ma a szerb haladókkal van kormányon tartományi és köztársasági szinten egyaránt, a demokraták pedig bojkottálják a tartományi és köztársasági parlament üléseit. Azonban ez nem jelenti azt, hogy kivonultak volna a szerb politikai életből. Éppen ellentétesen: rengeteget egyeztetnek a bojkottról szövetségeseikkel, és tüntetéseket szerveznek szerte Vajdaságban.
A politikus szerint bár évekkel ezelőtt pártja volt vezető pozícióban, az ellenzék erős volt, így nem tudták meglépni a szükséges intézkedéseket. Novaković úgy látja, hogy az akkori retrográd ellenzékük – a valamikori radikálisok, a mai haladók és mindazok, akik felelősek Jugoszlávia széteséséért – úgy tekintett az autonómiára, mintha az veszélyeztetné az ország szuverenitását. Pedig ők is pontosan tudják, hogy szó sincs erről, inkább manipulációs céllal használják ezt a nézőpontot, hogy lejárassák politikai ellenfeleiket.
Most viszont más a helyzet. A haladóknak abszolút többségük van mind a tartományi, mind a köztársasági parlamentben, így gyakorlatilag bármit meg tudnának szavazni, akár a tartomány finanszírozásáról és hatásköreiről szóló törvényt is.
– Mégsem vagyok optimista, hogy ez meg fog történni, hiszen a Vajdaság autonómiája nekik egyáltalán nem áll érdekükben, sőt: azt sem értik, miért lenne ez egyáltalán fontos – hangsúlyozza a politikus. Emlékeztet arra, hogy annak idején, amikor Brüsszelben irodát nyitottak a Vajdaságnak, hogy több befektetést hozzanak ide, azonnal szeparatizmussal vádolták őket. Pedig Kragujevácnak, Šumadija központjának is ugyanilyen irodája van az Európai Unió székhelyén.
Nemrég a Vreme politikai hetilapnak interjút adott Bojan Pajtić, a tartomány előző, demokratapárti miniszterelnöke. Ő felvetette, hogy ha Vučićnak végül engedményeket kell majd tennie Koszovó felé, gyorsan szüksége lesz majd egy győzelemre. Ez pedig a Vajdaság autonómiájának teljes eltörlése lehet, mintegy kompenzációként nacionalista híveinek.
Nebojša Novaković azonban úgy látja, a Vajdaságtól már mindent elvettek, így nincs is mit elvenni tőle. – Mostanra már csak egy olyan parlamentünk van, amely sokkal inkább kommunális problémákkal foglalkozik, mint lényegi kérdésekkel – mondja a vajdasági ellenzéki vezető, aki szerint a hatáskörök elvétele után az autonómia intézményei már csak arra jók a haladóknak, hogy beültessék a tartományi adminisztrációba azon káderei ket, akiknek egy kis pihenésre van szükségük.– A magyarság viszonya a Vajdaság autonómiájához elsősorban nosztalgikus – mondja lapunknak Pressburger Csaba, az Autonómia vajdasági portál magyar nyelvű oldalának szerkesztője, a vajdasági Magyar Szó egykori főszerkesztője. Szerinte a vajdasági magyarokban az autonómia a boldog békeidőket, vagyis az 1990-es évek előtti időszakot idézi fel, amikor még működtek a gyárak, meg lehetett élni a földből, mindenkinek volt munkája, és nem a tartományt kizsákmányoló fővárosból mondták meg, mi a jó a vajdaságiaknak.
– A vajdasági magyarok többsége sohasem tekintette Szerbiát hazájának vagy szülőföldjének, a Vajdasággal azonban sokkal inkább azonosulni tudott ilyen szempontból – magyarázza Pressburger.Az ő tapasztalata az, hogy amikor egy zentai vagy adai magyar Vajdaságot mond, inkább arra a multikulturális mikrorégióra gondol, amelyet jól ismer, és ahol viszonylag sok magyar él: vagyis a Tisza mentére, Közép-Bácskára, Szabadkára, egy kicsit Bánátra és a „távoli”, kissé ködbe vesző Újvidékre.
Mindennek ellenére a Vajdaság autonómiájának kérdése egyáltalán nem szerepel napirenden a magyar közéletben sem: a magyar médiumok keveset foglalkoznak vele, a magyar pártok pedig teljesen kiiktatták ezt a kérdéskört megszólalásaikból. Míg a VMSZ a 2000-es évek végén regionális érdekképviseleti ambíciókat dédelgetett, 2010 után a Fidesz és a szerb haladók kettős szorításában ezt teljesen feladta. – A budapesti kormány nem akart egy vajdasági Most–Híd-szerű képződményt, és a belgrádi, központosító hatalom sem állt volna szóba egy, a decentralizációt is a zászlajára tűző kisebbségi szervezettel – magyarázza Pressburger.
Pedig a Vajdaság autonómiája rendkívül fontos lenne a magyarság számára. Míg a kétmilliós tartományban a lakosság 10-12 százalékát képezik a magyarok, addig a hétmilliós köztársaságban arányuk 3,5-szer kisebb. Így ha mindenről a köztársaság szintjén, vagyis Belgrádban döntenek, a magyarok sokkal kisebb befolyással rendelkezhetnek, mint ha egy tényleges autonómia keretében Újvidéken dőlnének el a fontos kérdések. Mindemellett Vajdaság történelmileg, etnikailag, kulturálisan és geopolitikailag is egy többé-kevésbé jól körülhatárolható régió, amely markánsan különbözik Szerbia más vidékeitől. Az Autonómia szerkesztője ezért optimista. Szerinte a Vajdaság előbb-utóbb leszaggatja magáról a kényszerzubbonyt, amelyet most is megpróbálnak ráerőltetni a hatáskörök felszámolásával, a nemzetiségi arányok központból irányított megváltoztatásával, homogenizációval és kizsákmányolással.
MAJLÁTH Ronald
2019. október 17.
(A cikk nyomtatásban a Magyar Hang című hetilapban jelent meg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése