A KÜLHONI MAGYAR POLITIKAI PÁRTOK FELELŐSSÉGE

(civil elemzés az önkormányzati és parlamenti választások előtt)

1. HELYZETELEMZÉS, KÖNTÖRFALAZÁS NÉLKÜL

Felvezetés

2012-ben minden, Magyarországgal határos olyan országban, ahol még jelentős magyar anyanyelvű népesség, egy-egy nemzetrészünk él, önkormányzati és parlamenti választások voltak (Szlovákia), vagy lesznek (Szerbia, Románia, Ukrajna).

92 évvel a trianoni ország-metszés, 65 évvel a második világháborút lezáró, párizsi békeszerződés, majd 22 évvel a kommunista rendszer jelképes bukása után, a hét országba szakadt magyar nemzetrészek az identitás- és önbizalomvesztés, megaláztatások sora által kiváltott folyamatos társadalmi értékvesztés, süllyedés állapotába kerültek. A 2011. évi népszámlálás pontot tett arra az illúzióra is, hogy talán mégsem olyan nagy a baj, nem olyan nagy a veszteségünk. Most, a számok ismeretében, már azzal kell szembenézni, hogy az asszimiláció minden területen felgyorsult, előbb a széleken, majd egyre beljebb, a városokban. Történelmi városaink, magyar iskoláink és templomaink fokozatosan elnéptelenednek, maholnap már csak a helyenként kulturális autonómiának nevezett, folklór-jellegű foglalkozások (néptánc, népzene, vasárnapi iskola) őrzik egykori dicsőségünk, ezeréves Kárpát-medencei nemzeti létünk nyomait.

Mi a magyar közösségek valós helyzete?

1. A többségi nemzetek biztosra mennek: jól tudják, hogy a kisebbségi lét minden területére kiterjesztett lélektani nyomással és – mondjuk ki, őszintén, kertelés nélkül – a folyamatos megfélemlítéssel, az ellopott vagyon visszaszármaztatásának végtelenségig történő késleltetésével, az idő múlása nekik dolgozik. A másodrendű állampolgári sorba, tartós, megkülönböztetett, kisebbségi létbe kényszerített magyarok között egyre többen vannak azok, akik a nemzeti identitásukat inkább feladják, annak érdekében, hogy ez alól a lélektani nyomás alól ők, de legalább a gyermekeik felszabaduljanak. Egyre többen választják a vegyes házasságot, a többségi iskolákat, a magyartól idegen vallást, az anyanyelvről történő lemondást. Révkomárom kivételével nincsenek államilag finanszírozott, anyanyelvű oktatást végző, felsőoktatási intézményeink, s ami még működik, azt a magyar állam támogatása teszi lehetővé.

2. A Magyarországot körülvevő, hét országba szakadt magyar közösségeink közül az ausztriai, szlovén és horvátországi magyar közösségek már a fizikai megsemmisülés, beolvadás határára érkeztek. Most már a Partium, Kárpátalja és a szerbiai Délvidék került a végveszély közelébe. 65 évvel, háromnegyed évszázaddal a párizsi békeszerződés után, a külhoni magyarok többsége már nem hisz abban, hogy bárhonnan támogatást kaphatna ahhoz, hogy őseik szülőföldjén maradva, azonos jogokat élvezve, magyarként boldogulhassanak egy Magyarországgal szomszédos, európai országban. A délvidéki magyarok hiába várnak arra, hogy legalább erkölcsi elégtételt kapjanak az 1944-45-ben ártatlanul legyilkolt hozzátartozóikért, a felvidéki magyarokat kárpótolják a Benes dekrétumok által okozott kollektív büntetés, vagy, legújabban, a magyar állampolgárság felvétele miatt szülőföldjükön, a mai Szlovákiában elvesztett állampolgári jogaik által okozott sérelmeikért.

3. A többségi nemzetek megtalálták a módját annak, hogy a külhoni, etnikai alapon szerveződött, magyar identitású, politikai pártokat szétzilálják, majd közülük egyet-egyet, különböző módszerekkel, a hatalom közelébe emeljenek. Ezeknek a pártoknak és a gyorsan kiépülő klientúrájuknak már fontosabb a saját érdek, mint a nemzetrészük képviselete, bár ezt elfedik azzal, hogy minduntalan a közösség harcos érdekérvényesítésért lépnek föl, igaz, csak szóban és választási kampányok idején. A választások után aztán visszavonulnak és tovább folytatódik a reményt vesztett magyar közösségek gyorsuló lemorzsolódása, asszimilációja. Most, a választások évében, újra megindult a szokásos ígérgetés, a szavazat-maximálás érdekében. Fel kell tenni a kérdést, milyen etnikai mozgások várhatóak 2012-ben, a választások évében.

II. A KÜLHONI MAGYAR POLITIKAI PÁRTOK FELELŐSSÉGE

A nagy számban magyarok lakta területeken immár az előző ciklusokban ismertté vált, hogy a többségi nemzet politikai pártjai, általuk „megtérített”, magyarul beszélő képviselőkkel kampányolnak a többségi, magyarok lakta területeken, már akkor óriási zavart okozva a választók között. Azóta, joggal gyanítható, hogy a külhoni, magyar, politikai pártok egy részében, másutt is alakulnak a többségi nemzetből verbuvált tagozatok, valójában a vegyes etnikumú összetétel irányába fejlődnek. Ennek eredménye csak a magyar választók közötti bizonytalanság terjedése, a magyar identitású közösségek szétzilálása lehet.

Napjainkban a többségi hatalomhoz szorosan kötődő magyar, vagy vegyes pártok azzal kampányolnak, hogy csak ők nyújtanak hiteles választási lehetőséget, a többségi hatalom csak őket támogatja (eszmeileg és anyagilag egyaránt), minden kisebbségi kérdés csak általuk rendezhető, ők juthatnak parlamenti képviselethez, tehát rájuk kell szavazni. Ugyanezt teszik a többségi nemzet politikai pártjai is, akik, a magyarok lakta területeken, ígéreteiket, a pártjaikba beépült magyar renegátok közvetítésével juttatják el a szavazókhoz.

Mit hozott a magyarságnak a szlovákiai, romániai, szerbiai, parlamenti érdekképviselet? Mindenek előtt lemondást a kisebbségek alapvető jogairól, az elkövetett jogsérelmek rehabilitásáról, továbbá az önigazgatás, az autonómia fogalmának kitiltását a többségi parlamentbe bejutott, magyar pártok szótárából. A kisebbségben tett engedményekért sohasem jár viszonosság, hanem egy-egy engedmény következtében elmaradt intézkedés, ettől fogva, rendszerré vált, vagyis ez képezte a jogfosztás alapját. A kisebbségi létbe szorult magyar családnak, magyar fiatalnak minden területen (iskola, közélet, munkavállalás, stb.) hátrányos megkülönböztetést kell elszenvednie, ha ragaszkodik származásához és anyanyelvéhez, még akkor is, ha egyébként jól elsajátította a többségi nyelvet is.
A hozadék tehát a nemzetrészeink fokozatos, lassú, de biztos enyészete, kiszámítható időtávlatban.

Szlovákiában, Szerbiában, Romániában és Kárpátalján a fenn- és megmaradásunkért folytatott, több évtizedes, sokszor kilátástalannak tűnő küzdelem válságos szakaszba érkezett: a magyar politikai pártok választási ígéreteinek és a tényleges választási eredmény összevetését minden nemzetrészben el kell végezni, mégpedig objektív, tudományos eszközökkel, s a 2011. évi népszámlálás és szórvány-kutatási eredményekkel összevetve. Ha a magyarok közül sokan átszavaznak a többségi pártokra, vagy jelentősen csökken a ’nagy pártok’ által elvárt, magyar szavazatok száma, mert a szavazók távolmaradásukkal nyilvánítják ki a véleményüket, azt kudarc-nak nevezik, amit ne lehessen a valóságtól eltérően magyarázgatni. A külhoni magyar választók tisztánlátása érdekében többé nem engedhető meg az, hogy a valóban a nemzet megmaradásáért, vagy inkább az önmaguk fenntartása érdekében tevékenykedő, nemzeti színekbe öltöző, politikai alakulatok választási eredményei, bármilyen eszközökkel, félremagyarázhatóak, vagy összemoshatóak legyenek.

Szeretnénk végre tisztán látni, ne homályosítsák el a szemünket: a nemzeti érdekekért folytatott politizálás sikere vagy bukása végre váljon el világosan egymástól, az okok és következmények megjelölésével.

Budapest, 2012. március 29.

Éhn József, elnök
Társaság a Kárpát-medence Magyarságáért,
közhasznú, civil szervezet
Budapest
(Vállalva a ’jelentéktelennek’ tekintett civil szervezetek képviseletét és véleményét).