„Elégedett szerbiai magyarok”?
Kisebbségjogi témák
Április 20.
Van-e jogunk beleavatkozni a
jövő dolgaiba?
– A híradások szerint Pintér (Attila, Magyarország
belgrádi nagykövete – B. A.) elmondta, hogy a „szerbiai magyarok elégedettebbek
a helyzetükkel, mint korábban bármikor”.[1]
Lehet, hogy a nagykövetnek igaza van. Azt nem tudom, hogyan gondolkodik a
vajdasági magyarok többsége, hiszen nincs semmiféle közvélemény-kutató intézet,
de miközben a budapesti, az újvidéki, a szabadkai fiatalok tiltakoznak, a
fiatal magyar értelmiség – néhány kivételével – csendes. Ez pedig jelzésértékű
– írja naplójegyzetében az egyik ismert vajdasági magyar író.[2]
Ebben a rossz gazdasági helyzetben, amikor Szerbiában
130 dinár a minimális órabér, ami azt jelenti, hogy havi szinten, átlag 174
munkaórával, a minimálbér 22.620 dinár, amikor tömegesen költöznek el a
délvidéki magyarok a szülőföldjükről, közvélemény-kutató intézet nélkül nem
tudjuk, „hogyan gondolkodik a vajdasági magyarok többsége”? Ez egyúttal arra is
utal, hogy írónk bizony eltávolodott a népétől, vagyis nincsen közvetlen
kapcsolatban az emberekkel. Nem él közöttük. Így természetesen azt sem
tudhatja, „hogyan gondolkodik a vajdasági magyarok többsége”. Ha „nincs
semmiféle közvélemény-kutató intézet”, akkor közvélemény se nincsen?
A másik gondolat ebben a szövegben, amelyiken
fennakadtam, hogy írónk szerint „a fiatal magyar értelmiség – néhány
kivételével – csendes. Ez pedig jelzésértékű.” Lehet, hogy a fiatal
értelmiségiek többsége csendes, de ki mutat nekik példát? Az idősebb értelmiségiek, akikhez írónk is
tartozik? Miért hallgatnak azok?
Írónk számára az ifjú értelmiség hallgatása
„jelzésértékű”. Hogy ez a szó mit jelent, azt bizonyára csak maga szerző tudja.
Milyen szempontból, ki felé, mi felé „jelzésértékű?” Azért hallgatnak a
fiatalok, mert jó nekik, vagy, mert nem?
Mint sok más esetben, az író most is az olvasóra
bízta, hogy értelmezze szavait, ahogy éppen megfelelőnek tartja. Levette ezzel
magáról az állásfoglalás kötelezettségét, ami nem éppen írói jó tulajdonság.
Az egyetemistatüntetésekkel kapcsolatban írónk „nem
annyira a félelemmel, inkább az aggódással és fájdalommal” állapítja meg: „Nem
lesz könnyű dolga ennek a nemzedéknek. Mi jogon avatkozzam be a jövő dolgaiba:
Beletörődtem abba, hogy ezek az események nélkülem, de nem ellenemre zajlanak.”[3]
Az író csak néma szemlélője az eseményeknek. Látja
ugyan és nem is ellenzi azokat, de nem akar beleavatkozni a „jövő dolgaiba”.
A fiatalok éppen jobb és a szebb jövőt követelve
tüntetnek napról napra Szerbia utcáin. Köztük magyar fiatalok is. Az írót ez
már nem érdekli. Neki a jelene és a holnapja is biztosítva van.
A jövőt ma alakítjuk ki, és nem holnap. A holnap az
már maga a jövő. A mában már benne van a holnap, vagyis a jövő is. Vajon
bekövetkezett volna-e 1848, ha Petőfi és a többi magyar költő, író hasonlóan
viszonyult volna az eseményekhez?
Nem csak jogunk, kötelességünk is beavatkozni a „jövő
dolgaiba”. Ha ezt nem tesszük, mások döntenek rólunk, vagyis a jövőnkről! Az új nemzedékek arra (is) emlékezni fognak,
hogy mit tettünk, illetve mit nem tettünk az elviselhetőbb jövő érdekében.
Április 20-23.
„Pártállam, önkény, diktatúra!”[4]
Megfigyelő látogatást tett a Délvidéken/Vajdaságban a
Morvai Krisztina EP képviselő által vezetett nemzeti jogvédő (Nemzeti Jogvédő
Szolgálat – NJSZ) delegáció.
A négynapos monitoring alatt, amelyen én is részt
vehettem, a küldöttség Óbecsén, Zentán és Szabadkán – két lakossági fórum
keretében is – találkozott és véleményt cserélt a magyar nemzetiségű
lakosokkal. Előre be nem jelentett, váratlan látogatást tett több
közigazgatási, rendőrségi és igazságügyi intézményben (bíróságon, ügyészségen, szabálysértési
bíróságon, kataszteri hivatalban) és találkozott a Vajdasági Magyarok
Demokratikus Közösség (VMDK), valamint a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ)
vezetőivel, tagjaival.
A látogatás apropóját az adta, hogy az Európai
Parlamentben – az információk szerint – május 16-án kerül megvitatásra David McAllister német EP-képviselő/jelentéstevő
nevéhez fűződő 2016-os szerbiai országjelentés, az Európai parlament
állásfoglalására irányuló indítvánnyal együtt.
A küldöttség tagjai a helyszínen kívántak tájékozódni,
hogyan valósulnak meg a magyar közösség – a nemzetközi normák és a belső
jogszabályok által biztosított – jogai, legfőképpen az anyanyelv-használat
területén.
A helyszíni betekintés alapján azt lehetne megállapítani,
hogy magyar közösség helyzete/állapota és jogainak megvalósulása talán még
rosszabb, mint ahogy azt A délvidéki/vajdasági magyarok helyzete és jogai című
április elején megjelent (árnyék)jelentésben[5]
megírtam.
A nyelvhasználat területén – a magyar nyelv hivatalos
használatát előíró jogszabályok ellenére – a közhivatalokban és a bíróságon
alig található magyar nyelvű tájékoztató jellegű és egyéb felirat vagy
nyomtatvány. Magyar nyelvű formanyomtatványt, űrlapot szinte sehol nem tudtak
mutatni. Miközben Óbecsén a magyarok 45, Zentán pedig a lakosság 78 százalékét
képezik. Vagyis jóval meghaladják az egyenrangú nyelvhasználat biztosításhoz
szükséges 15 százalékot.[6]
Az óbecsei bíróságon például a magyar bíró neve csak
szerb nyelven és cirill betűvel van feltüntetve. Az eljárások általában szerb
nyelven, vagy fordító segítségével történnek. A Szabálysértési Bíróságon is
ritka a magyar nyelven lefolytatott eljárás, az is csak első fokon. (A Magyar
Nemzeti Tanács Nyelvhasználati Bizottságának elnöke pedig éppen ebben a
városban él.)
Magyar nemzetiségű alkalmazottak akadnak ugyan a
hivatalokban és az igazságügyben, vezető beosztásban is, de a részarányos foglalkoztatás
biztosítása továbbra is elméleti kategóriát képez. Az utánpótlás se nincsen
biztosítva. Zentán a magyarul egyébként beszélő rendőrségi alkalmazott – a
küldöttséggel való találkozó alkalmával – gyorsan szerb nyelvre fordította a
szót, mondván, hogy „így pontosabban tudja kifejezni magát”.
Az lakosok nem ismerik a jogaikat és nem is kérik azok
gyakorlati alkalmazását. Ügyintézéskor – Óbecsén és Zentán egyaránt –, aki nem
beszéli megfelelő szinten a szerb nyelvet, az magával viszi a férjét, vagy a
felségét, hogy segítsen a szerb nyelvű és cirill betűs nyomtatványok, űrlapok
kitöltésben.
A köztársasági szintű hivatalokban, mint például a kataszter,
a magyar nyelv használata egyáltalán nincsen biztosítva. Se szóban, se írásban.
Ezt – jogellenesen – azzal magyarázzák, hogy „a székhelyük Belgrádban van és rájuk
a helyi jogszabályok nem vonatkoznak”.
A küldöttség tagjai megismerkedhettek a magyarság
nagyméretű és fokozódó fogyásával, a tömeges elvándorlás problémájával, a
munkanélküliség növekedésével és a szegénység fokozódásával is. (Zentán csak a
cukorgyár leállítása miatt mostanában mintegy kétezer lakos távozott
külföldre.)
Röviden: A gyakorlatban a nemzeti közösségi jogok
messze elmaradnak a jogszabályok által biztosított jogoktól. Mondhatni azt is,
hogy köszönő viszonyban se nincsenek a jogszabályokkal.
A zentai magyar közigazgatás a delegáció érkezése
előtt (fizetség ellenében) jóváhagyta, majd – bizonyára felsőbb utasítás
hatására – nem engedélyezte a lakossági fórum megtartását a városháza nagytermében,
ami már önmagában is botrány. A határozat indokolásban az áll, hogy a képviselő
asszony kérelmének „munkaterve olyan elemeket tartalmaz, amelyek alkalmasak a
közbiztonság, a béke és a közrend, valamint a közerkölcs megzavarására”.
Deli Andor, aki a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ)
által, vagyis önhibáján kívül, a Fidesz színeiben lett EP-képviselő, és aki
eddig éppen semmivel nem járult hozzá az itteni magyarság helyzetének
javításához, problémáinak megoldásához, 2017. február 21-én – igaz gyér
közönség előtt – legalábbis a fotó alapján ítélve – előadást tartott a zentai
városháza nagytermében „az aktuális európai politikai helyzetről a Vajdasági
Magyar Szövetség Nyugdíjas Fórumának és Női Fórumának szervezésében. – A nagyon
szívélyes és tartalmas találkozó végén egyetértettünk abban, hogy az előző évek
sikeres együttműködését a jövőben is folytatni fogjuk – dicsekszik Deli.[7] Csak éppen azt nem tudjuk, miből áll(t) ez a
siker?
A nemzeti jogvédő (NJSZ) delegáció az Európai Unióhoz
való csatlakozásra váró Szerbia állapotáról úgy fogalmazott, hogy itt még
„klasszikus pártállami viszonyok uralkodnak, s a mindennapokban az állami
(politikai) önkény, a jogfosztottság, az emberek kiszolgáltatottsága a jellemző”.[8]
A képviselő asszony kitiltásáról szóló példátlan határozatot aláíró magyar jogész és a város magyar polgármestere nemcsak a délvidéki magyaroknak tett rossz szolgálatot, hanem Szerbiának is.
David McAllister európai parlamenti állásfoglalási javaslatának 25. pontja
megállapítja, hogy „a Vajdaság
soknemzetiségű, multikulturális és felekezeti sokszínűsége is hozzájárul
Szerbia identitásához; kiemeli, hogy a Vajdaság magas szintű védelmet biztosít
a kisebbségek számára”.[9]
Lehetséges, hogy „Vajdaság magas szintű védelmet biztosít a
kisebbségek számára”, de többnyire csak de
iure, vagyis csak a törvényhozás szintjén lehetséges – a nemzetközi normákhoz
való igazodási kötelezettség miatt. A legtöbb esetben ezek a normák is az un.
soft law-hoz (puha, nem kötelező erejű joghoz) tartoznak, vagyis nem
tartalmaznak büntető rendelkezéseket. Így lehetséges, hogy a gyakorlatban a
nemzeti kisebbségekhez tartozó polgárok „különbséget éreznek a törvénybe
foglaltak és a valóságban tapasztaltak között”.[10]
Szerbiát mindaddig nem kellene felvenni az Európai Unióba, amíg nem változik meg a magyar közösség helyzete, amíg a gyakorlatban elmarad a nemzeti kisebbségi jogok hatékony alkalmazása.
Szijjártó Péter – mindennek
ellenére – „már szívesen látná Szerbiát az unióban. A magyar külügyminiszter szeretné, ha Brüsszel nem avatkozna be déli szomszédjának
kisebbségpolitikájába.”[11] Ebből az következik, hogy az aktuális magyar kormány – Pásztor István és társai kivételével –, Szerbia EU-s csatlakozása érdekében, lemondott a délvidéki/vajdasági magyarokról.
BOZÓKI Antal
Újvidék, 2017. április
27.
[1] Ezzel a sommás értékeléssel kapcsolatban lásd
Az értelmiség felelőssége? c. 2017. április 12-i írásom: https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=9726,
217. április 12.
[2] Végel László: Elégedett szerbiai magyarok.
Családi kör. 2017. április 20. 3.
[3] Apák és fiúk, uo. 8-9.
[4] http://www.morvaikrisztina.hu/,
2017. április 24. [19:54]
[5] Árgus – Vajdasági Magyar Kisebbségjogi Civil
Egyesület. Verzál 021. Újvidék 2017 256.
[6] „A helyi önkormányzat köteles alapszabályával
hivatalos használatba bevezeti a nemzeti kisebbség nyelvét és írásmódját, ha a
területén az adott nemzeti kisebbségnek a teljes lakosságban való részaránya a
legutóbbi népszámlálási adatok szerint eléri a 15%-ot.” TÖRVÉNY A HIVATALOS NYELV-
ÉS ÍRÁSHASZNÁLATRÓL.
Az SZK Hivatalos
Közlönye, 45/91., 53/93., 67/93., 48/94., 101/2005. – másik törvény és 30/2010.
szám.
[8] Lásd a 4-es alatti honlapon.
[9] MOTION FOR A EUROPEAN PARLIAMENT RESOLUTION on the 2016 commission report on Serbia. (2016/2311(INI))
http://www.europarl.europa.eu/sides/getDoc.do?type=REPORT&reference=A8-2017-0063&format=XML&language=EN,
22 March 2017 és
JELENTÉS a
Bizottság Szerbiáról szóló, 2016. évi jelentéséről (2016/2311(INI)) http://www.europarl.europa.eu/sides/getDoc.do?pubRef=-//EP//TEXT+REPORT+A8-2017-0063+0+DOC+XML+V0//HU&language=hu,
2017. március 22.
[10] v-ár: Egyet ír a törvény, mást mutat a
valóság. Magyar Szó, 2016. szeptember 22. 4.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése