Megszokjuk,
mint Örzse a Lajost?
Úgy látszik, valóban nincsen, aki nyakon csípje és
megállítsa a csantavérieket évek óta rettegésben tartó bűnbandát, mivel naponta
azt halljuk, hogy a betöréses próbálkozások, a fosztogatásos tolvajlások
megújult erővel zajlanak. Talán már olyan utcája sincs a falunak, amelyben ne
garázdálkodtak volna az örök ismeretlen elkövetők. Talán csak egy-két
paraszthajszál hiányzik hozzá, és büszkén elhenceghetjük: Csantavért alaposan
feltérképezték, keresztül-kasul bejárták, végiglopták valakik (akikről
fogalmunk sincs, hogy kicsodák), méghozzá anélkül, hogy bármi bántódásuk esett
volna. Vajdaság szégyene, a világ csúfja lettünk, hiszen csak az nem töri ránk
az ajtót, az nem rabol ki bennünket, aki nem akar. Már annyira sem futja az
erőnkből, hogy sivalkodjunk, jajveszékeljünk, nemhogy összefogjunk, és egy-két
taslit visszaadjunk. A nagypolitikának tökéletesen beleillik a tervébe, ha az
itteni magyarok még éjjel sem alszanak nyugodtan, hanem a betörőket lesik. Nincs
velük semmi baj: míg föl nem buknak, dolgoznak, becsületesen adóznak, és mindig
csendben vannak – szinte tökéletes alattvalók. Ezek aztán nem döntik meg a
rendszert, nem fúrják meg a nemzeti tanácsi választást, nem követelnek maguknak
új, szabadkai születésű és lehetőleg magyar polgármestert, de még egy lakossági
fórum (mifelénk: falugyűlés) összehívását, megtartását sincs merszük
kezdeményezni. Így várjuk a megváltást.
Végiglopják a falunkat. Lassacskán a mindennapjaink
elmaradhatatlan részévé válik a betörés. Megszokjuk majd, mint Örzse a Lajost?
Nincs
ékszerünk, pénzt nem tartunk itthon
Az elmúlt héten a Bolmáni és a Kanizsai utca
kereszteződésében lévő házakat szemelték ki maguknak a garázdálkodók, a
környéken lakók elmondása szerint keddtől péntekig minden áldott nap
próbálkoztak valahol. Az egyik érintett így foglalta össze a történteket:
– Én már lefeküdtem, el is aludtam, a férjem még nézte a
tévét. Heves kutyaugatás ugrasztott ki az ágyból, gyorsan felkapcsoltam az
udvari lámpát és kimentem. Azt hittem, hogy macskát látott, mert azt nem tűri
meg a portán, de miután rászóltam, és elhallgatott, egy férfi suhant el
mellettem. Annyira váratlanul ért, hogy még megijedni sem volt időm. A menekülő
egyenesen az utcai fal felé tartott, és mielőtt bármit tehettem volna, már ki
is ugrott. Ha nem szólok rá a kutyára, valószínűleg elkapta volna, így is alig
néhány centin múlott, hogy nem harapta meg a lábát. Ekkor már a férjem is
kiszaladt, kinyitotta a kiskaput és kiengedte a kutyát az utcára, az az átellenben
lévő ház faláig szaladt, és ott ugatott. A tolvaj valószínűleg ott ugrott be,
ott tűnt el a szemünk elől. Magas, nagyon sovány fiatalember volt, barna kockás
félkabátot vagy vastag inget viselt és hozzá szürke nadrágot. Mi nyugdíjasok
vagyunk, pénzt nem tartunk itthon, aranyunk, ékszerünk, értéktárgyaink
nincsenek, el sem tudjuk képzelni, hogy mit kereshetett éjnek idején egy
vadidegen az udvarunkban.
A
tolvaj, aki sokszor csenget
– Énhozzám be is jöttek a lakásba, de szerencsére nem vittek
el semmit, mert nem volt rá idejük, ugyanis gyorsan megérkezett a segítség –
mondja egy másik eset szenvedőalanya, egy középkorú asszony. – Úgy kezdődött,
hogy éjjel becsengettek, úgy 10 percenként megnyomták a csengőt, de ha kinéztem
az ablakon, senkit nem láttam. Amikor ez többször megismétlődött, telefonáltam
a szomszédnak, hogy nézzen ki ő is, de ő sem látott senkit sem. Mivel egyedül
élek, nem akartam kimenni, de amikor már megelégeltem a csengetést, csak
kiléptem a házból, és elindultam a nagykapu felé. Az a férfi, aki már az
udvarban volt, a nyitott bejárati ajtón át beosont a lakásba. Egy gyerek is volt
vele. Szerencsére akkorra éppen megérkezett a család, kívülről zárták ki a
kaput, így a betörő „dolgavégezetlenül” távozott, a kert felé elmenekült. Közelről
láttam, de nem ismerném föl, mert amikor szemben álltunk egymással, a
zseblámpájával az arcomba világított, és elvakított a fény.
Ebben a házban már korábban is jártak tolvajok, nem tudom,
hogy ugyanazok voltak-e, vagy ezek már új elkövetők.
Ketten
másztak a szőnyegen…
– Minket még soha
nem loptak meg, ezért nem is zártuk a bejárati ajtót. Erre most majdnem
ráfizettünk – mondja az idős ember. – Ketten átmásztak a vaskapu tetején, és a
nyitott ajtón át könnyen bejutottak a házba. Már aludtunk. Furcsa neszre,
papírcsörgésre ébredtem fel. A feleségem széktámlára terített mellényének
zsebében kutattak, abban zizegett a cukorkás papír. Az asszony szokott pár szem
Negrót tartani a ruhája zsebében, ez árulta el most a tolvajokat. A
félhomályban két alakot láttam a szobában, amint négykézlábra ereszkedve
másztak a szőnyegen. A fiamék a mellettünk lévő házban laknak, kifutottam az
udvarra, és bezörgettem az ablakon. Mire átért, a tolvajok a másik szomszéd
kerítésén át már kijutottak az utcára. Most nem loptak el semmit, de nem
biztos, hogy máskor is megússzuk. Az eset óta éjszakára bezárjuk az ajtót.
Egy
mobiltelefont vittek el
A másik utcában lakó idős házaspárt is álmában lepték meg.
– Motoszkálást hallottam, először azt hittem, hogy a tata
keresgél a gyógyszerek között. Néha felkel éjjel, vizet iszik, vagy orvosságot
vesz be. De nem válaszolt. Utána halvány lámpafényt láttam, és megint
megkérdeztem, hogy mit akar, mit csinál a sötétben. Mivel erre sem felelt, az
ágyamnál lévő lámpa kapcsolója után nyúltam, és akkor láttam, hogy nem a férjem
az, hanem egy ismeretlen férfi van bent a szobában. Az arca elé tartotta a
kezét, hogy ne láthassam. Miután kimenekült, akkor vettük észre, hogy eltűnt a
mobiltelefonunk – mondta az asszony. A fiunk értesítette a rendőrséget, azt
mondták, hogy tudják, ki volt a tettes. Azóta nem jelentkeztek.
Kivették
az ablakot a betörők
A múlt heti negyedik esetről a főutcán lakó nő számolt be:
– Nálunk is történtek
már furcsa dolgok. Pár évvel ezelőtt eltűnt a lakásból a pénztárcámba tett
pénz, amit egy új redőny vásárlására készítettem el. Este történt, a férjem is
itthon volt, a másik szobában voltunk, még nem aludtunk, valószínűleg akkor
lopták el. A nyitott ajtón át belopózott valaki és a szék karfájára akasztott
táskából kiemelte a pénzt. Nem volt sietős dolga, mert a pénztárcában lévő
kártyákat, papírokat teljesen átrendezte, mindent máshová rakosgatott.
Szerencsére az okmányaimat nem bántotta. Volt a közelében mobiltelefon is, az
asztalon egy karcsat, kisebb méretű tévé is, de az nem kellett neki, csak a
pénz érdekelte.
Idén áprilisban pedig mind a 3 kutyánk elpusztult, valószínűleg
megmérgezték őket. Öt-hat évesek voltak, életerősek, mégsem élték túl. Hogy
enyhítsünk a bánatunkon, Szabadkáról, a menhelyről hoztunk egy kutyát, most ő
vigyáz ránk.
A legújabb pedig az, hogy a múlt héten betörtek a lányom
lakásába. Apám az épület másik részében lakik, ő vette észre a tolvajokat, furcsa
zajra ébredt éjféltájban. A szúnyoghálóval felszerelt udvari ablak bukóra volt
állítva, egyetlen mozdulattal kiemelték és már be is jutottak a lakásba. Tehát
szó szerint kivették az ablakot a helyéről. Döbbenten néztük, hogy mi történt,
nem akartunk hinni a szemünknek, de amikor jött az asztalos visszarakni az
ablakot, minden világossá vált. Elmagyarázta, hogy ha bukóra van az ablak
állítva, az ugyanolyan veszélyes, mintha sarkig nyitva lenne. Kiveszik az
egészet, nem kell az üveget betörni, nincsen zajos üvegcsörömpölés. Kisebb
lábnyomot találtunk a poros ablakpárkányon, nő vagy gyerek lehetett az elkövető
társa, aki bemászott a lakásba. Amennyi pénzt talált, elvitte. A lányomnak
nincs arany ékszere, csak bizsut hord, azokból van 5-6 kisebb dobozzal. Mindegyik
ékszertartónak leemelte a fedelét és a doboz mellé tette, tehát mindegyikbe
belenézett, de semmit nem vett el. Pedig vannak aranynak látszóak is közöttük.
Honnan tudta, hogy azok nem értékesek?
Szabó
Angéla
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése