2019. május 7., kedd

Krisztus urunk szerint: a nyájat vagy pásztor, vagy béres őrzi

 
Mostanában pár alkalommal Horvátországban jártam, és az ottani magyarokkal beszélgetve, mindig szóba hoztam a délszláv háborús éveket: miként vészelték át azt a vérzivataros időszakot, hogy tudtak helytállni, volt-e kibe/mibe kapaszkodniuk. Nem csekély megdöbbenéssel hallgattam, amikor arról számoltak be, hogy a falvaikban szolgáló lelkipásztorok többsége elmenekült – vagy már a zavargások kezdetekor, vagy a heves harcok kirobbanása idején – s a gondjaira bízott nyájat, a gyülekezetet elhagyta. Katolikus papok is, református igehirdetők is – később néhányan visszatértek. Izgalmasnak találtam a témát, olyannak, amelyet érdemes kissé körüljárni, így megkérdeztem néhány lelkipásztort, miként vélekednek a papi helytállásról.

Az ottani (Vinkovcén élő) 89 éves református püspök azt mondta, hogy a háború az ember bűnösségének a legláthatóbb jele. Semmi sem mutatja meg jobban, hogy az ember milyen mélyre süllyedt a bűnben. Kialakulhatna-e egyáltalán háború, ha szigorúan a Biblia tanítása szerint élne az ember(iség)?

Ördög Róbert (a képen) hajdújárási születésű, Újvidéken élő adventista lelkész:
A Bibliát olvasva azzal találkozunk, hogy mindig a konfliktusmegoldást mutatja be, nem pedig annak hatványozását. Ezt tárja elénk a megváltás terve is, mely az önfeláldozó szeretet legtökéletesebb megmutatkozása. Vagyis kizárt dolog volna háborús konfliktus, ha az isteni szeretetnek minden ember megengedné, hogy betöltse lelkét. Lásd 1.Korintus 13. fejezete – A szeretet himnusza

ordog-robert.jpg

Hogy alkalmazzuk életünk során ezeket a tanításokat: ne ölj, ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel, fordítsd oda a másik orcádat is, szeressük az ellenségeinket is? És ha fegyvert fognak rád, akkor…

Szó szerint így, ahogy írja… Ez azonban nem jelenti azt, hogy a kereszténynek nincsenek jogai, hogy hagyja magát palimadárrá tenni. Ez tulajdonképpen arra utal, hogy járjunk alázatosan, szelíden.

A háború idején az egyházi vezetők is bekapcsolódtak az uszításba, a gyűlöletkeltésbe, többször is láttunk olyan képsorokat a televízióban, hogy Belgrádban a szerb pátriárka, Zágrábban pedig a horvát érsek megszentelte a fegyvereket és megáldotta a harcba induló katonákat, menjenek és harcoljanak, öljenek Isten nevében.

Ennek semmi köze a Bibliához. Attól, hogy egyházi személyek tesznek valamit, még nem törvényszerű, hogy azt Isten nevében cselekszik.

A megpróbáltatások idején a gyülekezetek vezetői, a lelkipásztorok többsége maga is elmenekült, magára hagyta a híveket. Az ott szolgáló katolikus papok közül például egy sem maradt ott, és a református lelkészek közül is csak két család tartott ki, de ők aztán mindvégig helytálltak.  

Nem szabad általánositani. Nem ment el mindenki. Krisztus urunk szerint a nyájat vagy pásztor, vagy béres őrzi. A pásztor az életét is adná érte, mert a saját juhairól van szó, míg a bérest csak a havi jövedelme érdekli, s nem törődik a nyájjal. Ha baj van, azonnal fut s a saját bőrét menti.
A háborús időszak alatt én személyesen öt országból kaptam hivatalos munkaajánlatot, ahol ugyancsak a lelkészi szolgálatot végezhettem volna, de úgy éreztem, ide hívott el az Úr. S nagyon sok munkatársam döntött ugyanígy. S más felekezeteknél is ugyanezt láttam.

Másként kérdezem: mindenki csak a saját életéért felelős, vagy elszámolással tartozik a rábízottak sorsát illetően is? 

Ha olyan szolgálatot tölt be, ahol emberekért felelős, akkor ez kötelezi is valamire.
Ha valaki önként vállalta a szolgálatot, akkor abban úgy is kell helyt állni.

Mennyire lehet sziklaszilárd annak a lelkipásztornak a hite, akinek nincs bátorsága a Teremtőre bízni az életét (inkább az első adandó alkalommal elfut), helyette saját maga veszi a kezébe a "sorsának irányítását"?

A hit a reménylett dolgoknak a valósága, a nem látott dolgok felől való megbizonyosodás. Ugyanakkor a hit Istentől kapott ajándék, amit korlátlanul ad mindenkinek, csakhogy ezért időt kell tölteni vele. Ha gyenge a hit, akkor gyenge a Mindenhatóval való kapcsolat.

Tapasztalata szerint: tanulmányaik, továbbképzéseik során kellőképpen felkészítik-e a lelkészeket arra, hogy emberpróbáló időkben is helyesen cselekedjenek, kitartsanak és helytálljanak?

Nem ismerem más egyházak teológiai képzésének a tartalmát, formáját, lelki és pszichológiai mélységét. Én a teológiai tanulmányaimat a horvátországi Varazsdon (3 év), s Belgrádban (2 év) végeztem. Folyamatosan a szolgálatban való kitartás volt fókuszban, s arra bátorítottak bennünket, hogy csak az isteni vezetésben bízva tudjuk ezt az életutat járni, szolgálatunkat végezni.

Úgy gondolom, komoly felelőssége van minden teremtett embernek a béke fenntartása, megőrzése érdekében, e téren peresze okítani, nevelni kell bennünket, csiszolgatnunk egymást, hogy ne dőljünk be a gyűlöletbeszédnek, a politikusok hazugságainak, legyen erőnk, bátorságunk nemet mondani a rosszra.

Óriási szerepe van egy lelki vezetőnek, amit áldásosan tud használni, ha alázatosan járva nyeri el híveinek bizalmát, s így szerez tekintélyt magának.
Persze a békesség építése, vagy fenntartása az nem olyan feladat a lelkész számára, mint a nemzetközi békefenntartó erők szerepe, akik fegyvert fognak, s aki nem hallgat rájuk, arra lőnek.
Krisztus urunk a híres Hegyi beszédét ezzel kezdte. Bemutatott egy nyolclépcsős utat, melyben a békesség építése a 7. helyet kapta, s ha ez nem megy, akkor azért van, mert az előző 6 lépcsőfokot az ember nem járta sorra, nem járta végig.
Vagyis ez így nézne ki:
1.      Boldogok a lelki szegények – vagyis azok, aki fölismerték lelki érdemtelenségüket, ill. elfogadták, hogy attól, hogy valakik, még mindig senkik.
2.      Boldogok, akik sírnak – akik keseregve jönnek az Úrhoz, mert fölismerve lelki érdemtelenségüket, rájöttek, hogy isteni segítség, irgalom nélkül tehetetlenek a saját egójukkal szemben.
3.      Boldogok a szelídek – ez az első dolog, amit az Istennel való közösségben tanul az ember. Máté 11,28.29. alapján ezt csak Jézus Krisztustól tanulhatjuk.
4.      Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzak az igazságot – vagyis akik belekóstolnak a krisztusi jellem építésének szépségébe, azok nem tudnak betelni vele, élethosszig tartó folyamat lesz ez számukra.
5.      Boldogok az irgalmasok – s itt Jézus Krisztus a megbocsátásra utal, amit csak akkor tudok gyakorolni, ha előtte végigjártam az előző lépéseket.
6.      Boldogok a tiszta szívűek – a Biblia azokat nevezi így, akik megtapasztalták az Istentől kapott bűnbocsánatot. (A Miatyánk ima alapján Isten úgy bocsát, ahogy mi bocsátunk másoknak, ezért van itt is utána).
7.      Boldogok, akik a békességet építik – na, itt jutottunk el ehhez a kérdéshez. Mikor lehet ezt tenni? Hát az előző lépések tapasztalatának birtokában.
8.      Boldogok, akik háborúságot szenvednek az igazságért – ez már koronája az egésznek. Az igazságért… Jézus Krisztus: én vagyok az út, az igazság… János 6,14.
S mikor ezt Jézus Krisztus elmondja, így folytatja: ti vagytok a világ világossága, e föld sója. Ezt már nem lehet könyvből tanulni, nincs ilyen tanszék sehol a világon. Ez 8 lépcsőfok végigjárásának a természetes következménye.
Na, ezt tartom egy lelkész életútjának. Ha nem ez, el fog futni, fegyvereket áld meg, békesség helyett békétlenséget fog magával hozni.

Szabó Angéla

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése