Gondolatok egy naplójegyzet fragmentumról
Olvasom az egyik, a szerb-magyar határ
mindkét oldalán mindenféle díjban, társadalmi elismerésben részesült irodalmár
naplójegyzetének „fragmentumát” az interneten.
– Az utóbbi időben kerülöm a
nyilvánosságot, a naplómat csupán a honlapomon közlöm, de csak fragmentumokat,
de a teljes napló maradjon kéziratban. Egyre kevésbé kötik le a figyelmemet a
vajdmagyar ügyek és jelenségek. Úgy látom, hogy a sorsunkról többé nem a
vajdmagyar politika dönt, hanem ismeretlen erők. Spontán folyamatok indultak
be, névtelen erők uralják a sorsunkat. Lehet, hogy már nincs is sorsunk, csak
egy nagy színjáték statisztái vagyunk – írja.
Érdemes lenne mondatról mondatra
elemezni az írást, mivel jól tükrözi nem csak egy (el)fáradt szerző
gondolatmenetét, de a vajdmagyar értelmiség nagy többségének viszonyulását is a
közösség helyzete és jövője iránt, de a jegyzet túl terjedelmes lenne. Maradjunk
ezért a lényegnél.
– Úgy gondolom, hogy a fiatal
írók és értelmiségiek dolga lenne szembeszállni az áldatlan állapotokkal, úgy
látom, ők elégedettek. Moha (bizonyára: Soha – B.A.) még az irodalom nem volt
ennyire szelíd. Nem vonom kétségbe, hogy minden nemzedéknek joga van
elégedettnek lenni a hatalommal. Nem kívánom megzavarni az idillt, ezért inkább
félreállok – írja szerzőnk.
Az egyik vajmagyar internetes
honlap főszerkesztője, amikor a délvidéki sajtó helyzetéről, állapotáról
kérdezték, egészségügyi okokra hivatkozva utasította el az interjút. „Óvom a
nyugalmamat, s ezzel az egészségemet. A téma pedig a nyugalom megzavarására
alkalmas” – közölte.
Vannak további példák is, amelyek
ugyancsak arra utalnak, hogy az itteni értelmiségiek leginkább a saját apró-cseprő,
publikálási és anyagi dolgaikkal, vagy éppen a múlt kérdéseivel/kutatásával
vannak elfoglalva. A közösség mai ügyei és a jövője már kevésbé, vagy
egyáltalán nem érdekli őket.
Szerzőnket is „egyedül a baljós
demográfiai adatok ejtik gondba”. – Mélységesen sajnálná, ha a Vajdaságban
kihalna a magyar mondat – írja. Talán
azért, mert akkor nem lesz, aki a „fragmentumait” olvasná? De mi van a jelenlegi
társadalmi, gazdasági, politikai stb. problémákkal? Minden rendben lenne? Távolról
sem! Sajnos. Pedig az értelmiséginek igenis állást kell foglalnia ezekben a
kérdésekben is!
Az írás elején említett szerzőnk
Arany János Epilógus[1] (Utószó) c. verséből idéz:
Ha egy úri lócsiszárral
Találkoztam s bevert sárral:
Nem pöröltem, -
Félreálltam, letöröltem.
Találkoztam s bevert sárral:
Nem pöröltem, -
Félreálltam, letöröltem.
Ezzel mintha azt mondaná, hogy elegánsan
kivonul a küzdelemből, kívülről szemléli a történéseket, mert „az életet már
megjárta” (Arany).
Vajon az írónak, költőnek
újságírónak joga van-e a „félreállásra”, az érdektelen szemlélő szerepére?
Aligha.
Az 1887 júliusában keletkezett
(vers)idézetet azonban csak Arany teljes verse és a költő opusával összefüggésében lehet értelmezni. Már
csak azért is, mivel (vers)gyűjteménye „utolsó darabjának szánta”. – Arany
inkább elégedetlen a sorsával, hiszen rengeteg minden várt még rá az életben.
Úgy érzi, hogy vágyai is beteljesületlenek maradtak – írja a vers elemzője.[2] Még
ebben a versében is azt írja: „mily temérdek munka várt még!...”
Szerzőnk, mintha tévesen
értelmezte volna Aranyt: A „félreállást” választja, ahelyett, hogy útmutató, „fáklya”
lenne – mondaná a költő. Persze senkitől sem lehet elvitatni, hogy „félreálljon”,
„ne zavarja az idillt”. Nem a l’art pour l’art[3] (ez esetben:
irodalom az irodalomért) viszonyulás lenne ez? A megbékélés a környezetünkben való
történésekkel? Belegyezés/belenyugvás,
hogy sorsunkról mások döntsenek? Egyenes út a semmibe!
Az igazi író, újságíró,
értelmiségi sohasem áll/vonul „félre”, nyugalomba, hanem a végsőkig képviseli/kimondja/kiáll az
általa képviselt értékekért, elvekért. A közösség jogainak
érvényesítése érdekében. Nem mond le arról, hogy a tömeg(ek) élére álljon, az „áldatlan állapotok”
megváltoztatása” érdekében, a „spontán folyamatok” (?) és a „névtelen erők” (?)
ellenében. Példát mutatva ezzel is „a
fiatal íróknak és értelmiségieknek”. Nem csoda, hogy most nincsen, akikre
felnézzenek, akikről példát vegyenek.
Mi haszon lesz évek múltán a „teljes
naplóból”?
Nem félre, hanem (a tömegek) él(é)re kell állni! Ehhez viszont már
bátorság is szükséges.
Vagy a „félreállást” is
díjazzák?
BOZÓKI Antal
Újvidék, 2019. július
20.
[1] http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/arany/epilogus.htm
[2] Arany János: Epilógus elemzés. https://erettsegi.com/tetelek/irodalom/arany-janos-epilogus-elemzes/
[3] Ez a kifejezés a művészet öncélúságát vallja, vagyis hogy a létét önnön szépsége indokolja, s éppen ezért nem kell semmilyen társadalmi, politikai, vallási, erkölcsi vagy gazdasági célt szolgálnia, az igazi művész feladata az örök szépség ábrázolása. https://hu.wikipedia.org/wiki/L%E2%80%99art_pour_l%E2%80%99art
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése