A Szerb Haladó Párt képviselői azzal érveltek, hogy lám, a magyar kisebbség vezetői elégedettek. Kommentár nélkül kikapcsolom a tévét, ezzel is védem a magányomat, amelyben élesebben és tisztábban kirajzolódnak a világ zörejei. Végel László:
2020. október 26., hétfő
Egypártrendszerű hangnemben ülésezik az egypárti parlament. Bizarr jeleneteket látok a tévén. Az Egyesült völgy – SZDA Szandzsák-párt képviselője Enis Imamović, javasolta, hogy a helyi önkormányzatok minisztériumának feladatkörét bővítsék ki, legyen a kisebbségi önkormányzat minisztériuma is, amit a Szerb Haladó Párt össztűzzel fogadott. Felhánytorgatták, hogy Sulejman Ugljanin a párt vezetője, a kilencvenes években fasizmussal vádolta Szerbiát. „Elfogadhatatlan annak a tendenciának a folytatása, mely az elmúlt 7-8 év politikájában jelen van. Vagyis, hogy a szerbiai nemzeti tanácsok egyesületi vagy civil szervezeti szinten működnek”, magyarázta Imamović, aki elégedetlen a kisebbség helyzetével és a nemzeti tanácsok hatáskörével. A Szerb Haladó Párt képviselői azzal érveltek, hogy lám, a magyar kisebbség vezetői elégedettek. Kommentár nélkül kikapcsolom a tévét, ezzel is védem a magányomat, amelyben élesebben és tisztábban kirajzolódnak a világ zörejei.
Este pedig független a sajtó felháborodásáról olvasok. Gordana Čomić a Demokrata Párt hajdani funkcionáriusa ugyanis miniszteri posztot vállalt a Vučić-kormányban. Idézik Čomić asszony nem oly régi lesújtó ítéletét a köpenyegforgatókról, emlékeztetnek a haladók elleni vitriolos kijelentéseire. Rendben van, legyen ez a politikai elemzők dolga, engem nem annyira egy-egy közéleti szereplő története foglalkoztat. Nem érdekel a lusta ész terméke: a személyre ragasztható címke. A jelenségek érdekelnek. Milyen egymásnak ellentmondó mozaikkockákból áll össze a jelen képe? Cseppet sem érdekelne az „incidens”, ha csak Gordana Čomićról lenne szó. Az új kormánytagok névsorát olvasva azonban kiderül, hogy alig akad miniszter, aki nem cserélt pártot. De ez is csak egy részlet, sokkal általánosabb jelenségről van szó. 2000 október 5-e után a Szerbiai Demokrata Párt irodája előtt hosszú sorokban várakoztak a polgárok, hogy beiratkozzanak Koštunica pártjába. Legtöbben a Szerbiai Szocialista Pártot hagyták cserben. Azóta is keresem ennek a magyarázatát. Egyrészt nyilván az, hogy az ember egyszerűen marginális marad, ha nem tagja egy pártnak, vagy valamiképpen nem kötődik hozzá. A függetlenek, a pártonkívüliek ázsiója manapság rendkívül alacsony. Szűk körben esetleg lehet némi befolyásuk, ha klánba tömörülnek. A másik magyarázat, hogy sokan az egzisztenciájukat, a munkahelyüket féltik. Főleg akkor óvatoskodnak, ha állami intézményben dolgoznak. Azzal is számolni kell, hogy a pártok parttalan profilja megkönnyíti az átjárást az egyik pártból a másikba. Nem csoda, hogy ezek után a polgárok oly gyakran cserélnek pártot, sőt az ügyesebbek egyszerre két vasat is tartanak a tűzben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése