2020. november 15., vasárnap

Ördögi vírusstratégia

Talán nem túlzást azt állítani, hogy a hatalmat, a politikusokat sohasem érdekelte igazán, hogy évente hány ember hal meg (akármilyen) betegség – rák, szívelégtelenség, cukorbaj – következtében, sosem szorultak a fekete statisztika aggasztó számadatai miatt nyugtatóra. De amint ez a koronanyavalya fölütötte a fejét, abban a szent percben minden megváltozott: azóta féltik-óvják, őrzik-vigyázzák a lakosságot, azóta aggódnak értünk, azóta óva intenek minden könnyelműségtől, elővigyázatlanságtól, ideális szülő módjára dédelgetnek, anyatigrisként védelmeznek – nehogy megbetegedjünk, nehogy összeszedjük ezt a roppantmód veszedelmes, szörnyen fertőző, titokzatos valamit. És e cél eléréséért semmi sem drága. Felkeléstől lefekvésig figyelmeztetnek, úton-útfélen utasítgatnak, büntetéssel a bolondulásig bombázgatnak, szobafogsággal riogatnak. Szófogadásra szoktatnak, tiltakozás nélküli engedelmességre kényszerítenek. És szűkül a kör, zsugorodik a mozgástér, fogy/ritkul a levegő, fokozatosan/alattomosan bekerítenek, sarokba szorítanak, és rád kallantyúzzák a kalitka ajtaját.

Számadatok

A vírushalottakat naponta jegyzik, minden elhunytat „lajstromba” vesznek. Névvel nem illetik az áldozatokat, személytelenek, csak egy számadat jegyzi őket. Halottakat, holttesteket kell produkálni? Miért? Talán, mert darabbér szerinti a fizetség? Amennyit „előállítasz”, ahányat felmutatsz, úgy jutalmaznak. Meglehet. Az elhalálozásról szóló kimutatás pedig nem valami jámbor jószág, nem lapul, nem húzza meg magát csendben az egészségügyi minisztérium honlapján – hogy akit érdekel, az megnézhesse, követhesse –, hanem  harsányan hivalkodik. Minden áldott nap néhány számmal megtoldják, és a napi tájékoztatás első számú, címoldali közleménye, a rémhíradók vezető és kötelező információja. Átvette a valamikori Fekete krónika rovat helyét, és a hétvégi, a heti, a havi baleseti statisztika mintájára, most a koronavírus által megfertőzött és elpusztított áldozatokról szóló kimutatás a nap sokkoló, gyilkos híre. Nemcsak nálunk erőltetik, napi gyakorlattá vált a világ legtöbb országában. Minél többször leírják, elmondják, beolvassák, annál hatásosabb. Szorongást, félelmet kelt, és lassan már függőséget is okoz (úgy, mint az időjárás-jelentés): ha elmarad, hiányzik.

A javadat akarják? Egyik napról a másikra bejelentett kijárási tilalommal, utcára vezényelt fegyveres katonákkal, fojtogató álarccal, korlátozással, büntetéssel, ijesztgetéssel, oltással? A média most gyilkos fegyver, a médiaterror hatására retteg a világ.  Az intézkedések, a módszerek, a zűrzavaros tájékoztatás – mind magáért beszél. Nem a te érdekedben történik itt semmi sem. Ellened. Rád nincs is szükség.

Műjárvány     

Nagyon úgy fest, hogy ennek a megfoghatatlan kórokozónak több köze van a politikához, mint az egészségügyhöz.  Ugyanis erről a vírusról csak egyfajta igazság létezik. Nem lehetséges semmiféle ellenvélemény. Ha hallatszik is ilyen, azt elnyomják, megtévesztőnek, károsnak minősítik, meg már büntetik is. Tilos a vírusfertőzés ürügyén zajló hisztériakeltés nélkülözhetetlenségében való kételkedés. Nem javallott a halálos veszedelmet tagadni, nem ajánlatos a szörnyű pusztításban kételkedni. Nincs helye a gyanakvásnak, értelmetlen a mérlegelés, fölösleges a rágódás, a józan észre való hivatkozás – helyette minden teremtett lénynek el kell hinnie azt, amit mondanak neki, amit a szájába rágnak.  Nem szabad másmilyennek, eltérőnek lenni, kitűnni a tömegből. Mert most arctalan, homogén sorokba rendezik – szabad akarat nélküli, magatehetetlen, a végsőkig kiszolgáltatott és parancsszóra engedelmeskedő tömegbe terelik – az emberiséget, a sorból pedig nem engedélyezett a kilépés, tilos kilógni.

Ahogy telik-múlik az idő, egyre nyilvánvalóbb, hogy az egyik legerősebb emberi érzelemre, a félelemre – a betegségtől és a haláltól való rettegésre – épített, ördögi vírusstratégia 8-9 hónap alatt a kisember egész életét átszőtte, behálózta. A céda vírus mindenhol ott van, mindent elárasztott, egy füst alatt mindent megfertőzött: a politikát, a gazdaságot, az oktatást, az egészségügyet, a médiát, a kultúrát… Mintha ez a kis vacak irányítaná az egész világot.

A mindent romba döntő Covid-19-kreálmány ürügyén bevezetett intézkedések már a tavasz folyamán erősen megingatták/megbolygatták az eddig megszokott élet alapjait. Napról napra jobban veszélyeztetik, ellehetetlenítik és nyilván majd meg is szüntetik a normális életvitelt. De bármilyen mestermunkát végeztek is a világjárvány-tervezők, azért csak ki-kivillan, kicsüng a kalimpáló lóláb, ebben a teátrális erőlködésben szépen kirajzolódik az, hogy minden megtervezett, irányított és megrendezett. Mesterséges a mesterkedés, műjárvány a járvány. Egy hatalmas átverés. (Sajnos, nem babra, hanem vérre megy a játék.) Nem természetes, nem magától értetődő, nem halálos iramú, és nem mindent elsöprő. Úgy kell mindent-mindent-mindent erőltetni. Az egészet. A folytonos kézmosást, a szakadatlan maszkhasználatot, a kiszabott távolságtartást, a felemás tesztelést, a parancsolt elszigetelődést, a kényszerű otthonmaradást, a kötelező gyanakvást és a már csak egy köpésnyi távolságra lévő „levakcinázást”, átoltást is. Mind közül a fegyelmezés, az ellenszegülők megleckéztetése a leghatásosabb. Ugyanis mindez csak a rettegett büntetés terhe alatt valósulhat meg, és még akkor is csak nyöszörögve, csikorogva. A szegény koronavírus – aki mit se sejt – ámokfutása ürügyén, annak malaclopó köpönyege alatt sok válogatott szörnyűség elkövethető. Parányicska ez a vírus, de majdnem tökéletes álca.

Vírusidomárok

Mit lehet mondani azokról a politikusokról, parlamenti képviselőkről, akik egyetlenegy enyhe ellenvetés nélkül megszavazzák azokat a rendeleteket, amelyek által zsarolhatják, sakkban tarthatják, bírságolhatják, fosztogathatják az ország lakosságát? A valakik által polcra ültetett vajdasági magyar honatyáink is áldásukat adták az itteni magyarság további módszeres sanyargatására/sarcolására, hadd fizessék csak a mellőzött vagy helytelen maszkviselés miatt kiszabott ötezer dináros büntetéseket! Már nem csupán adóval, végrehajtóval, büntetéssel nevelnek balga, szófogadó állampolgárrá, hanem koronavírussal is, és úgy tűnik, ez lesz a leghatásosabb módja az idomításnak.

(Ha csak fele annyira lenne komoly és veszedelmes ez a betegség, mint ahogy lefestik, aligha kellene pénzbírsággal, elzárással, börtönnel ijesztgetni, halálfélelmükben az áldozati bárányok nógatás nélkül, maguktól is megtennének mindenféle óvintézkedést, még többet is a kelleténél.)

Az emberek többsége elhiszi, hogy a sok (egymásnak is durván ellentmondó) intézkedés, szigorítás, büntetés kizárólag az ő érdekükben, az egészségük megóvása miatt történik. Elhiszik, hogy a 20 dináros műanyag álarc, vagy a házi készítésű pofarongy megóvja őket a halálos kórtól. Magyarország Cili nénijétől származik a kijelentés: „A koronavírus ellen  80 százalékban véd a maszk.” Azt meg épp a napokban ismerte be a magyar miniszterelnök, hogy a gyorstesztek megbízhatósága 50-60 százalékos. Tehát vagy koronavírusos valaki, vagy nem. Megközelítőleg ugyanannyi eséllyel lehet egyik is, másik is – hiába tesztelték.  

Lehet-e, szabad-e az egészségügyet teljes egészében a koronavírus-járványnak alávetni? Helyes-e az, ha szinte csak egyfajta betegséget kezelnek a kórházakban, ha minden mást kizárnak, ha jóformán csak a koronavírusos páciensek előtt tárul ki az ajtó? Humánus, az orvosi etikával összeegyeztethető cselekedet-e a többi beteget a sorsára hagyni? Aki nem covidos, az fájdalmában nyögjön, kínjában nyüszítsen otthon, esetleg bújjon elevenen a föld alá? Vannak kórházak, ahová nem lehet még kontrollvizsgálatra sem bejutni. Az átejtett földi halandó azért fizette az egészségügyi biztosítást egy életen át, hogy amikor megöregszik, amikor bajba kerül, akkor az egészségházban, a kórházban még csak nem is fogadják? Vagy hazaparancsolják, szemrebbenés nélkül kidobják. Talán még gúnyolódnak, szórakoznak is rajta. Az egészségügyi intézményektől a koronavírus ürügyén távoltartott, onnan kirekesztett/kizárt, ellátatlan betegek témája tabu, az ő panaszaik nem hallatszanak – mintha nem is léteznének –, ezt az igazságtalanságot, ezt a hátrányos megkülönböztetést tömény hallgatás övezi.

Esetek

Megint a régi nóta, a régi bánat: összeroppanás előtt az egészségügy, túlzsúfolt a kórház, túlterhelt a személyzet, emberfeletti küzdelmet folytatnak, élethalálharcot vívnak. Egy beteg elbeszélése szerint pár héttel ezelőtt azon a kórházi osztályon, amelyen őt kezelték, mindössze három beteg lézengett, azok is szigorúan elkülönítve egymástól, minden szobában csak egy-egy tartózkodhatott.

Egy másik férfi arról számolt be, hogy a kórházi szakápolás emberséget, együttérzést már legfeljebb csak nyomokban tartalmaz. Elmondása szerint 10 nap után hazaküldték az apját a kórházból, katasztrofális állapotban, csontig-bőrig soványodva, alig ismert rá. A továbbiakban már vergődjenek a magatehetetlen öregemberrel az otthoniak. De nekik sem kellett sokáig, mert rövidesen eltemették.

Ugyanígy kiutasították azt az egyedül élő, 53 éves nagybeteget is – súlyos szívelégtelenséggel, kétoldali tüdődaganattal –, akit most a 80 felé poroszkáló (szintén műtött, szintén szívbeteg) szülei ápolgatnak az otthonában. Nincs mit tenni, az orvostudomány csődöt mondott, most már rettegjenek az életéért a szerettei, aki majd testközelből láthatják, végignézhetik, miként fojtja meg a gyereküket a szervezetében felgyülemlett rengeteg víz.

Megesett az is, hogy a beteg műtét utáni ellenőrzésre indult, de előtte nem kapott beutalót, mondván, hogy az elbocsájtón feltüntették a jelentkezés dátumát, és ez elég ahhoz, hogy bejusson a szakorvoshoz. De nem engedték be, mert nem volt beutalója. Akinek meg kettő is volt, aznapra szóló, azt se tehette be a lábát még a kórház udvarába se, mert az esetét nem találta sürgősnek a portás. Ugyanis a kórházportás az, aki szelektál.  

Lehetetlen szakorvoshoz bekerülni, diagnosztikai szakvizsgálatokat nem végeznek. Tapasztalta ezt az az 50-es éveinek a végén járó páciens is, aki súlyos gerincbántalmak miatt került orvoshoz. Hamarosan megműtik, nem is akárhol, Belgrádban. Legalábbis ezzel hitegetik. Ahhoz viszont szükséges egy komoly belgyógyászati feltérképezés és egy mágneses rezonancia-vizsgálat. Csakhogy egyiket sem végzik el a kórházban. Oda most nem lehet bejutni. Kintről nem. Emiatt pedig nem fektetik be a beteget. Ezért magánrendelőkben kénytelen mindent elintézni. A belgyógyászati vizsgálat 6.700 dinárba kerül, a mágneses rezonancia-vizsgálatra pedig talán 20.000 dinár sem lesz elég. És akkor még el is kell jutnia a fővárosba. Akik személyszállítással foglalkoznak, 100 euróért furikázzák el. Meg majd haza is kell hozni. Ezt már a szociális segélyből tengődő asszony képtelen kifizetni. Mert ezt az alamizsnát is megvonták tőle fél évre. Segítséget kér. Hátha valakinek megesik a szíve rajta…

Szabó Angéla

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése