A tudomány és a problémák „szőnyeg alá seprése”

Vajdaságban nincs intézményes nemzeti kisebbségkutatás

Fotó: Pannon RTV

Gábrity Molnár Irén Kutatások metszete – A vajdasági magyarság helyzetelemzése – című tanulmánygyűjteményét mutatták be május 9-én a szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központban. Az Életjel kiadó gondozásában megjelent kiadványt Káich Katalin nyugalmazott egyetemi tanár méltatta[1].

A könyv öt fejezete az ifjúságkutatás, az anyanyelvű oktatás/képzés, a vajdasági magyarok helyzetmegélése a migrációk közepette és a kialakult jövőkép kérdéseivel foglalkozik a demográfiai és magatartási elemek összefüggésében. Az utolsó fejezetben a szerző azt tanulmányozza, hogy a vajdasági magyar értelmiség a megmaradás érdekében 2003-tól kezdődően hogyan küzdött önálló művelődési és oktatási intézmények létrehozásával, illetve a már meglévők megreformálásával[2].
– A feldogozott témakörök a létfontosságú kisebbségi érdekterületek mentén vizsgálódnak, és világítanak rá mindazokra a gondokra és a velük kapcsolatos útmutatókra, feladatokra, melyek a közeljövőben megoldásra várnak. A szerző felhívta a figyelmet a népességfogyásra, a belső és külső migrációs folyamatokra, az elvándorlás által kialakult szituációkra, és a megoldáskeresésre fókuszál az oktatásszervezés meg -irányítás szempontjából – írja méltatásában Káich Katalin A szőnyeg alá seprés bosszúja című írásában[3].

– A könyv központi témaköre az ifjúságkutatás, a fiatalok jövőképe, elvándorlási szándéka, identifikálódása, de a magyarság anyanyelvi képzésének fontosságát is elemzi – mondta a bemutatón Gábrity Molnár Irén a szerző[4].
– Az értelmiségieink, szakembereink nagy része külföldön van, és ezt a veszteséget pótolnunk kell. Nagyon kell igyekezni, hogy pótoljuk ezt a képzettségi szempontot. Tudjuk, hogy hiányoznak a medikusok, jogászok, közgazdászok, pedagógusok, történészek, szociológusok. […] Egy visszavándorlási programon kellene dolgozni, hogy azok a külföldön élő szakemberek, akik nem mondtak le arról, hogy vajdasági magyarként egyszer visszatérjenek, mielőbb meglássák azt a lehetőséget, hogy itthon is lehet boldogulni és családot alapítani – hangoztatta Gábrity Molnár Irén[5].

A tanulmánygyűjtemény „azokat a szövegeket tartalmazza, melyek (Gábrity Molnár Irén – B. A.) a közel fél évszázadon át végzett, empirikus szociológiai felméréseken nyugvó kutatói munkássága során […] kerültek bemutatásra”[6]. „Még azelőtt készült el, hogy a legutóbbi népszámlálás eredményei nyilvánossá váltak volna, de részletesen elemzi az elvándorlás problémáját[7]” is, amit a szerző „a vajdasági magyarság legnagyobb problémájának nevez”[8]. (Hetvenezerrel lettünk kevesebben az utóbbi 11 év lefolyása alatt.) Ez annak a következménye is, hogy „a fiatalok nem érzik magukat biztonságban, nem látják itt a jövőjüket[9]”.
– Gábrity Molnár Irén Kutatások metszete című tanulmánykötete, sajnos, egy kissé megkésett, ám mindenféleképp hiánypótló szaktanulmány-gyűjtemény abban a tekintetben, hogy valós adatok alapján veszi számban, méri fel és elemzi a vajdasági magyar közösség tíz- tizenöt évvel ezelőtti léthelyzetét. A tények alapos ismeretében megoldási lehetőségeket is javasol arra vonatkozóan, hogy miként lehetne megállítani az előállt kedvezőtlen társadalmi folyamatokat, a népességcsökkenést, illetve az ezzel egy időben gyakran tapasztalható életminőség-romlást. […] A kiadvány „bizonyítéka annak, hogy a forrásértékű, tényfeltáró tudományos igazságokat nem lett volna szabad figyelmen kívül hagyni, szőnyeg alá seperni az elmúlt tíz évben – írta Káich Katalin[10].

 

A sajtóinformációkból ki lehet szűrni, hogy a kötet olyan tanulmányokat tartalmaz, amelyek „a vajdasági magyar közösség tíz-tizenöt évvel ezelőtti léthelyzetét” „veszik számba, mérik fel és elemzik”. Az is nyilvánvaló, hogy „még azelőtt készült el, hogy a legutóbbi népszámlálás eredményei nyilvánossá váltak volna”. 

Arra lehet sajnos következtetni, hogy a tanulmánykötet jócskán veszített az időszerűségéből, de tükrözi a mai katasztrofális népességfogyáshoz vezető okokat a közelmúltból.
 

– A könyv csak most jelent meg, ez nagyon nagy kár, mert hogyha előbb jelenik meg, akkor mindazok a tanácsok, és mindazok a feladatok, amelyeket Gábrity Molnár Irén megfogalmazott ebben a könyvben, segíthettek volna abban, hogy a népességfogyás ne legyen ilyen drasztikus, mint amilyen az utolsó számláláskor ez tetten érhető – írja a Pannon RTV a szabadkai bemutatójáról készült tudósításban is[11]. 

Arra sincs válasz, hogy a Gábrity Molnár Irén által megfogalmazott „tanácsok” és „feladatok” eljutottak-e az illetékesekhez, kikhez, mikor, reagáltak-e azok és hogyan? Vagy csak most láttak napvilágot? Egyáltalán, a népességfogyás megállítható lett volna-e ilyen társadalmi-politikai környezetben, hangulatban, mint amilyenben élünk?

A szerző – az információk alapján – olyan tanulmányokkal is adós maradt amelyek a magyar politikumnak és az aktuális hatalomnak a közösség problémáinak megoldása iránti viszonyát, az eseményekre való ráhatását, befolyását vizsgálná.

Káich Katalin megállapítása szerint  „megengedhetetlen, mindenre jut pénz, csak a közösség érdekeit szolgáló társadalom- és humántudományos kutatásokat elősegítő tudományos intézet alapítására nem. Az erre vonatkozó felelősség megállapítása a jövő művelődéstörténészeinek lesz a feladata. Ugyanis az idő múlásával felszínre kerülnek mindazok a mulasztások is,melyek a vajdasági magyarok számának drasztikus csökkenéséhez járultak hozzá![12]”
A felelősség megállapítása azonban már a mai történészek, tudósok és mindannyiunk feladata is, sőt! Hisz jelen voltunk az elmúlt évtizedekben és pontosan tudjuk, történt-e kezdeményezés vajdasági magyar felsőoktatási és kutatási intézmények létrehozására, a szakma megfogalmazta-e ennek szükségét és ha igen, miért futott ki a semmibe ez a megmaradásra közvetlenül kiható építkezési szándék. 

Pontosan tudjuk, hogy a VMSZ elnöke, Pásztor István cinikusan kipellengérezte és sorozatosan becsmérelte, üldözte úgy a doktoranduszok, mint a tudomány képviselőit is, állami közintézmények és civil szervezetek vezetőit, akik évekig sürgették a felsőoktatási és tudományos intézményesítés fejlesztésének szükségességét. Sajnos, az egyszemélyes politikai diktatúra döntött ebben az ügyben is. A drasztikus lemorzsolódáson immár nem kell csodálkozni. Az viszont egyértelmű, hogy a felelősség kit terhel.    

 

Az utóbbi bő egy évtized alatt magam is számos alkalommal szóvá tettem, hogy a soknemzetiségű Vajdaságban egyáltalán nem folyik nemzeti kisebbségkutatás[13]! „Pontosabban: ezzel mindössze néhányan és többnyire alkalomszerűen foglalkoztak/foglalkoznak”[14]. Mindeddig, sajnos, az anyaország se mutatott különösebb érdeklődést az itteni magyar közösség helyzetének tudományos kutatásához[15].
Hogyan lehet egyáltalán a vajdasági magyarok helyzetéről beszélni, jogaink megvalósulását nyomon követni, számon kérni, ha nincsenek alapvető elemzések, megbízható tudományos helyzettanulmányok, amelyekhez azután viszonyítani lehetne a korábbi és a későbbi állapotot? – írtam a Lesz-e Vajdaságban intézményes kisebbségkutatás? c. cikkben[16].
A régi Jugoszláviában, Újvidéken, a Železnička/Vasút u. 6 sz. alatt létezett a Tartományi Közigazgatási Intézet [Pokrajinski zavod za javnu upravu], amely kisebbségügyi felméréseket is végzett, de a kilencvenes évek elején felszámolták[17]. 

A nemzeti kisebbségek helyzetének intézményes kutatásával jelenleg senki nem törődik és egyetlen emberi jogokkal foglalkozó civil szervezetünk sincsen 2018 óta! Így, manapság nincsen alapos tudományos betekintés a magyar közösség állapotába, a politikusok a saját szubjektív, voluntarista felfogásukra alapozzák a politikájukat, a közösség sorsának alakítását!

Ha nem demagóg, hanem hiteles képviseleti világban élnénk, akkor már tíz éve lenne Vajdasági Kisebbségkutató Intézetünk és Vajdasági Magyar Egyetemünk is és nem csak haldokló kisvárosaink, falvaink.
Az elszerbesedett Vajdasági Magyar Szövetséget és az általa szavazatkidobó automataként működtetett Magyar Nemzeti Tanácsot ez a téma egyáltalán nem érdekli. Hiszen akkor gyorsan kiderülne, hogy a „tinci-tánci maffia”, az irka-firka és a többi maffia paravánja mögött, a vajdasági magyar szőnyeg alatt mi minden rejlik!

BOZÓKI Antal

__________
[1] L. M.: Jelenünk és jövőképünk. https://www.magyarszo.rs/hu/5232/kultura/285663/ , 2023. május 11., 14:29
[2] Káich Katalin: A szőnyeg alá seprés bosszúja.
https://szmsz.press/2023/06/03/a-szonyeg-ala-sepres-bosszuja/?fbclid=IwAR3sd-xh-M6VFUawMhPrBSHwAQAWtPdLUaCbG3N_rO6hrjqgSCL6vUMeETQ, 2023. június 3 12:03
[3] Uo.
[4] (Pannon RTV) A vajdasági magyarság helyzetelemzése. https://pannonrtv.com/rovatok/kultura/vajdasagi-magyarsag-helyzetelemzese, 2023. május 9. 20:01 - 20:14
[5] Uo.
[6] Lásd az 2-es jegyzetben.
[7] L. M. – az 1-as jegyzetben.
[8] (Pannon RTV) – a 4-es jegyzetben.
[9] Uo.
[10] Lásd az 2-es jegyzetben.
[11] Lásd az 4-es jegyzetben.
[12] Lásd az 2-es jegyzetben.
[13] Lásd pld. a Lesz-e Vajdaságban intézményes kisebbségkutatás? https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=12176, 2019. december 9-ei és a Vajúdó kisebbségkutatás c. írásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=12218, 2019. december 29.
[14] Bővebben lásd a Kerülik a nemzeti kisebbségi témák kutatását! c. írásom. https://bozokiantal.blogspot.com/search/label/Jegyzetek, 2023. május 11. 13:36
[15] Bővebben lásd Vajúdó kisebbségkutatás c. írásom (a 13-as jegyzetben).
[16] Uo.
[17] Bővebben lásd az ÜNNEP UTÁN. Kisebbségkutatás: helyzetelemzés nélkül c. írásom. http://www.vajma.info/cikk/tukor/4618/Unnep-utan.html, 2011. december 22. [10:30]