Amikor azon a szép reggelen elindult otthonról – iskolatáskával a hátán,
egy szál rövid ujjúban –, talán még azt hitte, hogy az a hétfői nap is
ugyanolyan lesz, mint a többi. Mert akkor még halvány fogalma sem lehetett
arról, mi vár rá. Hogyan is sejthette volna, hogy alig pár órával később majd a
feje tetejére áll az egész élete…
Smit Tomast az utcán tartóztatták le. Már éppen hazafelé indult. Gyakorlati
képzésen töltötte a napját Moholon, az idősek otthonában. A 18 éves adai fiúnak
ez az utolsó tanéve az óbecsei Közgazdasági-Kereskedelmi Szakközépiskolában. Ha
minden igaz, szakács lesz.
A rendőség már kereste. Otthon, az adai családi házban. Mégpedig az október
20-án történt temerini incidens miatt. Amelynek Tomi is részese volt. Ő is ott
töltötte a szombat estét a helybeli és az óbecsei újdonsült ismerőseivel azon a
„titokzatos” szórakozóhelyen, amelyen megtörtént a baj. Akkor járt életében
először Temerinben. A „belépője” pedig még a legnagyobb jóindulattal sem
nevezhető szerencsésnek.
Ő is ivott ugyanúgy, mint a többiek. Ő is részt vett a szerb fiatalokkal
történt verekedésben ugyanúgy, mint a többiek. Ezért is vették őrizetbe
ugyanúgy, mint a többieket, a másik hat magyar fiatalt. Azóta pedig mindannyian
az újvidéki (klisai) fogdában tartózkodnak. Egy hónapja. A napokban újabb hosszabbítást
kaptak. Még két hónappal megtoldották a vizsgálati fogságuk idejét.
A hét magyar fiatalembert igen súlyos váddal illették. Nemzeti, faji és
vallási gyűlöletből elkövetett bűncselekmény gyanújával állították elő. A
rendbontást, a kocsmai verekedést (amelynek már első pillanattól kezdve
igyekeztek erős nemzeti színezetet adni) pár nap múltán a temerini
képviselő-testület is sürgősségi eljárással a napirendjére tűzte. A „tisztelt
ház” pedig – vélhetően a helyi rendőrállomás parancsnokának az ominózus esetről
történt beszámolója alapján – újfasiszta megnyilvánulásnak nevezte, és
határozatban ítélte el a fiúk cselekedetét. Kissé érthetetlen, hogy mire is
volt jó a helyi hatalomnak ez a heves igyekezete, és időnap előtti kategorikus
besorolása, minősítése a történteknek. Hiszen még most, egy hónap elteltével
sem fejeződött be az ügyben a vizsgálódás, és nem született semmiféle
végérvényes ítélet. Tehát mindeddig nem is hangozhatott el az, hogy a hét
fiatal bűncselekményt követett el. Viszont azzal, hogy a politikacsinálók már
jó előre bűnösnek nyilvánították őket és elítélték a tettüket, gyakorlatilag
zöld fényt adtak a magyar srácok példás megbüntetéséhez. Márpedig amíg a
bíróság nem mondja ki valakinek a bűnösségét, addig az illetőt ártatlannak
tekintik. Nem igen emlékszem egyetlen olyan esetre sem, hogy egy
képviselő-testület határozatban ítélte volna el a történetesen magyarverő szerb
nemzetiségű fiatalok cselekedetét. Pedig lett volna rá bőven alkalom a több
mint 300 ilyen jellegű incidens során. Szinte minden olyan község területén
előfordult ilyesmi, amelyben szép számban élnek magyarok.
A hét magyar fiúra ragasztott neofasiszta címke Smit Tomas esetében már
alapjáraton is veszélyes. Hiszen a fiú német nemzetiségű. Édesapja, Georg kulai
születésű. És tagja a Donau Német Szövetségnek. Tomi azonban soha nem kérkedett
a nemzeti hovatartozásával. Amikor részt vett egy német nyelvű továbbképzésen,
azt is csendben tette. A küzdősporton kívül más nem igazán érdekelte. Csak a
tékvandó és a karate. Kulán aktívan sportolt az ottani egyesületben. Dehogyis
tagja a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomnak! És valószínűleg akkor is igen
nagy bajban lenne, ha el kéne magyaráznia, tulajdonképpen mi is az a fasizmus.
Ennek a szerencsétlen 18 éves fiúnak még az iskolapadban kéne ülnie, nem pedig
a börtönben. Ez a kilátástalan helyzet és ez az elhúzódó tárgyalássorozat
nagyon megviseli nem csupán a gyereket, hanem a szülőket is. Csak rontja
mindezt, hogy a környezetük is közömbösen vagy éppen ellenségesen viselkedik
velük szemben. Ahelyett, hogy támogatnák őket, inkább csak megkeserítik az
életüket…
A Smit család igen szerény körülmények között él. Különösen azóta, amióta
másfél évvel ezelőtt Adára költöztek. A családfő 32 év után munka nélkül
maradt. A kulai terményszárítóban a leépítés következtében műszaki felesleggé
nyilvánították. Mivel csak 57 éves, még nyugdíjra sem számíthat. Idény jellegű
és alkalmi munkákból próbálja eltartani a családját. A kifizetetlen számlák
azonban egyre csak szaporodnak a konyhaasztalon. Adóhátralék miatt pedig már kényszerű
végrehajtással is fenyegetik őket. Téli tüzelőjük még nincsen. Most azonban
felcsillant egy kis remény, ugyanis az önkormányzat segítségével 5000 dinár
értékű tűzifához juthatnak. Az árát azonban előre le kell dolgozniuk. Az
édesanyának, Zsuzsának 56 munkaórát kell ledolgoznia a helybeli Cseh Károly
Általános Iskolában.
Férjének az utóbbi időben nagyon megromlott az egészsége. Erős
prosztatabántalmakkal küszködik, a veséjén pedig cisztát találtak. A
vizsgálatokat ajánlatos lenne sürgősen folytatnia, ahhoz azonban el is kellene
jutnia a zentai kórházba. Most viszont olyan helyzetben vannak, hogy még a
gyerekükhöz sem mehetnek el minden héten. Mert egyszerűen nincs rávaló.
Csütörtökönként van látogatás a fogdában, olyankor tudnának fél órát
beszélgetni a fiukkal. Eddig viszont már 3 látogatási napon hiába várta őket a
gyerek. Nem tudtak sem elautóbuszozni, sem pedig csomagot küldeni.
Tomitól eddig két levél érkezett. Azt írta, hogy egész nap csak szomorkodott,
mert nagyon várta a szüleit. (A borítékon feltüntették, hogy a levelek
tartalmát elolvasták és jóváhagyták.)
Az adai Vöröskereszt vezetője a segítségükre sietett, amikor értesült a
bajba jutott család helyzetéről. Napi ingyen ebédet biztosított és juttatott a
részükre 10 kiló lisztet és néhány halkonzervet. Ennél azonban lényegesen több
mindenre lenne szükségük.
Ősrégi a tapasztalat: az emberekben nehezen mozdul a jóság. Az elmúlt
hetekben az eset kapcsán gyakran eszembe jutott Oshonak az a „mondolata”, hogy:
„A világ visszhangos hely.” Ami bizonyára igaz is, csak éppen a segítségre
szoruló emberek rendszerint ennek az ellenkezőjét tapasztalják. Szó szerint
azt, hogy a kérésük/könyörgésük gyakran süket fülekre talál. Smiték esetében
magam is szereztem ilyesféle élményeket. Például, amikor első felindulásomban
és elkeseredésemben megkerestem az aktuális problémával a VMSZ adai szervezetének
elnökét. Aki nem zárkózott el, türelmesen végighallgatott, de azt sem mondta,
hogy segít, meg azt sem mondta, hogy nem. De persze utólag kiderült: nem
segített. Aztán felhívtam a Donau Német Egyesületet. Hasonló eredménnyel. Azzal
a különbséggel, hogy ott már némi magyarázattal is szolgáltak. Súlyosnak
tartják azt, amivel Tomit vádolják. Ha viszont ilyen újfasiszta dologról van
szó, akkor a tagság is elzárkózik. Értsem meg: az emberek félnek! Nem akarnak
maguknak bajt. (Megértem.) Természetesen a Német Népi Szövetséggel is tettem
egy próbát. A szervezet irányítója azzal takarózott, hogy ha a Smit család a
Donaunak a tagja, akkor támogassa őket a Donau. Sajnálja. A kérdésemre, hogy ha
már a szervezet nem segíthet, akkor vajon tehet-e valamit az Ember az emberért,
az egyik német a másikért, még csak nem is válaszolt. (Na, ez azért jó volt
valamire. Láthattam, hogy nemcsak nálunk, magyaroknál állnak csehül a dolgok,
hanem a németeknél is. Van belőlük egy maréknyi, és az is legalább két részre
szakítva.) De még nem adtam fel végleg a reményt. Most (jobb híján) azokat
kérem, akik ezeket a sorokat olvassák, hogy ha módjukban áll: segítsenek!
Szabó Angéla
A Smit család levélcíme:
Smit Zsuzsanna vagy Smit Georg
Arany János u.
20.
24 430 Ada
Serbia
A telefonszámuk: 00 381 24 855
232
Devizaszámlaszámuk:
Šmit Žužana
Banka Intesa AD
Beograd
RS35-160-5630200645881-84
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése