Pásztor: “Az egységes magyar nemzethez tartozunk, de hűségesek vagyunk Szerbiához”

 

(Fotó: RTV)

 

A Szerbiai Közszolgálati Televízió (RTS) is bemutatta azt az extázist, amelyben a szerb közéleti szereplők úsznak a Délvidék Magyarországtól való elszakításának 99. évfordulója alkalmából.

Az itteni magyarok által is (ún. RTS-sarc útján) pénzelt állami médium örömmel emlékeztetett arra a tényre, hogy 1918 november 25-én a szerb Nagy Nemzetgyűlés meghozta a döntést, amely szerint Bácska, Bánát és Szerémség a Szerb Királyság részévé vált.

A gyűlés 757 küldöttje közül 578 szerb, 84 bunyevác, 62 szlovák, 21 ruszin, 6 német, 2 horvát és 1 magyar szavazott és pecsételte meg a délvidéki magyarság sorsát.

Dejan Ristić szerb történész azt nyilatkozta az RTS-nek, hogy a Bácska, Bánát és Szerémség területén élő lakosság demokratikus és legitim módon fejezte ki azon szándékát, hogy beleolvadjon a Szerb Királyságba. (Ez a kijelentés meglehetősen “csikorog”, ha figyelembe vesszük, hogy még 1921-ben is 51,4%-ban magyar és német többségű volt a Délvidék.)

Pásztor István, a Tartományi Képviselőház és a VMSZ elnöke kiemelte, hogy az elmúlt 99 évben Vajdaság volt Szerbia fejlődésének motorja. Ügyelni kell arra, hogy ezt a pozíciót a következő időszakban is megőrizze, mondta Pásztor, majd hozzáfűzte, hogy november 25. jelentős dátum a magyarok számára.

“Mi az egységes magyar nemzethez tartozunk, de ugyanakkor lojálisak és hűségesek  vagyunk Szerbiához. Így érezzük át ezt a napot. Nem ünnepelünk, csak megemlékezünk. Ugyanakkor arra törekszünk, hogy Szerbiából olyan országot teremtsünk, amelyben szépen lehet élni” – jelentette ki Pásztor.

Nyilatkozata nem meglepő, csak az a baj, hogy ezúttal is az egész délvidéki magyarság nevében beszélt, holott annak egynegyede szavazott a pártjára és annak szolgalelkű politikájára.

K. P.2017-11-27

http://delhir.info/2017/11/27/pasztor-az-egyseges-magyar-nemzethez-tartozunk-de-husegesek-vagyunk-szerbiahoz/

Hága, a sátán és a történelmi tények 

 

Az átlagpolgárt a jelek szerint igazából nem izgatja különösképpen a boszniai szerb katonaság volt főparancsnokának sorsa, kiváltképp most, a tél küszöbén, amikor a tüzelő meg a télirevaló beszerzése sokkal nagyobb gond számára

RESPEKTUS. Ismét „drámai” hét van mögöttünk. A Ratko Mladić ügyében hozott hágai ítélet úgy felkavarta a politikai közéletet, mintha élet-halál kérdéséről lenne szó, mintha legalábbis az ország minden polgárát tragikusan érintené a véres kezű tábornokra kiszabott életfogytiglan. A megnyilatkozók zömmel keményen elítélik a „szerbellenes” hágai bírákat, és csak kevesen ismerik el, hogy a srebrenicai mészáros néven hírhedtté vált főtiszt szégyent hozott nemzetére.
Pedig az átlagpolgárt a jelek szerint igazából nem izgatja különösképpen a boszniai szerb katonaság volt főparancsnokának sorsa, kiváltképp most, a tél küszöbén, amikor a tüzelő meg a télirevaló beszerzése sokkal nagyobb gond számára, mint az, hogy az inkriminált tábornok hol tölti el hátralevő éveit. Ilyen jel volt az is, hogy a hágai igazságszolgáltatás ellen meghirdetett belgrádi tüntetésen alig háromszázan jöttek össze a remélt többezres tömeg helyett, Újvidéken pedig még ennél is kevesebben.
Ám a nemzeti elit mindent elkövet, hogy országos kérdést kovácsoljon az ügyből, és felrázza a közömbös közvéleményt. A szerb egyház legrangosabb képviselője például azzal a megdöbbentő kijelentéssel botránkoztatta meg józanabb híveit, hogy a szóban forgó verdikt a „sátán műve”. A pátriárka ezzel igyekezett megadni az alaphangot az össznépi felháborodáshoz, miközben arra panaszkodott, hogy úgymond, mindig csak a szerbeket kiáltják ki bűnösnek mindenért, a többiek pedig ártatlannak találtatnak. „Sajnos, semmit sem tehetünk, mert a világ hatalmasai ördögi cselekedeteket hajtanak végre, és mi szenvedjük meg a következményeket”…, folytatta a középkori időket idéző lamentációját a főpap.
A hétezer srebrenicai bosnyák férfi lemészárlásáról és a tábornok más „hazafias” tetteiről, amelyekről a hágai vádiratban bőven olvashatunk, az egyházi vezető egy szót sem ejtett. Mintha meg sem történtek volna.
Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság vezetője arról tájékoztatta a patrióta nyilvánosságot, hogy Ratko Mladić számára biztosított a hősnek és igaz honfinak kijáró hely a szerb történelemben, a hágai Nemzetközi Bíróságot pedig egyszerűen ki kell törölni még a szerb tankönyvekből is. „Mladić tábornok felett nem ítélkezhet a hágai tribunál, hanem csakis a történelem”, hangoztatta túláradó nemzeti öntudattal a banjalukai despota.
Ugyanezen a hullámhosszon ostorozták a hágai bírákat a belgrádi kormánytagok is, nehogy véletlenül lemaradjanak a patrióta versengésben az egyház és a szélsőjobboldal mögött, ami fatális következményekkel járhatna pártjaikra a tavaszra esedékes fővárosi helyhatósági választásokon. A szoci Ivica Dačić külügyminiszter is sietett elítélni a hágai tribunált, amelynek szerinte nem a délszláv nemzetek kibékítése volt a célja, hanem a szerbek befeketítése.
A nemzet atyjának szerepében tetszelgő Aleksandar Vučićtól igencsak fortélyos és nagymesteri reagálást hallottunk. „Nehéz nap volt ez”, nyilatkozta az ítélethirdetés után, majd így folytatta: „Arra kérem Szerbia polgárait, hogy felemelt fejjel és büszkén folytassák életüket a szuverén Szerbiában, amely senkinek sem engedi meg, hogy megalázza”. Így kerülte meg, hogy nyíltan kommentálja az ítéletet, ám kódolva utalt arra, hogy maga is úgy tartja, hogy a Mladić elleni ítélet igazságtalan, és az egész ország ellen irányul. Végül azt is hozzátette: a szerbek tiszteletben tartják mások áldozatait, amit azok nem tesznek meg a szerb áldozatokkal szemben.
Mintha nem hallotta volna a pátriárka meg a többiek nyilatkozatait. Mert azokban még a nyomát sem lehet felfedezni a respektusnak mások áldozatai iránt.

TÖRTÉNELEM. Hasonlóan egyoldalú és erősen elfogult az aktuális hatalom képviselőinek viszonyulása Vajdaság múltja iránt. A Mladić elítélése miatti össznépi keserűséget azzal a díszes ünnepséggel igyekeztek enyhíteni ugyancsak a múlt héten, amelyet a tartománynak a Szerb Királysághoz való „csatlakozása” („prisajedinjenje”) 99. évfordulójára rendeztek Újvidéken.
Különösen szívhez szóló volt Vučić elnök fennkölt beszéde, amelyben kifejtette, hogy nincs jelentősebb és fontosabb nap a szerb történelemben 1918. november 25-nél, amikor is megvalósult a „vajdasági szerbek évszázados álma”: csatlakozhattak az akkori Szerb Királysághoz!
Egyáltalán nem vagyok meggyőződve, hogy az említettek mai leszármazottait is kivétel nélkül őszinte öröm tölti el az elődök döntése miatt, elég sok ellenkező véleményt hallani. Ami azonban az elcsatolás (ez a kifejezés azért sokkal jobban illik az eseményhez) jelentőségét illeti, kétségkívül igazat mondott az elnök, hiszen Szerbia egy magánál jóval fejlettebb és gazdagabb területet kapott ajándékba a széthulló monarchiától.
Ám miközben a díszülés közvetítését néztem, képtelen voltam szabadulni a gondolattól, hogy vajon a hazafias szónoklatokat hallgató, talpig lüszterben feszítő ünneplő közönség mennyire van tisztában a történelmi tényekkel? Egyáltalán utánanéztek az adatoknak és az akkori történéseknek? Vagy úgy gondolják, hogy 1918-ban is a szerbek voltak 66 százalékos többségben a tartományban, mint (a sorozatos betelepítések folytán) napjainkban, s így esetleg logikusnak tűnhet, hogy képviselőik a nemzeti romantika hullámain a déli anyaországgal való egyesülésről álmodoztak?
Továbbá: megfordult-e a fejekben, hogy mennyire tekinthető mérvadónak a csatlakozásról határozó nagygyűlés döntése, amely a történészek szerint minden jogalapot nélkülözött? Amikor az egykori újvidéki Grand szállóban megtartott nagygyűlés 757 részvevőinek túlnyomó többsége szerb volt, valamennyi más szláv nemzetiségű, néhány német és egyetlen magyar mellett (ha hitelesnek tekinthetjük a korabeli újságbeszámolót)? Vagyis a 757-ből 578 volt szerb, 84 bunyevác, 62 szlovák, 21 ruszin, 6 német, 3 sokác, 2 horvát és 1 magyar, ami azonban megközelítőleg sem felelt meg az akkori nemzetiségi összetételnek. Különösen nem a magyarok és a németek lélekszámbeli arányát illetően.
Gondolom, az elnök magasztos szónoklata sokaknak csalt könnyeket a szemébe. Persze, nem mindenkinek, de hát a történelem már csak ilyen, bizonyos dátumok egyiknek öröm, másiknak keserűség és csalódás. De legalább ne akarnák annak a bizonyos nagygyűlésnek a döntését történelmi igazságtételként beállítani.
J. Garai Béla

https://www.vajma.info/cikk/tulevel/619/Haga--a-satan-es-a-tortenelmi-tenyek-.html

2017. november 27. [11:21]