Az anyaországi és délvidéki magyar média minden fórumán megjelent a hír, amelyben több politikus Nándorfehérvártól Budapestig örömmel üdvözölte a szerbiai rehabilitációs törvény módosított változatának december 5-i elfogadását.
Németh Zsolt és Pásztor István elégedettségüket fejezték ki, hogy lám a délvidéki és az anyaországi politikai nyomás, karöltve a VMSZ-es tárgyalásokkal és a magyar vétójog meglóbálásával, hatást gyakoroltak a szerb törvényhozás döntésére. Így ezentúl december 5-ére, már nem csak mint a gyászos népszavazás keserszájízű emlékére tekinthetünk vissza, hanem a Nemzeti Együttműködés Rendszerében megvalósuló, együttes nyomásgyakorlásunk latba vetésével elért közös sikereinkre is megemlékezhetünk ezen a jeles napon.
Így aztán a hétfői külügyi és európai uniós ügyekkel megbízott miniszterek találkozóján Martonyi külügyminiszter úr teljes mellszélességgel nyithatott déli szomszédjaik tagjelölti státuszának irányába, ahol azonban több nyugat-európai ország is gáncsot vetett Szerbia jelölti státusza ellen, a parázsló hangulatú koszovói események okán. Ezen a ponton érdemes megállni és elgondolkodni egy pillanatra. Míg a német, osztrák, brit vagy holland ingerküszöböt túllépik a koszovói határon dúló barikádharcok, addig a magyar fél egy törvény kisebb módosítása miatt minden akadályt félregörget Szerbia EU-s útjából?
Ne legyen kétségünk afelől, hogy a nyugat-európai országok is jól tudhatják, a friss seb okozta fájdalom és a Szerbiában dúló érzelmileg túlfűtött közhangulat az, amely a feszültségeket szítja Szerbia déli határain. Mégis fontosnak érzik (bár politikai, gazdasági vagy nemzeti érdekük nem igazán kívánná meg), hogy Szerbiát mértékletességre intsék, és szavuknak vétóval adjanak súlyt. Eközben Magyarország ezt a talán soha vissza nem térő alkalmat ilyen kisstílűen puskázza el. Sajnos úgy fest, hogy egy rossz kívánság után visszadobjuk azt a bizonyos aranyhalat a folyóba. Ugyanis a jelenlegi gazdasági helyzetből egyértelműen kiválik, hogy az IMF segítségére szoruló Magyarország a szintén a valuta alaptól segítő jobbot kérő Szerbiával szemben sokára kerülhet ismét diktáló és követelő helyzetbe.
Bár nem a Fidesz kormány mondása volt az elhíresült "Merjünk kicsik lenni" szállóige, mégis (mint Románia esetében is) kihasználatlanul hagyhatják a helyzetet, hiszen naphosszat tudnánk sorolni a lehetséges követeléseket. Akár a 44/45-ös események kivizsgálása kapcsán, akár az elmúlt 15-20 év felderítetlen magyarellenes incidensei tekintetében, a teljes körű magyar autonómia vagy a tartomány részére jutó, csupán 7 százalékos GDP visszajuttatásról is ejthetne néhány szót a lágyszívű magyar külügy. És akkor az elmúlt évtizedekben és napjainkban dúló, szervezetten folyó, etnikai arányokat megváltoztató folyamatokról még szót sem ejtettünk, melynek következtében az utóbbi száz évben a magyarság száma 35 százalékkal csökkent, míg a szerbségé 150 százalékkal nőtt. Mindez úgy, hogy a 70-es évek végéig pozitív volt a tartomány népszaporulata, azonban a jelenlegi betelepítési hullám már végleg meg fogja változtatni a régió elöregedő őslakosságának az összetételét, és a vétó mégis elmarad.
Végül csupán egy félig impotens rehabilitációs törvényt nyertünk, amely kimondja ugyan, hogy a magyarság nem kollektív háborús bűnös nép, a bevádolt polgárok vagy családjuk pedig kérheti a rehabilitációt, mely eljárásban az állam saját költségén köteles bebizonyítani az ellenünk emelt 67 éves vádat. Persze a vak is láthatja, hogy nagyon kevés ember fog vállalkozni egy ilyen éveken át zajló jogi procedúrára. Emellett meg kell emlékeznünk arról a 34 délvidéki mártír papunkról is, akik szinte mindnyájan (hatukat leszámítva) a római katolikus egyház szolgálatában álltak haláluk előtt, így egyenes ági leszármazottakkal nem rendelkezhetnek.
Sajnos be kell látnunk, hogy az EU-ban a tenyérnyi Ciprus, sőt még Málta is keményebben kiállt az etnikai alapú ellentétek miatt rossz kapcsolatot ápoló Törökországgal szemben, bár súlycsoportban nem épp egy kategóriát képeznek. Sőt, a 2 milliós Szlovénia, területi vitán alapuló viszály miatt, 2008-ban Horvátország tagjelöltsége ellen lépet fel. Nekünk, délvidéki magyaroknak pedig jutott egy tesze-tosza, „fogdmeg jól” rehabilitációs törvény, rengeteg megoldatlan, kimondatlan problémával és egy szép csokor Budapest- Nándorfehérvár tengelyen fültől-fülig mosolygó vezér politikus.
Szabó Attila
http://www.barikad.hu/az_%C3%B6r%C3%B6k_b%C5%B1n%C3%B6s_d%C3%A9lvid%C3%A9ki_magyars%C3%A1g_%C3%A9s_az_eu-v%C3%A9t%C3%B3-20111208, 2011, december 8 - 17:59
Megjegyzés:
A magyarországi Barikád c.honlapján december 8-án közölt írást az újvidéki Magyar Szó a Közös Íróasztalunk rovatban jelentette meg 2011. december 12-én (7. o.), Szabó Attila, Péterréve aláírással. Az írás az újvidéki napilap honlapján nem található meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése