Újabb „siker”?

A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) „sikeréről” zeng a vajdasági magyar sajtó, miután a szerb parlament (december 5-én, a nemzeti önfeladás évfordulóján) 121 igenlő, öt nemleges és egy tartózkodó szavazattal elfogadta a rehabilitációs törvényt. A magyar külügyminisztérium államtitkára pedig egyenesen „a magyar diplomácia egyik legjelentősebb sikerérének” tartja az eseményt, miközben kizárólag a VMSZ álláspontjára és ajánlására támaszkodott.
A VMSZ által irányított Magyar Nemzeti Tanács napilapja, a Magyar Szó december 6-i számában két tudósításban és egy kommentárban számol be az eseményről (sic!). A napilap Ezúttal elismerés Szerbiának címmel ír a VMSZ és hivatásos magyar politikusok budapesti sajtótájékoztatójáról (1. és 3. o.), A kisebbségi jogok napja címmel az említett párt két parlamenti képviselőjének belgrádi nyilatkozatát közli (5. oldal), majd A diszkrimináció törölve címmel kommentározza az eseményt (7. o.).
Valójában nem történt más, mint amire figyelmeztettünk, amit előre láttunk és meg is írtunk, hogy minden változtatás nélkül, vagyis olyan szöveggel fogadja el a szerb parlament a rehabilitációs törvényt, amely „tartalmazza a VMSZ és az igazságügyi minisztérium közötti (október 19-i elvtelen – B. A. megj.) megállapodás minden részletét”.
A jogszabály – a sajtónyilatkozatok szerint – „módosítja a kárpótlási törvény kifogásolt passzusait” és „helyre teszi a vagyon- visszaszármaztatási törvény elfogadásával esett csorbát”. De vajon így van-e? „Sikernek” lehet-e ezt a törvényt nevezni?
Az október 6-án (éppen a magyarság gyásznapján) hatályba lépett vagyon-visszaszármaztatási és kárpótlási törvény 5. szakasza 3. bekezdésének 3. pontja tartalmazza a rendelkezést, miszerint az elvett vagyon-visszaszármaztatására illetve kárpótlásra nem jogosult „az a személy, aki a második világháború alatt a Szerbia Köztársaság területén tevékenykedő megszálló erők tagja volt és annak örökösei”.
Ez a rendelkezés – egybehangzó vélemények szerint – „a kollektív bűnösség elvét sugallja”. Vagyis felelősnek bélyegzett nem csak minden olyan személyt, aki magyar oldalon harcolt, függetlenül attól, hogy elkövetett-e háborús bűnt vagy nem, de ezeknek a személyeknek a leszármazottait is. Ez a rendelkezés továbbra is hatályos, bármennyire is igyekszik a VMSZ propaganda gépezete ezt elkendőzni.
Hogy ez az állítás mennyire igaz, azt a most elfogadott rehabilitálási törvény 5. szakaszának 4. bekezdése is megerősíti. A rendelkezés kimondja, hogy „a törvény erejénél fogva rehabilitálják azokat a személyeket is, akiket a kollektív felelősség elve alapján háborús bűnösöknek, illetve háborús bűncselekmények részvevőinek nyilvánítottak”. Azt azonban azt már nem említi – mint ahogy egyetlen szerb hivatalos szerv és jogszabály sem –, hogy a kollektív bűnösség elve semmis.
A „törvényes rehabilitálás” ellenére, az 1944-ben kollektív bűnösöknek nyilvánított csurogi, zsablyjai és mozsori magyaroknak is – amennyiben két éven belül el akarják indítani a vagyon-visszaszármaztatási eljárást –, éppen úgy kérni kell a rehabilitálást, mint mindenki másnak. Bizonyítaniuk kell, hogy „nem követtek el háborús bűnöket és nem vettek részt háborús bűncselekményekben”. Vagyis ismét el kell szenvedniük a vesszőfuttatást. Ezen már az sem javít, hogy ez „egyszerűsített” vagy milyen eljárás keretében történik majd meg. És az sem, hogy a VMSZ „jogsegélyt nyújt mindazoknak, akik az 1940-es évek folyamán a kollektív bűnösség elvének áldozatai voltak”. Miért nem olyan törvény elfogadást követelte, hogy erre ne legyen szükség?
A rehabilitálási törvény elfogadásával VMSZ elnöke és parlamenti képviselői másodszor is megkerülték a délvidéki magyarságot (először a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény meghozatalakor történt ez meg), a másik négy magyar párt és több civil szervezet november 15-i álláspontjait. Politikai háttérmegegyezést kötöttek, hogy a vagyon-visszaszármaztatási törvényt ne változtassák meg, hanem egy új, a rehabilitálásról szóló törvényben ,,tegyenek utalást és tisztázzák” a kárpótlási törvénynek a vajdasági magyarokat sértő rendelkezését. Miközben erősen vitatható, hogy egy törvény rendelkezéseit lehet-e egy másik törvénnyel „pontosítani”, vagy sem.
Az október 6-án életbe léptetett első törvény után most egy további, olyan törvény lesz rövidesen hatályos, amely ellentmondásos szakaszai lehetőséget teremtenek az eltérő értelmezésekre és joggyakorlatra, magyar közösségünk érdekeinek kijátszására. Ez mellet az 1944-1945-ben a délvidéki magyarok ellen elkövetett népirtás bűntettéért sem történt meg a bocsánatkérés.
A VMSZ elnöke „a magyar érdekérvényesítés sikerének” tartja a rehabilitálási törvény elfogadását. De vajon sikernek fogja-e ezt a vajdasági magyar közösség megélni?

Újvidék, 2011. december 6.

Bozóki Antal