KÖZÖSSÉGMEGOSZTÓ POLITIKA

„Nemzetárulók” és „gáncsoskodók”

Mi az, ami napjainkban a vajdasági magyar közéleti állapotokat leginkább jellemzi? A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) gyakorolja a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) feletti kizárólagos politikai irányítást és ellenőrzést. Ezzel egyúttal ellenőrzése alatt tartja az itteni magyarság számra a különböző belföldi és külföldi forrásokból érkező anyagiak elosztását is.
Megszűnt a VMSZ-nek többi magyar párttal való együttműködése és a párt most – az MNT „tájékoztatási hálózata” által – a vajdasági magyar tájékoztatási eszközök feletti teljes ellenőrzés átvételére törekszik. A Magyar Szóban már jó ideje eluralkodott az egyszólamúság. A közéletben – elsősorban a VMSZ és az a MNT elnökének „köszönve” – elterjedt a másként gondolkodók különféle negatív jelzőkkel való minősítése, jelölése, értékelése is. Mindez a rossz emlékű egypártrendszer visszaállítását idézi.

„Nemzetárulók”

Pásztor István, a VMSZ elnöke az általa 2008. szeptember 17-ére, a nemzeti tanácsoktól szóló törvénytervezettel kapcsolatban összehívott találkozó kapcsán, a másik (akkori) három magyar párt és egy civil szervezet vezetőjének kezdeményezését, akik a nemzeti tanácsok helyzetét rendezni hivatott törvényről kívántak vele tárgyalni, „látszattevékenységnek”, „politikai habverésnek” és „kártékonynak nevezte”.
Ez azonban csak a kezdet volt. Időközben Pásztor szóhasználata és minősítési készsége is jelentősen fejlődött.
A 2009. szeptember 18-i, a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló (egyébként rossz) törvényről szóló – az általa, a törvény elfogadása után összehívott – zentai tanácskozás előkészületei keretében Pásztor már „nemzeti ellenségnek” nevezte azokat, akik nem lesznek „partnerek abban a folyamatban, amit úgy hívunk, hogy a meghozott törvénnyel való élés lehetőségének a biztosítása”. Ezt akkor sokan a törvénynek a magyar közösségre való erőszakolásának értették.
Az egyre nagyobb hatalmat és (ez által) önbizalmat is szerzett Pásztor az 1956-os magyar forradalom és szabadságharcra való – 2011. október 23-án Palicson tartott – központi megemlékezésen a független magyar értelmiségiek elleni kirohanásával (amiért a szerb kultuszminisztertől kértek támogatást a sajtószabadság ügyében) ismét megosztotta a közösséget.
A 2011. november 18-i szabadkai sajtótájékoztatóján Pásztor a miatt „veszítette el a béketűrését”, hogy hat vajdasági nemzeti kisebbségi párt elnöke kifogásolta a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvényt, és mert négy magyar párt és hét civil szervezet kimondta, hogy „a rehabilitációs törvényjavaslat a jelenlegi megfogalmazásban nem fogadható el”. Pásztor „elhatárolódott a másik négy magyar párt által képviselt összevisszaságtól és szenzációhajhász politizálástól”. –Egyeseknek csupán az a dolguk, hogy folyamatosan elégedetlenek legyenek, acsarkodjanak és kiosszák más számára a feladatokat – fogalmazott Pásztor.

„Gáncsoskodók”

Nevena Petrušić szerbiai esélyegyenlőségi biztos (az 58-as számú, 2011. július 29-én keltezett) véleményében „megkülönböztetőnek” nevezte az MNT 2011. április 05-i 15-ös számú, „a felsőoktatási ösztöndíjprogram pályázati felhívásáról, a pályázat lebonyolításáról és a kérelmek pontozásáról” szóló határozatát. Korhecz Tamás, az Magyar Nemzeti Tanács elnöke ugyanis olyan alapon különböztette meg hátrányosan a magyarokat, hogy „ki szerepel, és ki nem szerepel a magyar választói névjegyzéken”.
„Kedvenc napilapjában”, a Magyar Szó (2012. január 19-i számában) közölt naplójegyzetében Korhecz szembe próbálja állítani azokat, akik „csendben, szorgosan, alázattal” nagyot alkotnak, „a környezetünkben hangoskodó, tudálékos, mindenben okoskodó megmondókkal, akik a gáncsoskodásban szívósak és kitartóak, de ügyünket egy jottányit nem mozdítják előre!”
Ebből a megfogalmazásból is jól látszik, hogy az MNT elnöke nem tűri a neki ellentmondókat és kisajátítja magának a jogot az értékelésre, hogy ki segíti, és ki nem segíti „ügyünk előre mozdítását”. Korhecz egyébként is a közigazgatásra jellemző módszerekkel – vélhetően a tartományi kormányban felvett szokások hatására – irányítja az MNT-t, holott a testületnek inkább egyeztető, összehangoló, közösség-összefogó jellegűnek kellene lenni.
Az elnök(ök) példája terjedni is látszik.
A MNT egyik (még kezdő, de már jól alkalmazkodó) tanácsosa, úgyszintén a „kedvenc napilap”, Napról napra az MNT-vel c. állandósított rovatában közölt jegyzetében írja: „A tavalyi szándékos gáncsoskodásoktól nem visszariadva, idén is elindul az MNT programja, amely anyagi támogatásban részesíti a pályázaton sikeresen szereplő, akkreditált felsőoktatási intézményben továbbtanulókat”.
A „szándékos gáncsoskodás” kifejezés itt bizonyára a Petrušić biztoshoz intézett, magyar-magyar megkülönböztetés miatti beadvány készítő(i)re utal. Megint csak arra a szomorú megállapításra jutunk, hogy „szándékosan gáncsoskodik” az, aki ellent mer mondani, s szó nélkül nem veti alá magát az MNT hivatalnokai elképzeléseinek, függetlenül attól, hogy azok helytállóak, jogszerűek-e vagy sem. Ez bizony nem a demokráciának a fokmérője. Közben még azt is elhitetik (önmagukkal), hogy tévedhetetlenek.
Az MNT irányítása alatt lévő sajtó is már tükrözi a másként gondolkodók iránti ellenséges viszonyulást. A „kedvenc napilap” január 27-i számában arról ír, hogy „a zentai hatalmi koalíció továbbra is ’ellenkezik’ a Magyar Nemzeti Tanáccsal” (amit egyesek már Magyar Nemzeti Tamásnak is neveznek).
A tiszamenti önkormányzat vette ugyanis magának a bátorságot és az iskolaszéki, illetve igazgatóbizottsági tagok kinevezésekor „az MNT által javasolt kilenc személyből háromnak nem szavazott bizalmat”. Ez valami borzasztó! Elképzelhetetlen! Hogyan merészel egy önkormányzat ellenkezni az MNT-vel, szembeszállni Korhecz Tamással? Vagy az elnök nem akarja tudomásul venni, hogy ezen a területen MNT-nek a törvény szerint – amelynek egyik megfogalmazója éppen Korhecz – csak javaslattevő és véleményezési illetékessége van?

A közösség érdeke az első

A VMSZ és az MNT elnökei nyilatkozataikkal nem az egyébként is megfogyott és elszegényedet vajdasági magyar közösség egységét, hanem annak megosztását segítik.
Legutóbb, azon értékelések kapcsán, miszerint a vajdasági magyarok politikai pártjainak egységes fellépése nélkül nehezebben valósíthatók meg a magyarok nemzeti érdekei, Pásztor István (a január 19-i Dnevnik szerb napilapban) azt üzente, „induljon mindenki a választásokon, hadd legyen több párt, amely a vajdasági magyarok érdekeit képviseli. Meglátjuk, melyik kapja a legnagyobb támogatottságot”.
A nyilatkozat elvileg még rendben is lenne, csak éppen Pásztor elfelejtette hozzátenni, hogy egyedül az ő pártjának van megfelelő anyagi háttere, felépítménye és még a sajtót is uralja. Ezért arra utal, hogy Pásztornak nem az a fontos, hogy a május 6-i választásokon minél több magyar képviselő jusson be a helyi, tartományi és a szerb parlamentbe, hanem hogy megmutassa „melyik pártnak van a legnagyobb támogatottsága”. Mi ez, ha nem az egyeduralomra való törekvés?
Az ilyen viszonyulásokból a vajdasági magyar közösségnek csak kára származik. A politikán, amely nem a párbeszéden, a közös és a legjobb megoldások keresésén, az egész magyar közösség érdekeinek a párt érdekei fölé helyezésén alapszik, mielőbb változtatni kell, még mielőtt túl nagy árat fizetünk érte.
Végül, két bölcs gondolat kívánkozik ide: Az egyik Voltaire nevéhez fűződik, miszerint „nem értek egyet önnel, de utolsó leheletemig küzdök azért, hogy elmondhassa a véleményét”. A másikat pedig Joubert fogalmazta meg: „A viták lényege nem a győzelem, hanem az előrehaladás.”
Mindenkinek lehetővé kell tehát tenni, hogy elmondja a véleményét, anélkül, hogy „nemzetárulónak”, vagy éppen „gáncsoskodónak” minősítenék, és hogy bármilyen hátránya származna ebből. Csak a tárgyilagos vita és az érvek ütköztetése vezethet előre. Jó lenne, ha ezt a vajdasági magyar vezetők is elfogadnák. E nélkül demokráciáról még csak nem is beszélhetünk!

Újvidék, 2012. február 5.

Bozóki Antal