2014. június 20., péntek

„Itt már nincs maradásom…”



(Akit még a falujából is elüldöznek a tolvajok)


– Engem sikerül elüldözni ebből az elátkozott faluból, már árulom a házat, és ha találok rá vevőt, Szabadkára költözöm a testvérem fiához. Már nem képtelen vagyok elviselni a megpróbáltatásokat. Nyolcvanöt éves lettem, szélütött vagyok, nem tudom használni a balkezemet, nekem csak két választásom maradt: vagy hamarosan kivisznek a temetőbe az uram meg a fiam mellé, vagy elmenekülök innen, ha még egy kis ideig élni akarok. Engem annyiszor megloptak már, hogy még elbeszélni is hosszú lenne. Már amikor jön az este, teljesen idegbeteg vagyok, úgy rettegek, hogy majd megbolondulok – ilyen panaszáradattal fogadott Dózsa telepi otthonában Pálity Gizella.


Giza nénit szinte mindenki ismeri a faluban. Ő volt az egykoron méltán híres csantavéri vadászotthon kitűnő szakácsnője és felszolgálója. Amíg csak dolgozott, öregek, fiatalok egyformán szerették. Őt is megtáncoltatta a sors, korán elveszítette egyetlen fiát, Ferikét, akit azóta sem múlik el úgy egy nap, hogy ne siratna meg. És már két évtizede nem is hord más színű ruhát, csak feketét.

Építkezéshez bekészített nagy mennyiségű (2 diófából és 3 akácfából felvágott) deszkát és más faanyagot, 8 tekercs 3 méter hosszú redőnyt, szerszámokat és egyéb használati tárgyakat, több darab esőcsatornát, tűzifát loptak már el tőle a folyton visszajáró tolvajok. Legutóbb pedig a vetett ágyra vetettek szemet az éjszakai hívatlan látogatók.


 – Már minden bejárati ajtómra lakatot szereltettem, mégsem tudom ezt a kis szegénységemet megvédeni. Szégyenszemre a fűnyíró gépet be kellett vitetnem az utcai szobába, nehogy egy éjszaka annak is lába keljen, és minden még megmaradt értékesebb holmimat bepakoltam, mert ha ellopják, másikat én már nem tudok venni helyette. Tizenkétezer dinár nyugdíjat kapok, azt kell beosztanom. Ha összegyűjtök egy kis pénzt, úgy szoktam, hogy akkor készítek be pár csomag tartós élelmiszert, hogy ne kelljen hetente a boltba járnom, mert már az is nehezemre esik, néha csak két bottal vagyok képes közlekedni még a lakásban is. A karácsonyi ünnepek előtt hozattam kristálycukrot meg 13 liter étolajat, azt most mind elvitték. Kilenc kiló baromfihús is eltűnt a mélyhűtőmből és 7500 megspórolt dinár, amit a tévéasztal takarója alatt őrizgettem. A két régifajta vetett ágyat teljesen kiürítették, csak egy takarót hagytak rajta. A dunnámat, 2 nagy tollpárnámat, 2 paplanomat és a plüsstakarókat is elvitték. Ezenkívül egy halom ágyneműt meg törölközőt is. A kombinált szekrény egyik rekeszében, egy üvegkancsóban az egyetlen arany nyakláncomat is megtalálták… Reggelre sarkig nyitva volt az udvari ajtó, pedig este gondosan bezártam. Most már belülre is szereltettem fel egy kapcsot, de tudom jól, hogy ez mind hiábavaló. Mondtam a testvérem fiának, hogy nem maradok tovább ebben a házban, mert szinte éjjel-nappal rettegek. Este hiába veszem be a nyugtatót, nem merek elaludni. Sajnos, hogy öregségemre meg kell válnom a saját otthonomtól, és hogy mások gondoskodására szorulok, de itt már nincs tovább maradásom.

Szabó Angéla  

A képen: Pálity Gizella és a lakattal őrzött két bejárati ajtaja

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése