Pengeváltás a Magyar Szó főszerkesztője és újságírója között a lap címoldalán

Tómó Margaréta

(A Média rovatból átvett összeállítás)
Sajtótörténeti kuriózumnak lehettek tanúi a Magyar Szó olvasói, ugyanis a napilap hasábjain nyilvános pengeváltásra került sort Tómó Margaréta újságíró és Varjú Márta főszerkesztő között.
A sajtószabadsággal kapcsolatos cikkeket a Pannon RTV Párbeszéd című műsora indukálta, amelyben Varjú Márta, a Magyar Szó főszerkesztője, Miskolczi József nyugalmazott újságíró, Fazekas András, a Családi Kör hetilap főszerkesztője és Bodzsoni István, a Pannon RTV igazgatója Kókai Péter, a Magyar Szó munkatársa vezetésével beszélgetett a kérdésről.
A mintegy másfél órás vitaműsornak mintegy folytatásaként Tómó Margaréta, a Magyar Szó újságírója fontosnak tartotta, hogy szóljon „kollégái[m]ról, a mindennapi szélmalomharcról, a munkánkról, amit sajnos sokan közülünk sem becsülnek már”. Az újságíró szabad című írásában Tómó Margaréta egyebek mellett arról ír, hogy meglátása szerint az elmúlt években kikopott az újságírókból a lelkesedés, és közli, szerinte a mai vajdasági magyar sajtó legnagyobb hiányossága, „hogy egyáltalán nem, vagy csak alig buzdít gondolkodásra”. Ennek ellenére, mint leszögezi, hisz az olvasóban, illetve a kollégáiban „akikkel együtt kifordítják a világot a négy sarkából, ha eljön az ideje”.
Erre a cikkre reagált Varjú Márta főszerkesztő tegnapi vezércikkében, amelyből kiderül, a budapesti könyvhéten tett látogatása miatt nem „láttamozhatta” a Magyar Szónak azt a számát, amelyben megjelent Tómó Margaréta írása, így csak hazaérve vette észre Tómó Margaréta „cikkében fellelhető pontatlanságokat és néhány szakmailag kifogásolható megfogalmazást”. Ehhez kapcsol Varjú Márta egy, az olvasói vélemények felmérésének igencsak furcsa módját választó felmérést, amelyek – mint kifejti – szintén hozzájárul ahhoz, hogy nyíltan beszéljen „azokról a kérdésekről, amelyek részben azóta, hogy a Magyar Nemzeti Tanács a Magyar Szó társalapítója lett, részben korábbról, a ’90-es évek óta, részben pedig az MNT által elfogadott médiastratégia óta feszítenek, foglalkoztatnak bennünket”.
Varjú Márta ezután téves állításokat felvonultató, öntömjénező és a lelki állapotról szóló okfejtésnek nyilvánítja kolléganője írását, majd a fentebb is idézett részlet („...kifordítjuk a világot a négy sarkából, ha eljön az ideje”) kapcsán azt írja: nem tudja, „hogy fenyegetés, zsarolás, esetleg mindkettő vagy egyszerűen csak szófordulat”. Közli továbbá az olvasóval, érdekli, hogy Tómó Margaréta mit akar csinálni addig, „amíg nem jött el ennek az ideje”.
Tómó Margaréta egyebek mellett erre a kérdésre is választ ad a napilap következő számának címlapján megjelent írásában, amelyből kiderül, szívesebben válaszolt volna személyesen, telefonon vagy egy szerkesztőségi ülés keretében, de – mint fogalmaz – „megkeresés hiányában és a vezércikkben megjelentek miatt így kénytelen vagyok én is a lap hasábjain válaszolni: írni, írni, írni szeretnék. Méghozzá SZABADON!”.
Tómó Margaréta ugyanakkor közli: szófordulata mögött nem húzódik meg semmilyen összeesküvés, a főszerkesztő ellene irányuló személyes sértéseire nem kíván reagálni, illetve kifejti a sajtószabadsággal kapcsolatos meglátást is: „Az, hogy az újságíró szabad-e, nem megválaszolatlan kérdés többé azok után, hogy Varjú Márta, a Magyar Szó főszerkesztője nem máshol, mint a címlapon von felelősségre engem, saját lapjának alkalmazottját egy véleményműfajú szövegem megjelenését követően, amelyet nem mellesleg a főszerkesztő-helyettes megjelenésre jóváhagyott.”

http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/18701/Pengevaltas-a-Magyar-Szo-foszerkesztoje-es-ujsagiroja-kozott-a-lap-cimoldalan.html, 2015. június 10. [13:49]

Az újságíró szabad    A sajtószabadságról beszélgettek a héten a Pannon RTV Párbeszéd című műsorában. Igazgató, főszerkesztők, független, nyugalmazott újságíró ült a stúdióban, a beszélgetést pedig lapunk munkatársa, Kókai Péter vezette. Úgy gondolom, nagyon fontos, hogy erre a beszélgetésre sor került, sor kerülhetett, ha már sajtószabadságról beszélünk. S úgy gondolom, az sem véletlen, hogy ezt a témát hosszú hallgatás után végre elkezdték boncolgatni a vajdasági magyar sajtó képviselői. Talán az sem véletlen, hogy éppen most. (Illusztráció: www.freepress.net) Elhangzottak olyan kulcsfontosságú mondatok, amelyekről nagyon fontos lenne beszélgetni. Fontos lenne, ha ez a műsor egyfajta vitaindító lenne, amelyet követően időről időre összeülnek a vajdasági magyar újságírók, főszerkesztők, és megnyitnak olyan kérdéseket, amelyekről eddig legfőképp hallgattunk. Amelyeknek megoldásával az olvasó visszatérne az újságolvasáshoz, és újra szívesen kapcsolná be a tévét, hogy értesüljön az őt közvetve vagy közvetlenül érintő történésekről. Most mégsem idéznék mondatokat, gondolatokat a műsorból, hiszen aki lemaradt róla, megnézheti azt online, aki pedig látta, talán érteni fogja, miért tartottam fontosnak szólni kollégáimról, a mindennapi szélmalomharcról, a munkánkról, amit sajnos sokan közülünk sem becsülnek már. Az újságíró a nap huszonnégy órájában újságíró. Kattognak a kerekei mosogatás és zuhanyzás közben, s akkor is, amikor nem akarja. Az újságíró, én, a kollégáim minden pillanatban nyitottak, látják a vajdasági magyar embert – a politikust is – csupasz valójában. Értik őt. Akkor is, ha az ember azt mondja, jobb újságot szeretne, akkor is, ha arról beszél, már nem néz „hazai” híradót, nem olvassa a lapot, mert nem érdekli a politika. Semmi sem érdekli. Minket viszont minden érdekel. Az, hogy hogyan szerzi be Józsi bácsi a tűzifát télire, az is, hogy mit gondol a közéletről, az aktuálpolitikai történésekről az értelmiség, s az is, hogy a vajdasági magyar embert már tulajdonképpen nem érdekli semmi. És nagyon aggaszt bennünket. És ezt is szeretjük megírni. Legtöbbször talán sikerül is. Így vagy úgy, de sikerül. De mondjuk ki, van, amikor egyszerűen nem sikerül. Nem azért, mert nem tudunk kérdéseket feltenni, vagy nem vagyunk hajlandóak terepre menni, utánajárni a dolgoknak. Nem! Hanem azért, mert a feltett kérdéseinkre nem kapunk választ. Vagy esetleg már fel sem tesszük azokat a bizonyos kérdéseket. Ilyen is van! Véleményünk is van mindenről. Hiszen az újságírónak kijutott az a kiváltság, hogy mindenről elmondhatja a véleményét, beleértve a szöveg elején boncolt sajtószabadságot is. A politikus vagy a polgár pedig vagy egyetért a szöveg szerzőjével, vagy nem, ez pedig az ő kiváltsága. Mindenkinek van egy hatalmas és mindennél többet érő adottsága, ez pedig a gondolkodás. Az újságíró feladata az is, hogy gondolkodásra buzdítson. S ez az, ami a legnagyobb hiányossága véleményem szerint a mai vajdasági magyar sajtónak, hogy egyáltalán nem, vagy csak alig buzdít gondolkodásra. Hogy miért? Erre is ad néminemű választ a Párbeszéd című műsor. Én becsülöm a munkám, becsülöm magam, és nem utolsósorban becsülöm az olvasót. Ebből születhet még valami jó. Valami olyasmi, amivel többé-kevésbé elégedett lehetek, elégedett lehet Ön is, kedves Olvasó, és többé-kevésbé elégedett lehet a politikum is. Hiszek az olvasóban, hiszek a kollégáimban, akikkel együtt kifordítjuk a világot a négy sarkából, ha eljön az ideje. A hír szent, a vélemény szabad. Viszont attól tartok Márainak volt igaza: „Az újságírás... lehet hivatás, de legtöbbször csak idegállapot.” Az újságíró nagyon tud lelkesedni. Jó dolgokért, jó írásokért, egymás munkájáért is. Az elmúlt években azonban valahogy ez is kikopott belőlünk. Mi miatt? Amiatt, ami miatt Önökből olvasókból a hírek utáni vágy, amiért nincs kedvük már lapot venni a kezükbe, nincs kedvük híradót nézni a tévében. Sokszor nekünk sincs, de nekünk muszáj.  Tómó Margaréta Magyar Szó, 2015. június 6., 7. o., vagy http://www.magyarszo.com/hu/2728/velemeny_jegyzet/128294/Az-%C3%BAjs%C3%A1g%C3%ADr%C3%B3-szabad.htm, 2015. június 6., 12:19 Az újságíró valóban szabad    Függetlenül a híresztelésektől a valóság az, hogy nem minden számot a főszerkesztő szerkeszt és nem is ,,láttamoz”. Így én, hazaérkezve a könyvhétről, érdeklődéssel vettem a kezembe a Magyar Szó hétvégi számát, és örömmel olvastam fiatal kolléganőm, Tómó Margaréta cikkének címét (Az újságíró szabad), különösen, hogy teljes mértékben egyet is értek vele: az újságíró valóban szabad. Az írásba belemélyedve azonban felfigyeltem néhány olyan mondatára, amely döntéssé formálta bennem a hetek, hónapok óta érlelődő elhatározást: beszéljünk nyíltan azokról a kérdésekről, amelyek részben azóta, hogy a Magyar Nemzeti Tanács a Magyar Szó társalapítója lett, részben korábbról, a ’90-es évek óta, részben pedig az MNT által elfogadott médiastratégia óta feszítenek, foglalkoztatnak bennünket. Ehhez a döntésemhez nemcsak Tómó Margaréta kolléganőm cikkében fellelhető pontatlanság és néhány szakmailag kifogásolható megfogalmazás járult hozzá, hanem az a minap nyilvánosságra került adat is, amely a tíz legkedveltebb délvidéki magyar médiumról közölve adatokat, nemcsak azt állítja nyíltan, amit már a verebek is unnak csiripelni, hogy a Magyar Szó a VMSZ-hez, a Délhír az azóta megszűnt MRM-hez (ma már a Jobbikhoz) áll közel, de azt is nyíltan leírja – és ez újdonság –, hogy a Családi Kör ifj. dr. Korhecz Tamás szócsöve, a Második nyilvánosságot pedig a délvidéki magyar liberálisok üzemeltetik. Ebből számomra két dolog következett: ha igaz, amit a Magyar Szóról állítanak (és ezt bizony a médiastratégiában megfogalmazott elvárások igazolják), akkor az is igaz, amit a többiekről állítanak. Viszont a helyzet az, hogy a Magyar Szó végzett az első helyen, a Családi Kör a nyolcadikon, a Második nyilvánosság a kilencediken és a Képes Ifi a tizediken – ez utóbbi ténnyel nyilván külön is foglalkoznunk kell majd. Ami a Magyar Szót illeti, az első hely önmagába semmire nem garancia, a bizalmat meg is kell tartani, és ebben van az újságírónak nagy felelőssége. Mert nem elég szabadnak lenni, az azzal járó felelősséggel és tudással is rendelkezni kell. És itt térek vissza kolléganőm cikkére: nem a téves állítására, nem az öntömjénezésére és nem a lelki állapotról szóló okfejtésére, hanem arra, amiről nem tudom eldönteni, hogy fenyegetés, zsarolás, esetleg mindkettő vagy egyszerűen csak szófordulat: ,,...kifordítjuk a világot a négy sarkából, ha eljön az ideje.” Nem tudom, mit akart mondani ezzel a kolléganőm, viszont érdekel, hogy addig, amíg nem jött el ennek az ideje, mit akar csinálni. Remélem, hogy ugyanazt, amit közösen mindannyian: a napilapunkat. Bármi is van azonban e furcsa mondat hátterében, döntéssé formálódott bennem, hogy napilapunk elkövetkező négy hétvégi számának egyik központi témája a Magyar Szó lesz, de nemcsak a Magyar Szó, hanem az újságírás, az újságíró-nevelés, az utánpótlás biztosításának korabeli megoldásai és annak indoklása, a napilap gazdálkodása, de azt is megkérdezzük, miként kívánja felülvizsgálni alapítónk és tulajdonosunk, a Magyar Nemzeti Tanács a médiastratégiát. Reményeim szerint mindezt szerkesztőségi összefogással és nagy felkészültséggel fogjuk tenni, annál is inkább, hiszen a Magyar Szó szellemisége mellett, mint arról már nyíltan beszélnek, számos más beállítódású médium működik. Ahogyan a cikkben Tómó Margaréta is megfogalmazta: az újságíró szabad.  Varjú Márta Magyar Szó, 2015. június 6., 7. o., vagy http://www.magyarszo.com/hu/2731/kozelet_media/128436/Az-%C3%BAjs%C3%A1g%C3%ADr%C3%B3-val%C3%B3ban-szabad.htm, 2015. június 9. [07:01] >> 2015. június 9. [08:38] Szabad-e az újságíró?

Az, hogy az újságíró szabad-e, nem megválaszolatlan kérdés többé azok után, hogy Varjú Márta, a Magyar Szó főszerkesztője nem máshol, mint a címlapon von felelősségre engem, saját lapjának alkalmazottját egy véleményműfajú szövegem megjelenését követően, amelyet nem mellesleg a főszerkesztő-helyettes megjelenésre jóváhagyott.
A kifordítom a világot a négy sarkából kedvelt szófordulat a családunkban. Mi már csak ilyen, a változásokban, a változtatásokra való készségben mélyen hívő emberek vagyunk. Összeesküvést mögötte nem kell keresni.
A személyes sértésekre nem kívánok reagálni.
Arra a kérdésére viszont, hogy mit akarok csinálni, „amíg nem jön el az idő”, szívesebben válaszoltam volna személyesen, telefonon, vagy akár egy szerkesztőségi ülés keretében. A megkeresés hiányában és a vezércikkben megjelentek miatt így kénytelen vagyok én is a lap hasábjain válaszolni: írni, írni, írni szeretnék. Méghozzá SZABADON!

Tómó Margaréta

Magyar Szó, 2015. június 10, 1. o., vagy 2015. június 10.[07:01] >> 2015. június 10. [09:15]