(A médiamagánosítás mellékzöngéi)
Az alábbi szöveg egy kiragadott részlet abból a beszélgetésből, amely a
Pannon Televízió tegnapi, Párbeszéd
című műsorában hangzott el. Témája pedig az önkormányzati alapítású, kisebbségi
nyelveken is műsorokat készítő tájékoztatási eszközök kötelezőnek hazudott magánosítása
volt. Ez az elkerülhetetlennek beállított privatizálás több bácskai/bánáti városi
rádiót is érint. Mind között alighanem a szabadkait a legfájdalmasabban.
Az emberben óhatatlanul is fölvetődik a kérdés: miért csak most kezdett el
foglalkozni ez a mi sajtónk – érdemben – az eltűnőben lévő, halálra ítélt
intézményeink helyzetével? Miért csak a kivégzésük előtt pár héttel? A másik,
ami alighanem minden gondolkodót töprengésre késztet, az a ködös homályban
zajló háttéresemények egész sorozata, amit a nyilvánosság elől gondos kezek rendre
elfüggönyöztek. Ha ép és egészséges lenne, ha normálisan működne a magyar
nyelvű tájékoztatásunk, akkor ezekről az elfirhangolt, a politika paravánja
mögött formálódó történésekről is tudomást szerezhettünk volna. Így viszont csak
most, a legutolsó pillanatban bukkant fel a felszínre egy s más.
Például: a vajdasági magyar közvélemény valójában csak az elmúlt hetekben
értesülhetett arról, hogy a
kényszermagánosításra kárhoztatott tájékoztatási eszközök nem az Európai Unió
által támasztott követelményrendszer miatt szűnnek majd meg. Hanem a hazai
politikacsinálók akaratából. Emiatt pedig nemcsak a jelenlegi kormányt lehet
hibáztatni, hanem a korábbi politikai garnitúrát is. Ami a vajdasági magyar
vezetők felelősségét illeti, arról nem szól a fáma. Ők valahogy úgy
cselekednek, miként azt a magyarkanizsai Pósa
Károly írta nemrégiben Pilátus körmei című blog bejegyzésében:
„A legendás bőséggel terített bácskai
asztalokon majdnem minden nemzedék kénytelen volt megülni utolsó vacsoráját.
Júdásaink csókolták szájon őket. Harminc ezüstpénzért elárulták valamennyit –
az eszmét, az önazonosságunkat, sokszor még a hitünket is, és hamisaink cserébe
megkapták az igazak vagyonát: a házukat, mezejüket, mindenfajta jószágukat.
Aranytálban kezet mostak utána. Vélte, véli a sok balga, hogy ennyi a
bocsánat.”
Bús Ottó, a szabadkai önkormányzat
sajtóügyekkel megbízott illetékese a következőket mondta a tévéműsorban:
„Mindegy, hogy ki volt éppen Szerbiában hatalmon, nincsen különbség a szerb
kormányok között ebben a kérdésben. Tíz évvel ezelőtt valakik eldöntötték, hogy
ezen az úton végig kell menni. Itt élen jártak sajnos az újságíró szervezetek,
és végig azzal próbáltak bennünket üldözni, hogy ezt az Európai Unió kéri. Nem
igaz. (…) Nyugodt lelkiismerettel kimondhatjuk talán, hogy mindent megtettünk,
amit megtehettünk annak érdekében, hogy ezt a törvényt a szerb nemzetgyűlés ne
fogadja el. De kicsit kevesek voltunk hozzá.”
Németh Ernő, a Szabadkai Rádió
magyar szerkesztőségének vezetője:
„Ahogy korábban a demokrata, úgy most a haladó kormány is a
médiaprivatizáció mellett van. Ez szerintem azért történik, mert egy erős
szakmai csoport nyomást gyakorol a kormányra. Mégpedig olyan újságírók, akik
külföldi érdekeltségű médiaházakban dolgoznak. Ezek a médiaházak korábban
hosszú ideig külföldi alapítványoktól pénzeket kaptak. Ezek a források lassan
elapadtak, most saját talpra kell hogy álljanak. A médiapiac, a reklámpiac
viszont a gazdasági válság következtében eléggé szűkös, nincs rá pénz. És hát
hol van pénz? Az önkormányzati médiában. Az
önkormányzati tájékoztatási eszközöket azért kellene tönkretenni, hogy ezek a
médiaházak megkaphassák ezeket a pénzeket is. Olyan változtatások
történtek, amelyek arra utalnak, hogy például, ha Szabadka kiír egy
médiapályázatot, akkor nemcsak a helyi televíziók, rádiók, újságok
pályázhatnak, hanem akár a dél-szerbiaiak is. Nem szabad őket kizárni. Ők
megpályázzák, és nem Szabadkán fognak majd dönteni, hogy kinek akarják adni a
pénzt. Eljönnek például Nišből, azt sem tudják, mi az a Pannon Tévé, és ők
fognak dönteni, hogy a szabadkai pénzeket hogyan osszák fel. Ez gyakorlatilag
már ennek a játéknak a része. Idén is már volt erre próbálkozás, de azt hiszem,
majd jövőre meg az elkövetkező években szembesülünk igazán ezzel a problémával.
Nekünk csak a pénzt kell adni, mások
döntenek arról, hogy hogyan felhasználni. Ez a lobbi, ez a szakmai csoport
gyakorlatilag ki fogja terjeszteni hatalmát egész Szerbiában az
önkormányzatokra és a pénzekre. Az olyan médiaházak, mint a Szabadkai Rádió is,
eltűnnek, szabad lesz a pálya és nekik aztán meg lesz oldva az anyagi gondjuk.”
Bús Ottó az említett adásban éppen csak meglebbentette a ködfátyol szélét,
és csupán annyi bepillantást engedett a színfalak mögé, amennyit egy „tévéműsor
evésre” a balga és tudatlan néző képes elfogyasztani és kérődzve, úgy-ahogy
megemészteni:
.
„Huszonhat és fél millió dinárt hirdetett meg pályázat útján Szabadka város
a tájékoztatási eszközök részére. Megszövegeztük, meghirdettük a pályázatot,
nem múlt el 24 óra, Belgrádból az újságíró szövetségből szóltak, hogy vagy
kijavítjuk a pályázatot, vagy eljárást fognak indítani és garantálják, hogy azt
el fogjuk veszíteni. Mivel ez a szabadkai adófizető polgárok pénze, beleépítettük
a pályázat szövegébe, hogy kizárólag csak azok tudnak jelentkezi a pályázatra,
akiknek a székhelye Szabadkán van. Szóltak is másnap Belgrádból, hogy: nono! Nem
volt mit tenni. Módosítottunk a pályázat szövegén. Kivettük a pályázat szövegéből
ezt a részt. Aztán volt mit látni! Jelentkeztek Újvidékről, Belgrádból, Nišből,
az egész Szerbiából. (…) Van egy szabályzat, amit a minisztérium tavaly
fogadott el, ami a pályázatok kiírására és a pénzek elosztására vonatkozik.
Nincsen mozgástér, minden önkormányzatra egy Belgrádból írott, központi
szabályzat vonatkozik. Le vannak írva a játékszabályok. Az én számomra az
jelentett első olvasatban problémát, hogy mások osztják a mi pénzünket. (…)
Június 30-a két szempontból is határidő. A
magánosítás befejezése eladás útján: mindannyian tudjuk, hogy ez nem fog
megtörténni. Esély sincs rá, mert a folyamatot még jóformán el se
indították. De van még egy, legalább ilyen problémás cikkelye a törvénynek, az
pedig a finanszírozásra, a támogatásra vonatkozik. Ez a törvény azt is
kimondja, hogy június 30-a után az
önkormányzatoknak szigorúan tilos költségvetési pénzekkel támogatni a
közvállalatokat. (…) A törvény úgy rendelkezik, hogy esetünkben 3 tagú
bizottságot kell kinevezni, a többségét azok a szakmai szervezetek javaslatára
kell kinevezni, akik a törvény meghozása mellett harcoltak. Magyarán ott
tartunk most, hogy ők osztják majd a szabadkai vagy a topolyai adófizető polgár
pénzét.”
Szabó Angéla
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése