Az
elmúlt hetekben több csontváz is kibukott a szekrényből a délvidéki
magyarság politikai életében, de talán a legnagyobb botrányt és
felháborodást az a lista (egyesek szerint sima táblázat) okozta, amely
az anyaországi gazdaságélénkítő támogatások elosztására – leosztására
vonatkozott.
A
VMDK közleményben reagált és sokan mások is kifejezték
elégedetlenségüket, felháborodásukat. Nos, a listán felsorolt személyek
közül senki sem szólalt meg, a listát összeállító párt elnöke pedig csak
esetlenül próbálja cáfolni azokat a felvetéseket amelyeket a
felháborodott közvélemény számon kér rajta. Egyértelmű: a lista Elnök úr
pártjának szűkebb-tágabb holdudvarához tartozók helyzetbe hozását
preferálja, már most, és így, amikor a valós folyamatok még el sem
indultak. Amit pedig az esélyegyenlőségről és a gazdasági
megalapozottságról mondott Elnök úr, az csak újabb mérföldkő
hiteltelenné válásának kacskaringós útján.
Nem
hagyhatjuk szó nélkül, reagálni szeretnénk, részben a VMDK-nak adott,
válaszára is, amelyben azt állítja, hogy tájékozatlanok és
rosszindulatúak vagyunk. Nos, mi csak egy olyan átlátható,
esélyegyenlőséget biztosító támogatási rendszert szeretnénk, amely nem a
pártklientúra szolgálatában működne, hanem csakugyan az itt maradt
délvidéki magyarság felemelkedését szolgálná – ezért vagyunk
rosszindulatúak?
Abban
viszont egyet kell értenünk Elnök úrral, hogy tájékozatlanok vagyunk
abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy azt a stratégiát, amelynek
alapján majd a támogatási rendszernek fel kellene állnia és működnie
kellene, és amelyet állítólag az elmúlt két évben 200 szakember
készített el (Napjaink, 2015.05.18.), még sehol sem volt alkalmunk
látni, elolvasni, tanulmányozni, véleményezni, pedig az már, Elnök úr
szerint, még a múlt év novemberében elkészült és már anyaországunk
miniszterelnökének asztalára is megérkezett. Mielőtt írásos formában is
megnyilatkoztunk volna, újra és tüzetesen átnéztük Elnök úr pártjának
honlapját és kutakodtunk az internet világában is, ám sehol sem sikerült
ráakadnunk a szóban forgó hivatalos stratégiára, így kizárólag csak az
Alfahír által megjelentetett 150 oldalas változatra támaszkodhattunk!
Néhány Elnök úr pártjában bennfentes ismerősünknél, kongresszusi
küldötteknél is hiába érdeklődtünk, azt nyilatkozták, hogy még ők sem
látták, elemezték a dokumentumot! És a kongresszuson is csak
érintőlegesen hallottak a meglétéről és tartalmáról. Ez még érdekesebbé
teszi a történetet, mert ha csakugyan egy komoly, korszakalkotó,
sorsformáló dokumentumról van szó, amelyet a legnagyobb magyar párt
megbízásából dolgoztak ki, akkor ildomos lett volna, ha azt a párt
legmagasabb szintű hatalmi testülete is megtárgyalja és elfogadja.
Főképp, ha figyelembe vesszük azt az elképzelést, hogy ennek a
stratégiának az alapján a következő 5 évben elméletileg 102 millió
eurónak kellene érkeznie az anyaországból új munkahelyek létrehozása
céljából!
Elemző
kedvünket tehát csak az Alfahíren megjelent változat kényeztetheti
(Elnök úr megnyilvánulásai során nem vonta kétségbe annak tartalmi
hitelességét), más elérhető változatra nem bukkantunk!
A 150 oldalnyi nyilvánosságra hozott anyag többszöri elolvasása után, úgy általánosságban, a következőket jegyeznénk meg:
Már
a kezdet kezdetén elbizonytalanodunk, hiszen Elnök úr által említett
200 személy helyett csak 24 személy nevére bukkanunk, akik részt vettek a
stratégia kidolgozásában. Jó néhányat ismerünk is közülük és eszünkben
sincs, elvitatnunk szaktudásukat, már csak iskolai végzettségükből
kifolyólag sem, azonban az is jól látszik, hogy főképp elméleti
közgazdászokról van szó, akik vagy az oktatásban, vagy pedig az állami
közvállalatok, közintézmények irányításában szerezték tapasztalatukat.
Számunkra az elméleti közgazdaság – mint tudomány! – halott betű a
hófehér papíron. Halott tudomány, hiszen az elméleti közgazdaságtan
alappillérei már jó néhány évtizede összeroppantak, és mintha a mai
világgazdaság már nem ezeken a pilléreken nyugodna!
Megváltoztak mára világgazdaságunk alappilérei!
A
szóban forgó stratégia is valójában csak egy elméleti eszmefuttatás,
illetve valamiféle elméleti leltár. A szerzők, a forrásmunkák
feltüntetésével, közvetve elismerik, hogy tulajdonképpen az egész
csinálmány csupán egy 150 oldalnyi összeollózott anyag, amelybe
helyenként, a nagy általánosságok bokrai közé, a délvidéki magyar
közösség is beültethető fogalom. Gazdaságélénkítés szempontjából
lényegében semmi olyant nem tartalmaz, amit egyrészt a 2000. október
5-ei fordulattól napjainkig már ne fogalmaztak volna meg, másrészt pedig
a környező országok uniós csatlakozási programjukban ne írtak volna le.
Nem szeretnénk túl cinikusan fogalmazni, ám megfordult a fejünkben az
is, hogy ha két évig, azaz 700 napig készült, ollózódott a stratégia,
Elnök úr szavai szerint 200 ember részvételével, akkor ez azt jelenti,
hogy naponta mindössze 0,2 oldalnyi anyagot sikerült összevágniuk! Ez
már önmagában véve is egy komoly gazdaságélénkítő hadművelet lehetett!
Igaz, ha a produktivitást csak annak a 24 szakembernek a
figyelembevételével vizsgáljuk, akik a nevüket is adták a történethez,
akkor már jobb az összeollózási eredmény!
A
stratégia 150 oldalából az első 83 oldalra fölösleges komolyabb
megjegyzést tennünk, ugyanis az a része csak puszta statisztikai adatok
összeollózott leltározása a meglévő kapacitásokról, azok állapotáról, a
rendelkezésre álló erőforrásokról. Hiányoljuk viszont azt az elemzést,
amelyből közösségünk képet kapna arról, hogy az eddig létrehozott ipari
parkok, inkubátorházak, IPA-programok és más határon is átívelő
együttműködési programok keretében milyen eredmények születtek. Ennek az
analízise elmaradt, pedig a valós helyzetértékeléshez erre is szükség
volna! Igen, nézzük meg verge alaposabban, hogy valójában hány új
munkahely is nyílt a felsoroltaknak köszönhetően? Hány magyar ember
talált munkalehetőséget és megélhetési lehetőséget, ezeken a
munkahelyeken milyen a bérezés szintje, hány magyar vállalkozó tudott
ezeknek köszönhetően megmaradni és fejlődni? Az eddigi pályázati pénzek
lehívásában mely cégek, egyének, civil szervezetek vettek részt? Az
edukációs folyamatoknak köszönhetően hány magyar ember tudott jövőképet
teremteni magának? Nos ezekre a kérdésekre elmaradnak a válaszok, pedig
nincs továbblépés ezek nélkül a válaszok nélkül. Azt már nem is
kérdezzük, hogy tényszerűen, összegszerűen mennyi pénzt és kinek
osztottak szét a szóban forgó folyamatokban?
A
stratégia 84. oldalán található kiemelés , „küldetés” valójában egy
fontos momentuma a történetnek és itt vetődik fel újra az őszinteség és
az átláthatóság fontossága!.
“Küldetés:
A vajdasági magyar közösség síkra száll a vajdasági magyarság
megmaradásáért és önmegvalósításáért a szülőföldön. A gazdasági,
társadalmi, politikai, erkölcsi, tudományos felemelkedés érdekében
cselekszik. Teszi ezt: szakmai és demokratikus döntéshozatalra alapozva,
fejlődés-orientált, toleráns, nyitott, céltudatos és elkötelezett
módon, a magyarság hagyományos értékeinek tiszteletben tartásával és az
esélyegyenlőség megteremtésével.
A
stratégia fő célja a fenntartható, magas hozzáadott értékű termelésre
és a foglalkoztatás bővítésére épülő gazdasági növekedés, továbbá az ezt
megalapozó vajdasági magyar közösség társadalmi összetartozásának
biztosítása. “
Mindezeket
figyelembe véve, a nyilvánosságra került lista alapján, bárkiben
felmerülhet a kérdés, hogy hihetünk e, és hogyan is hihetnénk a
Stratégia megrendelőjének, kidolgozójának és majdani végrehajtójának?
Velünk
együtt még a délvidéki magyarság jelentős része sem szenved
emlékezetkiesésben. Mindannyian tudjuk, hogy a Stratégia
kidolgozójaként megjelenő párt lassan már 20 éve hatalmi pozícióban van
számtalan önkormányzatban, a tartományban, emberei vannak a tartományi
parlamenti és titkári tisztségekben, a jelenlegi pártelnök
pillanatnyilag tartományi házelnök, de volt már gazdasági és
magánosítási titkár is, a párt rendelkezett már köztársasági
kormányalelnöki tisztséggel is, az előző elnök személyében, hiszen a
mindenkori köztársasági kormányt támogató vagy annak részét képező
magyar pártról van szó. Hihetünk-e nekik?
Hiszen,
emlékezetünk szerint, az elmúlt 20 év során történt meg az a gazdasági
leépülés, a sikertelen privatizációk egész sora, amelynek köszönhetően
az egész közösség leépült. Ebben az ügyben vajon hány alkalommal
szólaltak meg a szóban forgó magyar párt politikai tisztségviselői,
polgármesterei, tartományi titkárai, tartományi házelnöki, parlamenti
képviselői?
Ez
a magyar párt felemelte e szavát, tiltakozott-e, sokszor látványos
leépülésünk, megrendítően abszurd következményei ellen? Hihetünk-e annak
a személynek az őszinteségében, aki tartományi gazdasági titkárként
igazgatóbizottsági tisztséget vállalt egy olyan hirtelen magánosított
cégben, amely a későbbiekben több mint 16 millió eurónyi adósságot
halmozott fel (érdekes, főképp az állam iránt) és felszámolt kb. 3000
munkahelyet! (Vajon hány magyar család maradt ennek a „dicső
cselekedetnek” a következtében egzisztencia nélkül Óbecsén?). Vajon
hihetünk-e az olyan politikai szereplőknek és holdudvaruknak, akiknek
nevéhez Szabadka-szerte számos ingatlan panama köthető, akik egymás
cégeinek politikai helyzetbehozásával építették saját birodalmukat,
főképp a magyarlakta önkormányzatok kárára? Vajon hihetünk-e az olyan
személyeknek, akikhez olyan pénzügyi botrányok kötődnek, mint az
emlékezetes „elektronikus iskolai naplók” esete, vagy a le nem
tisztázott iskolatatarozások története. Sorolhatnánk vég nélkül az ehhez
hasonló eseteket, amelyek tulajdonképpen itt zajlottak a szemünk előtt,
de mindezzel csak arra szeretnénk rámutatni, hogy az egész
gazdaságélénkítő terv, a hozzárendelt pénzeszközök által csakis akkor
lesz eredményes, ha az átláthatóságot biztosító, hiteles, a közösség
szemében erkölcsileg is fedhetetlen emberek, szervezetek révén valósul
meg. A közösség hite és támogatása, de főképp türelme, a valós
eredmények megjelenéséig, az egyik legfontosabb eleme a történetnek. A
további titkolózás, az információk és elképzelések körüli ködösítés,
mellébeszélés, a közösségi jövőkép szempontjából: több mint káros!
Csak
a példa kedvéért: a Napjaink 2015.05.18-ai műsorában a pénzekkel
kapcsolatosan feltett riporteri kérdésekre Elnök úr csupán annyit
mondott: “Majd a későbbiekben viszatérünk rá.” Nos, ez nem történt meg a
mai napig sem!
A Stratégia lényegbeli részéhez a következőket fűzzük:
“Az
együttgondolkodás hiánya, valamit a települések összehangolatlan
fejlesztései magával hozta a hatékonyan működő társulások, szövetkezések
kialakulásának a hiányát. Az elmúlt időszakban nem készültek a szakma
és a tudományos szakértők bevonásával megalkotott stratégiák, tervek,
agrárfejlesztési koncepciók és hatástanulmányok. A társulások és a
szövetkezések kialakulása a gazdaságok érdekérvényesítő erejének fontos
eszközei és hatással vannak a térség és az egyes ágazatok fejlődésére.
Az egységbe tömörülés együttes piaci fellépést, megjelenést tesz
lehetővé, az eladásra kínált termékek minőségi paraméterei
egységesíthetők. Ezáltal a termékek könnyebben felismerhetővé válnak a
vásárlók számára. Ennek érdekében fontos szempont a gazdaságok
integrálása, a már működő vállalkozások, szövetkezések
tömörülésének/együttműködésének az ösztönzése.” (87. oldal)
Szövetkezetek
hiánya? Nos igen, de mint a hatalomba beépülő párt, mit tettek eddig a
meglévő szövetkezetek megvédéséért (Persze itt a csantavérire már nem
szeretnénk külön kitérni)? Mi a helyzet a szövetkezeti törvényel, már 20
éve parlamenti párt vagytok!
“A
piaci és termelői igény kielégítése céljából szükség van egy olyan
törvényalkotási indítvány kidolgozása, amely magában foglalja a
bejegyzett mezőgazdasági termelők termékfeldolgozással kapcsolatos jogi
kereteit.” (88. oldal)
Törvénymódosításról
beszéltek a mezőgazdasági termelők termékfeldolgozása kapcsán?
Emlékeztetőül: ki gátolt, esetleg ki gátol benneteket abban, hogy az
erre vonatkozó módosítási javaslatotokat a tisztelt ház elé
terjesszétek? Parlamenti párt vagytok, jelenleg a kormány része, és
ehhez nincs szükség még pénzre sem!
“Helyi
termékek boltjainak létrehozása, a meglévő boltokban „helyi termék
sarok” kialakításával. A helyi termékeket kínáló piac az egyik legjobb
megoldás a közvetlen értékesítésre. A helyi termékek felhasználásában és
megismertetésében nagy szerepet tud vállalni a vendéglátóipar. Fontos
lenne az éttermeknél elérni azt, hogy a nyersanyagok beszerzése helyi
beszállítóktól történjen, és hogy tájjellegű ételek szerepeljenek az
étlapokon (az éttermek pedig szerepeljenek a turisztikai kiadványokban).
Érdemes lenne vásárokon, fesztiválokon megjelenni helyi termékekkel,
bemutatni a térség étkezési és gasztronómiai hagyományait, „vajdasági
értéktárat” létrehozni, bemutatni, népszerűsíteni. Turisztikai
információs katalógusokban is be kell mutatni a helyi termékeket.
Elengedhetetlen a piacon történő megjelenést szolgáló egységes imázs
építése.” (89. oldal)
A
helyi jellegű termékek lokális bemutatásáról és felhasználásáról
beszéltek?. Ez önkormányzati, vagyis községi és városi szinten már eddig
is megvalósítható lett volna. Emlékeztek, immár 20 éve, Szabadka,
Zenta, Kanizsa, Ada, Óbecse, Topolya, Kishegyes a rendelkezésetekre áll,
hogy ezt önkormányzati szinten megvalósítsátok. Miért nem tettétek a
dolgotok?
“Szükség
van a nemzetközi szabványok bevezetésének az ösztönzésére is, hiszen a
nemzetközi követelményrendszer egyre erősebb, a kritériumrendszer
összetettebb, kifinomultabb, a piac nehezebben megközelíthető. Viszont a
nemzetközi szabványok elsajátításával lehetőség nyílik az export-piacra
jutásra is.” (90. oldal)
Nemzetközi
szabványok ? Vajon mi újat mondtatok ezzel? Ez már évek óta létezik, és
rendelkezésetekre álltak és állnak az önkormányzati, tartományi és
köztársasági eszközök is, hogy ezeket alkalmazzátok, ösztönözzétek. Mit
tettetek ezen a téren? Ehhez előbb termelés kellene, termékek kellenek,
biztos piac kell!
“Vajdaság
területi felosztását figyelembe véve megközelítőleg 10–15 falugazdász
látja el feladatát. A falugazdász számítógépen, adatbázisokban tudja
rögzíteni a hozzá tartozó települések gazdáinak gazdálkodási területeit,
a termelt termékeiket. A falugazdászok komplex munkát végeznek.
Szaktanácsadással foglalkoznak, személyre szóló tanácsokkal látják el a
gazdákat, segítenek a kül. támogatások igénylésében, beadványok
elkészítésében. Feladatukként kell megjelölni az agrár árualap
felmérését, a hozzáadott értékű élelmiszerek előállításának felmérését
településenként, az összefogások ösztönzését. A termékek, feldolgozók,
raktárak, közös beszerzések koordinációját, valamint a településeken
kialakítandó vidékfejlesztési munkacsoportok munkáját is segítik.
Szükséges a falugazdászok működési (ügyfélfogadó helyiség, bérleti díj,
költségek stb.) és eszközbeszerzési szükségleteit biztosítani.” (90. oldal)
Falugazdászok?
Vajon az egész szolgálat, amely már működik a tartományban, milyen
eredményt hozott? Amennyiben valósak az eredmények és vannak
előrelépések, akkor önkormányzati szinten miért nem terjesztettétek ki,
bővítettétek ezt a tevékenységet? Miért nem léptek azonnal?
“Kedvező természeti és kultúrtörténeti alapokra szervezett turizmus és a hozzá kapcsolódó gazdaság fejlesztése “ (92-96 oldal)
Turizmus?
Szerintünk ez a Stratégiának a legkérdésesebb része. A délvidéki
magyarság szempontjából a turizmus leglényegesebb eleme a Palicsi-tó
lenne? Erre kellene, hogy kapcsolódjon a stratégia összes többi eleme?
Ez kéne hogy legyen a délvidéki turizmus mozgatórugója?
Persze,
itt most felmerül a kérdés, hogy miért van a tó ilyen állapotban, mikor
Szabadkán, a tartományban és a köztársasági szervekben hatalmi
pozícióban vagytok immár 20 éve!
A
gyógyturizmus fejlesztése is rendben volna, de amíg a, termálvíz és a
gyógykapacitások állami kézben vannak, addig hogyan is képzelitek azt? A
szerb állami tulajdonba miért és hogyan kellene beruházni? Hol a
törvény minderről?
Szintén
érdekes lett volna egy kimutatás arról, hogy a turizmusba eddig
beruházott önkormányzati, tartományi, köztársasági pénzek, valamint a
határon túlról érkezett pénzek révén hány új munkahely létesült a
magyarság számára? Hány vállalkozás tudott ennek köszönhetően megmaradni
és fejlődni?
“Ezeknek
a döntéseknek mindenkor szakmai alapon kell megszületniük, ezért is
fontos az esetleges pénzügyi támogatásokat mentori és
menedzsment-támogatásokkal, inkubációs vagy akár elő-inkubációs
támogatásokkal kombinálni.” (100. oldal)
Nos,
úgy tűnik a fentieket már meg is valósitottátok, amint a megjelent
lista és a listán található elképzelések és az összegszerű hozzárendelt
hitelek és esetleges visszanemtérítendő támogatások alapján
következtetni lehet. Természetesen a Stratégiában kiemelt helyen
szereplő „esélyegyenlőséget” maradéktalanul tiszteletben tartva?
“Információ
biztosítása a pénzügyi lehetőségekről (kedvezményes, vagy vissza nem
térítendő támogatások) Talán minden magyar érdekeltségű önkormányzat
területén folyik a támogatási lehetőségek kisérése, szűrése és a
potenciális érdekeltek kiértesítése, vannak ilyen magyar érdekeltségű
civil szervezetek és ügynökségek is, de közös rendszer nincs. Fontos
lenne olyan interaktív információs hálózat kiépítése, amely több
forrásból töltődik (kormányzati információk pályázatokról különböző
szintekről, banki információk összehasonlítása) és az érdekeltek igényei
szerint szűrhető információkat tartalmaz (pl.: kivitelt serkentő
támogatások, forgótőke hitelek, új beruházások, innovatív fejlesztések
stb.). Integrálva egy ilyen rendszerbe az EU-s és anyaországi releváns
információkat korrekt kezdő képet kaphat valaki, ha a vállalkozása
jövőjéről kell döntéseket hoznia. Biztosítani kell, hogy minden szakmai
és hivatali funkcióból eredő információ a lehető legtöbb érdekelt
számára elérhető legyen, ne kelljen ehhez több helyre zarándokolnia az
érdekelteknek.” (100. oldal)
Interaktív
információs hálózat kiépítése? Erre eddig is volt lehetőség és részben
már a Elnök úrpártja által alapított „civil” szerveződések formájában
működik is (pl. Dunatáj Nyugat-bácskai civil szervezet), és nem is kevés
tartományi és egyéb pályázatok által megítélt pénzt ömlesztettek ezekbe
a civilnek is csúfolt szerveződésekbe, csak az a kérdés, hogy milyen
eredményt produkáltak? Elmondjuk: semmilyent. De hová folyt el akkor ez a
pénz?
“Inkubátorok
létesítése Az inkubátorok az életszakaszuk elején lévő vállalkozások
segítését célozzák. Legelterjedtebbek a telephelyként funkcionáló
cégkeltetők, amelyek az irodai, termelői helyiségek biztosítása mellett
sokszor a klasszikus adminisztratív feladatokat – titkárság működtetése,
könyvelés szervezése – is átvállalják. A komplexebb szolgáltatások
szakértői menedzsment segítséggel, képzésekkel, fejlesztési tőkéhez
jutással segítik az induló vállalkozásokat, illetve kutatásokhoz
igazított támogatások, valamint ösztöndíjak biztosításával támogatják a
növekedésre képes felfutó vállalkozások sikerét. Esetünkben olyan modell
kialakítása szükséges, amely képes a jó ötletek és innovatív
tevékenységek felkutatására és felkarolására, új vállalkozások
serkentésére, elsősorban – de nem kizárólagosan – a fiatalok körében. A
stratégiát megvalósító és kreáló inkubátorok létrehozása elsősorban azon
önkormányzatok felelőssége, ahol döntési pozícióban van a magyarság, de
a többi inkubátorba is minél több kezdő vállalkozást kell mentori
programok révén bejuttatni és támogatni.” (102. oldal)
Inkubátorok?
Erre eddig is volt lehetőség és néhány létezett is. Kérdés, hogy
hozták-e a várt eredményt? Amennyiben nem, akkor miért nem készült erről
átfogó elemzés? Mi az, amit a tapasztalatok alapján másként kellene
csinálni? S miért van ehhez anyaországi támogatásra szükség, amikor
önkormányzati és tartományi pénzekből is megoldható.
Záradék:
Sajnálatosnak
tartjuk, hogy egy jó kezdeményezést, egy jó lehetőséget ilyen módon,
ahogyan Elnök úr pártjának vezetése viszonyult a témakörhöz, csak
kétkedve tudunk fogadni. A csorbát nagyon nehéz lesz kiköszörülni, hogy a
törekvéseket újra bizalommal fogadja sokszor átvert közösségünk.
Mindent félretéve, azt látnánk célszerűnek, ha a folyamatba, az elméleti
közgazdászokon kívül, gyakorló gazdasági szakembereket, vállalkozókat
is bevonnának. Természetesen, az egész folyamatnak teljesen átláthatónak
kellene lennie! Biztosítani kell az esélyegyenlőséget a délvidéki
magyarság körében, mindenféle politikai vetülettől, háttérjátéktól és
háttérjátékosoktól mentesen. Kizárólag így érhető el eredmény és csak
így valósulhat(na) meg a Stratégiában több alkalommal is hangsúlyozott
„TÁRSADALMI ÖSSZETARTOZÁS” érzékelése.
Minden
rosszindulat nélkül állítjuk: az egész történetet összességében újra
kellene gondolnia, úgy a Magyar Kormánynak, mint a délvidéki magyar
közösségnek.
http://vmdk.org.rs/hirek/445-strategia, 2015. június 6.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése