Bódis Gábor
Amikor az alákérdező kollegái (most még csak a Magyar Szó) egzisztenciális megsemmisülés előtt állnak, éppen annak az interjúalanynak a jóvoltából (és Lovas Ildikónak), akit „kérdéseivel” alázattal simogat, az ilyen magatartás a szolidaritás teljes hiányát tükrözi. Még egy bértollnoktól is szomorú.
Egy Facebook ismerősöm jóvoltából kénytelen voltam belekukkantani egy megosztásba. Méghozzá a VMSZ vasöklének számító álarcos oldal jóvoltából. A Jó Reggelt Vajdaság (ez most a reklám helye) feltette oldalára az Újvidéki Rádió valamilyen műsorát, amelynek a címe „Beszéljünk nyíltan!”. Vagy csak az internetes oldal nevezte el így a csevegést, amely Öreg Dezső és Ternovácz István, illetve Pásztor István között zajlott. Ezeket a műsorcímeket úgysem kell már megjegyezni, hiszen itt már nem lesz többé polémia. Csakis alákérdezés. Ám legyen!
Viszont csak azért merészkedem megemlíteni ezt a mikrofonállvány színvonalú beszélgetést, mert ez a bizonyos temerini fiú, immár nem először, velem példázódik és nyal be a pártfőnöknek. Én azért, hosszú pályafutásom alatt nemigen találkoztam ilyen esettel. Mármint, hogy úgy kérdeznek meg egy politikust, hogy előtte egy másik újságíró „felháborító” tevékenységével példálózzanak.
Íme Ternovácz felvezetője:
„…És amikor elolvasom a liberális gondolkodónak az írását az Árgus honlapján, a vajdasági magyar jogvédő egyesület honlapján, elolvasom a Magyar Mozgalom honlapján, ahol vezető kommentátornak számít, legalább is gyakran idézik ezt a szerzőt, nem fogom megnevezni, valamikor itt tevékenykedett a Vajdaságban, aztán a Szabad Európa rádiónál, kíméletlenül, elvtelenül, néha nihilista módon támadja azokat a törekvéseket, amelyek a VMSZ politikájában megnyilvánulnak. Én ebben azt látom, lévén azt már mondtuk, hogy a magyar kormány nemzetpolitikája igazából itt, nálunk bontakozott ki a Kárpát-medencében úgy ahogy, hogy tulajdonképpen nem is csak a VMSZ-t támadják, hanem itt támadják az ebben a pillanatban sikeres nemzetpolitikát, ami Budapestről indul. Túlzás ez?!”
Szegény pártelnök, aki ugyan már megszokhatta a hasonló lihegést alulról, mást nem tehetett, mint hősiesen rávágta:
„Nem túlzás.”
Ritka az olyan újságírói pályafutás, amely ilyen csúcsokat dönget, mint az enyém: immár az ügyeletes mikrofonállványok kérdéseinek alanyává váltam. Ezt csinálják utánam!
De mindez mellékes, sőt megmosolyogtató. A szövegkörnyezet azonban halálosan komoly. Amikor az alákérdező kollegái (most még csak a Magyar Szó) egzisztenciális megsemmisülés előtt állnak, éppen annak az interjúalanynak a jóvoltából (és Lovas Ildikónak), akit „kérdéseivel” alázattal simogat, az ilyen magatartás a szolidaritás teljes hiányát tükrözi. Még egy bértollnoktól is szomorú.
2016. július 18.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése