Külhoni magyarok önpusztító
megosztottsága
Egységben
az erő, mondja az ősrégi szólás, a tapasztalt emberek bölcsessége. Minden
magyar felelős minden magyarért, mondta Szabó Dezső a XX. században. Az erősek összefognak,
a gyengék széthullanak, mondta Orbán Viktor a XXI. század elején. A széthúzó
külhoni magyarok saját nemzeti sírjukat ássák, mondom én 2019-ben. De mondom
már közel harminc éve, az összefogás nemzeti létünk megtartásának alfája és
ómegája az elcsatolt területeken.
Ezzel
szemben mit tapasztalunk ma az úgynevezett kárpát-medencei utódállamok
magyarlakta területein? Önpusztító széthúzást, ami már három évtizede tart
különböző intenzitással, hullámzó mértékben, régiónként más-más formában és
időszakaszban. Volt és van, ahol elvi alapokon állt és áll a magyar politikai
szervezetek különállása, rivalizálása és ellenségeskedése, van ahol személyes
érdekek motiválták, vagy motiválják. Kis túlzással gombamódra szaporodnak a
magyar politikai pártok. Északon megint kidugta a fejét egy. Divide et impera,
oszd meg és uralkodj – mondták a régi rómaiak. Mai szomszédainknak könnyű
dolgok van: saját magunk megosztásával elősegítjük magabiztos uralkodásukat.
Mert hogy a szó legszorosabb értelmében uralkodnak elszakított nemzettársaink
felett, ahhoz nem fér kétség. Ezt csak egy módon lehetne megakadályozni. Ha
minden elcsatolt régióban egyetlen magyar párt működne, szigorúan etnikai
alapon. Ezen a gyűjtőpárton belül lehetnek, sőt kívánatos is, hogy legyenek,
különböző platformok, csoportok, melyek politikai irányultság, világnézeti
kérdések vagy akár lokálpatrióta szempontok szerint szerveződnének. Választások
közötti „békeidőben” e csoportok önállóan léphetnének fel saját érdekeik
érvényesítése céljából. Választások alkalmával azonban szigorúan egységesen
kell fellépniük a többségi nemzet politikai erőivel szemben. Egyedül így van
esély az alapvető nemzeti célkitűzés elérésére, a szülőföldön magyarként teljes
életet élni.
A
politikai megosztottság megfertőzte a civil szférát is. Ma már oda jutottunk,
hogy sikeres és példamutató munkát végző civil szervezet jogvédelmi munkáját az
adott régió vezető magyar politikai csoportja ellehetetleníti, a pénzügyi
támogatás csapját elzáratja. Nem tisztem igazságot tenni, nem tudom és nem is
érdekel, ki sértette meg először a másik érzékenységét. A szakmai és személyes
vitát házon belül kell tartani. Lehet és kell is kritikát mondani a másik
munkájáról, tevékenységéről, sikereiről és sikertelenségeiről. Mindezt egymás
között kell megtenni. A többségi nemzettel szemben pedig egységesen kell
fellépni az őshonos nemzeti közösségeket megillető jogok érvényesítése
érdekében. „Ez a mi munkánk, és nem is kevés.”
Akár
merre nézek, bármelyik égtáj felé vizsgálódok, azt tapasztalom, hogy a legkülönbözőbb
irányultságú és érdekű politikai erők szomszédságunkban egy dologban mindig és
mindenhol egyetértenek: a magyarok elleni összefogásban, jobb esetben a
magyarokkal való együttműködés kérdésében. A mai Magyarországnak, a
Kárpát-medence közepén maradt 93.000 négyzetkilométeren, szinte megoldhatatlan
feladata van: hét ellenérdekelt szomszédjával szemben kell kivívnia elszakított
nemzettársai kollektív jogainak érvényesítését. Igaz, ma már többnyire csak
négyről beszélhetünk, délnyugaton és nyugaton nagyjából rendben vannak a dolgok.
(Ott már olyan kevesen vannak, meglepő lenne, ha „gondot okoznának” horvát,
szlovén és osztrák barátainknak.) Ez a négyes azonban gigászi feladat elé
állítja a magyar nemzetpolitikát és külpolitikát. Úgy kell velük jószomszédi
viszonyt, partnerséget, sőt stratégiai partnerséget kialakítani, hogy közben
harcot kell folytatni az ott különböző erősséggel dúló sovinizmussal. Szembe
kell nézni azzal a keserű valósággal, hogy ezekben az országokban
nemzetstratégiai cél az ott élő őshonos magyar nemzeti közösségek teljes
felszámolása. Asszimiláció vagy kivándorlás, ezt az alternatívát nyújtják szomszédaink
történelmi kisebbségeiknek. A terület egykori tulajdonosainak, akik a
történelem viharai miatt számszerű kisebbségbe kerültek. (A balsors miatt, ami
régen tép bennünket.)
Ez
a feladat akkor is nehéz lenne, ha gazdasági és katonai nagyhatalom lennénk. De
nem vagyunk azok. Ezért okosnak kell lennünk. Józan ésszel, ha kell
ravaszsággal kell a kérdéseket megoldani. Ugyanakkor minden egyes
szomszédunkhoz empátiával kell közelednünk. Miközben semmit nem adunk fel
célkitűzéseinkből, a pozitív európai gyakorlatnak megfelelő kollektív jogok
érvényesítéséből, állandóan figyelembe kell venni a kárpát-medencei
társnemzetek vélt, vagy valós történelmi sérelmeit és jelenkori megalapozott
érdekeit. Ez nem könnyű történelmi feladat. Ezt kell megoldani a határokkal
szétszabdalt magyar nemzetnek. Ez csak a legteljesebb összefogással lehet
sikeres. A nemzetpolitikában mindent a teljes összefogásnak kell alávetni.
Ebből
a felismerésből jött létre a kilencvenes évek közepén a magyar-magyar csúcs,
majd ennek intézményesített formája, a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT). A
gyurcsányi nemzetpusztító időszakot leszámítva a MÁÉRT két évtizede működik, de
sajnos nem úgy, ahogy kellene. Kétségtelen, hogy van, az is vitán felül áll,
nagyon jó hogy van. De nem elég hatékony a munkája. Többet és hosszabban
kellene üléseznie, évente legalább kétszer többnapos ülésen. A köztes
időszakban dolgoznának (részben így van most is) a szakmai bizottságok. Minden
egyes régió célkitűzéseit és abból fakadó időszerű feladatait közösen kell
meghatározni, és segíteni egymást a megvalósításban. Alapvető igazság az is,
hogy nemzetpolitikai kérdésekben a Kárpát-medencében szinte minden összefügg
mindennel. A közös munka jobban összekovácsolna bennünket. A vélt, vagy valós
sérelmek könnyebben eloszlanának, jobban tudnánk szeretni és becsülni egymást.
Természetesen
ezzel nem akarom azt állítani, hogy a MÁÉRT megoldaná a régiókon belüli
problémákat, a látszólagos, esetleg tényleges érdekellentéteket. Az egymásra
találást, a közös nemzetmentő munkát otthon, a szülőföld szűk környezetében
kell megkezdeni. Felismerve, hogy egységben az erő. Felismerve, hogy az adott
régióban a számszerű többségben lévő nemzet egységes velünk szemben. Felismerve
ugyanakkor, hogy a Kárpát-medence egészében pedig a magyarok vannak relatív
többségben! A legnagyobb nemzet vagyunk a több mint ezer éves történelmi
hazában. És egységben az erő.
Budapest,
2019. január 14.
Csóti György
a Kisebbségi Jogvédő Intézet
igazgatója
a Kisebbségi Jogvédő Intézet
igazgatója
Megjelent
a Magyar Időkben 2019. január 22-én
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése