– Olvasónk beszámolója
A legnagyobb délvidéki magyar párt funkcionáriusai által tető alá hozott Prosperitati Alapítványnak és az anyaországi támogatásnak köszönhetően egy új és jövedelmező szakma jött létre vidékünkön: a pályázatíró.
Délvidék szerte tömegével pályáztak a
különböző támogatásokra olyanok, akik nem rendelkeztek pályázat
írói tapasztalattal vagy csak a mindennapi munkavégzés mellett nem értek
rá arra, hogy napokon át papírok után futkossanak és kibogozzák a
pályázati feltételi rendszereket. Éppen
ezért szinte minden magyarok által lakott településen megjelentek
olyanok, akik egy meghatározott összegért vagy a pályázati összeg
meghatározott százalékáért hajlandóak voltak elvégezni ezt a munkát.
Kijelenthető, hogy a Prosperitati Alapítványnál átadott pályázatok döntő hányadát nem a pályázók írták.
Alapvetően ezzel semmi gond nincs, mivel
ez egy win-win helyzet minden félnek. Jó a pályázónak, mivel a hátáról
leveszik a terhek nagy részét. Jó az alapítványnak, mivel átláthatóbb,
hiánypótlásra nem szoruló és pontos pályázatokat kapnak. És persze jó a
pályázatírónak is, hiszen aki ügyes, az komoly pénzeket tudott
megkeresni minden fordulóban.
Ahol azonban a pénz és a politika eleve összekeveredik, ott megjelennek a csalók és az üzérkedők is.
Erről tanúskodik az a levél is, amit olvasónktól kaptunk:
“Tisztelt Délhír!
Végső elkeseredésemben írok Önöknek. A Prosperitatin keresztül
szerettünk volna házat vásárolni én és a párom Zentán. Erre azt az
információt kaptuk ismerősöktől, hogy keressük meg J. Sz.-t (név a
szerkesztőségben – a szerk.) mert neki a párja I. a Prosperitatinál
dolgozik és vele beszéljünk, mert ők pénzért elintézik, hogy
biztosan megnyerjük a pályázatot. Azonban Sz. uzsoráztatást
kínált segítség helyett. Elmondta, hogy amennyiben nem fizetünk neki
pénzt úgy esélyünk sincs arra, hogy saját házunk lehessen, sőt
elintézik, hogy soha, semmilyen körülmények között ne nyerhessünk
pályázatot. 1000 eurót kértek előre, meg ha nyerünk aztán további
pénzeket is. Sajnos nem tudtuk összekaparni neki a pénzt, ezert
végül nem is mertük beadni. Ekkor ő felajánlotta, hogy amennyi van azt
is elfogadja és zálogként megtartja, amíg nem szedjük össze a maradékot.
Azt mondta ha nem fizetünk neki, akkor be se adjuk a pályázatunkat,
mert nincs értelme. És meg is lettünk fenyegetve, hogy ha
beszélünk róla akkor bajunk lesz belőle.” – írja olvasónk, aki
hozzáteszi, hogy azért osztotta meg velünk történetét, hogy mások
óvatosabbak legyenek és ne történhessen velük hasonló.
Önámítás lenne azt állítani, hogy nem
ismerjük a fenti gyakorlatot, még ha nem is pont ebben a formában.
Szinte minden községben vagy faluban van olyan helyi ember, aki
pártkötődése miatt azt hirdeti ő eltudja intézni, hogy “biztos nyerjen a
pályázat”. Azonban az
alapítvány becsületére szólva ki kell emelni, hogy 80 százalék feletti
sikeres pályázati mutatók mellett az ilyen ígéretkufárok leginkább csak
blöffölnek.
Fontos azt is leszögezni, hogy a
támogatási rendszer nagyon sok délvidéki magyarnak könnyítette meg az
itthon maradását, annak ellenére, hogy a kiszivárgott “mutyilistákon”
szereplők is mind megkapták a maguk jussát. Viszont nem szabad
elfeledni, hogy a 65 milliárd forintnyi
összértékű támogatás pályázatírásáért elkért töredékszázalékok is több
tíz milliónyi forintot jelentenek. Ezek a pénzek pedig feketéző pályázat
írók zsebébe kerültek, akiknek egy jó része becsülettel segítette a
pályázni akaró délvidéki magyarokat, viszont szintén rengetegen vannak
azok is, akikhez a pártkötődésük és protekciójuk miatt fordultak a
délvidéki magyarok.
A
délvidéki magyar közösség hálával tartozik mindazoknak, akik a
pályázati folyamatokat lelkiismeretesen segítik, de ki kell vessük
magunk közül azokat, akik üzérkedésre használták fel ezt a lehetőséget.
Éppen ezért arra kérjük Önöket, hogy ha rendelkeznek hasonló
tapasztalatokkal, mint amilyet a fenti olvasói levél is elmesélt, akkor
küldjék el azt számunkra a szerk@delhir.info címünkre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése