A Kisebbségi Jogvédő Intézet konferenciájának
margójára
A
Kisebbségi Jogvédő Intézet (KJI) szervezésében, november 28-30-án, hagyományos
évértékelő nemzetközi konferenciát tartottak Budapesten a „Magyarok jogvédelme
a Kárpát-medencében” címmel.
A
tanácskozás „célja egyrészt, hogy a kisebbségvédelem nemzetközi, európai uniós
és nemzeti aspektusaiban jártas szakemberek előadásukkal járuljanak hozzá a
jogterület elméleti hátterének bővítéséhez, másrészt, hogy állandó
jogsegélyszolgálatot működtető partnereink személyesen számoljanak be éves
tevékenységeikről” – olvasható a KJI internetes oldalán.[1]
Feltűnő,
hogy amíg az értekezleten a Kárpályáról, Erdélyből és a Felvidékről több magyar
jogvédő civil szervezet képviselője vett részt, a Délvidékről/Vajdaságból
egyéni ügyvédek voltak jelen: Buckó
György Szabadkáról, Szilágy Miklós
Óbecséről, Boral Egon
Nagybecskerekről, Vukašinović
Éva Újvidékről és Miavecz Attila Temerinből.
(Részvevőként a programban[2] a
Vajdasági Magyar Jogász Egylet is fel van tüntetve, nem találtam azonban adatot
arról, hogy a képviselője ott is lett volna.)
Csóti György, a KJI
igazgatója a VRTV Napjaink c.
politikai-közéleti magazinjának nyilatkozva „biztatónak” nevezte a
vajdasági helyzetet. – Ott az autonómia,
a kulturális autonómia, a személyi elvű autonómia kibontakozóban van. Tehát,
Szerbia vonatkozásában bizakodóak vagyunk – nyilatkozta Csóti.[3]
Ezt
a nyilatkozatot a magyarországi és a vajdasági politikusoknak is tekintetbe
kellene venne, amikor a „példa értékű” itteni helyzetről és nemzeti kisebbségi
autonómiáról áradoznak.
A
Magyar Szó (párt)lapnak a konferenciáról készült helyszíni tudósítás szerint, a
vajdasági magyarok helyzetéről Buckó György
fogalmazott meg véleményt: „Amikor végighallgatja az ember az egész
Kárpát-medence tapasztalatait, akkor egyértelművé válik, hogy Vajdaságban
nagyon jó a helyzet. Kiválóan együttműködik a magyar és a szerb kormány, ennek
is köszönhető ez az állapot. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a
jogsértéseket el kell tűrni, csak megállapítható, hogy Felvidékhez,
Kárpátaljához hasonlítani sem lehet az itthoni körülményeket, magyarázta.”[4]
–
A jogszabályi kertek adottak, mondhatnám jók. A jogalkalmazással van a baj,
esetenként, és az ilyen helytelen, téves jogalkalmazás ellen kell, hogy küzdjünk,
hogy az elért jogainkkal éljünk – tette hozzá Buckó. Nyilatkozatának ez a része
azonban már csak a VRTV idézet műsorában hangzott el.[5]
Buckó
véleményének a nyomtatásban megjelent része nagyon hasonlít a hivatalos magyar és
a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ/BMC) politikai álláspontjához. Ez még nem is
lenne baj, ha helyes lenne a tézis, ha nem a feje tetején állna!
Azért
„nagyon jó” a helyzetünk, mert a Felvidékhez és a Kárpátaljához „az itthoni
körülményeket, hasonlítani sem lehet”? Vagy azért mert – ahogy a konferencián
elhangzott – Kárpátalján „a fizikai létünkben vannak veszélyeztetve a magyarok”?[6]
Miért
kell a vajdasági magyarok helyzetét egyáltalán a felvidéki és a kárpátaljai
magyarok helyzetéhez hasonlítani? Miért nem például a dél-tiroli német, vagy
valamelyik másik európai őshonos kisebbség helyzetéhez, amelyiknek fejlett
autonómiája van? Az összehasonlítás akkor is „nagyon jót” eredményezne?
Legyünk
elégedettek, hallgassunk, mert a felvidéki és a kárpátaljai magyarok helyzete
rosszabb, mint a mienk?
A
magyarok helyzete a környező/elcsatolt országrészekben, a történelmi körülmények
miatt, soha nem volt azonos szintű. A vajdaságban a nemzeti kisebbségi jogok az
ún. joghurtforradalom előtt valóban példa értékűek, európai szintűek voltak.
Miért kell nekünk megelégedni az időközben megnyirbált/leszűkített nemzeti
kisebbségi jogokkal? Miért nem az
őshonos nemzeti kisebbségeket megillető jogokat követeljük?
Buckó
nyilatkozatának a VRTV idézett
műsorában elhangzott mondatai[7]
már sokkal realisztikusabbak. Ezekből kitűnik, hogy bizony Szerbiában is baj
van a nemzeti kisebbségek törvény adta jogainak gyakorlati alkalmazásával. Eltérés
van a jogszabályokba foglalt jogok és azok megvalósítása között a mindennapi
életben. Hogyan lehet akkor „nagyon jó” a helyzetünk?
Szilágyi
Miklós
a nyelvhasználati jogok alkalmazásában felmerülő gondokról, tanúvallomás
elutasításából származó abszurd helyzetekről is beszélt, kérdésekre válaszolva
pedig elmondta, nehezíti a bírók és ügyvédek helyzetét, hogy a törvényeknek
nincs hivatalos fordítása, büntető törvénykönyvnek, a magyarul zajló perek így
sokszor dupla annyi munkát igényelnek – olvasható az idézett tudósításban.[8]
Az
óbecsei ügyvéd a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) előző felállításában a
Nyelvhasználati Bizottság (nem éppen sikeresnek és agilisnak mondható) elnöke
volt, újban pedig ugyanennek a testületnek a tagja. A kérdés, hogy tett-e
valamit is annak érdekében, hogy a törvényeknek legyen magyar nyelvű
fordítása?
Az
egykori Jugoszláviában a törvények magyar nyelven is megjelentek a hivatalos
lapokban, majd ezt a gyakorlatot – az ország szétesésével – megszüntették. Újabban az MNT honlapján találhatók egyes „törvények
és egyéb jogi dokumentumok”[9]
magyar nyelvű fordításai. Szilágyi
nyilatkozatából arra lehet következtetni, hogy nem ismeri ezt a honlapot. Ezen
ugyanis ott van a Büntető Törvénykönyv fordítása is.[10]
A
nyelvtanilag is kifogásolható mondatában arra panaszkodik, hogy „a magyarul
zajló perek így sokszor dupla annyi munkát igényelnek” – vélhetően az
ügyvédektől. Valójában csak azoktól, akik nem ismerik kellő szinten mind a két (a
szerb és a magyar) nyelvet, mert ebből bizony különböző problémák
származhatnak. Mivel Szilágyi bírósági fordító is, nem világos, hogy ez számára
miért igényel „dupla annyi munkát”?
Vukašinović
Éva
– a tudósítás szerint – „a vagyon-visszaszármaztatás bökkenőiről számolt be,
konkrét eseteket bemutatva, melyek alapján jól látható, a kárpótlás a
legtöbbször hiányos, a visszakapott vagyon használhatatlan, s további jogi
huzavonákat okoz a károsultaknak”.
Buckó
is hangoztatta, hogy egy magyar állampolgárok által megörökölt ingatlant
visszakövetelése során a tulajdonosok jogerős ítélettel „elveszítették az
ingatlant”, ami „sérti a tulajdonhoz való jogot”.
Ezek
a részleges tájékoztatók is arra utalnak, hogy a Délvidéken/Vajdaságban (is)
nem kevés probléma van a restitúcióval, az elkobzott, vagy más módon elvett
vagyon visszaszármazásával. A magyar hivatalos szervek erre a problémára
mindeddig nem reagáltak megfelelő módon.
A jogsérelmet szenvedett tulajdonosok most kíváncsian várják a KJI
szeptember végi ígéretének teljesítését, miszerint felmérést készít arról, hogy
„a Vajdaságban milyen jogsértések történtek a vagyon-visszaszármaztatásban”,[11]
és hogy az hoz-e valamilyen változást.
Borál Egon az egyházi
anyakönyvek visszaszármaztatásának nehézségeiről elmondta, hogy „létezik ezzel
kapcsolatos szerb kormánydöntés, a megvalósítás azonban évek óta várat magára”.[12]
Ez
is jó példája annak, hogy a hatalmi szervek papíron sok mindent elfogadnak,
vagy megígérnek, amit aztán a gyakorlatban nem teljesítenek. A magyar hatóságok
pedig – mivel „kiválóan együttműködik a magyar és a szerb kormány” – nem kérnek
számon semmit.
Miavecz Attila „a
jogsegélyszolgálat működését, munkája során tapasztalt gondokat körvonalazta”.[13] Erről
az idézett írás azonban semmilyen részletet nem közölt.
A
KJI konferenciáján ismételten megmutatkozott, hogy a Délvidéken/Vajdaságban
jelenleg egyetlen magyar civil szervezet sem foglalkozik tevékenyen a nemzeti
kisebbségi jogvédelemmel! Nálunk – a felvidéki, kárpátaljai és a romániai
helyzethez viszonyítva, ahol a civil szervezetek kiterjedt hálózata működik – a
nemzeti kisebbségi jogvédelem szervezetlen, azt is lehetne mondani, hogy szinte
nem is létezik. Nagy baj, hogy nincsen egyetlen ilyen pártatlan és szakosított
polgári szervezet sem.
A
nemzeti kisebbségi jogvédelmi szemlélettel is gond van, mivel a tevékenység
csak a már megtörtént jogsérelemmel/jogsérelmekkel foglalkozik és nem a
megelőzéssel is, a kétoldalú és a nemzetközi egyezményekből Szerbiára háruló,
vagy az ország által vállalt kötelezettségek teljesítésnek követésével,
számonkérésével a gyakorlatban.
A
konferencián a Vajdaságból megjelent ügyvédek felszólalásukban többnyire az
általuk képviselt konkrét bírósági ügyek bemutatásával foglalkoztak. Ez sajnos
kevés a közösségi jogvédelemhez. A nemzeti kisebbségi jogvédelem alatt ettől
sokkal szélesebb tevékenységet kell érteni. Ez magába foglalja a jogszabályok
előkészítésének figyelemmel kísérését/felügyeletét, azok gyakorlati
alkalmazását és a szerbiai, valamint a külföldi szervezetek előtti fellépést is
ezeknek a jogoknak a védelmében. Erre
azonban jelenleg, sajnos, nincsenek vállalkozók.
Talán
ezt is figyelembe vették a KJI konferencia alatt Újvidéken megtartott
nemzetközi kisebbségügyi tanácskozás szervezői, amelynek részvevői „a
kisebbségkutatás jelenéről és jövőjéről” beszélgettek.[14]
Ez azonban már egy másik téma.
BOZÓKI Antal
Újvidék, 2019. december 4.
[1] http://www.kji.hu/esemenyek-2/konferenciak/
[2] http://www.kji.hu/wp-content/uploads/2019/11/KJI-%C3%A9ves-konf.-program-2019.11.28-30..pdf
[3] VRTV Napjaink, 2019. december 2. http://media.rtv.rs/hu/napjaink/52030, 6:43-
[4] v-ár: Elmélet és gyakorlat között böjtölő kisebbségjogok. Magyar Szó, 2019. november 30. 4., vagy https://www.magyarszo.rs/hu/4158/kulfold_magyarsag/211823/Elm%C3%A9let-%C3%A9s-gyakorlat-k%C3%B6z%C3%B6tt-b%C3%B6jt%C3%B6l%C5%91-kisebbs%C3%A9gjogok.htm, 2019. november 30., 07:57 >> 2019. december 3., 02:25.
Lásd még v-ár: Brüsszelen a magyarság szeme c. írást. Magyar Szó, 2019. november 29. 1. és 3.
[5] Lásd a 3-as alatt, 9:26-
[6] Uo. 6:30-
[7] VRTV Napjaink, az 3-as alatt, 9:35-
[8] Lásd a 4-es alatti írást.
[9] http://www.mnt.org.rs/dokumentum/torvenyek-es-egyeb-jogi-dokumentumok-magyar-nyelven
[10] Uo.
[11] v-ár: Készül a vajdasági restitúciós felmérés. Magyar Szó, 2019. október 2. 4.
[12] Lásd a 3-as alatti írást.
[13] Uo.
[14] Intézményesített kisebbségkutatás. Magyar Szó, 2019. december 2. 1. és 4. és VRTV Napjaink, 2019. december 2. http://media.rtv.rs/hu/napjaink/52030, 14:10-
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése