Egyébként a Vagyon-visszaszármaztatási Ügynökség belgrádi irodája 1070, a kragujevaci 936, a niši 561, az újvidéki pedig 1476 kérelmet vett nyilvántartásba.
Már ebből az adatból is
látszik, hogy annak idején Jugoszlávia kommunista vezetése hogyan tekintett a
tartomány magánvagyonára. Az is jelzésértékű, hogy akik nem vettek igénybe
szakmai segítséget, legtöbbjük esetében az adatok, illetve a kérvényhez
mellékelt dokumentumok hiányosak voltak, tehát az ügynökség kénytelen volt
kiegészítést kérni.
Meglehetősen érthető, hogy az érintettek túlnyomó
többsége igyekezett saját tájékozottságára támaszkodni, hiszen a korábbi akció
folyamán az ügyvédek nem voltak szívbajosak a szolgáltatások megfizettetésével.
Nemhivatalos értesülések szerint a mezőgazdasági területek visszakövetelésével
kapcsolatban a munkadíj fejében minden ötödik hektárra ők tartottak igényt. Ha
tehát egy közepes nagyságú, például ötven hektáros birtokot sikerül az államtól
visszapörölni, a tíz hektár „ügyvédi költség” mai értéke elérheti akár a 70–80
ezer eurót is.
Az ügynökség becsületére legyen mondva, hogy a
hozzá nem értőket hetente két napon fogadta és ingyenes tanácsaikkal látta el a
hiányzó dokumentumok beszerzését illetően.
A kérelmek alapján eddig már több mint ötven
végzést hoztak. Többek között ennek alapján kapták vissza, mégpedig természetben,
Újvidék egykori egyik leggazdagabb polgárának, Nikola Tanurdžićnak az utódai a
város központjában levő, mindig is Tanurdžić-palotának nevezett létesítmény egy
részét.
Az államosított vagyon egykori tulajdonosainak
utódait összefogó Visszaszármaztatási Hálózatban azonban hozzávetőleg sincsenek
megelégedve az eddigi végzések mennyiségével. Ők váltig azt hangsúlyozzák, hogy
az egész akció csak akkor tekinthető eredményesnek, ha az állam igazságot
szolgáltat a szántóföldek esetében is. Márpedig a vajdasági kérvények értékében
nem kevesebb mint 97 százalékkal szerepelnek földbirtokok. Számításaik szerint
az országnak összesen 300
000 hektár földet kellene visszaadnia. Ezzel szemben a
kormánykörök álnok módon arra hivatkoznak, hogy már nem rendelkeznek ekkora
területtel. Ugyanakkor az állami földek bérbeadásakor azzal dicsekedtek, hogy
450 000 hektárra(!) sikerült bérlőt találniuk.
Hozzáértők véleménye szerint az állam minden
nehézség nélkül visszaadhatja a teljes igényelt területet, hiszen erdőkből harmincszor,
épületekből hússzor, szántóföldekből pedig kétszer annyit birtokol, mint
amennyire a kérvények alapján az egykori tulajdonosok vagy örököseik
visszaigényeltek.
A fentebb említett négyezer igénylés még nagyon
messze jár a valós számtól, hiszen a jelenlegi akció két évig tart, és a
Hálózatban nem tartják lehetetlennek, ha a követelések száma eléri 1,5 milliót.
Persze sok esetben apró parcellákról, kis üzlethelyiségekről, szatócsboltokról
van szó. Ezek esetében a hatályos törvény szerint, ha arra mód van, az eredeti
tulajdont kell(ene) visszajuttatni.
Egészen más eljárás alá esik a mezőgazdasági
terület. Ha az új kormány sem változtat az idevágó törvényen, a visszakövetelők
legnagyobb része lemondhat őseinek eredeti vagyonáról. A törvényben ugyanis az
áll, hogy amennyiben az egykori elvett területen időközben ma is üzemelő
létesítményt hoztak létre (öntözőrendszer építettek, vagy bármilyen mást
építettek), vagy a természetben való visszaszármaztatást az azóta áthelyezett
dűlőutak nem teszik lehetővé, esetleg csak az érintett kataszteri község
újraparcellázását kellene elvégezni, az igénylők ilyen irányú követelése nem
teljesíthető.
Lehet, hogy korrektebb lett volna az állam
részéről, ha a nyakatekert jogi megfogalmazás helyett nyíltan kimondja:
„Földet vissza nem adunk!”
BOTH Mihály
Magyar Szó, 2012. július 13., 7. o.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése