Kezdődhet a tárgyalás a Romić Arnold-ügyben
Egy cseppet sincsenek irigylésre méltó helyzetben azok a szülők, akik 2014.
május 31-én hajnalban veszítették el a 15 éves gyermeküket. A Tornyoson élő
Romić-Fábrik házaspárnak a hamarosan kezdődő (vagy talán inkább: folytatódó?) perben
a szórakoztatóipar üzletembereivel, a belügyi szervek alkalmazottaival és
biztonsági őrként tevékenykedő személyekkel szemben kell helytállnia,
bizonyítania a maga igazát. Amit a felsoroltak ellenében a tragikus körülmények
között elhunyt Romić Arnold szülei
fel tudnak vonultatni, az – nem egyéb, nem több mint – néhány fiatal cigányfiú és
az ő vallomásuk.
Szerbiai (igazságtalan) igazságszolgáltatásunk működési alapelvének
ismeretében a honi hierarchiában már mindenki tudja, hogy a kiváltságosok
ranglétrájának melyik fokán helyezkedik el az állami alkalmazottnak számító
egyenruhás, milyen magasságban trónol/posztol a cigány nemzetiségű, és melyik
talaj közeli létrafokra szorult le a tudatlan vajdasági magyar kisember. A kis
magyar no name nímand. Megtanultuk, hogy ha egy balkáni jogállamban élünk,
akkor ez már csak így működik, és emlegetjük is időnként a bölcseletet, amely
szerint a demokráciában, ha nem lenne jog, mindannyian egyformák lennénk.
Visszakanyarodva a Romić-ügyhöz: ha az elhunyt fiú esetében csupáncsak egy –
cigány nemzetiségűek által – színtiszta napi rutinból elkövetett tolvajlásról,
lopásról, rablásról lenne szó, akkor már jó előre örülhetnének a gyermeküket
gyászoló szülők, mert nagy valószínűséggel nyert ügyük lenne. Jelen helyzetben
viszont, amikor a cigánygyerekek majd nem a vádlottak padján ülnek, hanem a
titokzatos haláleset koronatanúiként szerepelnek, homlokegyenest más lesz a
várható végkimenetel.
–
Tizedik hónapja járunk a csantavéri temetőbe, a fiunk sírjához. A családunk
nagyon elégedetlen az ügy kivizsgálása terén elért eredménnyel – mondja Marica Romić, az elhunyt fiú édesanyja.
–
Az ügyvédek elhúzódó munkabeszüntetése miatt a mi aktánk is valamelyik fiók
alján hevert, de reméljük, hogy most már hamarosan előveszik, és végre
megkezdődhet az eset aprólékos kivizsgálása.
Újdonságnak számít az, hogy
láttam néhány fényképet a fiam holttestéről, amelyeken (mivel színesek a
felvételek) egyértelműen felismerhetőek a sérülés nyomai -- vörös foltok a
hátán. Ez a tény pedig teljesen ellentmond annak az orvos szakértői állításnak,
amely szerint a holttest boncolásakor semmiféle külsérelmi nyom nem volt
észlelhető Arnold testén. Persze ezen már nem lepődtünk meg, hiszen az
Újvidéken elvégzett boncolás jegyzőkönyvéből egyszerűen „kifelejtette” a
patológus azt, hogy valójában mi okozta a gyerek halálát. (Hogy nem fulladás,
az nyilvánvaló, hiszen a gyomra üres volt – ezt állapította meg.) A képek
meglétéről már egyébként is volt tudomásunk, mert az egyik szemtanú, aki azon a
végzetes éjszakán ott volt a fiammal az oromhegyesi Atlantis diszkóban és
végighallgatta a jajgatását, könyörgését – hogy ne bántsák, hagyják már abba a
verést –, beszélt nekünk ezekről a fotókról. Elmondta, hogy Arnold temetése
napján bevitték a magyarkanizsai rendőrállomásra, ahol szóval is meg veréssel
is próbálták meggyőzni arról, hogy vonja vissza az addig tett nyilatkozatait és
többé ne beszéljen az esetről a sajtónak. Akkor az asztalra kirakták eléje az
Arni holttestéről készült képeket, és ütötték a fiatalembert is, meg a képeket
is. Borzalmas lehetett. (A fiú így nem is volt jelen a temetésen.)
A Romić-ügyben történt időközben még egy említésre méltó dolog. A fiú
édesanyja felkereste a magyarkanizsai mentőállomást, ahol szeretett volna
elbeszélgetni azzal a mentőorvossal és nővérrel, aki azon a májusi éjszakán
éppen szolgálatban volt, és akiket a diszkó alkalmazottai hívtak ki a
helyszínre. (Amikor már látták, hogy elég nagy baj van.) Az egészségügyi
központban azonban azzal fogadták, hogy megértik ugyan a bánatát, de ha
százszor is ő az édesanyja az elhunyt gyereknek, akkor sem adhatnak semmiféle
tájékoztatást. Értse meg. Legfeljebb csak az ügyben eljáró ügyvéd hivatalból
történő megkeresésére szolgáltathatnak ki információt.
Hogy is kell ezt értelmezni? Normális dolog az, hogy a szülő nem szerezhet
tudomást arról, hogy mi történt a (még kiskorúnak számító) gyerekével? Nem
tudhatja meg, hogy milyen állapotban találták a helyszínre érkező mentők, hogy
milyen orvosi ellátásban részesült, hogy próbálták-e újraéleszteni, hogy hány
óra körül állhatott be a halál? És ha történetesen úgy határoznak a gyereküket
elvesztett szülők, hogy nem kezdeményeznek az ügyben vizsgálatot (tehát nem
lesz jogi képviselőjük), akkor sosem derülhet ki számukra az igazság?
Szabó Angéla
Képek:
Romić Arnold
Marica
Romić
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése