Ha Szabadkán lenne még kisbíró, akkor a város főterén vagy a hétvégi
tejpiacon kidobolhatná, hogy: Közhírré
tétetik, eladó a Szabadkai Rádió!
Itt a soha vissza nem térő alkalom! Rádiót vegyenek, rádiót egy szilveszteri
tűzijáték áráért!
Megszületett ugyanis a döntés arról, hogy Kosztolányi szép, büszke
Szabadkája immár végérvényesen lemond arról, ami pedig egyedül csak az övé, a
100 százalékban saját tulajdonát képező intézményéről, és átengedi azt másnak.
Majd 50 éven át hűségesen kiszolgálta, de most megválik tőle, elege van belőle,
már nem kell, többé nincs szüksége rá. Kalapács
alá kerül: vegyék, vigyék, tegyenek vele, amit akarnak!
Megtörtént az eladásra szánt portéka értékbecslése is (maga a rádió
tudósított róla a napokban): alig több mint 2 millió dinár az ára. Egészen
pontosan: 2 442 000 dinár.
Was kostet die Welt? – ez volt a legelső gondolatom, de aztán fordultam
egyet a virágzó barackfák alatt, és apadt valamicskét a tehetetlen dühöm. Már
csak az cikázott a fejemben, hogy mint
egy közönséges, utolsó férget, úgy tapossák el ezt a rádiót – ráadásul
éppen azok, akiknek az őseink hagyatékát meg kellene becsülniük.
Szögre akasztva...
Hogy mennyit ér a mostani, csúfosan leértékelt Vajdaságban 2 millió dinár?
Alig jelenthet többet egyetlen porszemnél. Hogy mekkora summa ugyanez a mi
Észak-Bácskánkban? Mondok két összehasonlítási alapot. Az egyik példa még
frissnek számít: nemrégiben határozott úgy a szabadkai képviselő-testület, hogy
32 millió(!) dinárt fordít az egyik peremtelepülés színháztermének a
felújítására. (Egyrészt mert közeleg az össznépi vajdmagy csinn-bumm és tánci-tánci,
a gyöngyösbokrétás durindó lebonyolításának dátuma, s annak szálláshelyet kellett
találni, másrészt taktikai húzásnak sem utolsó, általa bizonyára lehet majd politikai
poénokat is begyűjteni. A zseniális indítványt a városi honanyák/honatyák meg
is szavazták. Tehát egyetlen csantavéri
épület megszépítése megérdemel 32 millió dinárt (amúgy 300 ezer euróért 10
darab 30 ezer eurós házat lehet venni a faluban), a 47. életévébe lépett rádiót
pedig mindössze 2 millióért akarják elkótyavetyélni.
Ha belegondolsz, elborzadsz.
A másik szemléltetőpélda: annyit kér a város a magamaga által alapított és
működtetett médiumért, amennyit az önkormányzat egyetlen éjszaka, az év utolsó éjszakáján
szokott elverni, a város főterén megrendezett szilveszterezés alkalmával. A tűzijátéktól
ropogó főtéren alig pár óra alatt szoktak 1-2 milliónak a fenekére csapni.
Persze az nem bántja senkinek sem a szemét, mert az óévbúcsúztató hangulatos
búfelejtő és újesztendőváró, kedélyállapot javító mulatozás kimondottan a jónép
számára. (Meg persze csendháborítás is, amitől rettegnek az idősek, a betegek
meg az állatok. De az már egy másik történet.)
„Idén is lesz szabadtéri
szilveszterezés Szabadka főterén” – írta 2013. december 13-án Kartali Róbert (egykori
Szabadkai Rádió-s) a Vajdaság Ma hírportálon. „ – Maglai Jenő, Szabadka polgármestere az újévi rendezvényekről
tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy december elején, mikor átvették a
hatalmat, sem az újévi hangverseny, sem a főtéri szilveszterezés nem volt
megszervezve.”
Akkor már azt a csendes ünneplést, azt a városi költségvetést is kímélő
hagyományt talán meg kellett volna őrizni. Még senki nem pusztult bele abba,
hogy az év utolsó napján otthon maradt a fenekén. Egy szegény község ne
hivalkodjon, ne hencegjen az egyetlen éjszaka alatt eldurrogtatott, levegőbe
repített milliókkal! Minden garasnak száz helye lenne.
Majd így folytatta mondókáját a polgármester: „Míg az előző években több mint 3 millió dinárba került az újévi
koncertek megszervezése, ezúttal a költségek nem érik el 2 millió dinárt sem.”
Hogy lehet ezt masnis selyempapírba csomagolva, szépen elmondani? Evidens,
hogy a városvezetés ugyanannyira tartja, pontosabban: nem tartja többre! a közkedvelt és nagy múltú Szabadkai Rádiót egy
alig pár órás éjszakai mulatozásnál.
Szomorú.
Egy ilyen meghatározó intézmény, amilyen az észak-bácskaiak szeretett
rádiója, nem csupán játszi könnyedséggel pénzre váltható két íróasztalból meg
két mikrofonból áll, hanem felbecsülhetetlen értékű hangarchívummal is
rendelkezik, és benne lapul az elődök több évtizedes munkája is. Ami pedig
megfizethetetlen.
Méltóak vagyunk-e arra, hogy az elődeink lába nyomába lépjünk?
Szabó Angéla
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése