VÁLSÁGBAN A TÁRSADALOMKUTATÁS

Gondolatok két folyóiratról

A valamikori, 1957-ben alakult Forum Lap- Könyvkiadó és Nyomdaipari Munkaszervezet (Forum LKNYM) hagyományait továbbvitelére törekvő Forum Könyvkiadó Intézet (FKI) két folyóiratot jelentet meg. Az egyik az 1934-ben alapított Híd irodalmi, művészeti és társadalomtudományi folyóirat, a másik pedig a megjelenésének 35. évfolyamát jegyző Létünk társadalmi, tudományos, kulturális folyóirat.

Irodalmi központúság

A Híd elnevezésében harmadik jelzőként a „társadalomtudományi” kifejezést találjuk, a Létünk elnevezésében pedig az első helyen a „társadalmi” szó található jellegének megjelöléseként. Mindkét folyóirat tehát a társadalomtudományi témák közzétevését is feladatául tűzte ki. Ez egyrészt arra utal, hogy a két folyóirat között nincs feladatmegosztás, másrészt pedig arra, hogy valójában egyik sem foglalkozik a társadalomtudományi témákkal.
A gond éppen abból keletkezik, hogy jelenleg a FKI egyik folyóirata sem az eredetileg meghatározott jellegének megfelelő szerkesztéspolitikát folytat. A Híd ugyanis kezdettől fogva – ha az emlékezetem nem csal – irodalmi, a Létünk pedig társadalomtudományi folyóiratnak lett elképzelve.
Ezzel ellentétben, ugyanannak a kiadónak most két folyóirata van, amelyek közül valójában mindkettő irodalmi központú, az időszerű társadalmi és politikai témákkal viszont egyik sem foglalkozik.
A Híd szerkesztője – a Vajdasági magyar ki kicsoda lexikon alapján –, a képzettsége szerint, „irodalomkutató, kritikus”, a Létünk fő- és felelős szerkesztője pedig „irodalomtörténész, író, kritikus”. A (fő)szerkesztők szakmai irányultságának is a logikus eredménye, hogy e folyóiratok szerkesztéspolitikájában a kultúra és a hagyományápolás, stb. kerül túlsúlyba.
Azt is meg kell említeni, hogy mindkét folyóiratot a Tartományi Oktatási és Művelődési Titkárság, a Magyar Köztársaság Nemzeti Kulturális Alapja, valamint a Szülőföld Alap támogatja. Úgy látszik azonban, hogy a támogatók sem figyeltek fel a folyóiratok irányultságára.

Szerkesztők és főmunkatársak

A Híd főmunkatársak névsorából könnyen megállapítható, hogy azok csaknem mindegyike irodalmár, talán egy kivételével, aki muzeológus, történész. Ez rendben is van egy irodalmi folyóiratnál, azzal, hogy a megjegyzéssel, hogy a muzeológus egyúttal tagja a Létünk szerkesztőbizottságának is. Indokolt-e azonban, hogy ugyanazon személy az egyik (irodalmi) folyóiratnál főmunkatárs, a másik (társadalmi) folyóiratnál pedig a szerkesztőbizottság tagja? Vagy már olyan kevesen vagyunk, hogy két folyóirat szerkesztőségét sem tudjuk feltölteni különböző tagokkal?
A Létünk nem a főmunkatársak, hanem csak a szerkesztőbizottság tíz tagjának nevét tüntette fel. Ezek közül egy-egy Münchenben, Brisbaneben, Nápolyban, Szegeden és Budapesten él. Felvetődik a kérdés, hogy ezek a „szerkesztőbizottsági tagok” hogyan vesznek részt a testület munkájában, és hogy közülük mindegyik ismeri-e a magyar nyelvet? Az sem mellékes, hogy a külföldön elő tagok mennyire tájékozottak az itteni történésekről? És mi is egyáltalán mit tudunk róluk?
A szerkesztőbizottság további öt tagja között van egy alkotmányjogász, egy vegyész, egy (a képzettsége szerint) jogász, egy (a már említett) muzeológus, történész és egy (vélhetően) csillagász. Hol vannak a történészek, a szociológusok, politológusok és az újságírók? Lehet-e ilyen összetételben, amikor a főszerkesztő is irodalomtörténész, az időszerű elvárásoknak megfelelő társadalomtudományi folyóiratot készíteni? Nem kellene azon csodálkozni, ha ezeknek a folyóiratoknak a példányszáma elenyésző lenne.

Nem időszerűek

Lássuk, miről olvashatunk például a Létünk 2011. évi 3. számában (a folyóiratnak a http://www.forumliber.rs/letunk2011-3.html honlapon közzétett tartalma alapján): Az epesavak önszerveződése; Liszt Ferenc Écskán és Nagybecskereken; Liszt Ferenc vándorévei; A hősi ének csipkéjébe kötözve; Korakeresztény anti-szimbolika (I.); Az építőművészet szimbolikus nyelvezete Szabadka példája alapján; Bertók Rózsa: (Adam Smith) Morálfilozófus vagy közgazdász? (II.); Az irodalmi névadás fogalmáról; A magyar iskolai értesítők kialakulása és feltárása; „Egy” becskereki Várady család története; A könyvkiadás szerepe a vajdasági magyar irodalom kialakulásában; A szerb kérdés a magyar országgyűlés előtt 1690–1918; Szubjektíven az Értelmezésekről; A vajdasági népéletről; Értékmentés és közösségi szerepvállalás (Óbecse napsugaras oromzatai); A létezés misztériumának mítosza; A tökéletes szépségű hölgy; A Dalton-terv; Interkulturális beszédmódok; Kommunikációs kultúra és transzlingvisztika Európában; Mindenki tud valamit, senki nem tud mindent (A kooperatív tanulás izlandi példája) és 60 éves a hollandiai Mikes Kelemen Kör.
A 22 írás/tanulmány között – a címekről ítélve – egyetlen egyet sem lehet találni, aminek valamilyen szinten is köze lenne az időszerű történésekhez a Vajdaságban, Szerbiában vagy éppen Magyarországon. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a közölt témák között nincsenek fontosak és figyelemre érdemesek is. Az olvasó egy vajdasági társadalmi/társadalomtudományi törekvésű folyóirattól elvárná azonban, hogy bemutassa az aktuális társadalmi történéseket és tartalmazza a szakértők véleményét is. Az olvasó így könnyebben eligazodna a mostani társadalmi folyamatokban, és talán válasz is találna a kérdéseire.
Az utóbbi időben alaposabban csak a Szabadkán megjelenő Aracs közéleti folyóiratból tájékozódhattunk a vajdasági magyarok helyzetéről, jogainak megvalósításáról, társadalmi gondjairól, bajairól. Azt is mondhatnánk, hogy növelte a társadalmi kérdések iránti érdeklődést. Az utóbbi időben azonban mintha válságba került volna a szerkesztőség. Legalábbis erre utal a folyóirat fő- és felelős szerkesztőjének az Aracs alapítványi vezetőségéhez intézett október 27-i nyílt levele. Az is nyilvánosságra került, hogy „az Aracs (2011. évi – B. A. megj.) 4. száma mindaddig nem jelenhet meg, amíg erre anyagiak nem állnak az alapítvány rendelkezésére”.
Ha mindehhez hozzáadjuk azt is, hogy néhány éve a Vajdasági Magyar Tudományos Társaság (VMTT) kiadványainak száma is megcsappant, és hogy a szervezet évente csak egy tudományos tanácskozást tart, akkor arra a következtetésre jutunk, hogy válságban van a vajdasági magyar társadalomkutatás. Mindez természetesen negatívan befolyásolja a tudományos utánpótlás nevelését is.

Hátrányos következmények

Hátrányos következményei vannak, hogy a Létünk folyóirat nem foglalkozik a vajdasági magyarság időszerű társadalmi és politikai kérdéseivel. Nincs tudomásom arról, hogy legalább valamilyen tanácskozást vagy kerekasztal beszélgetést szervezett volna például a most aktuális vagyon-visszaszármaztatás és rehabilitálás, vagy éppen az 1944-1945-ös eseményekről, stb., és annak az anyagát meg is jelentette volna.
Az ilyen találkozók fontos eseményei lehetnének az egyes kérdések tanulmányozásának és megvitatásának, de mozgatói a társadalmi folyamatoknak is. Ezek hiányában lehetséges az, hogy a politikusok a saját – sokszor megalapozatlan – véleményüket fogadtatják el igazságként a közvéleménnyel.
A Forum Könyvkiadó Intézet vezetőinek, a szerkesztőségeknek, de a folyóiratok támogatóknak is el kellene gondolkozniuk, hogy meddig tartható még a jelenlegi áldatlan helyzet, és hogy kívánnak-e változtatni ezen. A megoldás az lehetne, ha a Létünk a vajdasági magyar társadalomtudományok hangadó folyóiratává válna. Ez persze megkövetelné a szerkesztőség megújítását és felerősítését is.

Újvidék, 2011. november 8.
Bozóki Antal