Az 1956-os forradalom
és szabadságharc kezdetének, valamint a köztársaság 1989. október 23-i
kikiáltásának emlékére ezt a napot az 1990. május 2-án összeült szabadon
választott országgyűlés Magyarország nemzeti ünnepévé nyilvánította.
1956. október elején a magyarországi egyetemeken
sorra fogalmazták követeléseiket a változást akaró diákok. A legaktívabbak a
Műszaki Egyetem hallgatói voltak. Október 22-i éjszakai gyűlésükön pontokba
szedett követeléseik között a legfontosabbak a következők voltak: szovjet
csapatok kivonása, új kormány alakítása Nagy Imre vezetésével, Rákosi és társai
bíróság elé állítása, általános, egyenlő és titkos választások, új
gazdaságpolitika; a munkásság létminimumának megállapítása, és március 15-e
nemzeti ünneppé nyilvánítása. Arról is határoztak, hogy október 23-án békés
felvonulást rendeznek követeléseik alátámasztására és a Szovjetunióval szemben
viszonylag nagyobb önállóságra törekvő Lengyelország támogatására.
A felvonulást hosszú huzavona után végül is engedélyezte
a belügyminiszter. A tömeg jelentős része ezután a Magyar Rádió épülete elé
vonult, mert azt akarta elérni, hogy követeléseiket a rádióban beolvassák.
Október 24-én Nagy Imre lett a miniszterelnök,
ugyanakkor a már napok óta készenlétben várakozó szovjet csapatok bevonultak a
fővárosba. A gomba módra szaporodott, zömében munkásfiatalokból álló fegyveres
csoportok felvették ellenük a harcot.
A tömegek meg akarták védeni a forradalmat, ezért
október 25-én a Parlament elé mentek tüntetni, itt azonban sortűz fogadta őket:
halottak és sebesültek százai maradtak a téren. Amikor rövidesen bejelentették,
hogy a gyűlölt Gerő helyett, a Rákosi börtöneit is megjárt, Kádár János (1912–1989)
lett az MDP első titkára, a hírnek már semmiféle hatása nem volt. Ekkor már
sorra alakultak a felkelés politikai szervei, a forradalmi (nemzeti)
bizottságok; az üzemekben, gyárakban pedig a munkástanácsok. A forradalom
közben az egész országra kiterjedt.
Október 27-én Nagy
Imre új kormányt alakított, ebben két nem kommunista politikus is helyet
kapott. A leginkább kompromittálódott pártvezetők a Szovjetunióba menekültek.
Október 28-án bejelentették a tűzszünetet, és rendeletileg feloszlatták az
ÁVH-t. Másnap megkezdődött a szovjet csapatok kivonása Budapestről. Október 30-án
kiszabadult a Rákosiék által életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt katolikus
hercegprímás, Mindszenty József.
November 4-én hajnalban a szovjet csapatok
koncentrált támadást indítottak Magyarország ellen. A hősiesen küzdő fegyveres
forradalmi erők ellenállását a hatalmas túlerő hamarosan megtörte úgy, mint
1849-ben a cári seregek. Nagy Imre és néhány közeli munkatársa családtagjaival
együtt a jugoszláv követségen kapott menedéket. Ugyanezen a napon, Szolnokon
szovjet fegyverek védelmében a két nappal korábban „eltűnt” Kádár János
bejelentette egy szovjetbarát kormány megalakulását. Bár a fegyveres
ellenállást elfojtották, a munkásság a munkástanácsok – mindenekelőtt a
Nagybudapesti Központi Munkástanács – irányításával ellenállt, és hónapokig
szembeszegült a Kádár-kormánnyal.
A forradalom és
szabadságharc leverését kemény megtorlás követte. Ezrek és ezrek kerültek
börtönbe, sok százat kivégeztek és jeltelen sírba földeltek el. Mintegy
200.000-en pedig – zömében fiatalok – elhagyták az országot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése