Sziasztok!
Láttam a
párthovatartozásról szóló cikket, és úgy éreztem, hogy muszáj megírnom az enyémet.
Pár évvel ezelőtt
meghozták azt a törvényt, hogy minden iskolában okleveles jogász kell, hogy
legyen a titkár. Apukám okleveles jogász, többéves munkatapasztalattal. Szerbül
és magyarul is tökéletesen beszél. Volt munkahelye, de váltani szeretett volna,
ezért pályázott több általános iskolába is a községünkben. 7-8 ember pályázott
kb. a titkári pozícióra vele együtt, de ő volt az egyedüli, akinek minden dokumentuma
mellékelve volt (orvosi igazolás, diploma, stb.), tehát ő adott át csak egy
komplett jelentkezést. A többiek nem.
A pályázók közül ő
volt az egyedüli, aki szerb és magyar nyelven is beszél, ami egy szinten
követelmény, főleg egy olyan községben, ahol a lakosság 50:50 arányban szerb és
magyar. A két általános iskolába, ahova elsősorban szeretett volna bekerülni,
akkoriban VMSZ-párttagú igazgatók voltak. A szüleim nem párttagok. Egyikük sem
bírja a csordaszellemet.
Az egyik iskolába
felvettek egy nyugdíjazott jogásznőt, a másikba pedig egy ideig senkit,
állítván, hogy nem volt egyik jelölt sem megfelelő. Később a nyugdíjazott
jogásznő helyére felvettek egy szerb nemzetiségű illetőt, aki mellesleg egy kb.
50 km
távolságra fekvő másik városból utazott (tehát útiköltséget kell fizetni neki),
és a jogi egyetemen egy év után befejezte a karrierjét. Tudtommal a jogi egyetem
legalább négy évig tartó kemény munkáét igényel ahhoz, hogy diplomát kapjunk a
kezünkbe! Ez a nem jogász, szerb illető egy szót sem tud a mai napig magyarul.
Igazán kíváncsi vagyok, hogy hogyan magyaráz el bizonyos dolgokat magyar ajkú
szülőknek, akik esetleg nem rendelkeznek kimagasló szerb nyelvtudással…
Szóval ott tartunk,
hogy magyar a magyar torkát vágja el már megint. A határtalan gőg, a hatalom
imádata az, ami a magyarságot szétveri. A politizáló személyekre, illetve
azokra, akiket bizonyos pártok futtatnak, nagyon jellemző a lekezelő bánásmód,
a nagyképűség és az arrogancia. Szánalmas, hogy ilyen kevesen vagyunk és így
viselkedünk! Apukám maradt a régi munkahelyén, és azt mondta, hogy most már innen megy nyugdíjba. Talán ez is a
legjobb!
Üdvözlettel,
Fino
Képes Ifjúság, 2012. október 24., 8. o.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése