Némi rosszindulattal, de modern
szóhasználattal egy igen lendületes, dinamikusan fejlődő és jól prosperáló
„cégként“ lehetne aposztrofálni a szabadkai önkormányzatot. Több okból is.
Egyrészt azért, mert évről évre hozzájárul az Észak-Bácskában is elkeserítő
méretet öltő munkanélküliség enyhítéséhez, mégpedig azzal, hogy folyamatosan
duzzasztja a maga humán erőforrását. Szerencsére Jakab Dezső és Komor Marcell
száz évvel ezelőtt egy olyan épületet álmodott meg a város szívébe, amely mind
a mai napig állja a sarat. És szobái, irodái nem szakadnak le a temérdek tisztségviselő
és tisztviselő lába alatt. Pedig a számuk mostanra már elérte a 360-at.
Másrészt azért, mert (igazi családanya módjára) gondot visel a városházai
közalkalmazottak sorsáról. Ha nem is tartja számon a hajszálaikat, de igyekszik
sok tekintetben a kedvükben járni, és még csak álmatlan éjszakái sincsenek
amitt, hogy erről a féltő gondoskodásról a gátlástalanul kifosztott és kirabolt
Szabadkán kinek mi a véleménye. Mértékletességet és szégyent nem ismerve, meg a
község „templom egere” kategóriába csúszott szegényeivel szolidaritást nem
érezve, járják a maguk útját.
Tavaly például önkényesen
(törvényellenesen) felsrófolták a saját fizetésüket. A havi bérrel párhuzamosan
rendszeresen kiutalt magának egy kis (hatékonyabb munkavégzésre serkentő)
összegecskét is Saša Vučinić polgármester. De ugyanígy vetett egy summa könnyen
jött költőpénzt a helyettesének, továbbá a községi képviselő-testület elnökének
és alelnökének, valamint a községi közigazgatás vezető beosztású embereinek is.
Ilyen huncut módon ömlesztettek át – „zsebpénz” gyanánt – mintegy 210 millió
dinárt. További 270 millió dinár
elköltéséről helytelen és pontatlan könyvelést vezettek, 450 millió dinárt
pedig nem az előirányzott terveknek megfelelően, nem rendeltetésszerűen
használtak fel.
Akik azt gondolták, hogy a
csodaszép szecessziós szabadkai Városházán dolgozni nem egyszerűen csak sikk,
hanem egy egész sor privilégium is jár a rendes kis állás mellé, azok nem sokat
tévedtek. A torony alatt ugyanis rendesen megbecsülik az alkalmazottakat. Ha
nem is (a kávéfőző- meg a felmosó asszonyig) egyformán mindenkit. Elsődleges
szempontnak tartják, hogy az önkormányzat kötelékébe tartozók egészségesek
legyenek, kifogástalan legyen a látásuk és tűrhető állapotban legyen a
fogsoruk. Ezért aztán a város állja a számlát, amikor szemüveget vásárolnak
maguknak, orvosi vizsgálatra szorulnak, vagy pedig fogászati ellátást kell
igénybe venniük. Csak a tavalyi évben 3 millió dinárt költöttek a
funkcionáriusok, az irodai ügyintézők, hivatalnokok látásának javítására.
Ennyiért vásároltak a részükre szemüveget. Azt a nem túl bonyolult matematikai
műveletet még én is el tudom végezni, amelynek a végeredményéből kiderül, hogy
ha történetesen az önkormányzat minden egyes dolgozója pápaszemes lett volna,
akkor is (átlagban) több mint 8 ezer dinárt költöttek volna rájuk fejenként.
Nyilván az sem mellékes körülmény, hogy a szabadkai optikusok is a legkedvesebb
kuncsaftjaik között tartják őket számon, már csak a milliós tétel miatt is.
Ez azonban nem minden. A községi
közalkalmazottaknak bizonyára valamiféle szervezett módon történő étkeztetés is
dukál. Mert, hogy is nézne az ki, ha minden áldott nap otthonról kellene
vinniük papírszalvétába és műanyag zacskóba bugyolálva az agyon unt
szendvicset? Sokkal könnyebb és kevésbé macerás dolog a pogácsagyártó
Fornettinak vagy éppen a helybeli tejüzemnek számlázni havi rendszerességgel.
Meg szó, ami szó: elegánsabb is. (Megértem én azt. Mégsem kosztolódhatnak a
Vöröskereszt által üzemeltetett szegénykonyhán. Igaz?)
És még ez sem minden! Egy igényes
munkáltató vigyázó tekintete sokfélére kiterjed. Nem csupán a dolgozóiról vezet
számot, hanem azok csemetéit is igen nagy becsben tartja. Ösztöndíjat folyósít
azok számára, akik éppen a középiskolai vagy az egyetemi tanulmányaikat végzik.
Tavaly 11 millió dinárt vettek ki a városi kasszából erre a célra.
A rosszmájúaknak és a
gonoszkodóknak természetesen lehet irigykedniük a Városházán dolgozó 360
foglalkoztatottra, de aligha érdemes. Én inkább sajnálom szegényeket. Mert a
hajigazítás, az arckikészítés, na és a műkörömépítés költségeit (egyelőre még)
saját maguknak kell fizetniük. Ezt a pechet!
Szabó Angéla
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése