VARGA ÉS A REHABILITÁLÁS
Gyakorlati esetek (2.)
Varga László, a VMSZ köztársasági parlamenti képviselője a Magyar
Szónak, illetve a párt(ja) szócsövének elmondta azt is, hogy értesülései
szerint – a rehabilitációs törvény 2011. december 13-án történt
hatálybalépésétől számítva –, az újvidéki (564), a szabadkai (86) és a zombori
(160) Felső Bíróságon átadott 810 rehabilitációs kérelemből 354 zárult le
jogerősen.[1]
A rehabilitálási kérelmek száma
első látásra is nagyon kevésnek tűnik. Másrészt megállapítható az ügyek (csiga)lassú
kezelése, mivel másfél év alatt még az ügyek fele sem „zárult le”. Varga ügyesen
elhallgatta azt is, hogy ezek közül hány végződött rehabilitálással és mennyi
elutasítással.
Nyilatkozatában Varga emlékeztetett, hogy „a rehabilitációs törvény
kétféle rehabilitációs eljárást irányoz elő: az egyik az úgynevezett törvényi
rehabilitáció – az eljárási szabályok szerint ez jóval egyszerűbb –, a másik
pedig a bírói (helyesen bírósági – B. A.) rehabilitáció – ez a bonyolultabb”.
– A törvény az egyszerűsített eljárásoknál lehetővé teszi, hogy az
ügyészség ellent mondjon a rehabilitációs kérelemnek – mondta Varga. A
gyakorlat viszont azt mutatja, hogy a két eljárás között szinte semmilyen
különbség nincsen, mivel bíróság minden ügyben kikéri az ügyészség véleményét
és annak képviselője jelen van a tárgyaláson.
A korábbi (2006. évi) rehabilitálási törvény nem látta elő az ügyészség
szerepét az eljárásban és ilyen szempontból az egyszerűbb volt. (Nincsen
tudomásom arról, hogy bárki is adatokat közölt volna arról, hány rehabilitálási
eljárás folyt a 2006. évi törvény alapján, hányan lettek rehabilitálva és
hányan elutasítva, a magyarok közül is. Pedig ezzel is el kellene számolni.)
Az igazság az, hogy a rehabilitálási eljárások hosszadalmasak,
körülményesek, lelkileg is megviselik a kérelmezőket és a kimenetelük sok
esetben bizonytalan, illetve sikertelen.
Amennyiben megtörténik a rehabilitálás, rehabilitált
személynek és a törvényben meghatározott más személyeknek joga van – a törvény 3. szakasza értelmében – a külön nyugdíjévek elismerésére, havi pénzjuttatásra (külön
pótlékra), az egészségvédelemre és az egészségbiztosításból eredő más jogokra,
az elkobzott vagy elvett vagyon visszaszármaztatására, illetve az ezzel a
vagyonnal kapcsolatos kártalanításra, valamint az anyagi és nem anyagi
természetű, ún. rehabilitációs kártalanításra.
Ezeknek a jogoknak
a megvalósítása is sok – nemritkán leküzdhetetlen – akadályba ütközik.
Vontatottan halad
és számos akadályba ütközik a vagyon-visszaszármaztatási kérelmek átadása is.
Sok esetben szinte a lehetetlennel egyenlő a szükséges levéltári, kataszteri és
egyéb dokumentumok beszerzése, amelyek nélkül viszont át sem veszik a kérelmet.
Második példa: H.
V. családjának a palánkai községben lévő dunabökényi (most: Mladenovo) ingatlan
és ingó vagyonát – miután 1945. március 25-én kiürítették a (főként németek
által lakott falut) – állítólag államosították. A Vajdasági Levéltár kérésünkre
azt a választ adat, hogy az 1945-1952. évi anyagban az elvétellel kapcsolatban
„nincsenek adatok”, és hogy forduljunk az újvidéki Városi Levéltárhoz. Itt sem
jártunk azonban több sikerrel.
Mivel az
érintettnek megvan az akkor Bukinnak nevezett helység alaprajza, az utcák és a
parcellák bejegyzésével, valamint az egykori családi házuk megjelölésével, megküldtük
azt a palánkai kataszteri hivatalnak. Kértük, hogy a volt tulajdonosok neve és
a korábbi telekkönyvi betétek száma alapján (amit szintén megadtunk) adják ki
az ingatlanok telekkönyvi kivonatát, amelyen szerepelni kellene annak az
adatnak is, hogy milyen alapon történt az elvétel. Erre azért van szükség, mert
konfiskálás esetén el kell indítani a volt tulajdonosok rehabilitálásának
eljárását, illetve egyéb eljárást indítani az elvétel jogcímének megsemmisítése
miatt.
A palánkai
hivataltól a következő választ kaptuk: „Ahhoz, hogy H. V. kérelme alapján el
lehessen végezni az azonosítást, szükséges megküldeni a vagyon elvételéről
szóló végzést, illetve a kérvényen feltüntetni a kataszteri parcellák számát, a
beírt területtel és a kataszteri község feltüntetésével (régi állás).” (A
válaszlevelet lásd a képen.)
Ennek a
követelésnek egyszerűen lehetetlen eleget tenni, mivel a károsult szülei a
vagyon elvételéről nem, hogy nem kaptak semmilyen határozatot, hanem örültek,
hogy menekülésükkel egyáltalán meg tudták menteni a puszta életüket.
A hivatal a
megadott adatok alapján – amennyiben rendelkezik a régi telekkönyvi betétekkel,
márpedig rendelkeznie kell, hacsak a háborúban nem semmisült meg – egy kis
kereséssel megtalálhatta volna a kért adatokat és kiadhatta volna a szükséges
telekkönyvi kivonatot, illetve a régi és az új parcellákat azonosító iratot. A
korabeli telekkönyvi kivonatok kiadására vonatkozó kérésünket pedig egyszerűen
elhallgatta. Ezek alapján lehetne visszakövetelni
az elvett vagyont. A hivatal viszont ezek kiadására nem mutatott szándékot. Amennyiben
azonban nem teljes a dokumentáció a vagyon-visszaszármaztatási kérelmet át sem
veszik.
Most nem marad más,
mit panasz tenni a köztársasági kataszteri hivatal főnökénél. Cirkulus vitiosus (ördögi kör)…
Visszakapja-e H. V.
az elvett vagyont? Hány ilyen eset van még?
Újvidék, 2013. július 31.
Bozóki Antal
__________
1
Pesevszki Evelyn: Megcáfolt állítások. Magyar
Szó, 2013. május 9., 1. és 5. o.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése