2014. február 12., szerda

Február 12.



Lívia napja.
A Líviusz férfinév női párja, amelynek jelentése tisztázatlan, talán: ólomszürke, kékes, vagy: irigy, rosszakaratú.
Húshagyó kedd
A farsang utolsó napja.
1690 – Meghalt Charles Lebrun francia festő, XIV. Lajos első számú festője, a művészeti akadémia igazgatója, a kor művészeti életének nagyhatalmú irányítója.
1804 – Meghalt Immanuel Kant német filozófus, akinek legismertebb munkája 1781-ben jelent meg „A tiszta ész kritikája” címmel, mely a filozófia klasszikus alkotása.
1809 – Megszületett Abraham Lincoln az Egyesült Államok 16. elnöke.
1809 – Megszületett Charles Robert Darwin angol természettudós, aki megalkotta a természetes kiválasztódás elméletét.
1870 – Megszületett Marie Lloyd angol énekesnő, aki a XIX. század végén zenés mulatóhelyeken, kabarékban lépett fel Londonban és Cockney-ben, kisebb vígjátékokban vált népszerűvé.
1887 – Szabadkán megszületett Csáth Géza (eredeti nevén: Brenner József) író, zenekritikus, orvos (Trepov a boncolóasztalon).
1898 – Meghalt Barabás Miklós festő, grafikus, akadémikus.
1911 – Megszületett Hans Habe (eredeti nevén: Békessi János) magyar születésű újságíró, író.
1951 – Meghalt Bajor Gizi színésznő.


130 éve, 1884. február 12-én szabadalmaztatta Lewis Edson Waterman amerikai feltaláló a megbízhatóan működő töltőtollat.
Waterman 1883-ban biztosítási ügynökként dolgozott, és éppen élete szerződésének aláírására készült. A nagy alkalomra vásárolt töltőtoll azonban előbb nem fogott, majd eltörött, és a tinta kiömlött a papírra. Az üzlet füstbe ment. A megszégyenült és dühös Waterman bátyja műhelyébe vonult vissza, és néhány hónap múlva előállt a ma ismeretes elven működő töltőtollal, amelyet 1884. február 12-én jegyeztek be a szabadalmi hivatalban (U.S. Patent 293,545 Fountain Pen).
Az írástudók évszázadokig behasított madártollat - főleg lúdtollat - mártottak a tintába, majd a 19. század elejétől elterjedtek az acéltollak. Ezek azonban még mindig egyenetlenül írtak, gyakran tarkították pacával vagy tépték fel a papirost. Ráadásul kényelmetlenek is voltak, a fából készült tollszárban a henger alakú tintatartó feltöltését pipettával kellett elvégezni. Az új találmány mégis sokak életét könnyítette meg, hiszen nem kellett többé magukkal cipelni a tintásüveget, melynek tartalma könnyen kiömölhetett, a ruhára fröccsenhetett.

A frusztrált biztosítási ügynök volt az, aki elsőként alkalmazott kis lyukat a tollhegyen, kis barázdákat a tollhegyet támasztó "nyelven", így írás közben már csak annyi tinta került a papírra, amennyi éppen szükséges volt a betűk, számok megformálásához. A barázdák azt is lehetővé tették, hogy a tartályból kiszivárgó tinta helyébe levegő jusson, így kiegyenlítődjék a légnyomás, biztosítva a folyamatos írást.
Waterman első, kézzel gyártott tollait egy szivarboltban adta el, és termékeire öt év garanciát vállalt. Hamarosan már újságokban hirdette kelendő portékáját, a megrendelések egyre nagyobb számban érkeztek. 1899-ben gyárat alapított, és 1901-ben bekövetkezett halálakor cége már piacvezetőnek számított. Történeti érdekesség, hogy 1919-ben a versailles-i békét is Waterman töltőtollal írták alá.
A töltőtollat a múlt század közepétől a magyar Bíró László által kifejlesztett golyóstoll szorította háttérbe, de gyártása nem szűnt meg. Ma főként cégvezetők, menedzserek, politikusok használnak töltőtollat, persze nem "filléres", hanem sok ezer forintos (eurós) változatot. A topmenedzserek körében közkeletű használati tárgyból státusszimbólummá vált a töltőtoll. Egy nemrégiben letűnt világot idéz Kosztolányi Dezső szép verse a Szegény kisgyermek panaszai című versciklusából: "Mostan színes tintákról álmodom. / Legszebb a sárga. Sok-sok levelet / e tintával írnék egy kisleánynak, / egy kisleánynak, akit szeretek." MTVA – Sajtó- és fotóarchívum


40 éve, 1974. február 12-én Moszkvában hazaárulás vádjával letartóztatták Alekszandr Szolzsenyicin Nobel-díjas ellenzéki írót, és másnap kiutasították a Szovjetunióból.
Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin 1918. december 11-én született az észak-kaukázusi Kiszlodovszkban, kozák értelmiségi családban. A rosztovi egyetem matematika-fizika szakával párhuzamosan az irodalom szakot is elvégezte. Tanárként matematikát és csillagászatot okított. 1941 októberében mozgósították, a honvédő háborúban többször kitüntették, előléptették. A katonai elhárítás 1945-ben felfigyelt egy iskolatársával folytatott levelezésére. Több levelében is bírálta Sztálint. 1945. február 9-én letartóztatták, nyolc évig raboskodott szovjet börtönökben és lágerekben.
A lágerévek alatt papír helyett a memóriájában rögzítette élményeit. 1956-ban rehabilitálták, és 1957-ben ismét tanári állást kapott.
1959-ben írta meg Ivan Gyenyiszovics egy napja című kisregényét, amely - művei közül elsőként - 1962-ben jelent meg, és leplezetlen valóságában mutatta be a szovjet koncentrációs táborok világát. (Könyv- és lapkiadásunkat, fordításkultúránkat, a szerkesztők merészségét dicséri, hogy a mű kevesebb mint egy év múlva, 1963 februárjában megjelent a Nagyvilág című folyóiratban, majd még ugyanabban az évben könyv alakban is, az Európa Kiadó Modern Könyvtár sorozatában.)

1966 után már nem közölték műveit a hivatalos szovjet sajtóban. A pokol tornácán és a Rákosztály című regényeket szamizdatban adta ki, az így sokszorosított példányok kerültek ki Nyugat-Európába. 1968-ban fejezte be a GULAG-szigetvilág című regény kéziratát. (A GULAG betűszó a Glavnoje upravlenyije iszpravityelno-trudovih lagerej rövidítése, az orosz intézménynév jelentése: "Javítómunka-táborok Főigazgatósága". A Belügyi Népbiztosság, a hírhedt NKVD 1934-ben hozta létre a cinikus módon javító-nevelő intézménynek nevezett kényszermunkatáborok és börtönök kiterjedt hálózatát.) Szolzsenyicin nem határolta el magát könyvei nyugati kiadásától, ezért a szovjet írószövetség 1969-ben kizárta tagjai sorából.
1970-ben kitüntető nemzetközi elismerésben részesült, irodalmi Nobel-díjat kapott, amelyet azonban csak négy év múlva, 1974-ben vehetett át. A GULAG szigetvilág első kötete 1973-ban jelent meg Párizsban (a magyar kiadás 1975-ben Münchenben). A kényszermunka-táborok történetét, az áldozatok szenvedéseit bemutató könyv miatt nemkívánatos személy lett hazájában.
1974. február 12-én a Legfelsőbb Tanács "hazaárulás" vádjával megfosztotta állampolgárságától, letartóztatták, másnap kiutasították az országból. Könyvét a szocializmus- és kommunizmusellenes pamfletnek nyilvánították. Az Írószövetség nyilatkozata a kapitalizmus hívének, az imperialisták szálláscsinálójának, fasisztának, sovinisztának és népellenesnek bélyegezte az írót.
Az író először az NSZK-ba utazott, majd rövid ideig Zürichben élt. 1976-ban az Egyesült Államokban telepedett le, ahol visszavonultan élt egy vermonti birtokon.
1989-ben a szovjet írószövetség megkövette, az állampolgárságától megfosztó döntést érvénytelenítették. 1994. május 27-én - húszéves száműzetésből - tért vissza hazájába. 1997-ben az Orosz Tudományos Akadémia rendes tagjává választották. 1998 végén megkapta az orosz akadémia legmagasabb kitüntetését, a Lomonoszov aranyérmet. Ugyanakkor elutasította a Szent András apostol érdemrendet, amelyet Borisz Jelcin orosz elnök adományozott volna neki. 2000 végén Moszkvában átvette a francia erkölcs- és politikatudományi akadémia nagydíját. Humanitárius tevékenységéért 2007-ben a legmagasabb orosz állami kitüntetést (Állami Díjat) adományozták neki.
2008. augusztus 3-án hunyt el Moszkvában. 2013-ban hagyatékából átfogó kiállítást rendeztek a Puskin Szépművészeti Múzeumban. MTVA – Sajtó- és fotóarchívum


40 éve írták alá a megállapodást az Adria-kőolajvezeték építéséről és használatáról
1974. február 12-én az Adria-kőolajvezeték építéséről és használatáról írt alá megállapodást Magyarország, Csehszlovákia és Jugoszlávia. MTVA – Sajtó- és fotóarchívum


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése