Jegyzet Pásztor Bálint
parlamenti képviselő blogjához
Pásztor Bálint (1979) a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ)
listavezetője a március 16-ára előrehozott szerbiai parlamenti
választásokon.
A képviselőnek illik elszámolni tevékenységével, ha ismételten meg szeretné szerezni a választók bizalmát. A szerb parlament padját hét éve koptató ifjabbik Pásztor (PB), aki egyúttal a szerb parlament Kisebbségi frakcióvezetője is, pártjának honlapján Hét év, hét ügy címmel sorolt fel „minden évre vonatkozóan egy olyan eseményt, amely megfogható módon szemlélteti az erős parlamenti érdekképviseletet”.[1]
– 2007-ben megakadályoztuk a Szabadkai Rádió, valamint a Topolyai Tájékoztatási Közvállalat privatizációját.
2008-ban javaslatunkra törvénybe iktatták, hogy a bírósági és ügyészségi gyakornokok alkalmazásakor figyelembe kell venni a nemzetiségi arányokat.
2009-ben keresztülvittük a Parlamenten a Nemzeti tanácsokról szóló törvényt.
2010-ben elfogadtattunk egy módosítási indítványt a regionális fejlesztésről szóló törvényre, amely hivatkozási alapot teremt a természetes körzethatárok visszaállítására.
2011-ben megbuktattuk a vajdaságellenes Vasúti törvényt.
2012-ben kieszközöltük az ún. kis értékű lopások felső értékhatárának csökkentését.
2013-ban kidolgoztuk és
elfogadtattuk a vajdasági magyar polgári lakosság ellen 1944-45-ben elkövetett
aktusok elítéléséről szóló képviselőházi nyilatkozatot – írja az ifjú Pásztor
jegyzetében.A képviselőnek illik elszámolni tevékenységével, ha ismételten meg szeretné szerezni a választók bizalmát. A szerb parlament padját hét éve koptató ifjabbik Pásztor (PB), aki egyúttal a szerb parlament Kisebbségi frakcióvezetője is, pártjának honlapján Hét év, hét ügy címmel sorolt fel „minden évre vonatkozóan egy olyan eseményt, amely megfogható módon szemlélteti az erős parlamenti érdekképviseletet”.[1]
– 2007-ben megakadályoztuk a Szabadkai Rádió, valamint a Topolyai Tájékoztatási Közvállalat privatizációját.
2008-ban javaslatunkra törvénybe iktatták, hogy a bírósági és ügyészségi gyakornokok alkalmazásakor figyelembe kell venni a nemzetiségi arányokat.
2009-ben keresztülvittük a Parlamenten a Nemzeti tanácsokról szóló törvényt.
2010-ben elfogadtattunk egy módosítási indítványt a regionális fejlesztésről szóló törvényre, amely hivatkozási alapot teremt a természetes körzethatárok visszaállítására.
2011-ben megbuktattuk a vajdaságellenes Vasúti törvényt.
2012-ben kieszközöltük az ún. kis értékű lopások felső értékhatárának csökkentését.
Ezek lennének PB szerint azok az „események, amely megfogható módon szemléltetik az erős parlamenti érdekképviseletet”.
Ez bizony nagyon kevés, szinte majdnem a semmivel egyenlő, ha áttekintjük azokat a kérdéseket, amelyek a vajdasági magyarságot nyomasztották/nyomasztják az utóbbi hét évben.
A VMSZ képviselői a szerb parlamentben (a középső sorban)
No, de vegyük sorjában ezeket az
eseményeket, amelyeket maga a blogger sem nevez eredményeknek.
1. Szabadkai Rádió helyzete a mai napig nincsen megoldva. – Nagyon úgy fest, hogy végérvényesen egérfogóba kényszerült a vajdasági magyarok leghallgatottabb rádiója. A szerbiai Alkotmánybíróság ugyanis nemrégiben úgy rendelkezett, hogy sem a községek, sem a nemzeti tanácsok nem lehetnek a helyi médiumok alapítói/társalapítói. Legfeljebb csak a kényszerű magánosítás mentheti meg őket a megszűnéstől – írja Szabó Angéla Végnapok c. írásában.[2]
A Topolyai Tájékoztatási Közvállalat (TTK) privatizálást a helyi képviselő-testület akadályozta meg a 2013. március 28-i ülésén, mert a képviselők „meglátása szerint veszélybe kerülhet a kisebbségek nyelvén történő tájékoztatás”. A képviselő-testület kilátásba helyzete, hogy az eset kapcsán „kérni fogja az EBESZ illetékeseit, ne támogassák a privatizációs törvénytervezet ide vágó rendelkezéseit”. Ide tartozik az is, hogy „a közvállalat alapítói jogainak 50 százalékát a Magyar Nemzeti Tanácsra ruházta át, s az ellenzék azt kérte számon, hogy az MNT miért nem finanszírozza a TTK-t”.[3] Ezt viszont PB a jegyzetében egy szóval nem említi.
2. A bírósági és ügyészségi gyakornokok alkalmazásakor a nemzetiségi arányok figyelembe vétele szükséges, de ennek a szempontnak a „törvénybe iktatása” sem tekinthető valami fontos „eseménynek”, ahogyan azt PB (be)állítja. Már csak azért sem, mivel a szerb alkotmány 77. szakasza 2. bekezdése szerint „az állami szervekben, közszolgálatokban, az autonóm tartomány és a helyi önkormányzatok szerveiben történő foglalkoztatás alkalmával szem előtt kell tartani a lakosság nemzeti összetételét és a nemzeti kisebbségek tagjainak megfelelő képviseletét”.
A „törvénybe iktatás” helyett PB-nak inkább az alkotmány idézett rendelkezését kellett volna számon kérni a szerb parlamentben. Hogyan valósul meg az arányos foglalkoztatás az állami szervekben, közszolgálatokban és a helyi önkormányzatok szerveiben, beleértve a gyakornok alkalmazását is?
A képviselő mai napig nem számolt be arról sem, hogyan alakult az igazságügyi reform 2010. január 1-jei kezdetétől a magyarok számaránya az igazságügyben. Miért csak Óbecsére és Zentára került vissza községi bíróság, miért nem lesz továbbra sem bíróság Adán, Csókán, Magyarkanizsán, Temerinben és Topolyán?
3. A nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény 2009. évi „keresztülvitele a parlamenten” nem hozta meg a valós nemzeti kisebbségi autonómiát. A szerb alkotmánybíróság – 2014. január 16-i döntésével – még Várady Tibor, a rossz törvény elkészítésében részes jogászprofesszor szavai szerint is – „a testületek számos szerzett jogát megnyirbálta”.[4] Mondjuk ki nyíltan: A törvényt annyira megváltoztatta, hogy a nemzeti tanácsok jogköréből alig maradt valami.
4. P. B. a hétéves mandátuma alatt történt fontos események közé sorolja a regionális fejlesztésről szóló 2010. évi módosítását, amely „hivatkozási alapot teremt a természetes körzethatárok visszaállítására”. Az utóbbi három évben azonban semmilyen előremozdulás nem történt Adának, Zentának és Magyarkanizsának a korábbi (Észak-bácskai körzetbe) való visszacsatolása terén.
Emlékeztetőül: A három észak-bácskai községet még 1992-ben (!) Nagykikindához csatolták, ami politikai, gazdasági, művelődési és egyéb szempontból megosztja és hátrányosan érinti a magyarokat. Mit ér a „hivatkozási alap”, ha továbbra se nincsen változás?
5. A „vajdaságellenes Vasúti törvény 2011. évi megbuktatásának” – az mellet, hogy nem kimondottan kisebbségi vonatkozású – semmilyen eredménye nincsen, mivel a vonatok továbbra is éppen olyan rendszertelenül és lassan járnak, mint korábban.
6. Az ún. kis értékű lopások felső értékhatára csökkentésének „kieszközlése” sem kimondottan nemzeti kisebbségi vonatkozású. Ez mellett a lopások továbbra sem szűnnek.
7. P. B „a vajdasági magyar polgári lakosság ellen 1944-45-ben elkövetett aktusok elítéléséről szóló 2013. képviselőházi nyilatkozat kidolgozását és elfogadását” is a saját, illetve képviselőtársai eredményeinek tulajdonítja. Elhallgatja viszont, hogy az Európai Unió felé igyekvő Szerbia nem halogathatta tovább ennek a nyilatkozatnak az elfogadását, anélkül, hogy az ne vetett volna árnyékot a Magyarország és Szerbia viszonyára.
Írásában a képviselő azt sem említi, hogy elmaradt a szerb államfő bocsánatkérése a magyarellenes megtorlások miatt, hogy nem történt előrelépés az 1944-45-ben állami jóváhagyással, a szerb partizánok által – a magyarok, németek és a többi kisebbség terhére – elkövetett népirtás tényeinek feltárásában, a kollektív bűnösség eltörlésében, a vagyon-visszaszármaztatást akadályozó törvények és végrehajtási utasítások megalkotásában, a fizikai erőszak megállításában, a jelentős létszámú magyar közösségek által lakott települések etnikai egyensúlyának a magyarság terhére történő megbontásának felszámolásában, a munkaerő piacról való kiszorítás meggátlásában és a részarányos munkahelyek követelésében (rendőrség, önkormányzatok, tartomány...), a magyar anyanyelvű oktatás rohamos leépülésének megállításában, a hiányzó tankönyvek biztosításában, az elvándorlás, a pszichológiai eszközökkel folytatott, rafinált asszimiláció terjedésének megállításában, sem a magyarellenes cselekmények megszüntetésében. És ez még csak nem is megoldatlan kérdések teljes listája.
Vitát kell ezért nyitni a VMSZ hét éve tartó parlamenti képviseletéről és el kell számoltatni a képviselőket. Varga László (1976), a VMSZ 2-es és Kovács Elvira (1982) 3-as számú parlamenti képviselő-jelöltjétől[5] számon kell kérni: Konkrétan mit tettek annak érdekében, hogy a vajdasági magyarok megoldatlan kérdései részeivé váljanak Szerbia és az Európai Unió csatlakozási tárgyalásainak? Az Európai Parlamentben (EP) és az Európa Tanácsban (ET) szerzett értesüléseim szerint ilyen kérdéseket fel sem vettek.
Mindezek után a következetés vonható le, hogy a VMSZ szerbiai parlamenti említett képviselői, akikhez még Fremond Árpád (1981) és Pék Zoltán (1962)[6] is tartozik, nem megfelelően képviselték a vajdasági magyarok érdekeit a szerb parlamentben. Ezért nem érdemelték ki a bizalmat a következő mandátum megszerzésére.
Az elmúlt hét parlamenti év többnyire a képviselők jól fizetett, előjogokkal is járó semmittevésével telt el. Aki rájuk szavaz meg is érdemli a sorsát.
Bozóki Antal
Újvidék, 2014. február 17.
1. Szabadkai Rádió helyzete a mai napig nincsen megoldva. – Nagyon úgy fest, hogy végérvényesen egérfogóba kényszerült a vajdasági magyarok leghallgatottabb rádiója. A szerbiai Alkotmánybíróság ugyanis nemrégiben úgy rendelkezett, hogy sem a községek, sem a nemzeti tanácsok nem lehetnek a helyi médiumok alapítói/társalapítói. Legfeljebb csak a kényszerű magánosítás mentheti meg őket a megszűnéstől – írja Szabó Angéla Végnapok c. írásában.[2]
A Topolyai Tájékoztatási Közvállalat (TTK) privatizálást a helyi képviselő-testület akadályozta meg a 2013. március 28-i ülésén, mert a képviselők „meglátása szerint veszélybe kerülhet a kisebbségek nyelvén történő tájékoztatás”. A képviselő-testület kilátásba helyzete, hogy az eset kapcsán „kérni fogja az EBESZ illetékeseit, ne támogassák a privatizációs törvénytervezet ide vágó rendelkezéseit”. Ide tartozik az is, hogy „a közvállalat alapítói jogainak 50 százalékát a Magyar Nemzeti Tanácsra ruházta át, s az ellenzék azt kérte számon, hogy az MNT miért nem finanszírozza a TTK-t”.[3] Ezt viszont PB a jegyzetében egy szóval nem említi.
2. A bírósági és ügyészségi gyakornokok alkalmazásakor a nemzetiségi arányok figyelembe vétele szükséges, de ennek a szempontnak a „törvénybe iktatása” sem tekinthető valami fontos „eseménynek”, ahogyan azt PB (be)állítja. Már csak azért sem, mivel a szerb alkotmány 77. szakasza 2. bekezdése szerint „az állami szervekben, közszolgálatokban, az autonóm tartomány és a helyi önkormányzatok szerveiben történő foglalkoztatás alkalmával szem előtt kell tartani a lakosság nemzeti összetételét és a nemzeti kisebbségek tagjainak megfelelő képviseletét”.
A „törvénybe iktatás” helyett PB-nak inkább az alkotmány idézett rendelkezését kellett volna számon kérni a szerb parlamentben. Hogyan valósul meg az arányos foglalkoztatás az állami szervekben, közszolgálatokban és a helyi önkormányzatok szerveiben, beleértve a gyakornok alkalmazását is?
A képviselő mai napig nem számolt be arról sem, hogyan alakult az igazságügyi reform 2010. január 1-jei kezdetétől a magyarok számaránya az igazságügyben. Miért csak Óbecsére és Zentára került vissza községi bíróság, miért nem lesz továbbra sem bíróság Adán, Csókán, Magyarkanizsán, Temerinben és Topolyán?
3. A nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény 2009. évi „keresztülvitele a parlamenten” nem hozta meg a valós nemzeti kisebbségi autonómiát. A szerb alkotmánybíróság – 2014. január 16-i döntésével – még Várady Tibor, a rossz törvény elkészítésében részes jogászprofesszor szavai szerint is – „a testületek számos szerzett jogát megnyirbálta”.[4] Mondjuk ki nyíltan: A törvényt annyira megváltoztatta, hogy a nemzeti tanácsok jogköréből alig maradt valami.
4. P. B. a hétéves mandátuma alatt történt fontos események közé sorolja a regionális fejlesztésről szóló 2010. évi módosítását, amely „hivatkozási alapot teremt a természetes körzethatárok visszaállítására”. Az utóbbi három évben azonban semmilyen előremozdulás nem történt Adának, Zentának és Magyarkanizsának a korábbi (Észak-bácskai körzetbe) való visszacsatolása terén.
Emlékeztetőül: A három észak-bácskai községet még 1992-ben (!) Nagykikindához csatolták, ami politikai, gazdasági, művelődési és egyéb szempontból megosztja és hátrányosan érinti a magyarokat. Mit ér a „hivatkozási alap”, ha továbbra se nincsen változás?
5. A „vajdaságellenes Vasúti törvény 2011. évi megbuktatásának” – az mellet, hogy nem kimondottan kisebbségi vonatkozású – semmilyen eredménye nincsen, mivel a vonatok továbbra is éppen olyan rendszertelenül és lassan járnak, mint korábban.
6. Az ún. kis értékű lopások felső értékhatára csökkentésének „kieszközlése” sem kimondottan nemzeti kisebbségi vonatkozású. Ez mellett a lopások továbbra sem szűnnek.
7. P. B „a vajdasági magyar polgári lakosság ellen 1944-45-ben elkövetett aktusok elítéléséről szóló 2013. képviselőházi nyilatkozat kidolgozását és elfogadását” is a saját, illetve képviselőtársai eredményeinek tulajdonítja. Elhallgatja viszont, hogy az Európai Unió felé igyekvő Szerbia nem halogathatta tovább ennek a nyilatkozatnak az elfogadását, anélkül, hogy az ne vetett volna árnyékot a Magyarország és Szerbia viszonyára.
Írásában a képviselő azt sem említi, hogy elmaradt a szerb államfő bocsánatkérése a magyarellenes megtorlások miatt, hogy nem történt előrelépés az 1944-45-ben állami jóváhagyással, a szerb partizánok által – a magyarok, németek és a többi kisebbség terhére – elkövetett népirtás tényeinek feltárásában, a kollektív bűnösség eltörlésében, a vagyon-visszaszármaztatást akadályozó törvények és végrehajtási utasítások megalkotásában, a fizikai erőszak megállításában, a jelentős létszámú magyar közösségek által lakott települések etnikai egyensúlyának a magyarság terhére történő megbontásának felszámolásában, a munkaerő piacról való kiszorítás meggátlásában és a részarányos munkahelyek követelésében (rendőrség, önkormányzatok, tartomány...), a magyar anyanyelvű oktatás rohamos leépülésének megállításában, a hiányzó tankönyvek biztosításában, az elvándorlás, a pszichológiai eszközökkel folytatott, rafinált asszimiláció terjedésének megállításában, sem a magyarellenes cselekmények megszüntetésében. És ez még csak nem is megoldatlan kérdések teljes listája.
Vitát kell ezért nyitni a VMSZ hét éve tartó parlamenti képviseletéről és el kell számoltatni a képviselőket. Varga László (1976), a VMSZ 2-es és Kovács Elvira (1982) 3-as számú parlamenti képviselő-jelöltjétől[5] számon kell kérni: Konkrétan mit tettek annak érdekében, hogy a vajdasági magyarok megoldatlan kérdései részeivé váljanak Szerbia és az Európai Unió csatlakozási tárgyalásainak? Az Európai Parlamentben (EP) és az Európa Tanácsban (ET) szerzett értesüléseim szerint ilyen kérdéseket fel sem vettek.
Mindezek után a következetés vonható le, hogy a VMSZ szerbiai parlamenti említett képviselői, akikhez még Fremond Árpád (1981) és Pék Zoltán (1962)[6] is tartozik, nem megfelelően képviselték a vajdasági magyarok érdekeit a szerb parlamentben. Ezért nem érdemelték ki a bizalmat a következő mandátum megszerzésére.
Az elmúlt hét parlamenti év többnyire a képviselők jól fizetett, előjogokkal is járó semmittevésével telt el. Aki rájuk szavaz meg is érdemli a sorsát.
Bozóki Antal
Újvidék, 2014. február 17.
[3] L. J.: Tájékoztatási bonyodalmak. Magyar Szó, 2013. március 29. [10:38]: http://www.magyarszo.com/hu/1924/vajdasag_topolya/94511/T%C3%A1j%C3%A9koztat%C3%A1si-bonyodalmak.htm
[4] Várady:
A szerbek a Vajdaság elvesztésétől félnek, ezért támadják a statútumot. Magyar Szó, 2014. február 13. 3., vagy http://www.magyarszo.com/hu/2249/kulfold_eu/107660/V%C3%A1rady-A-szerbek-a-Vajdas%C3%A1g-elveszt%C3%A9s%C3%A9t%C5%91l-f%C3%A9lnek-ez%C3%A9rt-t%C3%A1madj%C3%A1k-a-stat%C3%BAtumot.htm
[5] A Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági
parlamenti képviselő-jelöltjei 2014-2018. Magyar
Szó, 2014. február 15.
[6] Uo.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése