Árpád napja.
1792 – Franciaországban
elkezdődött XVI. Lajos pere, akit a Nemzeti Konvent szeptember 21-én
megfosztott trónjától.
1803 – Megszületett Hector Lou Berlioz francia zeneszerző.
1843 – Clausthalban megszületett Robert Koch Nobel-díjas német bakteriológus, aki felfedezte a tuberkulózis-bacilust és a kolera kórokozóját.
1880 – 70 éves korában meghalt Oliver Fischer Winchester amerikai fegyver- és lőszergyáros, a Winchester-ismétlőpuska feltalálója.
1885 – Selmecbányán megszületett Pattantyús Ábrahám Géza, Kossuth-díjas gépészmérnök, tanár.
1918 – Megszületett Alexander Szolzenyicin Nobel-díjas orosz író (Iván Gyenyiszovics egy napja).
1931 – Nagy-Britanniában a parlament elfogadta az úgynevezett Westminster-statútumot, amely formailag egyenlő jogú államok szövetségévé alakította a brit birodalmat, létrejött a Brit Nemzetközösség (British Commonwealth of Nations).
1803 – Megszületett Hector Lou Berlioz francia zeneszerző.
1843 – Clausthalban megszületett Robert Koch Nobel-díjas német bakteriológus, aki felfedezte a tuberkulózis-bacilust és a kolera kórokozóját.
1880 – 70 éves korában meghalt Oliver Fischer Winchester amerikai fegyver- és lőszergyáros, a Winchester-ismétlőpuska feltalálója.
1885 – Selmecbányán megszületett Pattantyús Ábrahám Géza, Kossuth-díjas gépészmérnök, tanár.
1918 – Megszületett Alexander Szolzenyicin Nobel-díjas orosz író (Iván Gyenyiszovics egy napja).
1931 – Nagy-Britanniában a parlament elfogadta az úgynevezett Westminster-statútumot, amely formailag egyenlő jogú államok szövetségévé alakította a brit birodalmat, létrejött a Brit Nemzetközösség (British Commonwealth of Nations).
1941 – Németország és Olaszország
hadat üzent az Amerikai Egyesült Államoknak.
1946 – Megalapították az UNICEF-et, amelyet a gyermeki jogok védelmére és a világ leginkább rászoruló gyerekeinek a megsegítésére hoztak létre.
2002 – Meghalt Schütz Ila színésznő, Jászai Mari-díjas, kiváló és érdemes művész. (Jövőre, veled, ugyanitt, Valami Amerika)
1946 – Megalapították az UNICEF-et, amelyet a gyermeki jogok védelmére és a világ leginkább rászoruló gyerekeinek a megsegítésére hoztak létre.
2002 – Meghalt Schütz Ila színésznő, Jászai Mari-díjas, kiváló és érdemes művész. (Jövőre, veled, ugyanitt, Valami Amerika)
20 éve, 1994. december 11-én tört
ki az első csecsen háború.
Csecsenföld az 1990-es évek eleje óta a kaukázusi régió egyik legjelentősebb tűzfészke. A konfliktus gyökerei a 18. századra nyúlnak vissza: a terjeszkedő orosz birodalom Nagy Péter óta kacérkodott e terület bekebelezésével, ami a 19. század közepére sikerült sok évtizedes háború eredményeként. A szovjethatalom 1918-as kikiáltása után Csecsenföld 1920-ban a Hegyvidéki Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaság része, majd két év múlva innen kiválva Oroszország autonóm területe lett. 1934-ben Oroszország fennhatósága alatt egyesítették Csecsen- és Ingusföldet, előbb autonóm területként, majd 1936-tól autonóm köztársaságként. 1944-ben Sztálin megszüntette a vidék autonómiáját, az itt élőket pedig Szibériába és Közép-Ázsiába deportáltatta azzal a váddal, hogy 1942-43-ban kollaboráltak a német megszállókkal. 1957. február 11-én a szovjet Legfelsőbb Tanács rehabilitálta a kitelepített kaukázusiakat, és újból felállította Oroszországon belül a csecsen-ingus autonóm köztársaságot.
A szovjet birodalom végnapjaiban, 1990. november 27-én Groznijban a csecsen parlament kinyilvánította Csecsenföld szuverenitását, majd az 1991. augusztusi moszkvai puccs leverését követően, 1991. szeptember 6-án a tömegek által támogatott ellenzék átvette a hatalmat. Az 1991. október 27-i választásokon a 47 éves volt szovjet tábornok, Dzsohar Dudajev, a Csecsen Népi Kongresszus vezetője lett az államfő, és november 2-án kikiáltotta a függetlenségét.
A grozniji parlament helyreállította a csecsen és az ingus területek közötti határt, és 1992. március 12-én elfogadta az Icskéria Csecsen Köztársaság függetlenségét rögzítő alkotmányt.
Borisz Jelcin orosz elnök már az első függetlenségi lépések láttán, 1991 novemberében rendkívüli állapotot rendelt el a vidéken, ám az orosz parlament a békés politikai megoldás mellett döntött, 1992 nyarára pedig Moszkva kivonta az orosz csapatokat a területről. kKözben egyre jobban kiéleződött Dudajev és belső ellenzékének konfliktusa: az államfő 1993 áprilisában feloszlatta a parlamentet, és elnöki rendszert vezetett be. Az ellentétek polgárháborúvá fajultak, Dudajev több merényletkísérletet is túlélt, de népszerűsége hanyatlott.. A kiélezett helyzetben az Umar Avturhanov vezette Csecsenföldi Ideiglenes Tanács Borisz Jelcin orosz elnöktől kért segítséget az alkotmányos rend visszaállításához. Így csak idő kérdése volt, mikor és milyen feltételekkel kerül vissza Csecsenföld Oroszországhoz.
1994. november 29-én az orosz államfő ultimátumban követelte a csecsenföldi harcok beszüntetését, majd december 9-én utasította a kormányt, hogy minden lehetséges eszközzel fegyverezzék le a törvénytelenül működő fegyveres csoportokat. December 11-én a reggeli órákban több tízezer (egyes források szerint mintegy 95 ezer) orosz katona kezdte meg bevonulását a szakadár kaukázusi köztársaságba Ingusföld, Észak-Oszétia és Dagesztán felől. A Dudajevhez hű egységek (a 30 ezres köztársasági gárda és a mintegy 47 ezer főnyi önkéntes) szívós ellenállást tanúsítottak, a fővárost, Groznijt csak márciusra tudták teljesen ellenőrzésük alá vonni az oroszok, majd a Kaukázus vonaláig nyomultak tovább. A hegyek között a csecsen ellenállók gerilla harcmodorra váltottak, és terrorakciókkal operáltak: különösen a bugyonnovszki kórházban történt, 1995. júniusi véres túszdráma sokkolta a közvéleményt, melyet Samil Bászájev felkelővezér hajtott végre harcosaival a sztavropoli területen, és amely több mint száz halálos civil áldozatot követelt. Ez az akció is közrejátszott abban, hogy 1995. június 22-én megállapodás született az ellenségeskedés beszüntetéséről, előírva a csecsen fegyveresek leszerelését, és az orosz csapatok fokozatos kivonását.
Csecsenföldön a hatalom az oroszok által támogatott, 1994 decemberében megalakult "csecsen nemzeti újjászületés kormánya" kezébe ment át. A miniszterelnök Szalambek Hadzsijev, a csecsen demokratikus ellenzék egyik vezetője lett, őt októberben Doku Zavgajev korábbi parlamenti elnök váltotta fel, akit december 14-én államfővé választottak. Dudajevék nem adták fel a harcot: folytatódtak a terrorakciók, Zavgajevet több ízben el akarták tenni láb alól. 1996. április 21-én azonban egy orosz légitámadásban életét vesztette Dzsohar Dudajev, ami fordulópontot jelentett: előzetes tűzszüneti tárgyalások után Aszlan Maszhadov, az ellenállók vezérkari főnöke 1996. augusztus 22-én Novije Atagi településen megállapodást írt alá a válság békés rendezéséről Alekszandr Lebegy tábornokkal, az orosz elnök csecsenföldi megbízottjával. Augusztus 30-án a dagesztáni Haszav-jurtban politikai keretegyezmény is született az Oroszországi Föderáció és a Csecsen Köztársaság közötti kapcsolatokról és az orosz csapatok kivonásáról. Csecsenföld de facto újból független lett, Maszhadov alakíthatott kormányt.
Az első csecsen háború tízezrek halálához, sebesüléséhez, eltűnéséhez vezetett, és százezreknek kellett elmenekülni lakóhelyükről: az etnikai tisztogatások miatt csaknem a teljes nem csecsen lakosságnak, de a csecseneknek is rommá lőtt házaikból. Az 1996-os egyezmények csupán átmeneti megnyugvást hoztak. Borisz Jelcin és az 1997 januárjában csecsen államfővé választott Aszlan Maszhadov 1997. május 12-én békemegállapodást is aláírtak, de ez sem rendezte Csecsenföld végleges jogállását. Folytatódtak a csecsen szélsőségesek terrorakciói is, miközben egyre erőteljesebbé vált a terület iszlamizálódása. 1997 decemberben Maszhadov kikiáltotta a Csecsen Iszlám Köztársaságot, majd 1999 márciusában bevezette az iszlám törvénykezést, a saríát. A fejlemények fokozatosan elvezettek az újabb orosz intervencióhoz, az 1999. szeptember 30-án kezdődött második csecsen háborúhoz. MTVA – Sajtó- és fotóarchívum
Csecsenföld az 1990-es évek eleje óta a kaukázusi régió egyik legjelentősebb tűzfészke. A konfliktus gyökerei a 18. századra nyúlnak vissza: a terjeszkedő orosz birodalom Nagy Péter óta kacérkodott e terület bekebelezésével, ami a 19. század közepére sikerült sok évtizedes háború eredményeként. A szovjethatalom 1918-as kikiáltása után Csecsenföld 1920-ban a Hegyvidéki Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaság része, majd két év múlva innen kiválva Oroszország autonóm területe lett. 1934-ben Oroszország fennhatósága alatt egyesítették Csecsen- és Ingusföldet, előbb autonóm területként, majd 1936-tól autonóm köztársaságként. 1944-ben Sztálin megszüntette a vidék autonómiáját, az itt élőket pedig Szibériába és Közép-Ázsiába deportáltatta azzal a váddal, hogy 1942-43-ban kollaboráltak a német megszállókkal. 1957. február 11-én a szovjet Legfelsőbb Tanács rehabilitálta a kitelepített kaukázusiakat, és újból felállította Oroszországon belül a csecsen-ingus autonóm köztársaságot.
A szovjet birodalom végnapjaiban, 1990. november 27-én Groznijban a csecsen parlament kinyilvánította Csecsenföld szuverenitását, majd az 1991. augusztusi moszkvai puccs leverését követően, 1991. szeptember 6-án a tömegek által támogatott ellenzék átvette a hatalmat. Az 1991. október 27-i választásokon a 47 éves volt szovjet tábornok, Dzsohar Dudajev, a Csecsen Népi Kongresszus vezetője lett az államfő, és november 2-án kikiáltotta a függetlenségét.
A grozniji parlament helyreállította a csecsen és az ingus területek közötti határt, és 1992. március 12-én elfogadta az Icskéria Csecsen Köztársaság függetlenségét rögzítő alkotmányt.
Borisz Jelcin orosz elnök már az első függetlenségi lépések láttán, 1991 novemberében rendkívüli állapotot rendelt el a vidéken, ám az orosz parlament a békés politikai megoldás mellett döntött, 1992 nyarára pedig Moszkva kivonta az orosz csapatokat a területről. kKözben egyre jobban kiéleződött Dudajev és belső ellenzékének konfliktusa: az államfő 1993 áprilisában feloszlatta a parlamentet, és elnöki rendszert vezetett be. Az ellentétek polgárháborúvá fajultak, Dudajev több merényletkísérletet is túlélt, de népszerűsége hanyatlott.. A kiélezett helyzetben az Umar Avturhanov vezette Csecsenföldi Ideiglenes Tanács Borisz Jelcin orosz elnöktől kért segítséget az alkotmányos rend visszaállításához. Így csak idő kérdése volt, mikor és milyen feltételekkel kerül vissza Csecsenföld Oroszországhoz.
1994. november 29-én az orosz államfő ultimátumban követelte a csecsenföldi harcok beszüntetését, majd december 9-én utasította a kormányt, hogy minden lehetséges eszközzel fegyverezzék le a törvénytelenül működő fegyveres csoportokat. December 11-én a reggeli órákban több tízezer (egyes források szerint mintegy 95 ezer) orosz katona kezdte meg bevonulását a szakadár kaukázusi köztársaságba Ingusföld, Észak-Oszétia és Dagesztán felől. A Dudajevhez hű egységek (a 30 ezres köztársasági gárda és a mintegy 47 ezer főnyi önkéntes) szívós ellenállást tanúsítottak, a fővárost, Groznijt csak márciusra tudták teljesen ellenőrzésük alá vonni az oroszok, majd a Kaukázus vonaláig nyomultak tovább. A hegyek között a csecsen ellenállók gerilla harcmodorra váltottak, és terrorakciókkal operáltak: különösen a bugyonnovszki kórházban történt, 1995. júniusi véres túszdráma sokkolta a közvéleményt, melyet Samil Bászájev felkelővezér hajtott végre harcosaival a sztavropoli területen, és amely több mint száz halálos civil áldozatot követelt. Ez az akció is közrejátszott abban, hogy 1995. június 22-én megállapodás született az ellenségeskedés beszüntetéséről, előírva a csecsen fegyveresek leszerelését, és az orosz csapatok fokozatos kivonását.
Csecsenföldön a hatalom az oroszok által támogatott, 1994 decemberében megalakult "csecsen nemzeti újjászületés kormánya" kezébe ment át. A miniszterelnök Szalambek Hadzsijev, a csecsen demokratikus ellenzék egyik vezetője lett, őt októberben Doku Zavgajev korábbi parlamenti elnök váltotta fel, akit december 14-én államfővé választottak. Dudajevék nem adták fel a harcot: folytatódtak a terrorakciók, Zavgajevet több ízben el akarták tenni láb alól. 1996. április 21-én azonban egy orosz légitámadásban életét vesztette Dzsohar Dudajev, ami fordulópontot jelentett: előzetes tűzszüneti tárgyalások után Aszlan Maszhadov, az ellenállók vezérkari főnöke 1996. augusztus 22-én Novije Atagi településen megállapodást írt alá a válság békés rendezéséről Alekszandr Lebegy tábornokkal, az orosz elnök csecsenföldi megbízottjával. Augusztus 30-án a dagesztáni Haszav-jurtban politikai keretegyezmény is született az Oroszországi Föderáció és a Csecsen Köztársaság közötti kapcsolatokról és az orosz csapatok kivonásáról. Csecsenföld de facto újból független lett, Maszhadov alakíthatott kormányt.
Az első csecsen háború tízezrek halálához, sebesüléséhez, eltűnéséhez vezetett, és százezreknek kellett elmenekülni lakóhelyükről: az etnikai tisztogatások miatt csaknem a teljes nem csecsen lakosságnak, de a csecseneknek is rommá lőtt házaikból. Az 1996-os egyezmények csupán átmeneti megnyugvást hoztak. Borisz Jelcin és az 1997 januárjában csecsen államfővé választott Aszlan Maszhadov 1997. május 12-én békemegállapodást is aláírtak, de ez sem rendezte Csecsenföld végleges jogállását. Folytatódtak a csecsen szélsőségesek terrorakciói is, miközben egyre erőteljesebbé vált a terület iszlamizálódása. 1997 decemberben Maszhadov kikiáltotta a Csecsen Iszlám Köztársaságot, majd 1999 márciusában bevezette az iszlám törvénykezést, a saríát. A fejlemények fokozatosan elvezettek az újabb orosz intervencióhoz, az 1999. szeptember 30-án kezdődött második csecsen háborúhoz. MTVA – Sajtó- és fotóarchívum
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése