„A VMSZ-nek nincs szüksége a Szabadkai Rádióra!”
Miközben a VMSZ egyre-másra aratja diadalmas választási győzelmeit a
vajdasági magyarság fölött, aközben ugyanezen (még megmaradt és még itt
maradt!) közösségen már jól láthatóak a végelgyengülés semmilyen más
nyavalyával össze nem téveszthető jelei.
A vajdasági magyarság erejéből már annyira sem futja, hogy tiltakozzon. Hogy
legalább a fejét mega szavát fölemelje a beharangozott kényszerű
médiamagánosítás ellen. Merthogy hamarosan megtörténhet az, hogy jó néhány
magyar nyelven is sugárzó, önkormányzati alapítású rádióállomás örök időkre
elhallgat. Ilyen veszély nemcsak az észak-bácskaiak legkedvesebb rádióját, a
szabadkait fenyegeti, hasonló sorsot szánnak a topolyai, a törökbecsei, a
zombori, a nagykikindai és a nagybecskereki rádiónak is. Azt pedig már
tapasztalatból tudjuk, hogy amit egyszer fölszámolnak, azt már soha sem fogják
újra fölépíteni.
A probléma lényegét Tóth Imre, a
Szabadkai Rádió munkatársa pontosan megfogalmazta az Újvidéki Televízió
Napjaink című műsorában:
– Ebben a pillanatban már késő arról beszélni,
hogy mi lesz a Szabadkai Rádió sorsa. Az már el van döntve. Számomra az
érthetetlen, hogy a döntéshozók számára érthetetlen a Szabadkai Rádiónak a
fontossága. Nem kellett volna megengedni, hogy odáig fajuljon a helyzet, hogy
meghozzanak olyan törvényeket, amelyek miatt a Szabadkai Rádió privatizálásra
kényszerül.
Senki nem köszöntötte a Szabadkai Rádiót, csak a hallgatók
A kötelező magánosítás előtt álló vajdasági magyar médiumok kilátástalan
helyzetével foglalkozó adásban Bencsik
István is megszólalt.
– Ha most magánosításra kerül a rádió, én meg
az utcára – mert ez is megtörténhet –, akkor legalább lesz időm olvasni. Ez
ilyen szarkasztikusan hangzik, de nagyon benne van az, amit érzek. Néhány hónap
múlva lesz 37 éve. hogy én itt vagyok. Sajnos nem adatik meg, hogy ott fejezzem
be a munkaéveimet, ahol elkezdtem dolgozni, ahol a legszebb éveimet töltöttem,
és hát az sem esik jól, hogy ennek a közel négy évtizednek semmi jelentősége
nincs a döntéshozatalkor sem és másképp sem. Ugyanis átéltem most november
28-án egy másik dolgot: először történt meg a Szabadkai Rádió történetében,
hogy az alapítótól sem, egyetlen párttól sem, egyetlen intézménytől, de
rokonintézménytől sem, csak a hallgatóktól kapott a szerkesztőség születésnapi
gratulációt. Senki más nem gratulált.
Szívem szerint azt mondanám, hogy ezen aztán cseppet se bánkódjanak, hanem
legyenek rá büszkék, de ilyet mégsem mondhatok. Nyilvánvaló, hogy a foga
fehérjét kimutató alapítót ez esetben semmi sem mentheti. Tőle, Szabadka város
képviselő-testületétől joggal lett volna elvárható ennyi figyelmesség a
tulajdon mostohagyereke iránt. Mások hozzáállását, törődését pedig híven
tükrözi ez a mérhetetlen közömbösség, ez a legvégső elfásultság. A
szerkesztőség érzelmesen megnyilvánuló veteránja alighanem azt akarta ezzel
mondani, hogy okosan teszed, ha jól az eszedbe vésed: addig kellesz csak a politikának,
ameddig a játékszeréül használ – aztán pedig eldob. Kegyetlenül hangzik, de így
igaz.
Kinek van joga megvonni a
tájékoztatást?
Szakács Áron tévés műsorvezető
megkérdezte a meghívott vendégtől, Pressburger
Csabától, milyen magyarázata lehet annak, hogy (éppen) a Szabadkai Rádió
esetében nem vette át a Magyar Nemzeti Tanács az alapítói jogokat, és miért
vált hirtelen a korábban ellenzett magánosítás pártolójává.
– Akármilyen fájdalmas is, de azt
hiszem, kimondható, hogy a VMSZ-nek a Szabadkai Rádióra már nincs szüksége. Ott
van a Pannon RTV, amely betölti azt a funkciót, amit a VMSZ elvár tőle.
Ugyanígy van egy nyomtatott médiuma is, amely naponta megjelenik és egy
hetilapja is – válaszolta Pressburger.
Meglehet, hogy a legnagyobb politikai szervezetünk vígan megél e nélkül a
médium nélkül, de attól még a szabadkaiaknak és a környékbelieknek szükségük
lehet rá. (Ahogy a nagybecskerekieknek is, meg a többieknek is szükségük van a
saját megszokott rádiójukra.) Egy magára
kicsit is adó médiumnak egyébként sem az a dolga, hogy a lombhullató
politikusok talmi népszerűségét növelje, s hogy pártfeladatból a pártjaik
elvárásainak megfeleljen, hanem csak annyi, hogy becsületesen tájékoztassa a
hallgatóságot. Az tehát önmagában véve, egyáltalán nem lenne baj, hogy a
vezérpártunk nem akarja a VMSZ híradójává zülleszteni a rádiót, épp
ellenkezőleg, az nagyon is jó. Ámdeviszontellenben: attól még kötelessége lenne
óvni/védelmezni és körömszakadtáig küzdeni érte. A nemzeti kisebbségek
sajátságos helyzetéből adódóan másfajta, különleges bánásmódot követelni, a
nemzeti közösségek anyanyelven történő tájékoztatására hivatkozni, és ennek
értelmében törvényt változtatni, és nem elfogadni, engedelmesen tűrni, hogy
több népcsoportra ráerőltesse a maga erőszakos akaratát a többségi nemzet.
Kinek van joga megvonni az itteni magyarságtól az anyanyelvű tájékoztatást?
Senkinek. Ez a nemzeti közösség pedig semmi áron sem adhatja fel a hosszú
évtizedek alatt felépített saját intézményeit.
Szabó Angéla
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése