Van egy félig üres falunk – mondják a péterréveiek – elöregedő lakossággal,
elnéptelenedett, sorsukra hagyott házakkal, nyugtalanító közbiztonsággal és
egyre szaporodó koszovói cigány családokkal. Az elálmosító nagyfaluba csöppent
idegen, aki bámészkodva az utcákat rója, mégse lát annyi sorsára hagyott, pusztulásra
ítélt lakóházat, mint például Egyházaskéren, a parányi észak-bánáti
településen, se zónázó, csoportokba verődve lézengő cigányokat. Valamivel el
kell oszlatni ezt a felszíni nyugalmat, hogy láthatóvá válhasson a valóság.
Péterrévének 6300 lakosa van, ebből 1200 cigány. Az utóbbiak körében három
csoportot lehet megkülönböztetni: akiket magyar cigányokként ismerünk, akiket szerb
vagy tollas cigányokként és vannak a Koszovó területéről, Preševo meg Bujanovac környékéről
érkező
betelepülők, akik magukat askálinak mondják (de ortodox cigányokról is
beszélnek). Ők azok, akiket valamelyik nyugati országból visszatoloncoltak és a
faluban telepedtek le. Életmódjukat, anyagi helyzetüket tekintve különbözőek,
de közös jellemzőjük, hogy egymástól elkülönülve élnek, általában nem keresik a
másik csoportba tartozó cigány családok társaságát.
A Samu Mihály Általános Iskola igazgatója megerősíti mindazt, ami miatt a
helybeliek naponta aggódnak, és a szavának hinni lehet, mert alaposan ismeri a
környezetet, amelyben él és dolgozik. Beretka
Ferenc harmincnyolc évet töltött el a tanügyben.
– A népességfogyást, a kivándorlást az oktatásban is érezzük: tavaly 550
diákkal kezdtük a tanévet és 540-nel fejeztük, idén pedig 520 diákkal indult a
tanítás. Most 12-vel több elsőst írtunk be, mint ahány nyolcadikosunk végzett.
A magyar tagozaton 57 iskolakezdőnk van a 3 osztályban – mondja. – Ami
megdöbbentő volt számunkra: a diákjaink 40 százaléka olyan családból jön, ahol
a szülők szociális segélyt kapnak. Erről pontos képet tudtunk alkotni, mert
ingyen tankönyvet csak ezen családok gyerekei igényelhettek. Szerb ajkúak
mellett cigány tanulóink is vannak, az iskolánkban minden ötödik gyerek cigány.
Öt-hat található minden egyes osztályban, sőt a szerb tagozaton már van olyan
osztály is, ahol ők alkotják a többséget.
A 2014-es tanév kezdetén hirtelen azzal szembesültünk, hogy 40 cigány
nemzetiségű gyereket kellett beiskoláznunk. (Érdekességként említem, hogy
előfordult már nálunk hasonló eset régebben is, 18 évvel ezelőtt összeállt egy
csupa Kolompár vezetéknevűekből álló cigánytagozatunk. Az osztályt meg is
tudtuk tartani negyedikig, a gyermekjogi szervezetek ellenkezése dacára.) Az
ország délebbi részéből érkezőkkel csak ritkán zökkenőmentes az együttműködés,
a tanárok sokat küszködnek velük, mert óriási hátránnyal indulnak, megesik,
hogy még a felsőbb osztályokba járók sem tudnak írni, olvasni. (Volt olyan 13
éves tanulónk, aki ott ült az elsősök között.) A munkaszokásaik végtelenül
lazák, ezért állandóak a konfliktusok. A helybeli szülők pedig méltatlankodnak,
mert lassacskán a konszolidált családok az újonnan érkezők túszaivá válnak. Láttunk
olyat is, hogy nem tudták használni a mosdót meg az illemhelyet, az ajtóban, a
küszöbön végezték a dolgukat. Hiába hívattuk be a szülőket, azok is csak vállat
vontak, mondván, hogy ez otthon is így szokás.
Régebben figyelemmel kísérték a beilleszkedésüket és nagyobb hangsúlyt
kapott az anyanyelvápolás, az identitás-megőrzés, akkor még a minisztérium romaasszisztenst
rendelt ki az iskolába, nyelvtanár járt ki hozzánk. Mostanra ez megszűnt.
Péterrévén és Bácsföldváron 4-5 ezer
euróért felvásárolják az üres házakat a külföldi ügynökségek révén, és kapnak
még 2 ezer eurót arra, hogy az épületet tatarozzák, felújítsák. A berendezésben
is segítettek, háztartási gépekkel meg a kertműveléshez szükséges eszközökkel
látták el őket. A község egyetlen szerb falujába (Radičević) nem költözött be
egyetlen cigány család sem.
Szabó Angéla
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése