Csorba Zoltán
Megtudtuk, hogy hasonlóan, mint egész Vajdaságban, sajnos, vészesen megfogyatkozott Torda lakossága is („Sokan elmöntek Némötországba...”). Elmesélte, hogy nagy sikere volt a Tordai újság fennállásnak kerek évfordulója alkalmából rendezett ünnepségnek, nagyon sok olyan egykori tordai is eljött, aki az elmúlt évtizedek során költözött el és az egyetlen kapocs a szülőfaluval az újság maradt. Csorba Zoltán:
[...]
„Sokan elmöntek Némötországba...”
Édesapám szülőfalujában, ahol gyermekkoromban minden nyáron néhány hetet töltöttem nagymamámnál, rögtön az egykori családi ház helyszínére érkeztünk. A Tót(h?) utcába, hivatalosan Ady Endre utcába, de a faluban egyik utcának sem használják a hivatalos nevét, hanem a régi meghonosodott nevet (Nagy utca, Szélső utca, Tót utca...). Tudtam, hogy a ház már nincs meg, helyette egy újabb épült, lakóit nem ismerem. A szomszéd ház elé parkoltam. Nem akartunk senkit sem zavarni, de a kutya ugatására rövidesen kijött a néhai Béla szomszéd özvegye. Felismert („te vagy az, Zoli?”). Elbeszélgettünk, hogy mennyit változott Torda, kik élnek még, kik távoztak a temetőbe az ismerősök közül. Lóci élvezte az eredeti tordai tájszólást, ugyanis Tordán nem csak „őznek”, a sajátos, zárt „ó” hangot is csak itt lehet hallani. Megtudtuk, hogy hasonlóan, mint egész Vajdaságban, sajnos, vészesen megfogyatkozott Torda lakossága is („Sokan elmöntek Némötországba...”). Elmesélte, hogy nagy sikere volt a Tordai újság fennállásnak kerek évfordulója alkalmából rendezett ünnepségnek, nagyon sok olyan egykori tordai is eljött, aki az elmúlt évtizedek során költözött el és az egyetlen kapocs a szülőfaluval az újság maradt. (Amíg Vajdaságban éltem, mint tiszteletbeli tordainak – noha én már Becsén születtem – nekem is küldték az újságot). Az ünnepségre betegsége miatt nem tudott megérkezni a Magyar Szó minden idők egyik legjobb szerkesztője, deszk-főnöke, kiváló tollú újságírója Gyarmati Józsi, aki több mint két évtizeden keresztül szerkesztette Újvidékről szülőfaluja lapját, a Tordai újságot. A jelenlevőkhöz egy megható búcsúlevelet intézett, melyben közölte, hogy a továbbiakban nem tudja folytatni az újság szerkesztését.
Elmentünk a falu központjába és szomorúan vettem tudomásul, hogy a Bottyán féle cukrászda, ami évtizedeken keresztül a helyi fiatalok fő találkozó helye volt, megszűnt. A falu legnagyobb kocsmája, a Mezei féle kocsma ugyan még létezik, de csak esténként nyit ki. Hasonlóan zárt ajtókba ütköztünk az egykori Olimpia kocsma, egy újonnan létesített, Florida nevű ifjúsági klub és a Karambol nevű biliárd klubnál is. A faluba érkező, vagy átutazó vándornak egyszerűen nincs hova betérni. Persze, tudom, ismerve a tordai vendégszeretetet, hogy ha bekopogtattunk volna bármelyik egykori ismerőshöz, a több évtizedes kihagyás ellenére is biztosan szívesen megvendégeltek volna bennünket. De mint mondtam, nem kívántunk senkit sem zavarni ezen a tikkadt augusztusi hétköznapi délutánon, amikor az utcák kongtak az ürességtől, hiszen mindenki a ház hűvösébe húzódott.
[...]
2018. augusztus 17.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése