Pár évvel ezelőtt a nyilvánosság előtt – talán éppen az
utolsó, még igazinak mondható falugyűlésen – elhangzott egy olyan kijelentés,
hogy egyetlen hónap leforgása alatt 27 betörés/lopás történt a faluban.
Valamennyi eset közös jellemzője: bottal üthették az elkövetők nyomát, nem
jelentkeztek szemtanúk, az eltulajdonított értékek pedig soha sem kerültek
vissza a tulajdonosukhoz.
Amikor már kezdett elviselhetetlenné válni helyzet, a falu
akkori vezetősége a városi rendőrséghez fordult segítségért. Megbeszélést
tartottak az illetékesekkel, akik akkor azzal takaróztak, hogy nekik fogalmuk
sem volt mindarról, ami Csantavéren (az éj leple alatt) zajlott, a felvázolt
bűncselekményekről csak a helyszínen értesültek, akkor hallottak róluk először,
merthogy a helyi rendőrállomásról hozzájuk nem is jutottak el a felvett
jegyzőkönyvek. Egyszerűen csak Komámasszony, hol az olló?-féle játékot
játszottak-e a károsultakkal, vagy („becsületszavamra” mondom, hogy) valóban
így történt, azt ma már három javasasszony sem tudná megfejteni.
„A VMSZ
jogsegélyszolgálatának jogi képviselője a tervek szerint kivizsgálja, hogy
miért nem javul a közbiztonság a településen. A jogász a rendőrséggel és az
ügyészséggel is felveszi a kapcsolatot. Szeretnénk belelátni ezekbe a dolgokba,
hogy valójában az állami hivatalok rendesen végzik-e a munkájukat. A jogász
kolléga utána fog járni ezeknek a panaszoknak, megnézi, hogy a rendőrség
elvégezte-e a munkát, kiment-e a helyszínre, elvégezte-e a helyszínelést, készült-e
jegyzőkönyv, a jegyzőkönyvek alapján összeállított feljelentések elmentek-e az
ügyészségre, az ügyészség utána eljárt-e az ügyekkel kapcsolatban” – ezt 2012 februárjában nyilatkozta a
sajtónak a VMSZ szabadkai vezetője, Maglai Jenő.
Kovács Attila fiatal okleveles jogász pedig még meg is
toldotta a politikus mondókáját: „A
jogsegélyszolgálat elsősorban büntetőügyekkel fog foglalkozni, elsősorban a kis
értékű lopásokra és a minősített lopásokra lesz kihegyezve.”
Hogy aztán a kis magyar hegyezőjükkel mit hegyeztek ki, mit
sem, hogy a beharangozott buzgó hegyezésnek mi lett a vége – szimpla
ráfaragás-e vagy sem –, arról a falubeliek legfeljebb csak annyit tudtak meg, amennyi
a Hét Nap egyik következő évi (januári) számában megjelent:
„– A május közepéig tartó
megbízatásunk alatt feladatunk volt, hogy az ügyészséggel és a rendőrséggel is
együttműködjünk. A rendőrségnek kérdéseket tettünk fel az esetekkel
kapcsolatban, a nyomozás szakasza után érdeklődtünk. Legalább 30 levelet
küldtünk el nekik, s mindig azt a választ kaptuk, hogy nagy erőkkel dolgoznak
az ügyeken, de ennél jobb visszajelzést nemigen kaptunk. Voltak olyan
esetek, amikor a lopások meghaladták a 2000 eurónyi értéket is, de akkor sem
történt semmilyen kedvező fordulat, sikeres leleplezés nem történt. Véleményem
szerint a tolvajok most majd többször fognak lopni járni, csak ezúttal
kevesebbet lopnak majd — véli Kovács Attila, a
jogsegélyszolgálat jogásza.”Az ifjú szabadkai jogász rossz vátesznek bizonyult, nem volt ördöge. A faluban ugyanolyan iramban loptak továbbra is, mint korábban. A Vajdasági Magyar Szövetség hatlövetű, ámde csak kéthónapos villámakciója cseppet sem szegte kedvét a tolvajoknak és egy légypiszoknyit sem javított az elkeserítő, gyalázatos észak-bácskai bűnözési statisztikán.
A magyaros rendcsinálás alighanem csak a haszontalan zabhegyezés
meg az üres szalmacséplés szintjén maradt, mert bizony a csantavéri baj is
megmaradt. Beletört a kisbicska.
Azóta már a homlokunkon sok víz lefolyt, Maglai Jenő és a
VMSZ útjai különváltak, Kovács Attila nevét elfelejtette a sajtó, a faluban
pedig ismét eluralkodott a vandalizmus. A mostanában zajló bűnesetek is a már
jól bevált forgatókönyv szerint zajlanak, és bár az akkori 27-es havi rekordot
egyelőre még nem sikerült megdönteni, hétről hétre szaporodik a betörések, a
rablások száma és újabbnál újabb rémtörténeteket hallhatunk. Bezúzott
ablaküvegek, bejárati ajtók kettévágott szúnyoghálói, kiskapuk kifeszített
zárai, kiürített hűtőládák, elkábított, megmérgezett házőrzőkutyák jelzik a
vandál garázdálkodók nyomait. Az éjszakai besurranó tolvajok, rablók az esetek
döntő többségében pénzt, ékszert, értékesebb mobiltelefont zsákmányolnak.
Persze csak ott dívik a gátlástalan garázdálkodás, ahol azt
a nemtörődömség, a meghunyászkodás, a rettegés és a tehetetlenség miatt
megengedik, ahol elnézik, ahol megtűrik. A hallgatás most még erősebb a
félelemnél. De nem lesz mindig így. Egyre hangosabb az elégedetlenség,
emelkedik a feszültség.
A falu mostani vezetőségét nem érdekli a polgárok
panaszkodása, nem nyugtalanítja a megromlott közbiztonság, úgy tesznek, mintha
minden a legnagyobb rendben lenne. Nem mernek falugyűlést tartani, nincs bátorságuk
kiállni a magára hagyott, jogosan méltatlankodó lakosság elé – márpedig
meghányni-vetni való téma adódna egy szekérderékkal.
Megvárják, hogy Martonost csináljanak, hogy Martonost
csináljunk a saját falunkból?
Szabó Angéla
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése