Gondolatok az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskola tervezett bezárása kapcsán
Mennyire hat ez majd ki az amúgy is folyamatban lévő exodusra. Hány családnál volt ez az utolsó csepp a pohárba? Nyáron már látni fogjuk. addig mindenkinek lesz elég ideje a sorsdöntő, kétségbeesett, de józan ésszel mérve, sokak számára az egyetlen lépés megtételére. Ők az áldozatok, nemzetségtől függetlenül. Meg az óbecsei magyar közösség, mert elveszítette egyik ikonikus jelképét, intézményét.Nehéz ilyenkor bármit is mondani, hát még higgadtnak és objektívnek lenni. Nem is törekszem ilyesmire. Úgysem sikerülne, meg nem is hinnék el nekem.A Döntés megszületett, mondhatnám azt is, az Üzenet megfogalmazódott. Mindannyiunk számára. Önkéntelenül is az böffen fel: vajon lehetett volna ezt másképpen is csinálni? Hozhattak volna másféle döntést is? Esetleg..., valamikor..., jóval előbb. De most már nem. Miért?
Ezért a miértért ragadtam billentyűzetet. Úgy érzem, ez a végjáték első felvonása. Az eseményeket ezek után már nehezebb kézben tartani. Miért?
Mert politikuséknál az a szokás, no meg a rend is, hogy egy-egy ilyen húsba vágó döntést rendszerint megbeszélés, vita előzi meg. Az érvek (jó esetben észérvek) felsorakoztatása, pro és kontra. És a döntés mérlegelése.
A mai döntés, remélem mindenki előtt világos, inkább politikai volt mint szakmai. És ezt nem a bizottság összetétele miatt mondom, hanem azért, mert ilyen alacsony szinten (önkormányzat, és egy kisváros kis iskolája) ilyen húsba vágó, a környezetre ennyire károsan kiható, embert és Istent hanyagoló, valós indok nélküli döntést kizárólag szakmai okok miatt nemigen hoznak. Nem is tudom volt-e rá példa eddig?
Habár jogász vagyok, immár 39 évi munkatapasztalattal, mégis azt mondom, ez nem jogi kérdés (volt), hanem politikai. Ugyanis mindazok a rendeletek és törvényes rendelkezések, melyeket a döntés mögé be lehet szerkeszteni, érzésem szerint nem elegendő jogi, erkölcsi, emberi és civilizációs érvvel bírnak, tekintettel a döntés súlyára. EGY ILYEN DÖNTÉST UGYANIS NEM ILLIK CSAK AZ ILYEN-OLYAN JOG- ÉS EGYÉB SZABÁLYOK ALAPJÁN MEGHOZNI, ÉS AZOKKAL TAKARÓZNI MÉG AKKOR SEM, HA AZOK INDOKOLNÁNAK EGY ILYEN LÉPÉST. Mellesleg, az illetékes rendelkezésekben, mint általában, van kiskapu, van értelmezési lehetőség, van...
Végül is, ezek, vagy ezekhez nagyon hasonló körülmények ebben az iskolában már ezek előtt pár évvel is fennálltak, mégsem született ilyen döntés. Nem elemzem, miért pont most született, de azt azért megkérdezem, ha már a törvényre és a rendeletekre hivatkozunk, azok ezelőtt is léteztek? Igen. Vajon mi váltotta ki ezt a rendkívüli törvénytisztelő viselkedést? Nem tudom, és kedves barátaim, Ti sem tudjátok. Szerintem azok sem tudják érdemben, akik meghozták a döntést. MOST JÖTT EL AZ IDEJE.
És, kedves barátaim, azt ha valamit nem értünk, és állunk előtte mint az a bizonyos szürke szamár a .... előtt, akkor legyünk biztosak abban, hogy politikával van dolgunk. Ugyanis kevés kivétellel, a politikai döntéseket nem érti a mindennapi ember és a józan ész.
Nekem ne mondja meg senki sem, hogy ezt a döntést most kellett meghozni, nem előbb és nem később, ha egyáltalán meg kellett hozni.
Milyen pedagógiai, kollegiális és emberi kvalitásokkal rendelkeztek azok, akik a döntést meghozták? És, kérem, itt nem a bizottságra gondolok. Tetszik érteni? Ők csak végrehajtók voltak. Épp most. És ők sem értik, miért épp most, és miért, úgy általában? De moghozták. Biztos jele annak, hogy a döntés politikai jellegű volt.
Ha pedig politika, akkor kik a szereplők, kik a megmondhatók? Hol ülnek? Óbecsén, Újvidéken? Belgrádban? Végtére mindegy. A mai nappal mindeggyé vált. Tegnap (képletesen) még nem volt mindegy. Lehetett volna a dolgon fordítani. Tudom, volt benne számtalanszor részem... Amíg nincs döntés, mindent meg lehet és kell próbálni. Ha a döntés megszületik, akkor általában késő. Persze vannak "csodák" azután is, ha nagy fordulattal, a dolgok egyszer csak rendeződnek, megjönnek a jó fiúk és rendet tesznek. A filmekben így van. Tehát, erre még van remény, de kevés.
Politikuséknál ugyanis az a szokás, hogy, ha egy ilyen, mint mondtam, húsba vágó, felnőttek és gyermekek sorsát tragikusan befolyásoló döntést meghoznak egyszer, akkor általában tudni kell, hogy a döntés mögött ott a politikai erő, a többség akarata, amit nem lehet csak úgy megváltoztatni. Vagy ha valaki meg akarja változtatni, annak nagyon magas árat kell fizetnie, hogy ez sikerüljön. Nem lehetetlen, de nem is valószínű.
Itt merül fel a kérdés, vajon mit tettek azok, akik tehettek volna valamit? Nem tegnap, nem tegnapelőtt, hanem idejekorán. Akkor, amikor még lehetett volna tenni valamit. Ilyen dolgokban nem az utolsó nap kell valamiért síkraszállni, hanem azon kell dolgozni, hogy az utolsó nap el se jöjjön. Most az a helyzet állt fel, hogy a Döntés megszületett, az áldozatok ismertek. Felnőttek, gyermekek, családok... Mennyire hat ez majd ki az amúgy is folyamatban lévő exodusra. Hány családnál volt ez az utolsó csepp a pohárba? Nyáron már látni fogjuk. addig mindenkinek lesz elég ideje a sorsdöntő, kétségbeesett, de józan ésszel mérve, sokak számára az egyetlen lépés megtételére.
Ők az áldozatok, nemzetségtől függetlenül. Meg az óbecsei magyar közösség, mert elveszítette egyik ikonikus jelképét, intézményét. Meg egy kicsit a vajdasági magyarok is, mert magukba tekintve, saját sorsukat is látják ebben.
Más áldozat nincs. Sok, kevés? Mennyi a megengedett járulékos kár a késedelem, kísérletezés, megalkuvás, jópofáskodás, megfelelési kényszer oltárán? Ennyi elég? Még több kell? Máshol is?
Kedves barátaim, én lennék a legboldogabb, ha a közeljövő durván megcáfolna. Semmit sem szeretnék jobban, mint ezt a bejegyzést mosollyal letörölni, vagy ráírni: NEM AKTUÁLIS.
Viszont, ha ez meg is történik, nyom nélkül nem múlik el. És az érzés megmarad. A bizonytalanság érzése..., hogy holnap ismét megtörténhet..., bárhol, bárkivel.
Álljanak itt intő gondolatként Albert Camus záró sorai a Pestis című regényéből: "...de a könyvekben olvasható, hogy a pestis bacilusa sohasem pusztul el, sem el nem tűnik, mert évtizedeken át szunnyadhat a bútorokban és a fehérneműben, türelmesen várakozik a szobákban, a picékben, a bőröndökben, a zsebkendőkben és limlomokban, s hogy eljő tán a nap, amikor a pestis, az emberek szerencsétlenségére és okulására, felébreszti majd patkányait, és elküldi őket, hogy egy boldog városban leljék halálukat".
Óbecse, 2019. február 7-én
Knézi Péter, okleveles jogász
(Magyar Mozgalom)
https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=11545
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése